Bethlehemi Hiradó, 1962. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1962-12-28 / 52. szám
í462 december 28__ S if H L EH E M í HÍRADÓ 3*ik oldal szerint magán adakozásból gyűlt be s a szövetsági kincstár állítólag nem járult hozzá a kiadásokhoz, amelyeket végeredményben 70 millió dollárra becsülnek. —---------ooo---------------HORKOLÁS ELLEN Mindenki alszik, csak azok az asszonyok virrasztanak, akiknek férjei vigan áthorkolják az éjszakát. Egy régi házirecept azt mondja, hogy a horkolónak csak cda kell füttyenteni — és maris abbahagyja a horkolást. Az angol tudósok azonban ezt a módszert teljesen figyelmen kívül hagyják. Másfél éves szorgalmas kutatás után felfedezték, hogy a hcrkolónak lefekvés előtt — fába ke!l harapnia. Ezáltal — mag-'ar'zzák a tudósok — az áll-, nyak- és torokizmok annyira elfáradnak, hogy lehetetlenné teszik a horko-Ml Ü JS AS A LEHIGH VÖLGYÉBEN ? NAGY SZILVESZTER EST AZ ÖNKÉPZŐKÖRBEN Az idén is mint minden évben hagyományos jóhangulatban ünnepeljük az újév beköszöntését. Erre az alkalomra meghívjuk tagjainkat és barátainkat vegyenek részt a hangulatos és kedélyes estén. Erre az alkalomra a vezetőcég disznót vásárolt Ó3 jó disznótoros vacsorával várja a vendégeket.— Azonkívül jó italokról is gondoskodtunk, hogy a legkényesebb kényeket is kitudjuk elégíteni, Tokai asszu, Furmint, Szomorodni, Szürkebarát stb. Tőpőrtös pogácsával megtetőzve, A zenet Máté István és közkedvelt zenekara szolgáltatja és ő biztosítsa a jókedvet kcsőhajnali írókig. A belépőjegy ára vacsorával együtt személyenként $3.50. Kérjük a helyfoglalásról előre gondoskodni, hogy helye mindeneinek biztosítva legyen. Helyeket ehet b'ztositani a háznagynál Vajda Istvánnál 866-9451 vagy rejes Sándornál 868-1941 csak előre kifizetett helyeket tartunk fenn. Vezetőség A WINDISH LUTHERAN SICK AND BEN IFIT ASSOC. ÚJÉVI PARTYJA A Windish Lutheran Sick and Benefit Association derűs jókedvvel kivánja köszöneteni az 1963-as ujesztendőt s hétfőn december 31-én kedélyes Újévi Partyt rendez az 502-04 E. 4th Street alatti St. John’s Clubban. \ zenét The Toppers kistünő zenekar fogja szolgáltatni. Noisernakerek (zaj csinálok) tréfák szórakozások fogják emelni a mu latság hangulatát. Mindenről gondoskodás történik, hogy a résztvevők zenészóval, vidáman tölték Szilveszter estéjét, belépti dij M . 2 5 személyenként. Menjünk el és érezzük jól ma gunkat az uj esztendő érkezésé cél! MAGYAR HÁZ NőOSZ- rALYÁNAK NAGY DISZNÓTOROS VACSORÁJA The Hungarian Reformed Fe deration of America volt bethehemi E.ső Magyar Testvéri es íetegsegélyző Egylet ez évben is kedélyes, nagyszabású disznótoos vacsorára nivja Bethlehem és .örnyékc magyarságát. Az Egyesüket hires arról, rogy a rendezései ténycsen sz->k:bk sikerűim es oiztosra veireio, logy a disznótoros vacsora ezui.ai is a magyar konyna,,iuveszet emektése, az ínyencek gyönyörűsége lesz. Január IB-án este 5:30 órakor :og leio.ym a pompás vuCaoia is.e.y a magyar i la-man es ki-.a gazi inagya, riangmaioan ko.Uie a ei a icgjooo, joiuzen ei.vesi.uec nagyszerű úisziiopecselryci, n ro.ii koioaszi es uurkae rmon la.udvrui es egyeo jo eteiekio. i ;oauoökoanak a magyar asszu-Aj KAXllA., «AXVzlV Cz.UtLU AlUoZ I'-XV ruugu.sái t, Ujd^U UA :uiiy»a^c4t dUjcLK íeiiycs SZaKdc^ücpcbScgoiíUieK. A kedves Daratí összejövetel egyik« lesz a legsikcruneuu ma gyár laiaikOZasukiiak s mmaemu |oi lógja ou eiczm niagau — ieszvcivil jegy csudán ^>z.UU ne mulassza ei jegyei nuciobb i.ieg.enueim. Szenátorok akciója a magyar ügyben lást. Help Keep Our Economy Strong * BUY U. S. SAVINGS BONDS öt szövetségi szenátor, Hugi |Scott (R., Pa.), Kenneth Keatim I (R. N. Y.), Thomas Dodd (D Conn.), Eugene J. MacCarth; (D. Minn.) és Karl Mundt (R S. D. ) flevelet intéztek Dear jRusk külügyminiszterhez s abbar helytelenítették, hogy a uralgva r ügy eddigi megbízott figyelőjét, Leslie Munro ausztráliai politikust felmentsék állásától, to. Svábbá, hogy az Egyesült Nemzetek igazoló bizottsága továbbra se ismerje el a Kádár delegációt. A dicséretes, magyarbarát akció megérdemli hálánkat. Közben azonban megtörtént Munro felmentése miután szerepe inkább csak jelképes volt, s az éven kénti negativ jelentéseken kívül más munka nem akadt számára. Felmentése nem z'rja ki azt, hogy Amerika továbbra is évenve határozati javaslatot terjesszen be a magyar ügyben az E. N.-ben noha a magyarság e papiros határozatoknál messzebbmenő, tény leges akciót kíván a Nyugattól. Az igazoló bizottság közben tárgyalta a Kádár delegáció elismerésének ügyét is és az elismerést, mint hat év óta állandóan ezúttal is megtagadta,-........... ooo--------------NINCS METEOR VESZÉLY A Vénusz csillag felé törő amerikai mübolygó, a Mariner II. — mint készülékei jelentetnék — az eddigi többmillió kilcméteres utón csak egyetlen kis meteorral találkozott. Ez megnyugtató, fontos hír, mert az űrkutató tudósok egyik aggálya az volt, hogy űrrakétákat a metereok veszélyeztethetik.------------------non-----------------ELLENFELEK Egy bírósági tárgyaláson az egyik ügyvéd dühösen kiált a másikra : — Kartárs!. . . Maga a legnagyobb szamár, akit életemben láttam! Erre a biró közbeszól: — Uraim, ne felejtsék el, hogy én is itt vagyok! HALÁLOZÁSOK JOSEPH H. SZABÓ Joseph H. Szabó 83 éves korában, dec. 18-án elhunyt Cartel Republic Road, Butztown alatt otthonában. Eltávozott honfitársunk az 'óhazában született és 1914 óta élt Butztownban. Gyászolja két fia, Joseph, Bethlehem és John Butztown, egy leánya, Mrs. Julia Solosky, Butztown, 10 unoka és 16 dédunoka. A temetés a fountain hill-i Kulik féle temetkezőbői ment végbe. t MRS. STEPHEN BALOGH özvegy Balogh Istvánné (1630 Lincoln Ave., Northampton) mult vasárnap meghalt az Allentown Hospitalban. Elhunyt honfitársnőnk 50 év c’^ót jött Amerikába és Northa-áptonban telepedett le, ahol a Blessed Virgin szlovák templom tagja volt. Férje 12 évvel megelőzte a halálban. A temetés szerdán imént végbe az egyházközség temetőjében. Elhunyt honfitársaink emlékét kegyelettel megőrizzük. SZILVESZTERKOR _ A WHITE HOUSE BAR & GRILLBE! Aki az ó esztendőt vidámságban akarja lezárni, valóban nem tehet bölcsebbet, mint hogy a White House Bar and Grillben tölti Szilveszter estéjét. Nagyszerű hangulat lesz nagyszerű vacsorával! Tóth János kitűnő zenekara fogja huzni a talpalávalót ée az est a legjobb szilveszteri mulatságok egyike lesz. A kitűnő vacsora, melynek ára $3.50 dús fresh Ham Platterből, Sauer kraut and Potatoes fog állni és utána táncmulatsággal megyünk át az uj esztendőbe. A szokásos “zajcsinálók’ sapkák, kalapok, trombiták, confetti és minden egyéb, ami a mu latság teljességéhez tartozik kéznél lesz. Siessünk helyet rezervállatni magunknak, hogy egy ilyen szivderitő, pazar mulatsággal üdvözöljük az érkező uj esztenlőt! Cim: Miller Heights Altercate Route 22.---------------ooo--------------LONDON—NTTV VORK KÉT ÉS FÉL ÓRA ALATT A francia és az angol repülőgépgyárak közösen állítanak elő utasszállító repülőp'é'eket, amelyek a hang sebességénél közlekednek. Az uj repülőgépek két és fél óra alatt teszik meg majd az utat az an «ml főváros és New York között. Egy-egy gépben 1 00 utas számára lesz helv. Előállítása 280 millió frankba kerül. ISKOLÁBAN A tanító a családról, az apáról, testvérről, nővérről magyaráz. — Nos, Moriczka, mit mondanál te, ha a gólya egy kis fiúcskát hozna nektek? — Azt, hogy pechünk van. — Miért? — Mert nekem már két éve nincsen mamám, csak két nővérem . i $2.49 to $9.98 — A CSALÁD MINDEN TAGJÁNAK PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. 