Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - Történelem: Landler Jenő emlékezete

nulmányában leleplezte a kormány fokozott háborús készülődését. Az I. imperialista világháború idején egyre inkább a tömegek békeharcának szószólójává vált szemben az MSZDP jobboldali vezetőivel, akik kezdetben nyíltan állást foglaltak a háborús politika mellett. Amikor a háború ellen agitált, azokból a Bebel beszédekből idézett, amelyek háborúellenes harcra szólították a munkásokat. De mindennapos tevékenysége egyébként is megkövetelte tőle az elméleti kérdésekkel való elmélyültebb foglalkozást. A szociáldemokrácia kiváló képviselőinek műveit olvasta, Bebelt, Kautskyt, Szabó Ervint. Marx és Engels alapvető munkáival is megismerkedett, bár ezeket alkotó módon csak életének következő évtizedében használta fel. Ezt követően Landler Jenő az orosz októberi forradalom melletti proletárszolidaritásnak egyik legnagyobb hatású és legharcosabb vezetőjévé lesz. Amikor a magyar munkásság 1918 januárjában a breszti béketárgyalások idején tömegsztrájkban fejezi ki rokonszenvét az orosz forradalom iránt és követeli a békeszerződés minél korábbi megkötését, Landler már nemcsak a sztrájkhoz csatlakozó vasutasokat és MÁV munkásokat vezeti. Ekkor ő már az MSZDP-n belül fellépő baloldalnak, a szociáldemokrata pártvezetőség megalkuvó politikájával általában szembekerülő, egyre inkább balra tolódó tömegeknek az egyik vezetője. Az 1918 őszén kialakuló forradalmi helyzet október utolsó napjaiban jut el Magyarországon a végkifejléshez. A polgári demokratikus forradalom politikusai a Nemzeti Tanács körül gyülekeznek. Landler nem tagja ugyan a Nemzeti Tanácsnak, de ülésein részt vesz, az eseményeket figyelemmel kíséri. Ő nem tartotta befejezettnek a forradalmat a polgári többségű Károlyi kormány megalakulásával. Ha a forradalom továbbfejlesztésének kérdései elméletileg nem is álltak előtte világosan, azt tudta, hogy a szocialista munkásság további harcától függ a forradalom vívmányainak megvédése és a forradalom továbbfejlesztése. Éppen ezért rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a proletariátus szocialista szervezetei megerősítésének. A forradalom győzelme után nagy lendülettel látott az egységes, szocialista vasutas szövetség megteremtéséhez, amely őt választja elnökévé. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása nagy hatással volt fejlődésére. Ezután kezdett megismerkedni Lenin írásaival, amelyek ekkor jelentek meg először Magyarországon, a Vörös Újság és az Internationále hasábjain. 1918. február 20-án a kommunista párt 40 vezetőjét letartóztatták, újságjaikat betiltották és helyiségeit feldúlták. A terror mély felháborodást váltott ki Landler Jenőből, aki Bokányi Dezsővel és Varga Jenővel együtt a toloncházba ment, hogy politikai tanácskozást folytasson a kommunisták vezetőivel. Mind közelebb kerül a kommunista mozgalomhoz: tagja annak az öt főből álló küldöttségnek, amely a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt a Gyűjtőfogházban a kommunista párt vezetőivel tárgyal az MSZDP és a KMP egyesüléséről. Landler ekkor már kijelentette: ha a tárgyalások nem is vezetnének az egyesüléshez, ő ezentúl a kommunistákkal akar együttműködni. S bár formailag csak a Tanácsköztársaság leverése után csatlakozik a KMP-hez, szívében már ekkor is a kommunista mozgalom elkötelezettje. A proletárdiktatúráért 133 nap a történelemben csak egy múló pillanat. De a Tanácsköztársaság 133 napja elég volt ahhoz, hogy névtelen harcosait, csakúgy, mint nagyjait, feledhetetlenné tegye. Landler, aki a polgári demokratikus forradalomban semmilyen funkciót sem vállalt, a Tanácsköztársaság idején az első pillanattól