Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Az európai városok vezetőinek találkozója, Budapest 1972 W. Polák, Amsterdam polgár-mestere: Az amsterdami városközpont 1972-ben

Hz eurúpai fővárosok vezetőinek találkozója, Budapest 1972* W. Polák, Amsterdam polgármestere Az amsterdami városközpont 1972 ben ,,A tágasság, benépesültség és az áttekinthető rend csodája" — ezt mondotta Lewis Mumford Amsterdam 17. századi építkezési tervéről. Ez az az alapterv, amely még ma is jellemzi Amsterdam városközpontját, és amely büszkesége a városnak és gondja a városatyáknak. A központ meghatározza Amsterdam jellegét és látképét. Még manapság is a régi városközpont az, ahol a város életének igazi lüktetését érezzük. Amsterdam kibontakozása a 16. század végén és a 17. század elején önmagában is csoda volt. Egy nagy birodalom, aspanyolimpérium távoli pontján éldegélő kis városból egynéhány évtized alatt hatalmas kereskedőváros lett, akkortájt az egyik legfontosabb központja a világnak. Mintegy 50—60 év elegendő volt ahhoz, hogy megépítsék majdnem valamennyi fontos épületét — ma már műemlékeket —, amelyek megszabják Amsterdam jellegét. A város mind ez ideig megőrizte a polgári kereskedőváros légkörét. Páratlan fellendülés és virágzás, a vagyonosodás mérhetetlen vágya tette ezt a várost egy későbbi óriási gyarmattartó birodalom központjává. Egyúttal azonban a szabadság és a kölcsönös megértés fellegvára is lett. A város fejlődésében ugyanis nagy szerepet játszottak számos európai országnak a menekültjei, akik Amsterdamban olyan mértékű politikai szabadságot és türelmet találtak, ami ritkaságszámba ment abban az időben. Még szabadsajtója is volt a városnak. Főként a 17. században öltött alakot a városközpont. Akkor készültek azok a tervek, amelyek századokra megszabták a területi terjeszkedés mértékét. E terveket ma is mintaszerű városrendezési terveknek tekintik. S felépült egy város, mely nem nagysága és pompája révén lenyűgöző; aránylag keskeny utcái, szerény méretű épületei „emberszabású" városképet bizto* Az európai fővárosok vezetőinek budapesti találkozójára a résztvevők előadásokat készítettek. Ugy gondoljuk, szolgálatot teszünk olvasóinknak, ha az előadások szövegét — azok terjedelmétől függően kisebb-nagyobb rövidítéssel — folyamatosan közreadjuk. sítanak, amely százezerszámra csalogatja barátságos falai közé a látogatókat. Jóllehet Amsterdam az ország fővárosa, a kormányok mindig Hágában székeltek. Az egyetlen uralkodó, aki Amsterdamban tartott rezidenciát, Louis Napoléon volt (ő is idegen). Ez a magyarázata annak, hogy a minisztériumok, követségek és udvari méltóságok közelségére mindenkor jellemző merevség és formalitás sosem jelent meg e város falain belül. Amsterdam városi vezetősége igen fontosnak tartja, hogy a múltból örökölt városközpontot, mint fontos művelődési és történelmi emléket, a lehető legteljesebb épségben megőrizze. Egyúttal ez a belváros Hollandia gazdasági életének számos embert foglalkoztató központja is. Központja a kultúrának, góca a kereskedelemnek és úthálózatnak, valamint a lendületesen fejlődő tudományos életnek. A fő gondunk: miképpen lehetne megtartani a jövőben is ezt a városközpontot nem múzeum gyanánt, hanem egy élő város magjaként, amelyben'a legváltozatosabb tevékenységek lelhetnek majd otthonra. A város fejlődése Amsterdam egy gátnak köszönheti a nevét, amely az Amstel folyón épült. A gát két részre osztotta a Zuyderzee partján, az Amstel folyó torkolatánál a 13. században települt kis helységet. Akkoriban a lakosság leginkább halászatból, kisebb mértékben kereskedelemből élt. Amstel gátja olyan természetes kikötőt kínált, amely jó fekvésével a Baltikum és a német Rajna-vidék kereskedelmét egyaránt vonzotta. Midőn 1275-ben Hollandia grófja vámmentességet biztosított Amsterdam lakosainak, korlátlan fejlődési lehetőség nyílt meg a majdani virágzó kereskedőváros előtt. 