Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Vincze Oszkár: A házfelügyeleti rendszer

vonul és tovább dolgozik, mert összjövedelme az 500 forintot is ritkán haladja meg. Ugyancsak gyakori, hogy a házfelügyelő valóban beteg, munkaképtelen. Ezt az SZTK is igazolja. Ilyen esetben felmondását is el kell fogadni. Miután azonban az IKF cserelakást nem adhat, a ház új, aktív, munkaképes házfelügyelőt nem kap, mert a lakás foglalt. A korábbi elképzelések a gyakorlatban sorra csődöt mondtak; az úgynevezett „szocialista megőrzés" sem jelentett megoldást. A házfelügyelői teendők — ez végképpen bebizonyosodott — társadalmi munkában semmiképpen sem végezhetők el. E munkahelyre megbízható, fegyelmezett, munkájában anyagilag érdekelt embert kell állítani, aki az állami és a bérlői vagyont lelknsmerettel gondozza, a ház igazgatási feladatait és minden egyéb, a lakóközösség egyéni érdekeit is szolgáló tennivalót ellát. A feladat, az egyes ingatlan-kategóriáktól függően, egyedi házfelügyelőség, összevont házfelügyelőség, háztömbfelügyelőség útján oldható meg. Csak miután az adott háztulajdon-kategóriáknak megfelelő megoldást megtalálták, kerülhet sor arra, hogy mindezeken felül bizonyos teendőket a társadalmi munka keretébe utaljanak. Ezek jellegét csak helyi tényezők határozhatják meg. Megfontolásra méltó kezdeményezésről ad számot a XIV. kerületi Ingatlankezelő Vállalat. Az egyik háztömbben olyan házaspárt alkalmaztak, amelyben a férj több szakmában is jártas ember. Ő az illetékes házfelügyelőség kötelékében 400—500 lakás karbantartó munkáját látja el. Külön díjazás fejében a bérlők olyan munkáját is elvégzi, amelynek költsége az ő kontójukat terheli. Az érdekeinél fogva több erős szállal a bérlőkhöz kapcsolódó ember hozzáértéssel és mindenképpen magasabb színvonalon látja el munkáját, mint az alkalmi, gyakran kontár szerelő, vagy a drágán dolgozó kisiparos. így valamennyi érdekelt fél igen jól jár. Ugyanakkor a feleség a szolgáltatási, igazgatási feladatokat otthon, mindenki megelégedésére ellátja, neveli gyermekét és gondos őrzője az épületnek, illetve az egész lakótömbnek. Az egyedi és összevont házfelügyelőségeket lehetőség szerint úgy kell foglalkoztatni, hogy átlagosan napi hat órán át a ház vagy a tömb tisztántartását végezzék. A további két órát az igazgatási teendőkre és a lakók ügyeinek intézésére fordíthatják. Az ilyen házfelügyelői állás tisztes jövedelemmel jár együtt, amelynek már megfelelő vonzó és szelektáló ereje lehet. Jogszabályban kell rögzíteni a házfelügyelőnek a négy téli hónapra járó idénypótdíját és a legalább két szobás összkomforthoz való jogát. A munka könnyítésére a világítást, a csengőrendszert és minden más berendezést lehetőleg automata megoldással kell megépíteni. A kapuzárást- és nyitást a lakók kulcs-ellátásával, és a lakásonkénti, jól funkcionáló csengőrendszerrel kell megoldani. A gyalogjárók tisztítása sűrűn lakott tömbökben nehezen megoldható. Lényegében nem is magánfeladat ez; ma már egyre világosabb, hogy az úttesthez hasonlóan ezt a munkát is hatósági funkcióként kell kezelni és elvégezni. A végleges megoldás a takarítógép. A gépesítés viszont olyan nagyarányú beruházással jár, ami csak az egész társadalom erejével oldható meg. A hótakarítás tehát a nagy és sűrűn lakott településekben, lakótelepeken rövidesen hatósági funkcióvá válik — amiként az úttestet már emberemlékezet óta is a köztisztasági vállalat takarítja. E problémák mielőbbi rendezése érdekében a negyedik ötéves terv időszakában a tanácsnak annyi cserelakásról kellene gondoskodnia, hogy legalább a fő foglalkozású házfelügyelők bizonyos hányadát munkaképes, többszakmájú emberekre cserélhessék át. E kísérlet gyors választ adhatna a továbbiakra és országos tájékozódás szempontjából is nyilván hasznosnak bizonyulna. Ez a legkedvezőbbnek ígérkező lehetőség az irányban is, hogy a beteg, öreg, önhibájukon kívül munkaképtelen embereket végre munkaképes dolgozókkal pótolják. A valóban alkalmas embereknek viszont a Munka Törvénykönyvének betűi és szelleme szerint meg kell adni a megfelelően ösztönző bért és minden más kedvezményt, ami az azonos vagy nagymértékben azonos munkakörben jár. Vonatkozik ez a szabadságidőre, betegség, szülés, gyermekgondozási segély esetére stb. