Budapest, 1974. (12. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Vas István megtalált otthona: Pest

gulat. . . Persze, a változatos motívumok mértéktartása és arányossága, meg a nehéz, barna, ódon tölgyfakapu gondoskodott arról, hogy a biedermeier keret szét ne töressék. Sőt — épp oly tartózkodóan, mint a mór nosztalgia — az előkelő empire közelléte is érződött ezen a szerény és alapjában véve polgári kis lakóházon." A háznak ezt a tüzetes — teljes szövegében még gazdagabb — jellemzését egymondatos vallomással fejezi be, amely arra a versbeli lebegésre is utal: „Talán azért is esett olyan kimondhatatlanul jól ebbe a házba hazatérnem, mert ilyen tapintatosan egyesítette ízlésem és életem két végletét: az ösztönösét és az eszményit, ami voltam, és azt, ami akartam lenni." A további nyomozás kideríti, hogy a lebegés élményének egyik kiváltója a mór-biedermeier ház erkélye és az előtte álló gesztenyefa volt: csöpp erkélyünk is elmosódott sevillai érzéseket ébresztett bennünk, ha nyári estéken kiálltunk .. . közvetlenül egy gesztenyefa koronájának susogó boltozata mellé. így az erkélynek jutott az a szerep is, hogy közvetlenebbül kapcsolta lakásunkat abba a környező tájba, amit városi embernek a parkok, utcák meghitt dzsungele jelent. Annak a gesztenyefának olyan hatalmas koronája volt, hogy a szoba másik ablakáig is elért, sőt nyáron néha be is nyúlt rajta, néha pedig eltakarta szemünk elől a Szabadság teret. Ablakunkkal szemben ugyanis éppen a Kiss Ernő utca apró köze nyílott a Hold utcából, s így nemcsak erkélyen álltunkban, hanem ágyban fekve is úgy érezhettük, hogy lakásunk egyenesen a Szabadság tér fölött lebeg." Az erkély, a gesztenyefa és a helyszínrajz többi eleme kielégítő, tárgyszerű értelmezést ad a versbeli lebegéshez. Vas István nem elégszik meg ezzel. Tovább kutatva arra jut, hogy a Szabadság tér, s az egész Lipótváros lebegése nemcsak költői megérzés, hanem történelmi valóság volt. Kilátás az erkélyről a történelemre „Ez a tér, gyermekkorom tere, maga is közép és összekötő volt a Duna-balpart három eleme között. Ha a bennszülött megáll az aradi vértanúkról, másrészt a fejedelmekről elnevezett utcácskák összefutásában, a szép kövezetű, virágágyas, tiszta kert közepén, átlátja az Országház teret, s ott látja a Hivatal cifrán méltóságos kőszimbólumait, a Parlamentet, a Kúriát, a Földművelésügyi Minisztériumot. A Szabadság tér persze nem ide tartozik, hanem a pénzvilághoz, de az Országház tér komoly légköre annyiban érezteti hatását, hogy a Neugebäude helyén jobbára hivatalos pénzügyi épületek emelkedtek ...se kőképviselők így jelképezték a maguk módján az Üzlet és a Hivatal összetartozását. (Mármint az ántivilágban természetesen.)" Hivatal és Üzlet. És a harmadik? A Duna-parti szállodák és kávéházak „kissé kikötői nagyvilágisága." „Mindez együttvéve a Lipótváros volt, mely házasságunk idejére már up to date-ből ancien régime-mé halaványult... A Hold utca természetesen minden kő-vágyával ehhez a cityhez igyekezett kapcsolódni." De a hivatal, az üzlet és a kávéházak hármas összhangjába — éppen a Hold utca környékén — negyedik motívum is vegyült: a szegénységé. „Ez a szegénység, itt, a Pénz palotáinak tövében, gyáva volt és szemérmetes. Láthatóan szégyellte magát, és iparkodott, hogy a