Budapest, 1966. (4. évfolyam)

3. szám június - Heim Ernő: Új városrész születik

UJ VÁROSRÉSZ SZÜLETIK A zuglói lakótelep részletes rendezési terve Tervező: BUVÁTI - Mester Árpád Egy város növekedésének-fejlődésének irányát és ezzel együtt arculatának formálását talán sohasem határozta meg olyan nagy mértékben a lakásépítés, mint ma. Ezt látjuk a világ valamennyi nagyvárosában és így Budapesten is. Mert ha pl. az idegen a Ferihegyi repülőtérről a városba érkezik, az első, ami érdeklődését felkelti, bizonyára az Üllői úti lakótelep lesz. És ha másnap a Citadella sétányáról, vagy a Halászbástya árkádjai alól szemlélve a panorámát, már betelt annak minden szépségével, megint csak azt keresi, hogyan gazdagodik ez a kép új, domináns motívumokkal. A városnak innen eléje táruló, háromdimenziós élő térképén örömmel fedezi fel a Thälmann utcai, az Árpádhídfői, az Üllői úti, a Lágymányosi lakótelepek fehér, vagy színes foltjait, jellegzetes léptékváltását. Most már tehát nemcsak azt kérdezi, milyen magas ez vagy az a torony és mely középület kupolája emelkedik ki itt az előtérben, hanem arra kíváncsi, mekkorák az egyes lakótelepek, hány lakást építünk egy évben, egy-, két-, vagy háromszobásak-e azok, hogyan vannak felszerelve, és miként osztjuk el őket az igénylők között, mennyi a bérük. Szóval másképp szemléli a várost a ma embere. De más a városról alkotott fogalmunk nekünk, építészeknek-urbanistáknak is. Más, mert alapjában megváltoztak a feladataink és módosultak a lehetőségeink is. E kettővel együtt azonban megváltozott és mérhetetlenül megnőtt a felelősségünk is. A múlthoz képest ma többet, jobbat, gyorsabban és gazdaságosabban kell építenünk. Ezek tehát az elsődleges feladataink. De tegyük hozzá: ezt az igényt formaüag is szépen kívánjuk kielégíteni. Szépet akarunk alkotni még akkor is, ha tudjuk, hogy a felfokozott mennyiségi követelményt csak tömegtermeléssel lehet biztosítani és — az építési idő lerövidítését csak típustervezéssel és előregyártással lehet elérni. Tudjuk, hogy mindez kielégíthető anélkül, hogy ugyanakkor a szépet-, a korszerűt-alkotás vágyáról le kellene mondanunk. Csupán két előfeltételt kell ehhez biztosítanunk: az egyiket részünkről, a másikat viszont számunkra. A mi tennivalónk e téren nem egyéb, mint hogy a megváltozott feladat megoldásának új esztétikáját felismerjük és ezzel élni is merjünk. Elengedhetetlen alapfeltétel, hogy az új kompozíciós elemek legalább minimális számú változata álljon rendelkezésünkre. Feladatunk lényege tehát, hogy az épületek tömegjátékát, léptékét és arányait helyesen formáljuk meg, és azokat azután úgy csoportosítsuk, hogy belőlük — megfelelően felsorakoztatva — kiegyensúlyozott ritmusú, harmonikus együttesek jöjjenek létre. Régebben sokat mondogatták: az építészet megfagyott zene. Nos, ez a megállapítás ma helytállóbb, mint valaha. Az architektúra skálája egykor egy-egy épületen — akár monumentális alkotás, akár finom részletekből összetett kis palota volt az — csupán a nyílások, oszlopok, párkányok és szobrok hangjegyeiből állt. Ma viszont a városképi együttes zenéjének akkordjai már maguk az egyes épületek, a táj, a növényzet, a színek, a fény, maga az élet. Jogos tehát az igényünk, ha a vezérszólam számára kissé többet kérünk, mint csupán egy, vagy legfeljebb két hangjegyet? Konkrétan csupán annyit, hogy egy-egy lakótelepen belül három magassággal, az alacsonyabb, a középmagas és a magasház váltakozásával a városkép sziluettjét meg tudjuk mozgatni, és hogy a hosszabb és rövidebb sávház, valamint a pontház kombinálásával változatos együtteseket tudjunk összeállítani. Nem túlzott ez az igény, és egyáltalában nem zárja ki a típustervezés és az előregyártás korlátlan alkalmazásának lehetőségét. Az építész és urbanista feladata egyértelműen meghatározható: a ma, sőt a jövő élete számára kell megalkotnia a lakást, a házat, a várost. Mégpedig úgy kell megalkotnia, hogy abban a lakás ne szűkre szabott merev ketrec, hanem valóban otthon legyen. És úgy kell megalkotnia, hogy a házak együttese és környezete, tehát a parkok, játszóterek és sétautak, az óvodák, bölcsődék és iskolák, a mozi, a könyvtár, az üzletek és a lakótelep minden tartozéka ne falansztert alkossanak, hanem hogy általuk a lakás, a táj és természet szinte egymásba fonódjék. Végül úgy kell megalkotnia, hogy mindennek külső képe a benne élő számára a szép és a valódi harmónia érzetét keltse. Ez az építész feladata. Ezért érzi munkájáért elsősorban ő a felelősséget. Tudja, hogy ha ma nem is, de a jövőben — okkal és joggal — kizárólag ő lesz a felelős azért, amit ma alkotott. Előre kívántuk mindezt bocsátani, mert Budapest egyik megvalósulás előtt álló új városrészének, a zuglói lakótelepnek kialakulását csak ezeknek az igényeknek, valamint lehetőségeknek ismeretében tudjuk valóban értékelni. Előre is néhány szót kell szólnunk a telepítés helyének a kiválasztásáról. Évek óta sokat vitatott kérdés, vajon helyes-e Zugló városias beépítése, egy többé-kevésbé már kialakult kertváros felszámolása árán. Tudnunk kell mindenekelőtt, hogy lényegében Budapest Általános Városrendezési Terve az az alap, amely minden jelentősebb beruházás helyének a kijelölését és valamennyi nagyobbszabású építkezés kialakításának módját egymással koordinálva meghatározza. így ez szabja meg többek között, hogy a város (525 km2

