Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-10-03 / 1235. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1942. október 3. MÓRICZ ZSIGMOND (Pár héttel ezelőtt az Euró­pából jött táviratok Móricz Zsigmond, a modern magyar irodalom egyik legkiválóbb kép­viselőjének halálhírét hozták. Móricz Zsigmond irói méltatá­sánál nyomatékosan hangsú­lyoznunk kell, hogy élete utol­só 20 évi írásaira rányomta til­tó kezét a magyarországi fehér terror rendszer. Akik nem áll­tak be a minden emberi szabad­ságot elnyomó rezsim szekérto­lói közé, azok csak rejtett mó­don, képletekben Írhatták azt, amit akartak. A két világháború közé eső időszak magyar irodalmára mint fullasztó mérges gáz ne­hezedett rá a Horthy uralom állandósított ellenforradal m i szelleme készen állva arra, hogy szadista élvezettel irtsa ki a népjogok harcosait. Ebben az óriási börtönben Móricz Zsig­mond sem írhatott úgy, mint szeretett volna. — Szerk.) Irta: Faludy György Bródy Sándor és Mikszáth Kálmán novellákat írtak, ha re­gényt akartak írni, Jókai pedig mesélt, nem embereket alakí­tott. A többiek másodrendüek voltak. Krúdy és Kosztolányi, a Vörös Postakocsi és az Édes Anna szerzője nem voltak re­gényírók, ha a szó Tolsztoj-i vagy ha úgy tetszik Zola-i ér­termében vesszük: hogy a re­gényíró a koráról, fajtájáról nagyszabású, átfogó képet, le­hetőleg sok képet fest, lehető­leg nagy képeket fest és em­beralakjaiban éppúgy megraj­zolja az átlagot, az örököt, a mindig visszatérőt, mint a hát­tér díszletein az egyszerit, a történelmit, a soha vissza nem jövőt. A század magyar regény- irodalmának egyetlen ilyen nagy mestere volt: Móricz Zsig- mondnak hívták. Parasztsorból származott és mint Ady és annyi sokan, Ig­notus Nyugatjában tűnt fel. Zömök ,harcsabajuszu magyar volt, becsületes és szeretetre­méltó. A háború végéig java­részt novellákat, kis regényeket irt (Sári biró, Isten háta mö­gött, stb.) majd a forradalom után, mélyebbre merülve magá­ban, évről-évre jelentette meg hatalmas regényeit, köztük az “Erdélyt”. Eleinte többnyire szexuális, később szociális prob­lémák foglalkoztatták. Vezér­cikket is irt, a Nyugatot is szer­kesztette egy ideig, de ezekhez nem értett és rossz előadáso­kat tartott esztétikai kérdések­ről, miközben pompás regénye­ket irt. Rengeteget dolgozott. Még házat, birtokot is szerzett ma­gának, amihez kevés magyar iró jutott tisztes utón. Voltak családi botrányai, volt három felesége — de mindez elmúlt. Kissé el is polgárosodott, bár folyton-folyvást járta az orszá­got, a falvakat. Mert csak a ma­gyar paraszt érdekelte, csak a magyar parasztról irt. Később, Gömbös és a német horogke­resztesek befolyása alatt, divat lett a magyar parasztról Írni és nem tenni érte semmit. De a magyar paraszt olyan ma­radt, amilyennek Móricz festet­te. Hol voltak mögötte ezek az újonnan érkezettek és megfi­zettettek, akik tévedtek, cifráz­tak és hazudoztak? A valóságot látta, nem a szi­várványt. Nem idealizálta a magyar parasztot, sem szociá­lis helyzetét. Jól tudta, egyet­len gyógyír terem a grófi vagy szikes mezőkön: úgy hívják földosztás. Ezért ujjongott, ez­ért szaladgált szinte bolond örömmel fel-alá a Károlyi for­radalom idején. Feltámadt ben­ne az ezer éve nyúzott, deresre húzott és becsapott magyar jobbágy reménye, hogy elérke­zett az urak nélkül való, az uj, a jobb világ. Paraszt volt: né­ha ravaszkodó, néha megalku­vó, de lelke mélyén törhetetlen. Minden nemzetiségi gyűlölkö­dés iránt süket maradt és könyveiben szeretetteljes képet