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy e juttatások kifizetését az eddigi bürokratikus utalványozási rendszer helyett gyorsabbá, egyszerűbbé tegyék. A munkaruha kérdésében megvannak az országos és szakmánkénti normák; e téren elsősorban a jogosultság kérdését kell tisztázni. A munkanemek azonosítása, sorolása — a ruha kihordási ideje szempontjából — már egyszerű rutinfeladat. A negyedik ötéves terv időszakában épülő új lakótelepeken feltétlenül ki kell próbálni a háztömbfelügyelői rendszert. Ehhez 3000 — 4000 bérleményenként meg kell építeni egy-egy területi házkezelőség elhelyezésére alkalmas helyiséget, amelyben hat-nyolc alkalmazott és 20—30 fizikai dolgozó megfelelően elhelyezhető. Minden 300—400 bérleményhez egy-egy háztömbfelügyelőség működése szükséges, kétszobás komfortos lakással és a kezelőhelyiségekkel. Lényegében tehát egy háromszobás lakásra van szükség, amelyet műhely, kéziraktárak, mosdó és WC helyiségek (2—4 takarító számára), törpemosodák, szárítóhelyiségek, a kapu és a bérlemények közötti összeköttetéshez jelző csengőrendszer, légmentes szemétledobó, esetleg őrlőrendszer, központi tv-antennarendszer egészít ki. Mindennek műszaki és költségkihatásai a negyedik ötéves tervben már a beruházót terhelik. Az 1950 óta épült lakótelepeken a kapuzárat már a tömbfelügyelő rendszerre való áttérés előtt kívülről is könnyen nyitható, praktikus méretű kulccsal kell készíteni. Az egyedi házfelügyelői munkakör megszüntetésével egyidejűleg ki kell építeni a központi csengető berendezéseket és a házi telefonrendszert, hogy az érkező nyomban azt csengesse fel, akihez menni kíván. A kapu nyitása-zárása a tömbfelügyelőség feladata marad. Igen fontos a felvonóhálózat automatikus berendezéssel való felszerelése. Fokozatosan át kell térni a hívható felvonók beépítésére. A berendezés vészjelzőjét természetesen a háztömbfelügyelő szobájába kell bekötni. A ház belső világításának szabályozására automata be- és kikapcsolókat kell szerelni. Ahol műszakilag megoldható, szemétledobókat kell építeni; ahol pedig ez műszakilag bármilyen okból megoldhatatlan, ott a szemét gyűjtőhelyre szállítását a bérlőknek kell vállalniok. Modern lakásokban ez nem okozhat különösebb nehézséget. A zártsorú, felújított vagy éppen a felújítás stádiumában levő házakba is be kell szerelni a lakásonkénti felcsengető berendezést, a szemétledobót, a lépcsőházi világítás automata kapcsoló berendezését. A felvonók felújításakor gondoskodni kell a hívó-küldő berendezés beszereléséről. A laza beépítésű lakóterületeken a tíz lakásosnál nagyobb házakban a hagyományos házfelügyelői rendszert kell meghagyni. A 2—10 lakásos házak tisztántartását fakultatív alapon, lakbérkedvezménnyel úgy célszerű megoldani, hogy a szervezést maguk a bérlők intézzék. Indokolt esetben a járda takarítását a területi házkezelőség is vállalhatja. Az egylakásos családi házak tisztántartása természetesen a tulajdonos vagy a bérlő feladata marad. Az utóbbi 25 esztendőben hazánkban nemcsak a társadalmi körülményekben, a tulajdonrendszerben, de a lakóházak méreteiben, a laksűrűségben és a házak üzemelésének műszaki megoldásában is alapvető változás ment végbe. (Ez utóbbi egyébként világjelenség, és a vele járó gondok is azonos módon jelentkeznek.) A tőkés társadalom körülményei között a háztulajdonos és a házfelügyelő kapcsolatát a személyi, patriárkális viszony jellemezte. A házfelügyelő mai helyzetére, munkájára a személytelenség vált jellemzővé. E munka a modern lakótelepeken egyre inkább szakmává alakul, amelynek gyakorlásához a bonyolult gépek kezeléséhez is értő ember szükséges. Egyaránt vonatkozik ez az automata felvonó, a csengőrendszer, a szellőző- és a fűtőberendezés kezelésére, üzemzavarainak kiküszöbölésére. Erre alakul a szerteágazó javító szolgálat, amely a munkák egy részét hivatalból — a tömbnek, a tanácsnak —, másik részét közvetlenül a bérlőknek — külön díjazás ellenében — végzi. A modern állami lakótelepeken már számos példa van arra, hogy a tömbfelügyelőség e funkciókat — a tisztes bérrel és a nívós lakással érdekeltté tett emberek révén — megelégedésre ellátja, és nem különösebb gond többé megfelelő szaktudású dolgozók munkába állítása. A legjobb tapasztalatokat már eddig is ott szerezhették, ahol maga a tömbfelügyelő lakatos, szerelő, villamossági, felvonó ipari vagy egyéb szakember. Természetesen ebbe a szervezési és szervezeti rendszerbe a szövetkezeti és OTP házakat is mindenütt be kell vonni. Ahol elég zárt a beépítési rendszer, még a családi házak tulajdonosai számára is lehetővé kell tenni az új formához való csatlakozást. A Házkezelési Főigazgatóság jól ismeri a kérdés minden műszaki és szervezeti vonatkozását. Hazai és külföldi tapasztalatok birtokában mindent elkövet például a gépesíthető munkanemek üzemesítésére. (A pénzügyi fedezet a negyedik ötéves terv időszakára a Főigazgatóság rendelkezésére áll.) A házfelügyelő-kérdés megoldása jórészt bérezési probléma; rendeletek, szabályozó rendelkezések révén összhangot kell végre teremteni a megkívánt munka és a munka ellenértéke között. 27