Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Még egyszer a Közmunkatanácsról

Málnai László, Perczel Károly, Perényi Imre, Pfannl Egon, Pogány Frigyes, Preisich Gábor, Radnai Lóránt, Ruisz Rezső, Virágh Pál, Zöldy Emil, Zsitva Tibor. A Kormánybiztosság révén egy ideig odatartozó országos városrendezési ügyekben Majorossy Gyula, Papp Imre. A jogi vonatkozásokban Helle László és Vaszüievits Sömjén László. A budai Várnegyedben megbízásunkból Meczner Lajos tevékenykedett. Az említettek mind, később is, a szakma elismert, kiemelkedő művelőinek bizonyultak. Harrer Ferenc pedig, a Tanács nesztora, legtekintélyesebb tagja, főként a telepítéspolitikai és az igazgatási kérdésekben támogatta, segítette munkánkat. Ellentmondásokkal telve éltünk és dolgoztunk. Egyrészt a romhelyzet, a ránk szakadt gazdasági és helyreállítási problémák szorítása közepette, másrészt a felszabadulás, egy jobb jövő biztos tudatában, s azt is tudva, hogy éppen most, mielőtt megindulna a tényleges újjáépítés, kell azt városrendezési elgondolásokkal, elvekkel, tervekkel megalapozni. A kollégák egy része visszahúzott a múltba, egy része pedig túl gyorsan, erőszakosan kívánt a jövő felé törni. További ellentmondás: egyfelől sokunkat feszítettek a felszabadulás előtt felgyülemlett, ki nem élt haladó szakmai ambíciók: most végre megvalósítani mindazt, amiért korábban cikkekben, vitákban síkraszálltunk —, másfelől elborítottak a mindennapos, sokszor kicsinyes, nemegyszer visszatetsző helyreállítási vagy építési ügyek, törekvések. Ilyen volt többek között az az általános törekvés, hogy a romházak földszintjén ideiglenes üzletsorokat képezzenek ki; a Váci utca, a Tanács körút még őrzi a nyomait. Alig lehetett pl. a Kossuth Lajos tér déli oldalán levő üres telket, amely előtt akkor a Kossuth híd forgalma zajlott, ilyen ideiglenes üzletház építésétől megmenteni. Nagy nehézségekkel lehetett csak megakadályozni a sérült Marokkói udvar helyreállítását, mely épület útját állta a mai Népköztársaság útja átvezetésének. A Krisztinaváros, a Pauler utca romos környéke helyreállításának akadályozásáért — erre ugyanis építési tilalmat mondottunk ki — feljelentettek bennünket. Ugyanakkor harcot kellett vívni a Rókus kórház helyreállításáért, amit sokan lebontani akartak. E néhány esztendő alatt, míg a napi munka efféle vesződségekkel és két tűz: túlzók és óvatosak között telt el — így különösen a házhelyosztások komoly feszültségeket támasztó és igen nagy városrendezési kihatású ügyeivel —, mégis, jó néhány jövőbe mutató dolog történt. Ezt jó szívvel merem állítani. Részben mert a szakirodalomban is többnyire ekként emlékeznek meg (pl. Preisich Gábor: Budapest városépítésének története című művében), részben mert minderről dokumentumok is vannak. Közülük elsősorban Budapest és az elővárosok — akkor még ún. Nagy-Budapest, a mai Budapest — általános rendezési tervének kezdeményezését és első kidolgozását említeném meg, több akkor új gondolattal, módszerrel (pl. autópályák, helyi központok, szomszédsági egységek, az ún. fajlagos beépítés elve stb.), és a tervezésnek, sőt, nyomban a Tanács hatáskörének is a környékre (akkor Budapest-vidéknek neveztük) a kiterjesztésével. Elhatárolása érdekes módon nagyrészt egybeesik a jelenlegi általános rendezési terv környékmegállapításával, csakúgy, mint az akkori Nagy-Budapest a mai Budapesttel (a Rákosok: Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákosliget, Rákoskeresztúr kivételével, ezeket mi nem vettük be). A gyorsvasútra olyan megoldást javasoltunk, mely földalatti tengelykereszttel kötné össze a négy pályaudvart — negyedikként a Boráros téri Duna-partit —; ez is közeláll a későbbi elgondolásokhoz, s a mai megvalósuláshoz. Elkészítettük az Országos Építésügyi Szabályzat első, városrendezési kötetét, hazánkban a legelső ilyennemű munkát, mely sok tekintetben maradandónak bizonyult, jogérvénye elvesztése után is. (Lásd erről Perényi Imre: „A településtudomány szerepe a városok fejlődésében" c. cikkét a Magyar Tudomány 1970. XII. számában.) Kiváló szakértőkből: Borbíró Virgil, Fodor Sándor, Kozma Lajos, Majorossy Gyula stb. álló bizottság készítette, Harrer Ferenc elnökletével. Kialakítottuk a vidéki körzetek rendszerét, élükön építészekkel, voltaképpen a későbbi főépítészi