Budapest, 1975. (13. évfolyam)

8. szám augusztus - Rózsa Gyula: Kő Pál műtermében

za volt: egy kerület jövőjének megtervezéséhez nem elég azt tudni, melyek a lakosság alapvető érdekei és igényei, milyen általános szükségletek kielégítésére kell irányulnia a munkának; azzal is tisztában kell lenni, hogy milyen rész-érdekek szabnak itt-ott igényeket, hogy konkrétan hol és mire van a legnagyobb szükség, hogy a helyi életmód és a szokások milyen elvárásokat támasztanak az ellátással, a kommunális fejlesztésekkel, a közlekedéssel stb. szemben. Ezt viszont csakis az emberekkel konzultálva, tapasztalataikra támaszkodva lehet kihámozni egy kerület életéből. A várostervező nem tudhat többet a helyszínen élő ezreknél. így, ilyen érvek alapozták meg a csepeli rendezvénysorozatot, amelynek keretében a lakosok tekintetüket a jelen szükségletei és a jövő követelményei felé fordították. Dehát mi is történt tulajdonképpen ? A közös fejtörés eredménye 1974 novemberében és decemberében 25 városfejlesztési ankétot rendeztek a kerületben, amelyek egy konferenciát voltak hivatottak előkészíteni. Kilenc ankétot a lakóterületen tartottak — ezekre röplapokkal hívták meg az embereket —, négy összejövetelre a kerület üzemeiben, intézményeiben került sor, tizenkét ankéton pedig a lakóbizottságok tagjai, a népfront bizottságai, a KISZ-szervezetek titkárai, az ifjúsági klub tagjai és a kerületi pártbizottság tagjai találkoztak. Külön összehívták a pedagógusokat, az egyházi személyiségeket és a kisiparosokat is. Az ankétokon 1920 csepeli lakos jelent meg, közülük 300-an nyilvánítottak véleményt. Volt mihez hozzászólni, hiszen minden ankéton tartalmas vitaindító hangzott el. Ebben az előadók ismertették a kerület fejlődésének eredményeit, s a célt, hogy Csepel olyan munkásvárossá váljék, amelynek minden része kulturált lakókörzetben helyezkedik el; hogy sok vonatkozásban — pl. a zöldterületek nagyságát és a közösségi rendeltetésű objektumok nagy számát illetően — példát is mutathasson. Ez a fejlesztési elképzelés megragadta a résztvevők fantáziáját. A csipcsup ügyeket félretéve, nagy felelősségérzettel, a népgazdaság lehetőségein belül maradva, gyakran kezük munkáját is felajánlva szóltak hozzá az előadáshoz. A felszólalásokat elemezve, méltán érdekelhet bennünket a fő szempont: mi újat adtak, milyen lehetőségekre hívták fel a figyelmet? Néhány példa is igazolja, hogy a csepelieknek éles a szemük. A terület városközpontjának építése folytatódik; még nem késő talán, hogy itt a zsúfoltságon enyhítsenek. Hiszen nem hagytak helyet parknak, játszótérnek, a 16 tantermes iskola is igen szük területen épült fel. Más: kicsik a házgyári lakások, pedig Csepelen sok a többgyermekes család. Kiderült, hogy a fővárosi 52 négyzetméteres átlaggal szemben Csepelen az új lakások átlagos területe mindössze 47,49 négyzetméter! Fájó gond a szellőzés hiánya, a zárt konyhák problémája . . . Hiszen itt minden harmadik, negyedik család — a szanálás következtében — kertes házból költözött a gyári házakba. Bírálták, hogy kevés csepeli maradhat a kerületben; egyszerűen nem értik, mi a ráció abban, hogy innen Újpalotára, Újpestről meg Csepelre költöztetnek családokat. Figyelmeztettek, hogy az 1975 végéig felépülő házakba azokat helyezzék el, akik a következő lakásépítő ütem területén laknak; hadd maradjanak Csepelen, ahová az életük, a munkájuk köti őket. Az ilyen és más megvalósítható javaslatok — épüljön szálloda; a zöldterületeken, játszótereken, a házak között állítsanak fel művészi alkotásokat; avassanak emlékművet a csepeli 22. vörös ezrednek — már bekerültek a tanács tervei közé. Mint az a javaslat is, hogy a jövőben a csepeli tanács ne adjon el telket a rendelkezésre álló kevés állami és tanácsi tulajdonú földből. A lakosság áldozatkészsége Sok szó esett az ankéton a csepeli kertvárosról és a Királyerdőről. Belátták, hogy e területek csatornázása hosszabb távon sem oldható meg; de ez nem indok a tétlenségre. A