Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-06-12 / 1271. szám
6 oida« BÉRMUNKÁS 1943. junius 12. TÁRCA ŐK HÁRMAN Irta: RÉVÉSZ BÉLA Este kilenc órakor két rendőr beállított a kültelki korcsmába és mogorván jelentették a korcsmárosnak: — Mi vagyunk az inspekciósok. A korcsmáros, a gömbölyű emberke, nyugtalanul rántott egyet a fölgyürt ingujján és kövér nyakát billegetve, odatessékelte a söntés egyik külön asztalához a komoly férfiakat, majd odapöndörült a sörcsap mellé és két kancsó sört hozott a számukra. — Nincs semmi baj . . . nem is lesz . . . igyanak, rendőr urak . . . nincs semmi baj . . . he-he-he . . . A rend komor őrei ernyős kalapjuk mögül rápislogtak a korcsmárosra, aztán összekoccintva a söröskancsókat, any- nyit mondtak: — Aztán ne is legyen hát — és,karjukat a lábuk közé húzták. Hátradültek a székükön és mérges arccal bámultak be a korcsmába. Ott már vasárnap éjszaka volt. A gondtalan, szilaj, jókedvű mulatozás éjszakája. A kicsi és nagy asztalok mellett szorongásig ültek az emberek, akik a heti robot után sör, bor, pálinka mellett viga- dozva pihentek. A munkások idegenül verődtek össze, de közös örömük, a munkaszünet napjának éjszakai gyönyörűsége összehozta őket és a kancsók sürü csörrenése köszöntötte barátkozásukat. A terem levegőjében már úszott a különös felhő, mely lefelé áradó melegséget, nehéz illatokat hordoz foszlányos szárnyain, melyre sápadt arcukkal rávilágítottak a rezgő gázlángok. A pipák, szivarok füstfátyolai, az italok áradó, bóclitó szaga, a fölhe- vült emberi testek gőzölgése ott gomolygott már a vigadók fölött és körül s a libbenő, ringó meleg felhő még jobban összefogta őket, az emberek az asztalok hosszában még inkább összebújtak és ez mámoros érzéseiket duhajkodásra ingerelte. A nóták örvényléséből kisivi- tott három szerb munkás danája. Mellettük rángatta vonóját a cigány, de nem győzte a taktust és a kontrás mindig előbb járt, mint a prímás, aki egyre hunyorgatta a szemeit, ahogy a szerb legények föl meg leszaladgáltak a hanglétrán és a lábukkal dobogtak, úgy cifrázták éneküket. A munkások mellett lányok ültek, akik átkarolták a kedvesüket és segítettek a nótázásbán. A siránkozó ének elragadta valameny- nyit és ahogy mindikább belemelegedtek, dalolásuk már süvöltözött a mulatók danái fölött és a legkövérebb szerb legénynek zuzókedve támadt. A födhöz vágott egy poharat. A két rendőr a söntésből beugrott a korcsmába a kövér szerb legény mellé és dühösen recsegő hangon rákiáltottak: — Na! Aztán a kardjukra támaszkodtak, az egyik, a harcsabajuszu, krákogott és az a száját elránditotta, mintha harapni akart volna, — de a pattogó beszédbe belé nem kezdhettek, mer egy nyurga legény a szomszédasztal mellől felugrott a helyéről, közéjük szaladt és ráborult a rendőrök vállára. Sö- röskancsóját odaemelte a szájukhoz a kunyorálva mondta: — Igyanak maguk is ... . nem mindig papsajt . . . A mogorva férfiak ,ákik oda- künn a söntésben önérzettel, de szomjasan itták a szükölő korcsmáros tolakodó ajándékait, a kancsó söröket és a savanyú borokat, most tiltakozva emelték föl karjukat, eltolták maguktól a hosszú munkást és a fejüket csóválva, komolyan, meggyőződésnek őszinte hangján mondták: — Nem kell . . . nem kell . . . első a rend a teremtésit. A nyurga legény cimborái már meghatódottak voltak és nevettek a káromkodáson, aztán pajtáskodva, de erőszakosan is, lehúzták maguk mellé az asztalhoz a kevély embereket és elébük tolták a söröket: — Hagyják, hagy danoljon, nem razziafaj zat az istenadta. A rendőrök még duzzogtak és vissza-vissza fordultak a duhaj szerb munkás felé, aztán legyintettek — nagy ivet írva a levegőben, — a kezükkel, amely most már megbicsaklott és hirtelen leeset a söröskan- csókra és koccintottak a munkásokkal. — Aztán nem lehet másképp danolni, muszáj háborogni? — szólt az egyik rendőr, akinek mámors arcán már kiderült a i mosoly.-— Aztán a padlót berugatni, a sört nem meginni, a kancsót a közcsendhez vágni, — szólt majdnem busán a másik rendőr, a harcsabajuszu, akinek a kalpagja már félre volt csapva. Egy szeplős munkás megveregette a bus rendőr vállát és megelégedetten mondta: — Ugy-ugy, komám . . . . rend ide, rend oda, csak az van rendjén, ha már kotyog bennünk . . . A rendőrök koccintottak és fenékig hajtották a söröskan- csót. A harcsabajuszu megri- szálta a torkát, megnyomkodta az ádámcsutkáját és nyugalmasan tréfált: — Ezt is már eltoloncoltam. A cigányok odasomfordáltak az asztalhoz és cifrázták a munkások nótáit. Ezek már nagyon ellágyultak és a bus dalokat úgy danolták, hogy a fejüket ráhajtották a munkáslányok keblére. Azok is megerőltették a vékony hangjukat és vele énekeltek a kurjongató emberekkel. A két rendőr pedig lehorgasztotta a fejét és belebámult a söröskancsóba. Nézték önfeledten, mámoros kedvvel szimatolták a sárga nedűt. Körülöttük dalos volt újra minden. A harcsabajuszu rendőr egyszer csak fölvetette a fejét és mutatóujjával belébökött a levegőbe. A munkások az asztal mellett rábámultak a rendőr ujjára s hallgattak. A harcsabajuszu a fürge mozdulat után még többször belébökött a levegőbe, ami után vastag, dörmö- gő hangján danolni kezdett: Elmentem én Kikindára, Tudom, tudja kee . . . A rendőr itt megállt és kerek arca elkomorult. Félrecsa- | pott kalpagját már a szemére húzta és a kezét a feje fölött meglóbálta. Aztán elkeseredve tovább kurjantotta: Ráhágtam egy tökindára, Tudom, tudja kee . . . Tökindáról, sajdi tökindára Fáj a szivem egy barnára, Tudom, tudja kee . . . A korcsma belső szobájában a cimbalmos csárdásra zendi- tett és a pattogó nótát a cintá- nyéros olasz. nagy csörrenéssel kisérte. Az asztalok körül kavarodás keletkezett. A leányok, a munkások tülekedve igyekeztek a belső szoba felé és néhány pillanat múlva valameny- nyien benn szorongtak a szűk helyiségben. A cimbalmos, a cintányéros izgalmas zajt csaptak és a recsegő, zagyva hangok hullámosodtak, amikor már az egész banda húzta a csárdást és zendült a bőgő, sipított a pikulás, rángatta vonóját valamennyi cigány. Az éjszakai mulatság nagyobbik része kezdődött. A munkások derékon fogták a lányokat és keringtek velük. A csárdás zúgott, zengett körülöttük. A cintárnyéros olasz mindnagyobbat csörren- tett. A lányok odasimultak a legényekhez és a kavargó tánccsoportok keskeny ösvényein végigröpültek, a kígyózó utakon kibújtak, majd meg-meg- álltak és büszkén bokáztak. Az éjszaka hangulatossága elbontotta valamennyit. Fölgerjedt vérük ott csilogott a szemükben és verejtékes arcuk már nagyon vörös volt. A rendőrök káromkodva kocogtatták a csárdást. A lányok, legényei; érezték a testük melegségét, lassanként összefonódtak, egymás kezét szorosan megfogták és az arcukat egymásra hajtva, úgy táncoltak. E tarka, ringó tömeg közé egyszerre csak két ur váratlanul bepottyant. Szép ruha volt rajtuk és az egyik, ahogy peckesen járta a csárdást, folyton kiabálta: — Éjenek a munkások. A másik egyre hajtogatta és verte a bársonymellét: — Én szocialista vagyok! A két ur, aki mámoros fővel éjszakai kalandra ide beugrott, tüntetett a munkásszeretetével és a munkások szivéből vasárnap éjszakáján kihullott a gyanakvás; érezték, hogy a mámor szárnyain meg tudnák ölelni az egész világot. De a két ur is igazán, őszintén szeretkezett. Ha mulatós kedvük a részegségé volt is, mégis ami szépet és dicséretet a múnkásokról mondtak, igazán, őszintén elér- zékenyülve mondták. A bár- sonymellényes szocialista már könnyezet a gyönyörtől és a ví- rágárusleány egész kosarát tiz forintért megvásárolta. És aztán a piros szegfűket, a sápadt kaméliákat és a sok-sok tubarózsát táncközben belétüzte a munkáslányok hajába, akik szívesen táncoltak vele, sőt átkarolták szenvedéllyel. A mulató ur sugott-bugott hozzájuk: — Galambom, szerelmem . . kertet veszek magának . . . Az éjszakai mulatság az orgiákhoz közeledett. A vigadók széles kedve növekedett, a duhajkodás valamennyit elragadta és az italtól, szerelemtől ittas emberek egymáshoz ütőd- tek, keringve, bukdácsolva dü> löngtek. A harcsabajuszu rendőr elrikkantotta magát: — Bácskai nótát, more! — és kigombolta a kabátját. A cintányér sikoltva csörrent a cigányok a bőgőt, cimbalmot csapdosva, ráhúztak a kólóra. A harcsabajuszu rendőr a két kezével lecsapott a csizmájára és aztán fölugrott a levegőbe. A csizmasarkát belévágta a padlóba, majd lábujjhegyre ugrott ,aztán a lábait jobbfelé és balfelé dobta és újra összecsapta a csizmáit. Az ujjaival pattogtatott a levegőben és ismét fölrúgta a lábait a levegőbe. A kardja him- bálódzott a hasától a hátáig. A szerb munkások köréje gyűltek és vele együtt járták a kólót. A lányok, a legények eltávolodtak egymástól, rengett a padló dobogásuktól, majd újra összecsaptak és ropogtatták a táncot. A rendőr földhöz csapta a kapagját, aztán elhagyitotta a kabátját és két kezét a csípőjére téve, keringett maga körül és rezegtette a lábait. Egyszerre csak megtorpant, az öklét a magasságba lökte és siralmasan fölorditott: — Hej, Bácska, hej Bácska! — és a zord férfiú a renitens, kövér szerb legény nyakába borult . . . A cigányból — aki az orgia hullámai között szilárdan állt, mint a tenger közepén a megingathatatlan sziklafal, — kihajtott a cigánynép élesen megérző ösztöne és az ellágyult, az elkeseredett, a vadérzésü emberek számára rázendített a munkások dalára. A forróvérű emberek egyszerre kigyulladtak. A forradalmi dal, mint szilaj orkán sodorta az éjszakai tivor- nyázókat szorosan egymás mellé és a Marseillaise örvénylő, tüzes hangja keresztülviharzott a leikükön. A tánc megállóit, a munkások a mellüket kifeszi- tették, nehéz fejüket fölemelték és rekedt torokkal énekelték a munkások dalát. A munkáslányok mámoros arcára rászállott az áhitat és dalolták a forradalmi dalt, mint az imd- ságos éneket. Harsogott, zúgott a Marseillaise, — a két rendőr kardjával verte vad ritmusához £ taktust. Ahol a szárnyas dal emelkedését hanggal elérni nem tudták, ott üvöltöttek s a kardjukkal hadonásztak ... A két ur homlokáról csurgóit a verejték, ahogy torkukszakadtából énekelték a vörös dalt. A három tábor a mámor utjain keresztül az orgia pillanataiban egy táborba olvadt . . . Künn már hajnal volt és a korcsma körül megzendültek a gyárkürtök. Sikongó, zug», or- gonázó hangjai köszöntötték a robot napjának fölvirradását. A gyárak sürgető, parancsoló éneke beüvöltött a korcsmába és kikergette az embereket az uccára. Vasárnap éjszakájának szivárványát elnyelte a hajnali szürkület. A munkások, a rendőrök, az urak megrázkódtak a hideg levegőtől és elindultak három különböző irányban . . . Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe!