1500 táján 30 000 lakosával már Hollandia legnépesebb városa volt. Terjeszkedésre a legegyszerűbb módot választották: a városkörzetek megerősített falaival párhuzamosan a folyó két partján újabb csatornákat ástak, s időről időre újabb falakat építettek. A gát a város központjában maradt mindmáig. A 16. század két utolsó évtizedében a csendes fejlődés üteme megváltozott. Észak-Németalföld győzedelmeskedett a spanyol uralkodók ellen vívott harcaiban. A kereskedelem hihetetlen módon fellendült. A holland hajósok — a portugálok nyomában — felfedezték a távolkeleti tengeri utakat, és Amsterdam átvette Lisszabontól a vezető szerepet: az Indiából érkező szállítmányok elosztó kikötője ezután Amsterdam lett. Talán mégis az volt a legfontosabb körülmény, hogy Antwerpen, Európa leggazdagabb kereskedővárosa Spanyolország uralma alatt maradt, miközben az észak-hollandiai kereskedők lezárhatták a Scheide folyót Zealand ban, s ezzel megbénították Antwerpen kikötőjét. Ekkor nagy népességrobbanás következett. 1620-ban már 100 000 lakosa van Amsterdamnak. Minden második fő, aki 1580 és 1589 között elhagyta Antwerpent, itt települt meg. Más európai városokból is jöttek Észak Velencéjébe, tehetős, képzett és tehetséges emberek. Németország, Spanyolország és Portugália zsidó lakosai itt találtak menedékre. A későbbi századok folyamán is rengeteg ember lelt hazát Amsterdamban, többnyire olyanok, akik politikai, faji, vagy vallási üldözés elől menekültek el hazájukból. A beáramlás minden tekintetben jó hatással volt a város fejlődésére. A szabadság elve, az „élni és másokat is élni engedni" gondolata ma is jellemzőek Amsterdamra, ahol 1941-ben a város valamennyi dolgozója sztrájkba lépett, így fejezvén ki heves tiltakozását a zsidókat deportáló náci megszállók ellen. Amsterdam ugyanis nemcsak a törvény és a rend városa, hanem egyben olyan város is, amely befogadja és megtűri a különböző felfogású és magatartású embereket. 1612-ben a város vezetősége olyan döntést hozott, amely a mai napig megszabta arculatát. Elhatározták ugyanis, hogy a várost kibővítik három körkörös csatornával, és új várárokkal ve-A belváros (MTI Fotó — Járai Rudolf felvételei) szik körül. A három főcsatorna partjait jelölték ki a gazdag kereskedők számára, ott építhették fel hajlékaikat és üzlethelyiségeiket. Szerényebb lakások a mellékutcákon, kivált a főcsatornára kifutó mellékutcák torkolatában épültek. A terv meghatározta a templomok és piacterek helyeit is. A városi vezetőség szigorúan megszabta a házak frontális szélességét, az építkezéshez felhasználható tégla minőségét, valamint a kertek hosszúságát. Városi építkezési ellenőrök ügyeltek arra, hogy a rendelkezéseket pontosan megtartsák. Csupán egy területen volt elnézőbb a szigorú városrendezés: a szegényebb rétegek negyedében — az úgynevezett Jordaanban — a szabályos rend és szimmetria hiánya némiképpen enyhíti az előkelőbb kerületek hideg kiszámitottságát. Milyen a régi város — ma? A városközpont mintegy 2000 holdon (acre) terül el, s a világ legnagyobb történelmi városmagja. Háromszáz év alatt a város jellege nem sokat változott. Rengeteg eredeti épület maradt fenn: az épületek negyven százaléka történelmi műemlék. A forgalom azonban itt is áldozatot követelt a várostól. A Központi Pályaudvar egyszer s mindenkorra elrontotta a tengerre nyíló pompás kilátást: épp a kikötővel szemben épült, emberrakta szigeteken. Sok csatornát betemettek szárazföldi út céljára; így építették meg a város szívébe vezető két sugárutat is. De mi lett a régi város funkciójából? A városközpont ma is lakott terület; jelenleg mintegy 100 000 lakosa van. 1956 és 1960 között 28 százalékkal csökkent a lakosok száma; erre 6