Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Vargha Balázs: Kosztolányi Dezső fővárosi költő II.

Középkori kalendárium Mint a miniátor barát a hónapok, évszakok zsongó, mozgalmas hétköznapi jeleneteit, úgy írta ő versbe a tarka szép világot. Kedvvel mutogatja ezekben a versekben megjelenítő, érzékeltető képességét. Tapintjuk, sőt harapjuk és nyeljük, amit leír. Azt sem bánja ilyenkor, hogy költői magatartása nem modern, nem feszül, izzik, vakít a vers, hanem komótosan festeget. Képes kalendáriumának legszebb tavaszi versét, a Piacot így is kezdi: „Hadd mondjalak el, te piac, piac te, kit megvet az ünnepi szónok s a nyavalyás költő . . ." Jó negyven évvel ezelőtt írta ezt a versét, de a budai piacok képe fikarcnyit nem változott azóta. Sőt a fémtisztító porokat és a paprikafűzéreket kivéve a kétezer évvel ezelőtti aquincumi piactérnek is hiteles képe lehetne ez: „Micsoda hatalmas, isteni színház, együtt az ételek és a virágok, minden, ami jó, szép, a szájnak, a szemnek, kánaáni bőség. Eleven tojások rózsaszínű héjjal, hóvirág a paraszckendők csücskén, jácintok kék feje, halavány kelvirág, arany sárgarépa. Fémtisztító porok rózsdaszín rakása, fekete-retkeknek szomorú kis dombja, mint valami sírdomb, s fölötte viola, mintha rajta nőne, gyászolva valakit. Ordító paprika, paprika-füzérek, mint a vörös orrok, fokhagyma-gerezdek, torma, fehér torma, lila kalarábé, s halvány-zöld selyemben, fényes viganóban a büszke saláta." A piac „isteni színpadán" drámai fordulattal jelennek meg a növényi tenyészet után a véres húsok, a pontyok nyíltszíni megvakítása és lemészárlása, aztán a késes „shakespeari orgyilkos", aki ,,ármánykodó képpel, drámai mosollyal . . . kínálja a kését gyilkolni meg ölni". A halál ellen Azt mondta Kosztolányi, hogy ő minden versében a halálról beszél. És majdnem így is van. Kipróbálhatja bárki, egyfolytában olvasva a versesköteteit. A halál ellen írt. Támadta, ahogy az ellenpárt politikai vezérét szokták. Leleplezte, mint a szélhámosokat. Hetedhétország csodavárosairól is ezt mondja végül (ugyancsak a Meztelenii! kötetben): „Ámde, bevallhatom, végső benyomásom fölöttébb leverő. Mert mikor vonatom száztíz kilométer sebességgel lihegett e dicső városok felé a füstben, a vékonyan csorgó holdfényben, mindenütt láttam riadozva, igen jelentősen az ébren-alvó, népes temetőket." A halál ellen vonultatta föl mindazt, ami fontos volt életében és költészetében, a Szeptemberi dhítot-ban: „Föl-föl, még ez egyszer, halál fölé, a régi romokon, segíts nekem, szeptember,neeresszel, testvéri ősz, forrón-égő rokon." 1935 utolsó hónapjaiban, rémületes párhuzamban formálódott meg a két, egymást kizárófelismerés: élnie kell az új, mindennél teljesebb szerelemben — és meg kell adnia magát a kérlelhetetlen betegségnek. Ez az oka, hogy a világ, a város legköznapibb jelenetei láttán elfullad a hangja a meghatottságtól: „Érett belét mutatja, lásd, a dinnye, fehér fogától villog vörös ínye, kövér virágba bújik a darázs ma, a hosszú út után selymes goroge-ba méztől dagadva megreped a szőlő, s a boldogságtól elnémul a szóló." (Ez itt a Piac emléke, ez meg az Édes Anna bőrkötényes mesterembere:) „Vagy nézd az estét, a kormos zavarba kis műhelyébe dolgozik a varga, csöpp láng előtt, szegényes és hiába, mint régi képen, ódon bibliába. De bár rámutathatunk szinte mindegyik szakasznak az írott előzményeire, maga a vers mégis az új szerelem friss élményeiből, reményeiből épül: Künn a vihar, elfáradt, lassú rívás, benn a villanyfénynél őszi takarítás, a készülődés télre, az Ígéret, s az ámulattól szinte égig érek." A Szeptemberi áhítat kimondva rejtegeti és rejtegetve mondja ki a titkot: a nézd, a mondd, a lásd nem az olvasót szólítja meg, hanem őt, a Csodálatost: „Ki tette ezt! Ki volt ez a varázsló' Miért csodálkozol, csodálatos? " Szép életem, lobogj, lobogj tovább, cél nélkül, éjen és homályon át. Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár, te rothadó gondoktól régi magtár. Ifjúságom zászlói úszva, lassan röpüljetek az ünnepi magasban." Heim Ernő Derűs történetek III. Érdekeltség Az újszerű városépítés elvei Budapesten talán a Köztársaság téren (az akkori Tisza Kálmán téren) érvényesültek először. Az OTI bérházépítkezését megelőzően kiírt tervpályázaton az első díjat nyert terv a hatalmas telektömbök addig zártsorú, sőt többnyire zártudvaros-gangos beépítése helyett teljesen fellazított épület-elrendezést javasolt. A tervet készítő szép számú kollektíva csodálatosképpen meg is kapta a tervezői megbízást. A vázlat-tervek jóváhagyása után, a kiviteli tervek készítésekor azonban a kollektíva legidősebb és egyben legkonzervatívabb tagja — aki különös véletlen folytán kapcsolódott be az együttes munkájába — új javaslattal állt eld. Erősködött, hogy a tervnek előnyére válna, ha az épületek az eredeti elgondolásnak megfelelő hat emelet helyett nyolc emeletesek lennének. Persze, ezt a módosítást meg is kellett indokolnia. Ám érvei nem voltak eléggé meggyőzőek. Sem az, hogy így előnyösebb lenne az épülettömeg aránya, sem az, hogy ily módon kifizetődőbbé válnék a felvonók építése, vagy hogy a milliós városban már túl alacsonynak tekintendő a hatemeletes épület. Már-már úgy látszott, hogy javaslata nem kerül meghallgatásra. Ekkor kínjában kibökte: — Túl nagy a kollektívánk. Sokan vagyunk a honoráriumra. Ha 30 százalékkal megemeljük az épület kubatúráját és így az építési költségeket is, a mi díjazásunk is egyharmadával megnő. No, meg az építtető is jól jár, mert a drága telken több lakást építhet. Ez az érv azután szótöbbséggel győzött. Csupán az elveket és az építési szabályzatot kellett kissé rugalmasabban értelmezni. Önellátás A fent ismertetett elképzelésnél humánusabb szándék vezette azt a pályázót, aki egy nagy lakótelepünkre készített pályatervében az egyes épületek kialakítását oly módon javasolta, hogy a lakók szórakozási és háztartás-ellátási igényei helyben kielégíttessenek. A terv a következő: a házak lábakon állnak, de lábuk vízbe merül. A mozgalmasabb terepet kihasználva, és ezt többé-kevésbé földmunkával is korrigálva, az építési területet kisebb-nagyobb, talajvíz-tápláka tavak hálózzák be. Ezekben azután strandfürdők egész sora, a víztükör fölötti első emeleten pedig horgász-tanyák alakíthatók ki, hogy a lakók — legalább nyáron — minden szabad idejüket a fürdésnek és a horgászásnak szentelhessék, egyben a konyha hal-ellátásáról is gondoskodhassanak. De mivel ez egyoldalú táplálkozásra vezetne, a legfelső emeleten tyúkfarmok és zöldséges kertek váltogatnák egymást. A farmból a tojás ejfőcsöveken jut közvetlenül a konyhába. A kertészetet a tyúkfarm trágyája háromszoros terméshozamra készteti, miáltal a csirkehús mellé valamennyi lakó egész évi zöldségellátása is biztosítható. A loggiákon szőlő fut fel. Ily módon tehát a gyümölcs, sőt végső fokon a nemesital-szükséglet is helyben megterem. íme, az önkiszolgáló áruellátás tökéletesített formája. Idegenforgalmi látványosság Idegenforgalmunk fellendítését, egyben Budapest városképi látványosságainak gazdagítását lenne hivatott szolgálni az a 60 emeletes torony, amelyet a város egy lelkes polgára — alaposan részletezett elgondolás szerint — a Gellérthegyen javasol felépíteni. A monumentális alkotás anyagát — mint írja — nem is kell a helyszínre szállítani. Hiszen ott a Citadella, amelynek köveiből azt remekül meg I ;het építeni. Az alsó 8—10 emeleten — a javaslattevő elgondolásának megfelelően — Magyarország világhírű gyógyfürdőinek, Balatonfürednek, Hévíznek, Harkálynak, Parádnak, Szoboszlónak és a többinek pesti dépendance-ait lehetne kialakítani. Ezekbs a friss gyógyvizet naponta lajtokban szállítanák a forrásvidékről a Gellérthegyre. így aztán Budapest az egész ország gyógyfürdőinek is valóságos központjává lenne. A további emeleteken lennének a szállodák. Minden szinten egy-egy baráti, vagy nyugati ország saját szállodája. Ily módon megtérülne az építési költség is, másrészt a szállodák kihasználtsága és az idegenforgalom növelése is biztosított lenne. A legfelső emeletek magaslati jellegű szanatóriumok volnának szamárköhögősök, asztmában szenvedők gyógykezelésére. Végül, legfelül, kilátó-vendéglők és panorámateraszok koronáznák a nappal és es Ji fényben egyaránt különleges városképi attrakciót. A létesítmény lényegét igyekeztem hűségesen tolmácsolni. Szükségesnek tartom ezt megemlíteni, mert a tervező a maga szerzői jogát többször is nyomatékosan hangsúlyozta. Nem szeretném hát, ha plágiummal vádolna — hiszen elképzelésének propagálását egyéni érdektől mentesen, önzetlenül vállaltam.