rendszer előképét. Egyikük: Tóth János már akkor foglalkozott a Balaton környék regionális tervével, a Tér és Formában közöltük is. Az akkor még ismeretlen Farkas Tibornak, a később Abercrombie, majd állami díjas balatoni főépítésznek mi adtunk első ízben, egy városrendezési terve kapcsán, helyet, teret. A legjelentősebb budapesti városrendezési problémák közül terveket készítettünk pl. a Duna-parti szállodasorra, az akkori Andrássy út betorkollására, a Margitszigetre, a hídfőkre, az Erzsébet-híd megoldására, elővárosokban új lakótelepekre, házhelyosztásokra, az ún. várostengely — a Károlyi, Petőfi Sándor, Bécsi utca vonala — árkádosítására, a belső Erzsébetváros rekonstrukciójára. Ez utóbbit Fischer személyesen kezdeményezte — mint az árkádosítási tervet is, s részt vett a készítésében. Kisléghy Nagy István, Meczner Lajos, Pogány Frigyes erőfeszítéseivel folyt a Várnegyed helyreállítása, eleinte elsősorban az oda nem illő magas épületek romos felső emeleteinek az elbontása. Mindezeket több, ma is hozzáférhető kiadvány ismerteti részletesen. így Preisich Gábor említett művén kívül a Tér és Forma folyóirat csaknem valamennyi száma 1945-től 1948-ig. A „Budapest holnap" című későbbi közös könyvünk Pólonyi Károlylyal. A Városi Szemle 1948. évi 1—2. számában „Nagy-Budapest városrendezése" címen hosszabb tanulmányban ismertettem ezeket a munkálatokat. Irattárakban, a Fővárosi Tanács VB. VIII. Városrendezési és Építészeti Főosztályán, feltehetően a Fővárosi Levéltárban is megtalálhatók ez időszak egyes előterjesztései, ülési határozatai. így gondolok elsősorban a Nagy-Budapesten alkalmazandó telepítéspolitika ügyében még 1945-ben hozott alapvető közmunkatanácsi határozatra (ez állapította meg Nagy-Budapest és a környék említett kiterjedését és az itt követendő „várospolitikai" elveket is), valamint az 1946-ban kinyomtatott részletes, közel 50 oldalas előterjesztésre a nagy-budapesti területfelhasználási és forgalmi úthálózati terv tárgyában. Kétségtelen, hogy anyagi erő, lehetőség az első években még nem volt megvalósításokra. Bár pl. a szállodasor, a Margitsziget újjáépítésén már tárgyaltunk akkori tőkés csoportokkal. De a további tervezések során, a Közmunkatanács megszűnése után, sok akkor lefektetett gondolat, módszer tovább élt, fejlődött, hasznosnak bizonyult. Példaként csak a környékkel való összefüggések tisztázására, a helyi központok fejlesztése célkitűzésére, a részletmegoldások közül az árkádosításra, a belső Erzsébetváros rekonstrukciójára utalok. Ezért az említett cikknek az a megállapítása minderről (és nem több!), mely szerint: »Ilyen körülmények között a városrendezésben a Közmunkatanács nem lehetett elég operatív, tervei nem látszottak időszerűnek és a várospolitikában nem foglalt határozott állást. Ezért oszlatták fel ellenvetés nélkül 1948-ban» — mint mondtam, túl sommás, s alighanem torzító képet ad egy küzdelmes, áldozatos időszakról, sok kiváló munkatárs, szakember részben maradandónak bizonyult munkájáról. Hozzátéve, hogy a megszűnés óta a mai napig megoldatlan probléma az, ami akkor meg volt oldva: a város és környéke — mai szóval a budapesti agglomeráció — egybefogása, legalább az építésügyi igazgatás, a városrendezés terén, és a kiemelkedő jelentőségű építési ügyeknek magas szintű szakmai fórum előtti tárgyalása." * Vitát nyitni a Közmunkatanács tevékenységéről, múltjáról nem kívánunk, de köszönjük a neves hozzászólók várostörténeti szempontból is becses kiegészítő megjegyzéseit. VASVÁRI ISTVÁN ÉJ (Révész Ferencnek) Eljött az éj, kecskeszakállú éj, bandzsító neon-szemeivel, hempergett a néhai Pacsirtamező macskakövein; mintha verkli szólt volna kapualjban. Tajtékos volt a tavasz hulló hold alatt; a csillagokra-nyiló háztetők akác-fénybe kapaszkodtak, harmatoztak az ablakok. Fulladt léptekkel csengettem házam kapujában. Jött a kan-ördög, kunkori-gerincű, csoszogó. Felgyullott a kapualj s a valahai Vig és Conti utca lányai rebbentek; tisztán suhogott a tavaszi karácsony, s marcipán-illatu Józsefváros sikongott falusi mellékutcáiban, mint búcsúban hajdan Pentelén a lányok — ugy kavargott minden, mint ők a szélben ... ó, éji órák bűvölete, ó, engem elhagyó évek, ajkoncsókoltatok, s most itt állok a kapualjban s lobog körül, olthatatlan a parázs-világ verkliszó. 12