Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Budai közlekedés az „előidőkben”

tott — híres vastuskó, az Iskola utca egyik szegletéről, ahová régenvolt vándor iparoslegények verték be emlék-szegeiket. Buda városának gondja a patkoló kovácsok dolgára is kiterjedt. Már a XIV —XV. századi Jogkönyv is előírta: a patkoló kovács, e munkája időtartamára saját lovát kölcsönözze a budai polgárnak, hogy azt a patkolás alatt se tartóztassa. A vízivárosi Postaház mellett álló Barna Oroszlán című vendégfogadót 1746-ban Nemes Haager Tamás postamester vette meg. Tudván tudta azt, hogy az .országút fogadók nélkül éppen olyan egyhangú, mint az élet ünnepek nélkül, így aztán nemcsak kocsiról, váltott lóról, hanem szállásról és utas-üdítésről is Haager mester gondoskodott. Ezekben az időkben a vízivárosi postaháztól indult a bécsi gyorskocsi. Hetenként egyszer. Nagyszeben felé ugyanekkor csak havonta indítottak egy hatlovas batárt. 1839-ben — noha ekkor már gőzhajó is járta a Dunát — naponta indították a bécsi delizsánszot. Menetideje e 230 kilométeren, 31 óra volt! (Ugyanezt a távot Sándor Móricz, az „Ördöglovas" 1830-ban 19 óra, 1908-ban a magyar Wodianer főhadnagy 15 óra alatt vágtázta le.) Érdekes összevetnünk a kő; ép- és az újkor lovas és kocsizó közlekedésének menetidejét. 1310 körül — magyarországi helyismerettel rendelkező iró — a stájer Ottokára Vencel cseh királlyal mondatja: a magyar lovasság napi 60 Raste-t — 56,4 kilométert — abszolvál, amit is a cseh király sokall. Általában a középkorban körülbelül ennyi volt a lovashadsereg napi vonulási teljesítménye. A gyalogos hadseregé jóval lassabb. 1189-ben Barbarossa Frigyes császár hazánkon átvonuló keresztesei 35 nap alatt teszik meg a Pozsonytól Nándorfehérvárig (Belgrádig) terjedő 700 kilométert. Persze a lovasság mindehhez nem mérhető. Még a XVII. században is gyorsabb a mi lovasságunk a császáriaknál! 1676-ban Strassoldo tábornok panaszolja Bécsben, hogy Thököly huszárjai kétannyi távot futnak meg egy nap alatt, mint az ő vértesei. Kocsiközlekedésünk aranykora a XV. század volt. Legelőbb Bonfini, majd a XV—XVI. század íróinak sora számol be a Komárom megyei Kócs falu szekérgyártóinak „találmányáról", a Mátyás király által is kedvelt kocsiról. Ez a három ló vonta könnyű járású szekérből átalakított „kocsi" annyira bevált, hogy Mátyás rendszeresítette. ő maga, Bonfini szerint, e kocsival — amelyet köszvénye miatt használt — megfutotta a napi 100 000 lépést, vagyis a 75 — 80 kilométert. A delizsánszok alkonya 1846 júliusában a budai postakocsi elnyújtott kürtszavába egy éles — Pest felől érkező — friss fütty hasított bele. Az első gőzmozdonynak, a „Budának" sípja volt ez! S a töfögő, pöfögő, ormótlan kis szerelvény kifutott a rákosi rétek, Vác felé. Csodájára jártak . . . Maradi táblabíró uraimék úgy vélték: „A gőzgépely sebességét nem bírja el az emberi szervezet..." Hát — kibírta . . . Amikor még pénzért mutatták az első gőzmozdonyt (Anglia, 1780-as évek) (Molnár János reprodukciói) 41 i, 1800 körül