Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné Gálos Magda dr.: Költői verseny a Margitszigetről

Ismeretlen festő akvarellje a Margitszigetről (1800). Csigó László reprodukciói Itt vigaszát a bús sziv megtalálja Az álmok és a rózsák szigetén. Itt sétált szivarozva Bródy Sándor S az öreg szálló komoly ablakából Látszik sok ifjú és édes regény. Ez a szonett nem szerepel juhász Gyula köteteiben. Talán még meg sem jelent soha. Gépírásos Babits Mihály kézirata, nevét azonban aláírta. A cím félig le van tépve, nehezen olvasható: MARGITSZIGET, SZELES DÉLUTÁN Foglyok vagyunk ma. Vad szél a folyam felett a fákba vág. . . Mit csóváljátok fejetek, mogorva fák! Holnapra újra szép idő lesz. Akkor én közétek állok. . . Várjatok, izgága vén tépett királyok! Palotátok lámpása meggyullad megint, fényben álltok, és fejeteken meg sem ing koronátok. Lábatoknál táncol a könnyű bajadér, mord basa-fák! selyem kendőben a ledér vörös virág. akit lengve a kerti ágyás szőnyegén gyerek-szemmel tegnap egész nap néztem én kedvesemmel . . . Vigyázz, virág, el ne szórd könnyű keszkenőd a szélbe kint; — hogy holnap kedvesem előtt szép légy megint! Kedvesem, hallod? künn egy más madárka szól. Ő okosabb! ő nem rosszkedvű, tudja jól, hogy jő a nap. Nyughassatok, fák! itt a piktor, festi már ecsetetkékre a nagy kupolát: sugár feccsen az égre ... Babits verse kötetben nem található, a költészetével foglalkozó irodalomtörténészek sem tudnak róla. Összegyűjtött versei kötetében is szerepel Szép Ernő Margitsziget műve. MARGITSZIGET Ma délután egymagamban A hotel előtt ültem Regénnyel az ölemben S mellemre bukott fejjel Olvastam és olvastam S a könyv világos lapján Vadgesztenye-levélnek És a mutató ujjam A két lap közé dugtam S a balkezem lehullott S lassan hintálta könyvem S lábam keresztbetettem És széjjelnéztem. Láttam, Hogy előttem a füvön Egy fekete rigó jár És mindig biccent fejével És a mezőnek szélin A virágágy szivében A piros tulipánok Ugy égnek, mint a lángok A lázadt napsütésben S messzebb két néma ember Kaszál a hosszú fűben. S egyformán jár a karjuk És a Dunán mögöttük Fényesfehér hajó tünt. Egyet sipolt, még egyet S a sip visszhangja elmúlt És a part kocsiutján Sötét hintó futott el, Úr, asszony ültek benne S kék volt az ég fölöttük. Oly kék volt, nem tudom, kék. Ültem, hallgattam, néztem És az jutott eszembe, Hogy egyszer meghalok majd S többé sohasem élek. Ezek a versek már mind arról a Margitszigetről szólnak, amelynek arculatát mi is jól ismerjük. A „tündérsziget" örök téma marad. Devecseri Gábor vagy Weöres Sándor épp úgy lelkesedett érte, mint a legfiatalabb költőgeneráció. A New-York karzatának triásza: Kosztolányi Dezső — Somlyó Zoltán — Karinthy Frigyes sem maradt ki a tündérsziget dicséretéből. Kosztolányi Dezső géppel írta le versét. A színes tinták álmodozójának jellegzetes zöld tintás javításai hitelesítik a kéziratot. A kéziratnak kétszer kezdett neki, a második sornak két változatát fogalmazta („Kedvenc padomon ültem" — „A hotel előtt ültem"). Még sok apróbb szórendi, kifejezésbeli változás amellett szól, hogy az alábbi vers az eredeti kézirat: Árnyéka mozgott lassan Egyszer csak észrevettem. Hogy szemeim nem járnak. Csak néznek moccanatlan A könyvre és nem látom A sorban a betűket S nem tudom, mit olvastam És mélységes sóhajjal Felocsúdtam a könyvből MARGITSZIGET Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem Daloljatok és mondjátok: igen. Hurrázatok e nyári hajnalon S ne hagyjatok ködökbe hajlanom. Korán keltem. Fölhúzom a rolót. A nyári nappal együtt lángolok. Most kikiáltom, élni, élni szép. Boldog, aki él, boldog, aki lép. Boldog a táncos és a sánta is. Az élet jó még ő iránta is. Mert minden jó. Éhezni s enni jó. Áldott az éhség és áldott a cipó. Szomjazni is jó s ha a fény zizeg, Meginni egy pohár jeges vizet. Fürödni, úszni, mig erőnk kitart, Elszívni a díványon egy szivart. Ó július, aranyos a ködöd, Torzult ajakkal tüzet gügyögök. A vörös nyár zúgása bátorit, Én, élet atlétája állok itt. Szaladni tudnék s nem tudom hová, Szeretnék élni, végtelen soká. Száz évig, mig testem meg nem törik, Szeretnék élni, élni örökig. Az arcom mostan csupa-csupa fény. Az isten karjaiba szálltam én, Mint egykor anyám köténye alá, És úgy tekintek félve-bizva rá. Én jó vagyok, ezrek jósága tölt. Más vágyam nincs, tartson soká a föld. Jó emberek, ezt kéri társatok, Csak talpalatnyi földet adjatok. A végtelenben egy kicsi helyet, Hol meghúzódhatom és élhetek. A Margitszigeti Nagyszálló (Egykorú kép Arany János hagyatékából) 37