63 W. BROAD ST. ELADÓ 708 E. FOURTH STREET BETHLEHEM, PA. Phone 866-2242 DRY CLEANING AND PRESSING PROCESS NEW TREATMENT E X C — DYNAMIC LÜSIVE EGY NAPI SZOLGÁLAT a 3 ik uccu Dan, izoh alatt egy „U.mlWllil LC, * VJ . bL I bUort hAz [.szia, uai szooa, lofdo, n mseit paaias szoba, nagy úszta, cementes pmee uj onmjKouo olaj rumcssci, oascooar^, nut pore.., lugas, udvar, kert, kn.n.ö.t j-rda«, nagy tégla- garage (két gepre;, lehetőleg bútorral együtt Van egy nagyon szép tozó kályha, két konyhaszekrény, fr.gidair, ebédlő sett, nyolc székkel, két álló lámpa, kis asztal es sott más ami a háznál használható. Betegség miatt olcsón kapható Azonnal átvehető, m.vel senkisem lakik benne. Jöjjön, nézze meg! Címem: 1290 E. 3rd St. or Steel Ave. vagy hívjon fel telefonon 866 2880. Megvehető bútor nélkül is! Teljes ára 6,200 dollár. i Vegyen U. S. Bondokat! BERNARD H. FERRY FUNERAL HOME Pawnee & Dakotah Streets (One Block West of Five Points) Phone 868-3670 Bethlehem BERNABD H. FERRY és ELIZABETH GRSK0V1CH FERRY magyar származású felesége, aki gondoskodik a legkegyelet teljesebb rendezésről, kérik a helybeli és vidéki magyarság bizalmát családi gyász esetén. MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK Halgassa WHOL (JI600 ke. vasárna 00 óráig állomáson minden d. u. 12:05 órától 1 TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: 866-6784 or 866-3078 ARMSTRONG SNOW TIRES ARMSTRONG SNOW TIRE SPEC LAE 6.70x15 BLACK Tube type *tax plus casing ARMS N G SNOW TIRE SPECIAL. 7.50x14 BLACK Tubeless *tax plus casing PAUL B. WOOD TIDES “BOB” ICOEHLER, tulajdonos 1337 E. 4th Street, William St. sarok Bethlehem, Pa. 813 Linden Street — John J. Goch, Mgr. Phone 868-61 14—866-8336 és 866-0961 BATTERIES — RECAPPING — ROAD SERVICE SAM N. GALLEGOS ROOFING COMPANY JOHN RAMPAOK JR., Mgr. 35 E. Rasberry St. Bethlehetr Phone 866-6131 Háítetötési és csatornázási munkákat vállalunk GYORS KISZOLGÁLÁS Legjobb minőségű munka, anyagok és kiszolgálás BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI ÉS ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT ALAPSZABÁLY-, • RÖPCÉDULÁK, NYUGTA-ÉS • LEVÉLPAPÍROK, UTALVÁNYKÖNYVEK, • BORÍTÉKOK, MULATSÁGOKRA BELÉPTI• SZÁMLÁK, ÉS SORSOLÁSI JEGYEK, • CÍMKÉK, “LUNCH TICKET”-EK, • LAKODALMI MEGHÍVÓK, PLAKÁTOK, • NÉVKÁRTYÁK BETHLEHEMI HÍRADÓ W NYOMDÁJÁBAN a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rövidebb időn belül készülnek el. AMERICAN WINDISH & HUNGARIAN PUBLISHING CO 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PENNA. KARÁCSONYKOR MEGTÖRTÉNT A CUBAI FOGLYOK KICSERÉLÉSE Hónapok során át folyt tárgyalások után, amelyek James Donovan new yorki ügyvéd foktaton Castro cubai kommunista diktátorral múlt héten létrejött a megegyezés az 1961 április 1 7-i cubai balszerencsés partraszállási kísérlet alkalmával fogságba került cubai menekültek kiváltása ügyében. Az 1,113 fogoly visszaszállítása dec. 23-án repülőgépek utján megtörtént. — A karácsonyi ünnepi hetet már az USA-ban visszahagyott rokonaik körében tölthetik. Mindegyik 100 dollárt és ajándékot kapott. Castro váltságdij fejében mintegy 53 millió dollár értékű orvosszert és élelmiszert kap, melyeknek a cubai kommunista rezsim élénk hijján van. A sz irtást 20 vasúti kocsi és 50 teherautó segítségével a nemzetközi Vörös h ereszt ellenőrzése alatt bonyolítják le. A szállított- gyógyszerek és élelmiszerek anyagi fedezete hir