környező jómód figyelmét ne keltse fel túlságosan. A férfiak lehetőleg kemény kalapban jártak és kemény gallérban is. Bőrük se volt olyan kihívóan sötét és cserzett, mint az elszántabb és végletesebb szegényeké, inkább igénytelen fakó vagy beteges gyöngyházszínű. Azután hát az is igaz, hogy ez a szegénység nem volt olyan veszedelmes és mélységes, mint amaz; zömét altisztek, kisiparosok és nagyon kis hivatalnokok alkották." Érzékeny szervezetben — és ki érzékenyebb a lírikusnál? — a lebegés az émelygés érzésével jár együtt. Ez sem hiányzott a Hold utcában. „Ott volt például az ötödik kerületi Vásárcsarnok, amely — hiába, hogy nagyobbrészt nem a szegények vásároltak benne — a szagok és anyagok keverésével és piszokforrásával lucskos és tárgytalan gyanút ébresztett az arra menőben. Egy „Bor, Sör, Rum" felírású helyiségből olykor rekedt és tapintatlan ordítozás tört ki a lombok felé." Az orroknak és füleknek ezt az inzultusát még elviselték volna a „feszes és finnyás Szabadság téri városrész" polgárai. De másféle szennyeződés is betolakodott a Hold utcába. A kerület „gyáva és szemérmetes" szegényei már akkor nem voltak mind szemérmetesek és veszélytelenek. „Gondolom — írja Vas István — jobbára belőlük toborzódott az a kis tömeg, amely hetenként kétszer, esténként befelé tolongott a velünk szomszédos ház kapuján, a Nyilaskeresztes Párt helyiségeibe." Az egyértelmű fenyegetésnek, a nyilasoknak a megjelenése a szomszédban — éppen ez teszi pokolian bonyolulttá a helyzetét. Most kellene vállalnia a szolidaritást mindenkivel, aki ellensége a nyilasoknak, akinek ellenségei a nyilasok. Ő viszont éppen most vágta el — szövetségben Étivel — a szálakat. Családjától már régen eltávolodott. De fellázadt Kassák ellen is, akitől — az önéletrajz tanúsága szerint — sokat tanult, de akit mesterének nem vállalt. (Nem lényegtelen bizonysága ennek, hogy a Hold utcáról írt versében Kosztolányi édes-finom tónusát követi. A régi Kosztolányiét, aki még nem vágott bele — talán elmaradástól is félve — a szabad verselés kalandjába.) Haláltánc-groteszk 1944-ből „A gázkamrák és klórmész korszakában", az üldözöttség hónapokig tartó idegpróbájának hullámai közt éberen figyelt ízlésre, erkölcsre. Ő, aki annyi szálat eltépett, aggódva nézte a kényszerű „sorsközösség" újonnan fonódó kötelékeit. Neufeld úr még a telefont Nyaggatja egyre. Nem bolond Lemondani a százalékról. Kés készül, forró víz zubog, De kapirgálnak a tyúkok, S a konok kakas kukorékol. Mert ők baromfiak. Ezek Tudják, mit várnak, vesztenek, És hogy halált huhog a holnap. De most még mind rejt és szerez S cipők, szövetek, ékszerek Titokzatosan vándorolnak. Én sem cselekszem mást. Finom Szivaromat még elszívom És kékesszürke fellegén át, Míg gyávaságom engedi, Igyekszem rímbe menteni A percek kétes hozadékát. És ők meg én — cudar dolog — Most összefüggünk valahogy Ugyanegy félelembe zártan. A grófok és költők talán Igy függtek össze hajdanán A kibékítő Saint Lazare-ban. S még elérik a németek, Ha folytatják, hogy én no meg AkövérNeufeld úr—kihinné?— Míg a halálra készülünk, Mégiscsak együtt szépülünk Groteszk és bús ancien régime-mé. (Ancien régime) A Lipótváros, amelytől ilyen fanyarul búcsúzott el, nincs többé. Angyalföldre és Belvárosra osztva kezdte történetének új korszakát. 2ß