Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Zsolt Róbert: Az Újpesti Torna Egylet

Zsolt Róbert Az Újpesti Torna Egylet Egyáltalán nem valószínű, hogy Európaszerte megismerték volna az Újpest nevet, ha ennek az egykori peremvárosnak, Budapest mai IV. kerületének nem lenne nemzetközi színvonalú sportegyesülete. Pesterzsébetnek vagy Soroksárnak Újpesthez hasonló volt a szerepe a főváros fejlődésében, mégsem nagyon képzelhető el, hogy egy egyszerű párizsi, moszkvai vagy londoni újságolvasó valaha is hallott volna róluk. Az Újpest név viszont gyakran szerepel a világlapok hasábjain is — igaz, hogy csupán a sportrovatokban, de ez sem lebecsülendő —, s nemcsak az európai kontinensen, hanem Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában is. Aki járatlan a sportban, az talán túlzásnak tartja ezt a megállapítást, de talán revideálja álláspontját, ha arra gondol, hogy nálunk hány százezren ejtik ki a legtermészetesebben a „Tottenham", a „Wimbledon" vagy a „Chelsea" nevet, holott az ezeknél jóval fontosabb londoni városrészeknek még a hírét sem hallották. De még messzebb menve: ki ismerné nálunk Lisszabon, Stockholm, vagy akár Rio de Janeiro bármelyik kerületének a nevét, ha azt valamelyik labdarúgó csapat nem tette volna híressé (Benfica, Djurgaarden, Botafogo) ? Hasonló módon vált ismertté külföldön az Újpest név, pontosabban: az Újpesti Torna Egylet, majd később az Újpesti Dózsa elnevezés. Ennek a sportklubnak a története majd olyan régre nyúlik vissza, mint magáé a névadó városé. Ott, ahol ma gyárak, lakóházak állnak, ahol zajlik a forgalom, az 1831-es esztendőben még a Károlyi-féle megyeri puszta terült el. Gróf Károlyi István, ez a jó üzleti érzékű mágnás először örökbérbe adta földjeit — üdülők, szőlők céljára. Aztán hamarosan felismerte, hogy különböző kedvezményekkel (céhenkívüli ipar engedélyezése, vallásszabadság, gyáralapítási jog stb.) iparosok és kereskedők letelepedését is előmozdíthatja, s a bérleti, illetve adójövedelmekkel sokszorosára emelheti a földek hozamát. A nagysurányi Lőwy testvérek 1835-ben bőrfeldolgozó üzemet létesítettek Újpesten, egy évvel később pedig két vásárhelyi fakereskedő a faipar alapjait vetette meg. Tíz esztendő alatt mégis csupán százra nőtt a megyeri puszta állandó lakóinak a száma. 1850-ben még ezer lakosa sem volt Újpestnek. De aztán ugrásszerű lett a fejlődés. 1885-ben, amikor az Újpesti Torna Egylet megalakult, az alig ötvenéves múltú községet jó 17000-en lakták. Göll János középiskolai tanár kezdte szervezni az egyesületet. Egyetlen megmaradt fényképén paszományos hadnagyi egyenruhában feszít. Haja és bajusza középen elválasztva. Jóképű, energikus fiatalembernek tűnik. Segítségére volt a munkában Farkas Gyula, Eisner Róbert, Hádl Sándor, dr. Kolpaszky István és Ugró Gyula, a később várossá alakult Újpest első polgármestere, ők hatan alkották az ÚTE első vezérkarát. Az egyesület az alapítólevél tanúsága szerint 78 tagot számlált. Két kis szobát bérelt a vezetőség, hogy ezekben az egyesület 'agjai különféle „testgyakorlatokat" űzhessenek. Ez a két szoba lett a tornacsarnok, a tanácsterem, az elnöki iroda, a pénztár, a szertár, a klubhelyiség . . . Hímeztek egy lila-fehér zászlót, és a két szín képviseletében először negyven tornász lépett pályára. A csapat mindjárt bemutatkozásul megnyerte az országos kiállítás alkalmából kiirt