Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1943

POLGÁR DEZSŐ 1887—1944. „Éjfélt ütött az óra és megállt Falon, tetőn és messzeségen át meglátom fent a templomdombon föltornyosulni temetőnkben a Halált.“ Idegtépő káprázat ez kísértetek, hazajáró, hazasíró lelkek órájá­ban. El el-innen gonosz, sötétséges álom . . .! De ime, kopogást hal­lok . . . mint téboly rohanok az ajtóhoz és szinte megkövültén hall­gatom három diák elcsuklott és sírásba halkult hangján: „meghalt Polgár tanár úr“. Tépő fájdalom üzenetével rántott vissza az Ür az álomvilágból a keserű valóságba. Szemünk láttára tört össze egy életet, talán a madáchi szózatot példázva: „előttem nincsen nagyság“. „Quis desiderio sit pudor aut modus tarn cári capitis“? jajdulok fel a klasszikus Horatius szavaival. Taníts gyászdalokra Melpomene, hadd törjem beléjük e szörnyű perc égető fájdalmát, lesújtó döbbe­netét. Hisz pár nappal előbb még kedélyesen búcsúzott tőlem, s legé- nvesen, fütyörészve csapta be maga mögött a gimnázium kapuját. Csupa lendület, erő, fiatalos vitalitás minden mozdulata, amikor ke­mény lépteit végzete megállította. A halálcsászár ismét bekopogtatott hozzánk. Félelmetes látoga­tásával súlyos veszteség érte intézetünket. Meghalt egv igazi ugart-törő, láng-sodró magyar tanár: a homo faber és homo divinans mesteri megszemélyesítője. Mint mathematikus fizikus az észkultúra embere volt, de a tárgyait csodálatos érzelem- szerűen tudta alakítani. A mennyiségben és minőségben fokozódó technikai találmányok sora nem bizonyította be az észkultúra embere előtt a természet- tudományok primátusát a szellemtudományok felett. Azok értékét, a humánum és az élet etikai követelményeinek szolgálatába állí­totta. Amíg a mathematikus homo faber a világot a maga objective

Next

/
Oldalképek
Tartalom