lakosság hajlandó járdát, utat építeni saját erőből, ha ezt a tanács segíti. S ugyancsak kész több vízelvezetőt kiépíteni, segíteni a szikkasztók karbantartását. Felrótták: sok Királyerdőre szánt pénz ment pocsékba, mert rosszul építették meg az utakat, járdákat. Sokan szóvá tették a kerület kedvezőtlen iskolai és egészségügyi helyzetét. Csepelen a tantermek kihasználtsági foka máris 190 százalékos. És figyelembe véve a kedvező demográfiai változásokat, 1980-ig több mint 60 tantermet kellene felépíteni ahhoz, hogy az iskolai zsúfoltság ne növekedjék tovább. Kérték, hogy a főváros kiemelten kezelje Csepel iskolaügyét, hiszen a fizikai dolgozók gyermekeinek alapképzése forog kockán. Az egészségügy? A IV. ötéves tervben épült egy kis rendelő — de a lebontott helyett... Az ankétok résztvevői azt kívánták, hogy a kerület vezetői a jövőben a lakásépítéssel egyenlő fontosságú feladatnak tartsák az iskolai és az egészségügyi intézmények bővítését, építését. Sorolhatnánk tovább a példákat. Számtalan közérdekű javaslat hangzott el pl. a kereskedelmi ellátás és a közlekedés javítására is. Nem csupán a csepeliek kényelmét szolgáló javaslatok voltak ezek, hanem olyanok is, amelyekből kitűnt: a kerület lakossága felelősséget érez egész Budapestért. Szóltak arról, hogy mennyire káros a Duna, a levegő szennyezése — holott délről Csepel védelmi övezete lehetne a fővárosnak. A Csepel és Budapest közötti jobb összeköttetés elősegítené, hogy az itt termelt, friss élelmiszerek árusításával a délpesti lakosságot is kiszolgálják. És ami a fő: kevés olyan javaslat hangzott el, amelynek megvalósításából ne kértek volna részt a csepeliek. A városfejlesztési ankétokon született elhatározások egyik eredménye volt az a kommunista vasárnap, amikor ezer lakos részvételével sok kilométer járda épült meg. Ilyen tartalmas, ezreket megmozgató előkészítés után került sor az I. csepeli városfejlesztési konferenciára. A „Csepel: kulturált lakókörnyezetben, munkásváros!" jelszó alatt egybegyűlt tanácskozásra a lakosság és a társadalmi szervezetek képviselőin kívül meghívták a főváros vezetőit, a kerületi létesítményeket tervező, beruházó és kivitelező vállalatok irányító szakembereit is, akik külön kiadványban kapták kézhez az ankétok tapasztalatainak leírását, a javaslatokat, a javaslattevő személyek nevével együtt. A konferencia mérlegelte, értékelte és a feladatok nyelvére lefordította az ankétokon elhangzott 300 felszólalást. Majd azzal a felhívással fordult a kerületi tanácshoz és a pártbizottsághoz: tegyen intézkedéseket a lakosság közérdekű javaslatainak a realizálására. Válasz minden javaslatra Külön értékelte a városfejlesztési ankétok tapasztalatait a kerületi pártbizottság, és azok tanulságait máris hasznosítja a kerületfejlesztés politikai ellenőrzésében, pártirányításában, a nagy jelentőségű kerületi munkálatok koordinálásában. A pártbizottság felkéri a tanácsot és a népfront kerületi bizottságát, hogy minden egyes javaslattevőnek válaszoljon elképzelése megvalósításáról, vagy annak lehetőségeiről. Ez utóbbi intézkedésnek két haszna is lehet. Az egyik: a közügyben szót emelő kerületi lakosnak jólesik majd tapasztalnia, hogy nem hiába cselekedett; javaslatát komolyan veszik, számon tartják. A másik: a válaszadási kötelezettség arra szorítja a kerületi szerveket, hogy érdemben foglalkozzanak a javaslatokkal. Nem kétséges, hogy ez a munkamódszer elengedhetetlen tartozéka a demokratizmusnak is, a lakosság további aktivitása biztosításának is. Az ilyen városfejlesztési ankétok, úgy hisszük, alkalmasak arra, hogy a helyi szervek feltárják a valóságot, együtt tervezzenek a lakossággal és elnyerjék az emberek támogatását a várospolitikai célok megvalósításához. A nyílt várospolitika a tömegek informálásának, a lakossági tapasztalatok hasznosításának nélkülözhetetlen eszköze. Ahogyan ezt Csepelen csinálták és csinálják, az mindenképpen figyelemre és követésre méltó. Komornik Ferenc 2í>