az utolsóig a legnehezebb posztokon bizonyította be hűségét a proletárdiktatúrához. A Forradalmi Kormányzótanácsban belügyi és kereskedelmi népbiztos, majd a népbiztosság átszervezése után a vasúti és hajózási népbiztosság vezetője, május elejétől a Vörös Hadsereg III. hadtestének főparancsnoka, később a MÁV elnökigazgatója, végül a Vörös Hadsereg főparancsnoka. Landler fáradhatatlan volt a munkában. Minden tisztségében a nép érdekeit szem előtt tartva, lázasan dolgozott a munkáshatalom megszilárdításáért. Április 16-án a román intervenciósok megkezdték támadásukat az első magyar munkáshatalom ellen. Mindenkire szükség volt a fegyveres harcban. Landlernak még arra is volt ideje, hogy a gyárakban toborzó gyűléseket tartson. A Vasutas Szövetség összvezetőségi és bizalmi ülésén a hadseregbe hívja elvtársait: „Rövid napok múlva megindul a harc, azzal fog végződni, hogy fölszabadítjuk Magyarországot. Meg vagyok győződve róla, hogy a vasutasság teljesíteni akarja kötelességét . . . Én, mint a Szövetség elnöke, elsőnek megyek a frontra és várom oda a vasutasokat, hogy együtt küzdjünk azért az ideálért, azért az eszméért, amelyért itthon szóval küzdöttünk." S a szavakat tett követte: a Kormányzótanács határozata értelmében — mely szerint a népbiztosok, a munkástanácsok és az összmunkásság fele a frontra megy — Landler a frontra indult. A székely hadosztály — árulás miatt bekövetkező — április 26-i fegyverletétele válságos helyzetbe hozta a Tanácsköztársaságot. A jobboldali szociáldemokraták a Kormányzótanács aznap esti ülésén felvetették a lemondás gondolatát. Landler, a rá jellemző határozottsággal, szembe fordult a szociáldemokraták defetizmusával: „Ha mindenki hajlandó lemondani, én nem vagyok hajlandó! Csak a proletárdiktatúra révén lehet elérni, amit magunk elé tűztünk. A magyar munkástömegek őszinte hívei a proletárdiktatúrának. Nem a tömegben, hanem a vezetőkben van a baj — az itt ülő vezetőkben is —, akik a saját halotti torukat ülik itt. Gondolkodni kell, hogy forradalmárok tanácsa-e ez vagy vénasszonyok tanácsa ... Mindent meg lehet menteni, ha mi őszinték vagyunk egymással és őszintén, becsületesen a diktatúra álláspontjára helyezkedünk." Landler bízott abban, hogy fegyverrel meg lehet védeni a Tanácsköztársaságot. A katonai helyzet azonban óráról órára kedvezőtlenebbül alakult. Május i-én már szinte kilátástalan volt. Az első szabad május i-én emiatt nyomasztó volt a hangulat, és ismét Landler volt az, aki az Iparcsarnok előtt összegyűlt munkásoknak lelkesítő beszédet mondott: „Ezen a nagy Vörös Májuson a magyarországi proletariátusnak hinni, akarni és merni kell. Hinni a mi nagy, elévülhetetlen igazságainkban, hinni a proletariátus nagy erejében." Szavai nem maradtak hatástalanok: a munkások tömegesen jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. Ezután vette át Landler a munkásezredekből álló III. hadtest vezetését és hadteste a miskolci győzelem után folytatta diadalmas útját a Felvidékre. A Tanácsköztársaság helyzete e katonai sikerek ellenére is egyre súlyosbodik. Az országban már szervezkednek az ellenforradalmi erők, s a Clemenceau-jegyzék követeli a Felvidék kiürítését. A Kormányzótanács elköveti azt a hibát, hogy minden biztosíték nélkül elrendeli a csapatoknak a Felvidékről történő kivonását. A katonai helyzet válságossá vált. Az ellenforradalmárokkal összejátszó Böhm Vilmos lemondása után Landler Jenőre bízzák a Vörös Hadsereg irányítását. Ö meg is felel az előlegezett bizalomnak: töretlen erővel, az utolsó pillanatig szervezi a románok elleni támadást. Az ellenforradalmi árulás miatt azonban erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. A