Budapest, 1968. (6. évfolyam)

10. szám október - Litván György: Egy kivételes jellem próbatételei

mával nem tudná összeegyeztetni, hogy pacifista elvi megfontolásokból vagy származása és összeköttetései révén kivonja magát a népet sújtó szenvedésekből. Vagy talán arra is számít, hogy frontharcosként jobb erkölcsi pozícióból támadhatja majd a háborút? Mindegy. Ismét megtalálta a helyes utat. 1916 JÚLIUS. Az Egyesült Függetlenségi és 48-as Pártban Apponyiék a háborút lelkesen és feltétel nélkül támogató politikájukkal kész helyzet elé állították az Amerikából hazatérő Károlyit, aki a pártfegyelem szorításában vergődve csak az alkalmat várja a szakításra. Most végre itt az alkalom, egy újabb fait accompli formájában. Andrássy és Apponyi a háta mögött megegyeztek Tiszával egy ún. „bizalmi tanács" felállításában, amelynek az lenne a funkciója, hogy az ellenzék bevonásával ellenőrzést gyakoroljon a külpolitika felett. Károlyi rögtön felismeri, hogy a tetszetős terv a kormánynak kedvez, hiszen ezzel az ellenzék is felelősséget vállal a háborús politikáért. Megtagadja hát részvételét, s bár Apponyiék már visszatáncolnának, lemond a párt elnökségéről és kilép a pártból. „A közeljövőben dől el a béke helyreállításának, az ország integritásának, a demokratikus újjászületésnek, a nemzeti törekvések megvalósításának kérdése — írja lemondó levelében. — Lelkiismeretem nem engedi, hogy ezeknek a szívemhez nőtt kérdéseknek az elintézésénél magamat esetleg ellenkező felfogások vagy fékező törekvések által megbénittatni engedjem." Vállalja azt a kockázatot is, hogy egyedül, párt nélkül marad. Ám huszonkét 48-as képviselő csatlakozik hozzá, s ezekkel hamarosan megalakítja a Károlyipárt néven ismert „Függetlenségi és 48-as Pártot". Ettől kezdve minden alkalmat megragad, hogy a parlamentben, a sajtóban, majd népgyűléseken is szót emeljen a háború befejezéséért, a német szövetség lazításáért, a különbékéért, a demokratikus jogok azonnali kiterjesztéséért, a háború által sújtott milliók megsegítéséért. Megszabadult tehát a konzervatív ál-ellenzék kölöncétől. Saját pártjában, saját politikáját folytathatja. 1917 JÚNIUS. Tisza megbukott. A fiatal uralkodó, IV. Károly és külügyminisztere, Czernin, óvatosan bár, de keresik a kiutat a háborúból. Magyarországon a szociáldemokrata párt, a Károlyi-párt, a Vázsonyiféle Demokrata Párt, a Radikális Párt és a Keresztényszocialista Párt részvételével, Károlyi elnökletével megalakul a Választójogi Blokk. Felhívására június 8-án — éppen aznap érkezik Budapestre a király — negyedmillió ember tüntet az általános választójog mellett. A Blokk részvétele és az általános választójog ígérete nélkül nem lehet új kormányt alakítani, nem lehet megoldani a belpolitikai válságot. Új, népszerűbb politikusokra van szükség — átmenetileg. Károlyinak és Vázsonyinak miniszterséget kínálnak gróf Esterházy Móric koalíciós kormányában. Vázsonyi habozás nélkül, mohón elfogadja, engedi, hogy a reakció befonja és eszközként használja, s alig néhány hónap alatt sikerül tökéletesen meggyűlöltetnie nevét a haladó közvéleménnyel. Károlyi kikerüli a veszedelmes csapdát. Tudja, hogy még nem érkezett el az ő ideje, de nem utasíthatja el kereken az ajánlatot, mert ezzel olyan látszatba kerülne, hogy amikor lehetőség lenne rá, nem akarja megvalósítani választójogi programját. Úgy oldja meg a dilemmát, hogy pártját helyettese, gróf Batthyány Tivadar képviselje a kormányban, s ezáltal ő maga jobban megőrizhesse cselekvési szabadságát. Amikor látja, hogy Vázsonyi a bársonyszékben elárulta a választójogot, habozás nélkül felbontja a vele kötött szövetséget, s halad tovább a maga útján. 1919 JANUÁR. Két hónappal az őszirózsás forradalom után a súlyos külpolitikai nehézségekkel is küzdő Károlyi-kormány megoldhatatlannak látszó belső válságba kerül. A forradalom gyors és vértelen győzelmét biztosító nemzeti egységfront szétesett, s egyre élesebb kontúrokkal bontakoznak ki az osztályharc frontjai. Az éhező, munkanélküliséggel küzdő munkásság és a földre vágyó parasztság elégedetlenkedik. A fiatal kommunista párt mind nagyobb tömegeket mozgat. A másik oldalon tömörülni, szervezkedni kezdenek és akcióba lépnek a jobboldali erők. Nemcsak a prefasiszta MOVÉ-ben, hanem az államapparátusban, sőt, a kormányban is. Éppen Károlyi legrégibb fegyvertársai, Lovászy Márton és Batthyány Tivadar miniszterek válnak a reakció legfőbb reménységeivé. (Később féltestvére, Károlyi József is egy székesfehérvári ellenforradalmi puccs támogatásával teszi hírhedtté a nevét.) Mindez válságot idéz elő a kormánykoalíció legfontosabb pártjában, a szociáldemokrata pártban is. Összeül a pártválasztmány, hogy eldöntse, kilépjen-e a párt a kormányból, amint vezetője, Garami