Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - BENEDEK ANDRÁS: Színházi esték

Madách : Az ember tragédiája. Bizánci kép (Varga Mátyás terve) Orosz szerzők művét ma a legtöbb ember valamilyen politikai elfogultsággal nézi. Skvarkin vígjátéka, amelyet most mutatott be a Pesti Színház Milláhi Ernő rendezésében, az első. amely világnézeti különbség nélkiil is megnevettet minden nézőt. Nem adnak itt fel senkinek problémákat, a darab egyetlen eélja a mulattatás. Míg láttad, minden egyébről megfeledkeztél, amint kiléptél, nyugodtan megfeledkezhetsz a darabról. És mégis: az a puszta tény, liogy három órán át nevettél, közelebb hoz egy másik néphez. Azt hiszem, hogy a nevetés a legjobb propaganda. Bajos lenne a mesének minden ágátbogát elmondani. A lényeg annyi, hogy Manja élete első szerepére készül, egy leányanyát kéne játszania. Családja, környezete azt hiszi, hogy neki lesz gyermeke s ezen először mindenki fölháborodik, de utóbb mindenki szívébe zárja leendő gyermekével együtt. Apja. anyja, vőlegénye, udvarlói, barátai. Manját mulattatja ez a félreértés, amely egész környezetének alkalmat ad az igazi bemutatkozásra. Egyszeriben elválik a víz az olajtól. Az első megdöbbenés után fokozatosan édesednek vissza hozzá szülei, művész apja hamarább, mint konzervatív előítéletekkel küszködő anyja, s a józan barát, Jasa hamarabb, mint az ügyetlen szerelmes. Kosztja. Szeneeska. a kelekótya fogtechnikus valahol középúton áll a föld és a felhők között, könyvekből tanxdta meg, hogy milyen a romantikus szerelein s így aztán mindig épp mást mond, mint amit a helyzet megkíván. Kedves, szeleburdi fickó ez, különösen azzá teszi egy fiatal színész, Horváth Tivadar. Alig várjuk, hogy berohanjon s nevethessünk idejétmulta romantikus ál-páthoszán. A többi alakítás nem meglepetés, hisz egyik szerep sem valami nehéz feladat. Ruttkay Éva kedves, szép és fiatal, Mihályi Ernő melegszívű művész-apa, Halasy Mariska bőbeszédű, sápítozó mama, Egri István józan, jó humorú barát — csupa kész klisé, amit könnyű életre kelteni, ha a színészben meg van az a titokzatos fluidum, ami őt művésszé teszi. És bennük megvan. A művészet sok para, . . doxonja közül legfurl SitinéSZi osább a valóság és a l'lllber- művészi ábrázolás ellent -ábrázolás mondása. Hogy lehet művészileg szép az, ami a valóságban csúnya ? Vlost láttuk a színpadon Sartorius urat s ha az életben találkoznánk vele. útálatlal fordulnánk el tőle. Mivel babonázott meg bennünket az író és a színész, hogy meghitt együttesben töltöttünk vele néhány órát ? Ez a kérdés egyike a színművészet, az időbeli művészetek e legnemesebbike legizgatóbb kérdéseinek. Az alábbiakban megkíséreljük, hogy választ adjunk rá. természetesen a véglegesség igénye nélkül. Az igazi Sartorius rideg pénzeszsák, Selfmademan, aki könyörtelenül tapos el mindenkit, ha útjában van üzleti elgondolásainak, nagyképű konzervatív, akinek olyankor jutnak esak eszébe humánus eszmék, amikor azok érdekeivel egybevágnak. egyházközségének presbitere, de ez csak arra jó, hogy emberségre hivatkozó papokat ledorongolhasson. Meg akarja kedveltetni velünk az író ? Nem. S a színész, Rátkai Márton meghamisította az írót ? Nem. Szemünk előtt lényegült át egy másik emberré s a színész teljesen eltűnt a szerep mögött. Ez az átváltozás okozta az esztétikai élvezetet ? Nem. Hiszen ha esak egy pillanatra is eszünkbe jutna, hogy nem Sartorius úr áll előttünk, hanem Rátkai Márton, máris elveszne az illúzió. A színész művészete épp az, hogy a szerep szavaiból rekonstruálja az embert, aki ezeket a szavakat mondhatja, s testestől, lelkestől azzá változik. Megtalálja azt a kissé merev fejtartást, amely az erős akaratú, nagyvállú emberekre jellemző, azt a pattogó hangot, amely nem tűr ellentmondást. Az életben útáljuk az ilyen figurát s a színházban mégis meghittjeivé válunk. Miért '! Talán azért, mert az életben csak egy-egy lényegtelen megnyilvánulását látjuk, de itt teljes egészében. Tout comprendre c'est tout pardonner. mondja a francia s ezt szabadon így fordíthatnók : akit a szíve Az 1 (1 e <| e n qyerinek 428 # It E \ К l> К К А \ I» К Л S