Tanácsköztársaságon úrrá lett a túlerő. Beteljesedett Landlernek a Tanácskongresszuson elmondott jóslata: „. . . abban a pillanatban, amelyben nincs erőnk, hogy rendszerünket megvédjük, ez a rendszer összeomlott és diadaltáncot jár rajtunk az imperializmus." A Magyar Tanácsköztársaság bukása után, vezetői emigrációba kényszerültek. A bécsi emigrációban Landler kezdettől fogva részt vett a KMP újjászervezésében. Az a kilenc esztendő — 1919-től 1928-ban bekövetkezett haláláig —, amely alatt Landler tulajdonképpeni irányítója volt a párt magyarországi illegális szervező munkájának, külön korszakot alkot életében. Ez alatt a kilenc év alatt ő volt az, akinek tömeg- és személyi kapcsolatai szinte nélkülözhetetlenek voltak az itthoni illegális kommunista párt újjászervezésének munkájában. E kapcsolatok lehetővé tették számára, hogy a rendőri üldözések következtében ismételten megszakadó pártkapcsolatokat és szervezett kötelékeket mindig helyre állítsa és az időről időre félbeszakadt pártmunkát újra és újra elindítsa. Gyakorlati munkája megköveteli az elméleti kérdésekkel való foglalkozást. A Proletár c. emigrációs folyóiratban írott cikkeiben elemzi a Tanácsköztársaság bukásának okait, foglalkozik a pártépítés elméleti problémáival. Az emigráció évei Az emigrációban egy tudós alaposságával tanulmányozta Lenin műveit, amelyek választ adtak mind a világháború előtti kérdésekre, mind pedig az újabban felmerült problémákra. Fontosnak tartotta, hogy a magyar munkásság minél előbb és alaposabban megismerkedjék a leninizmussal, amelynek „legtermőbb talaja a forradalmi múltú munkásmozgalom, de a leninizmus nélkül a legnagyobb forradalmi múlt is csak emlékké válik. Nemcsak a reménybeli jövő elméleti fegyvere, de a jelen gyakorlat fegyvere is." 1919 után nem volt könnyű dolog kommunista pártot szervezni Magyarországon. Nemcsak a Horthy-rezsim üldözései miatt, hanem mert a kommunista emigráció sorait több éves frakcióharc bontotta meg. A bukott forradalom után szükségképpen felmerült a vezetők felelősségének kérdése. Ez volt az alapja a frakció-harcnak, amelynek egyik irányát Landler képviselte. Az emigrációnak számos tévedése volt abban a kérdésben, hogy mely okok vezettek a Tanácsköztársaság bukásához. Landler érdeme, hogy ő mert és tudott tanulságokat levonni az eseményekből. A Komintern határozata értelmében — amely az emigráció frakció-harcával foglalkozik —, Landler az elsők között igyekezett megteremteni az emigráció szükséges elvi egységét, mert tudta, hogy enélkül a számára döntő feladat, a magyarországi kommunista párt szervezése nem folyhat elég eredményesen. Landler munkája nem volt hiábavaló. A hazai kommunistáknak minden üldözés ellenére már a húszas évek közepén sikerült áttörni az illegalitás szűk korlátait és megalakítani a Magyarországi Szocialista Munkáspártot. A párt Bécsben tartotta meg illegális kongresszusát, amelyen Landler jelölte meg a célokat és feladatokat megnyitó beszédében. Magyarországon egyre eredményesebben folyt a kommunista párt építése, amikor 1927-ben sok vezetőt és funkcionáriust letartóztattak. Landler ekkor írta meg utolsó cikkeit, amelyekben óvatosságra és kitartásra int. Ezek voltak végső útbaigazításai elvtársai számára. Hamvait a Kreml fala őrzi a munkásmozgalom többi nagy halottja között. Személyében a magyar munkásmozgalom olyan kiváló alakjának emlékét ápoljuk, aki egyesítette magában a szociáldemokrácia pozitív hagyományait a kommunista eszmékhez való hűséggel, az ideológiai tisztaságra törekvést az aprólékos gyakorlati szervező munkával. Negyven év után is időszerű életének nagy tanulsága: a munkásmozgalom nagy hagyományainak összekötése a jelen feladataival. 33