festett a szlovák, a román, a szerb földmivesekről. Neki be­szélhettek húsz évig: tudta, hogy a szerb paraszt közelebb áll a magyar paraszthoz, mint tulajdon urai. Nemcsak a nagy magyar irót, de fegyvertársunkat is sirat­juk benne. A forradalom letö­rése után Horthyék becsukták; a véletlen úgy akarta, hogy Ké­ri Pállal együvé zárják. Később kiengedték; a Pesti Naplónál dolgozott, . mely ellenzékinek számított. Bethlen István nem is kísérelte meg a közeledést: tudta, hogy ez a konok paraszt megveti őt. Később, mikor a nácizmus szelei fujdogáltak az uralkodó osztály kérlelhetetlen erővel vitte az országot a sza­kadék felé — 1936 Könyvnap­ján valaki bemutatta neki Göm­bös miniszterelnököt. Az ország legnagyobb írója és a kormány­elnök — egy részeges katona­tiszt, Erzberger gyilkosainak rejtegetője — kezet fogtak. — Aztán már most jó ma­gyar legyél — fordult feléje a kekre. Családanyák munka ide­je olyan időben kezdődjön, hogy ne kelljen a kicsinyeket már reggel öt órakor felkelni. A másik megoldási mód az amelyet a Szovjet alkalmaz, amely a gyárakhoz közel, vagy a gyár területén épített modern óvodákat, megfelelő felügyelet­tel és ellátással, ahová az anya viszi magával és a munka után pedig haza viszi gyermekét, mó­dot adva nekik arra, hogy mun­ka közben is megnézhessék a gyermekeiket. A gyárosok ha­talmas profitjából kell, hogy jusson erre is, hisz olyan sok mindenre jut. A hivatalos állí­tás szerint mi azért harcolunk ma, hogy a gyermekeink egy szebb, boldogabb világba élje­nek, én azt hiszem, hogy annak az előfeltétele az, hogy az ál­lam gondoskodjon arról, hogy a gyermekek akikért harcolunk, ne pusztuljanak el egészségileg és erkölcsileg is e harc alatt. Egyenlő munkabért és meg­felelő gyermek otthonokat, ezt kell, hogy együttesen követel­jék a férfi és nő munkások a munkahelyeiken. fasizta, svábból lett gyászma­gyar. Mórisz elsápadt, de nem szólt semmit: megfordult és távozott. Milyen jellemző, hogy nem ütötte arcul! Talán azt gondol­ta magában: ez volt a magyar sors legsötétebb, a magyar élet egyik leggyalázatosabb napja, amikor a hazaáruló sváb oktat­ja ki hazafiasságra az ország legnagyobb íróját . . . Talán azt gondolta: tűrni kell minden megaláztatást, mert most még védtelenek vagyunk. De jön a leszámolás napja. Ezt a napot már nem érte meg. Regényeit, melyekben száz és száz oldalon keresztül irt a magyar zsellér nyomorá­ról, az aszálytól szikkadt me­zőkről, a téli falvak reményte­lenségéről, az urak jókedvéről és a Tiszáról, Dunáról, melyek az Ország térképén úgy nyúl­nak szét, mint börtönfalakból segélyért rimánkodó emberka­rok — regényeit úgy kellett befejezni, hogy az utolsó olda Ion, lerontva minden előbbit azt irta: jól van ez igy, mindig igy volt és nyugodjunk meg ne lázadjunk, Isten segíteni fog. Később talán a cenzúra intésé­re, Isten helyére a kormány ke­rült. Az fog segíteni. Korholjam ezért? Inkább el­búcsúzom tőle. Amikor Magyar- országról elmentem, nem néz­tem fel hozzá — úgy gondol­tam, látom még. Dehát a mun­ka nagy és napjaink rövidek. Vagy 30 év előtt, mikor búcsúz­tatóra és köszöntőre több hely, több idő volt, Ady Endre üd­vözölte öt a Nyugatban egy verssel, mely úgy kezdődött: “Rózsafavonóként nagy zöngé- sü húrhoz — surolódjék ez irás Móricz Zsigmond úrhoz . . . Ezt kellene mondanom ma is, mert az ő regényeinek orgona- zugása, az ő hatalmas tüdeje mellett csak kicsi sipolói, rozsa- favonók voltunk valamennyien, magyar költők. Ezt kellene mondanom és még sok mindent, dehát az igaz