nyi) területének mely része legyen a jövőben lakóterület, hová telepíthető ipar, mit kell park, üdülőterület, vagy erdőként fenntartani, illetőleg kialakítani, mi minősülhet véglegesen mezőgazdasági övezetnek. A Terv a továbbiakban azt is megállapítja, hogy pl. a lakóterületeken belül hol épüljenek magasabb vagy alacsonyabb házak, merre tömörüljön a kollektívházas és merre a családiházas beépítés. A területek ily értelmű konkrét elhatárolásánál a sok egyéb szempont figyelembevétele mellett (lakóhely-munkahely kapcsolata, arányos területi elosztás, táji környezet, altalajviszonyok, stb.) természetesen elsősorban a már kialakult adottságok játszanak döntő szerepet. Ez utóbbi körülményt semmi esetre sem lehet azonban oly mértékig leegyszerűsíteni, hogy egy vagy több megépült lakóház már önmagában véve kizárja ott az új telepítés lehetőségét. Mert ha valamely területen az azon található épületek bontása után — éppen az adottságok értékelése és mérlegelése alapján — a jelenleginél racionálisabb területkihasználás biztosítható, ha valamely belsőbb fekvésű, közművel már behálózott és a közlekedési rendszerre jól felfűzött városrész oly lazán épült be, hogy annak felszámolásával ezen az értékes területen a jelenlegi lakásszámnak akár tíz-tizenötszörösét is meg tudjuk építeni, vagyis a népgazdaság terhére kiépített szolgáltatási hálózat kihasználása megsokszorozható, akkor nyilvánvaló az új beépítés lehetősége, sőt, szükségessége. 26