versenyt. A századforduló idején ismerték meg Újpesten az Angliából importált sportot, a labdarúgást. Az UTE soraiba hívta a réteken, grundokon futballozó fiatalokat, de pályát nem tudott adni. A pénzből csupán annyira telt, hogy Károlyi gróftól bérbevették az úgynevezett pamutgyári mezőt. A futballisták ásót, kapát, talicskát ragadtak és délutánonként, esténként, sőt, néha éjszakánként — petróleumlámpa világánál — építették pályájukat. Mire elkészült, a vezetőség diplomáciai munkája is sikerrel járt: az UTE csapatát beosztották a II. osztályba, és a munkásfiatalokból alakult csapat 1901 tavaszán 8:o-ra nyerte első bajnoki mérkőzését a Ganz ellen. Stráfkocsik szállították a drukkereket a távoli pamutgyári rétre s először akkor hangzott fel a biztatás: Rajta Újpest! Sokat jelentett akkor a sport Újpesten. Azokban az években még kissé „vadnyugati" jellege volt ennek a településnek. A Budapesti Történeti Múzeum „Az Újpesti Munkásotthon története" című kiadványában közöl egy visszaemlékezést, amelyből érdemes idézni: „Abban az időben Újpest egy része bűn- és nyomortanya volt. Rendezetlen utcák, azokban is kevés rendes épület. A legtöbb vályogviskó volt... A Váczi úton lóvasút közlekedett Pestről Újpestre. Az ipar még nem volt általánosan kifejlődve, de néhány gyár itt-ott üzemelt. A munkanélküliség nagy volt. Az emberek tömegei álltak a gyárak előtt munkáért, a munkaadók pedig azt fizették, amit akartak. A lopások, a betörések mindennaposak voltak. A népesebb utcák tele voltak kolduló gyerekekkel és öregekkel, különösen szombaton, amikor a dolgozók fizetést kaptak. Kórház, iskola alig-alig volt, annál több pálinkás bolt. A mostani Pamutipar mögött erdők magasodtak. Megyeren grófi kastély állott. A mai Landler műhely és a Chinoin gyár területén mocsarak, dombok közt feküdt a sintértelep . .." Ez volt a századforduló Újpestje, ahol tért hódított a sport és kezdett konkurrenciát jelenteni a pálinkásbutikoknak. Egyre több munkásfiatal járt az UTE-be, amely sohasem akart valamiféle exkluzivitással tüntetni, hanem mindig megnyitotta kapuit a legszélesebb rétegek előtt. Üzletemberek, értelmiségiek vezették az egVesületet, de igazi mecénása nem volt a klubnak. Kisemberek pénzéből tartotta fenn magát — eléggé szegényesen. Mekkora gondot jelentett számára, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség egy év leforgása alatt visszavonta a pamutgyári pályára szóló játékengedélyt! Újra kezdődött a szaladgálás a pénz után, ismét ástak, talicskáztak a futballisták — és maguk a vezetők is. Ma társadalmi munkának neveznénk ezt a tevékenységet és nagy elismeréssel szólnánk róla. Akkor az újpesti sportolók el sem tudták képzelni, hogy esetleg két kezük munkája nélkül is pályához juthatnak. Hamarosan felépült a népszigeti sporttelep, az UTE első igazi otthona. 1903-ban pedig a futballcsapat 84:6-os gólaránynyal, veretlenül nyerte a másodosztályú bajnokságot, bekerült az első osztályba, és egy esztendő (1911) kivételével egészen a mai napig a legjobbak között szerepelt. Abban az időszakban költözött Újpestre az Egyesült Izzó. A gyárépület a klubház fölé magasodott. Akkor még nem is sejtették az UTE filléres gondokkal küszködő vezetői, a saját pénzen vett felszerelésben versenyző atíétái, és a Nép-Az Üjpesti Torna Egylet alapító elnöke, Göll János Az UTE labdarúgó csapata 1901-ben, a pamutgyári pályán