magyarok lapjai szerények, hasábjai rövidek és háború van, amikor nincs idő méltatni azt a baj társat, aki már nem érhette meg a nagy leszámolást, bárhogy is megér­demelné a méltatást. Egy da­rab földből faragott ezüstfejü, konok öreg paraszt, Zsiga bá­csi! Fogadd ezt a szerény bú­csúztatót, ha már nem is ér utói, mely ezen a földön tőlünk mindenkinek kijár, aki az Igaz, a Másik Magyarország egy da­rabja s a szabadság katonája volt. (Harc) SZERBEK SZÖRNYŰ SZEN­VEDÉSEI NORVÉGIÁBAN LONDON, szept, (ONA) A menekült jugoszláv kormány jelentést adott közre arról, mi­csoda szörnyű szenvedéseket kell kiállaniok a szerb foglyok­nak náci kényszermunka tábo­rokban Norvégiában. A táborból szökött foglyok jelentették levélben a jugoszláv kormánynak, hogy a szerb fog­lyokat éheztetik és szakadatlan tortúrákat kell eltürniök a sza­dista S. S. legényektől. Az el­szabadult foglyok azt írják, hogy több száz szerbbel együtt cipelték őket Jugoszláviából Altdamba marhakocsikba zsú­folva úgy, hogy csak állva tud­tak elférni és ez az utazás há­rom napig tartott. Altdamból egy norvég útépítő táborba szál­lították őket. A tábor örökös kosztja hét uncia fekete kenyér naponta, egy uncia avas mar­garin és egy pint hig krumlile- ves. A foglyoknak hajnali négy­kor kellett felkelniök és esti hétig kellett dolgozniok. A leg­csekélyebb dologért korbácsot kaptak. Aki pár percig pihen­ni próbált, annak 25 korbácsü­tés járt. Két fogoly agyonverte a leg­kegyetlenebb őrüket és elszö­kött. A többi fogolyra ekkor rettentő bosszú sújtott le. Nap­ról napra nyolc óra hosszat a tábor egy legyektől ellepett te­rületén kellett feküdniök moz­dulatlan a tűző verőfényben, három napon át. Aki megmoz­dult, azt rögönt lelőtték. E bün­tető időszak alatt a foglyoknak nem volt szabad éjjel aludniok. A negyedik nap aztán sorba ál­lították őket és vigyázz-ba kel­lett állniok reggel héttől délu­tán négyig. Végül ötven elkin- zott, csontig lefogyott foglyot előléptettek és azokat lelőtték. E kivégzettek között volt egy Szávics nevű belgrádi mérnök, több tanító, tanár és diák. A rákövetkező három napon át az életben maradt foglyok­nak meg kellett ásniok a kivég­zettek sírját és ezalatt nem kaptak enni. Amig a sírokat ás­ták, őreik szakadatlan azzal vi­gasztalták őket: “A magatok házát építitek.” Az elszabadul­tak szerint a tábor eredeti lét­számának legalább fele elpusz­tult, megölték őket, vagy éhen, vagy betegen vesztek, vagy a kínzásokba pusztultak bele, há­rom hónap alatt. A Bérmunkás Női Gár­dába befizettek az 1942—43-ik évre: Mrs. Alakszay, L. Angel. 5.00 Mrs. J. Bischof, Akron .. 7.00 Mrs. J. Deák, Akron .... 7.00 Mrs. G. Deme, Akron ..... 7.00 Mrs. L. Decsi, Akron ..... 5.00 Mrs. M. Danka, Cleveland 2.00 Kath. Estergall, Clev...... 2.00 Mrs.özv.I. Farkas, Akron 7.00 Mrs.Ifj. J. Farkas, Akron 7.00 Mrs. Wm. Fay, Akron .... 7.00 Mrs. J. Fodor, C. Falls.. 8.00 Mrs. L. Gánch, Carolina 12.00 Mrs. P. Kern, Akron .... 7.00 Mrs. E. Kovách, Clev...... 4.00 Anna Kovách, Detroit .... 2.00 Mrs. J. Kollár, Cleveland 5.00 Mrs. A. Kucher, Pittsb. 4.00 Mrs. Lefkovits, Cleve. .. 7.00 Mrs. Mary Mayer, Phila 4.00 Mrs. A. Molnár, Cleveland 6.00 Mrs. G. Rauch, Akron .... 7.00 Mrs. J. Schwindt, Akron 7.00 Mrs. Török, Atl. City 5.00 Mrs. S. Visi, Lincoln Prk. 5.00 Mrs. J. Vizi, Akron ....... 7.00 Mrs. J. Zára, Chicago ... 7.00 Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe? Olvasás után, adja la­punkat más magyar kezébe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom