Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - SZÉP ERNŐ: Kati, gyere ki...

SZÍ P Ii II N ti Herman Lipót rajzaival A Király-kávéházban, a Király-utca meg a Körút sarkán, ott játszott 36. Rácz Laci, »a cigányok királya«. (A prímások versenyén nyerte ezt a felséges rangot.) Nagydarab ember volt, szép ember volt, uras pakompartot hordott, főispánnak nézhettem volna, ha nem tudom kicsoda. Király volt Rácz Laci, uralkodott is, a vendégek fölött csakúgy, mint a banda fölött. Dugig tele volt egypár esztendőn átal az ő tiszteletére minden este az a kávéház. Jó világ volt (legalább is sokaknak), hétköznap is habzott éjfél felé az asztalokon a pezsgő ; ha valahol hangosan kezdtek beszélni, vagy kacarásztak, Rácz Laci rávert egypárat a vonóval a hegedű hátára, odakiabált : — Csend legyen, csak Rácz Laci beszélhet. Sose mertek billiárdozni míg muzsikált, istenments, széjjeltépte volna a szentségtörőket. Jól hátra hajtotta a fejét, úgy fektette a hegedűre, úgy játszott, szemlehúnyva, mosolygott, vonaglott, ragyogott a villany alatt a képe szerelmetes transzban. A cigarettája, kit el nem eresztett a szájából, percekig szivatlan repkedtette a megtört füstöt felfele. S játszás közben morgott, nyögött, kéjesen megjajdult, fájdalmasan, haragosan, és diktálta magamagának zenétlenül itt-ott a nóta versét, ahogy szokták a mulató gavallérok. Eredeti ember volt Rácz Laci, vadember volt, de komédiás is volt, bolond is volt egy kicsit, azt mondják ma az ilyenre pincérek meg cigányok, hogy hangyds. Közel volt a Király Színház, Beöthy Laci némelyik este odajött előadás után egypár színészével vacsorázni. Ácsi banda, Rácz Laci elébök kajabált lelkesen : — Itt jön az én barátom, Beöthy Laci, istenhozott édes druszám, büszke vagyok rád, te is büszke vagy rám. így aposztrofált képviselőket, írókat, festőket, olyanokat, akiket ismert mindenki, ha bejöttek Rácz Lacit hallgatni. Gyengéje volt Rácz Lacinak az a ma már elhervadt, kedves nóta, az, amelyik avval kezdődik : Kati gyere ki. . . Ezt úgy csinálta, meghirdette szigorúan, hogy a legnagyobb csendbe kell most lenni, pincér odaragadj, ahun állassz, mer lelűlek,szép nagyságáim, aki egy szót fecseg, meg sértem, na most elkezdem, figyelem Budapest, a muzsika kimondja a szöveget l Akkor osztán halkan megkopogtatta a hegedű fáját, mintha Katihoz kopogtatna be. S először szóval, fejét billentve, kacsintva, azt mondta diszkrét hangon : —• Kati gyere ki. . . S utána a vonóval a négy húron hadarja finoman, hogy Kati gyere ki. Kétszer egymásután. Erre osztán széjjelnéz és búsan jelenti — Kati nem jött ki. Akkor pedig újra kezdi, szóval előbb, azután a hegedűn ötször, hatszor, hétszer ismételve, hogy Kati gyere ki, Kati gyere ki... Megbűvölve, megbabonázva hallgatott mind az asztal, egy gyufaszálat nem rántottak. Csakugyan, úgy hallottuk, úgy hallucináltuk, kimondta a muzsika a szöveget. No a végin eldördült Rácz Laci s prímás, kontrás, cimbalmos, bőgős mind rázúdította, hogy : — Megállj Kati, megbánja ezt valaki! Rászakadt a taps a Katira, de olyan, hogy a csillárok is majd leszakadtak. Elhallgattak, elhaltak a régi divatos prímások. Az öreg Banda Marci, meg Kóczé Antal, Berkes Béla, mindnek a vonója itt duruzsol még a fülemben, emlékemben. Vörös Eleké is, lám majd elfelejtettem. Éjfélutántól reggelig ő uralkodott az Orfeum-kávéházban, annak a helyén játszik ma az Operettszínház. Jaj, hány fiatal éjszakám pocsékoltam el az Orfeumkávéházban, azokat az éjszakákat szerelemmel vagy becses könyvek olvasásával, sőt alvással is lehetett volna tölteni. Ady hurcolt magával éjszakánkint abba a pezsgős, leányos kávéházba, Néki nem bírtam ellenállani. Igen tisztelték Adyt Vörös Elek meg az egész banda, az is majd mind Vörös volt. A másodprímásnak, Vörös Jancsinak kislánya született, Ady Bandit kérte föl keresztapának. Magam is vendég voltam azon a keresztelőn; olyan pazar evés-ivás volt estig Vörös Jancsiék, az összes Vörösök zenekíséretével, részegen vándhztunk föl a szerkesztőségbe. (Együtt dolgoztam ott esztendeig Adyval, az akkor már haldokló Budapesti Naplónál.) Érdekes, az egész Vörös-hadnak olyan fehér képe volt, aki nem tudta, nem álmodhatta, hogy ezek cigányok. De mind 119