Ernő javasolja. Károlyinak is választania kell a kormány és az ország jobboldali, konzervatív, és baloldali, a szocialista átalakulás felé igyekvő erői között. Életének alighanem legfontosabb válaszútján áll, mostani döntéséből következnek majd a továbbiak (mindenekelőtt a március 21-i). Származása, rokonainak, egykori barátainak, köztük pártbeli hadnagyainak befolyása azt tenné természetessé, hogy jobbra döntsön, vagyis katonai erőre támaszkodó polgári kormányt alakítson vagy éppen katonai diktatúrával kísérletezzen, ő azonban — a jelek szerint habozás nélkül — balra dönt. Elmegy a szociáldemokrata pártválasztmány ülésére, s drámai beszédben fejti ki, hogy a párt részvétele nélkül nem tud és nem akar a kormány élén maradni. Böhm Vilmos szemtanúként így írja le a jelenetet: „A Károlyi személyétől távol álló elvtársaink előtt ekkor bontakozott ki Károlyinak valóban nemes, . . . tiszta forradalmi alakja. A sok tízezer holddal rendelkező, dúsgazdag gróf, aki már a háború alatt minden befolyást, ígért hatalmat eldobva magától, hajthatatlanul küzd a demokráciáért és békéért, és aki a forradalom kitörése után egy pillanatra s egy gondolatban sem engedi magát letéríteni a forradalmi útról, akinek anyagi és társadalmi érdekeit tiporja le az erősen balra tolódó forradalom: ez a Károlyi most, minden melléktekintet mellőzésével, a veszedelemben forgó forradalom megmentése érdekében minden áldozatra kész, minden megoldást elfogad, — csak ne engedjük elbukni Októbert, csak akadályozzuk meg az ellenforradalom győzelmét!" Eléri, hogy a pártválasztmány és a munkástanács kétnapos, éjjel-nappali tanácskozás után a koalíció fenntartása és súlypontjának balra tolása mellett dönt. Lovászyék kilépnek a kormányból, s a szakítás rövidesen teljessé válik azzal, hogy Károlyi és hívei otthagyják a jobboldali és karrierista elemek által elözönlött egykori Károlyi-pártot. 1919 MÁRCIUS. Az események olyanynyira közismertek, hogy jelzésre is alig szorulnak. A Vyx-jegyzék teremtette helyzetben a koalíciós Berinkey-kormány Károlyi indítványára lemond, hogy átadja helyét egy tisztán szocialista kormánynak. Károlyi bejelenti, hogy mint köztársasági elnök, a helyén marad. A szociáldemokraták azonban nem vállalják egyedül a kormányzást, mert tisztában vannak vele, hogy elvesztették befolyásukat a tömegekre. Másnap egyesülnek a kommunista párttal és kikiáltják a tanácsköztársaságot. Á lapokban és a házak falain megjelenik Károlyi proklamációja: „lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának". A következő napokban néhány nyilatkozata is napvilágot lát a sajtóban. „Mindaz, ami történt, az események kérlelhetetlen logikájának eredménye" — jelenti ki. Diplomáciai síkon és más módon is igyekszik segíteni a tanácskormányt, amikor azonban úgy látja, hogy véleményét nem hallgatják meg, és nem tud hasznára lenni az országnak, külföldre távozik. Csak évek, részleteiben pedig csak évtizedek múlva, angol nyelvű emlékirataiban mondja el, hogy a lemondásáról szóló emlékezetes proklamációt soha nem írta alá, azt mások fogalmazták és adták közre, tudta nélkül, az ő nevében. Bevethette volna személyi testőrségét és a székely hadosztályt — írja tovább. „Ez azonban polgárháborút jelentett volna, s győzelem esetén a legvéresebb reakcióhoz vezetett volna." Azt is elmondja, hogy az első időben azért nem tárta fel az igazságot a proklamáció körül, mert nem akart ártani a Horthy-börtönökben sínylődő egykori munkatársainak. „Egyetlen ellenségünk volt akkor — a Horthy-rendszer. Minden más jelentéktelenné törpült." 1937 FEBRUÁR. Az emigrációban élő Károlyi levelet intéz Romain Rolland-hoz: „Szívemben nagy haraggal néztem Zinovjev, Kámenyev, Radek, Pjatakov, Buharin és társaik perét. Teljesen érthetetlen előttem, nemcsak személyes, de politikai szempontból is. Hiába, a legjobb akarattal sem lehet elhinni, hogy Lenin legjelesebb munkatársai fasisztákká, a német hitlerizmus szövetségeseivé váltak ... A mi számunkra a bolsevizmus nemcsak politikai doktrína, hanem új erkölcs is. Moszkva volt eddig a világ proletárjainak Mekkája. Igen nagy jelentőségű, hogy a Szovjetunió maradjon a szikla, tisztán és érintetlenül, amelyen felépül az egész világ kommunizmusa .. ." Rolland-nak a perek indokoltságát magyarázó válasza nem elégíti ugyan ki Károlyit, de aggodalmai ellenére, mint eddig, ezután is megőrzi lojalitását a Szovjetunió irányában. 1949 SZEPTEMBER. Budapesten megkezdődik Rajk László és társai konstrukciós perének tárgyalása. Károlyi Mihály, aki bár sok mindennel nem tudta azonosítani magát és az őt megillető helyet sem tölthette be a felszabadulás utáni Magyarországon, egyéni fenntartásait és sérelmeit ezúttal is félretéve párizsi követként szolgálta hazáját, ismét ne-14