Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-07-27 / 852. szám
1935 julius 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal New Yorki Hírek A SZEGÉNY HÁZMESTER, AZ ÚJSÁGÍRÓK SZERENCSÉJE. A múlt hétnek is megvolt a szenzációja. Milyen szerencséjük is van egy ilyen nagy világváros kapitalista újságíróinak. Még csak gondolkodiok s.em kell, hogy miről is írjanak. Események eseményekre halmozódnak ami aztán jó anyagul szolgál a kapitalista tinta- kuliainak. Ha mégsem történne valami, amiről több inches betűkkel lehet a cimfejeket szenzációssá tenni, hát minden félórában van egy kis tüzeset és kész a szenzáció. Mert a tűz közelében lakókat, mindig hősiesen mentik meg a tűzoltók, kivéve azt a néhány esetet amikor bentégnek a tűzfészekben a lakók. Ha pl. a modern apartmentházak valamelyik lakásában tűz üt ki, amiről a szomszédlakóknak nincs tudomásuk, akkor is kész a szenzáció, és az “extrák” kiabálnak, kétszáz embert mentettek meg a tüzhaláltól. Amikor aztán valami különleges esemény történik, rohannak a színhelyre és van igazi szenzáció. Egy ilyen mesebeli .eset fordult elő, egy kis new yorki kovácsmesterrel, akire egy afrikai nagybácsija 6 millió dollár örökséget hagyott. Volt ám lótás-futás a Lewis Street elhagyatott prolinegyedében. Egyik autó a másik után, ember-emberhátán tolongott, mindenki látni akarta a füstös kis kovácsot. Már ott van a mozifelvevő gép és néhány nap múlva már az egész nagy Amerikában mutogatják a szerencsés családot, akik mellékfoglalkozásképpen házmesteri munkát is végeznek. Hogy érzi magát, kérdezik az öreg bácsit és nénit és már Írják is a feleletet. Mindig reméltük, hogy gazdagok leszünk, ezért imádkoztunk, most hát beteljesült. És már kész is a féloldalas szenzációs hir. A lényege az, hogy mindenkinek csak remélni és imádkozni kell, mert ime itt van a példa, ez a család is addig remélt és imádkozott, hogy végre az isten megkönyörült rajtuk, és nagybácsijukat a másvilágra szállította. Hogyan szerezte ez a nagybácsi a millióit, arról is nagy históriát írnak, de a sorok között - olvasva tisztán meglehet tudni, hogy a nagybácsi a benszülöttek megrablója volt, még pedig a régi idők gyémánt rablója. De mivel már több milliója volt, hát ez a rablás erényt jelent ott a kapitalista üzletvilágban. Ki tudná megmondani, hogy vájjon hány ezer afrikai munkás, a new yorki házmester családhoz hasonlóan a gazdagságért imádkozott, mig a nagybácsi a milliókat halomra rabolta. De ez kell az uralkodó osztálynak. Ahoz, hogy ők nyugodtan rabolhassanak szükséges, hogy a munkástömegek reméljenek és nyugodtan imádkozzanak. A kapitalista újságoknak köszönhető, hogy a munkások nagy tömegei még mindig azon reménykednek, hogy egyénileg érvényesülni és meggazdagodni fognak a mai rendszerben. Csakis ezt bizonyítják, a féloldalas cikkek az ilyen eseményekről. A mételyező propagandával szemben csak úgy lehet sikerrel harcolni, ha a munkássajtót megerősítve a munkástömegek százezreivel ismertetjük meg az osztályharcot. így megtanulják azt, hogy a munkásosztálynak nem lehet más reménye a boldoguláshoz, mint a bérrendszer meg- I szüntetése. BARIKÁDHARC BROOKLYNBAN. Ha valaki véletlenül a brook- lyni egyik segélyző iroda környékére vetődött a múlt .napokban, hát bizonyára azt gondolhatta, hogy a sokat hangoztatott háború kellős közepére került. Köröskörül rendőrkocsik és mentőkocsik, tűzoltók, jól felfegyverzett rendőrök és detektívek százai. Távolabb a kiváncsi tömeg ágaskodik, mindenki látni akarja, hogy mi is lesz. A segélyző iroda ajtói beszegezve vannak, és belül 75 munkanélküli elbarrikádolta magát, azzal az eltökélt szándékkal, hogy addig onnét nem jönnek ki, mig a beadott követelésüket, mely szerint több segélyt és ruhát akarnak, nem teljesitik. A rendőrök egyide- ig tanácskoznak, mig végre parancsot kapnak, be kell törni a nagy ablakot. A következő pillanatban már végre is van hajtva a parancs és a kitört ablak elé állva az egyik rendőr, valami labdaféle tárgyat hajit be. Valaki elkiáltja magát ez könnybomba. A másik pillanatban már kint van az utcán a bomba, de még mindig nem robbant fel, a bentlevők visszadobták. Az egyik rendőr gyorsan felkapja, megint bedobja még mindig nem robbant fel. így ismétlődik meg néhányszor, már ugylátszott, mintha a rendőrök ide labdázni vonultak volna ki. Egyszerre csak hatalmas füst tódul ki az irodából, gyorsan nyílik az ajtó, még az ablakon is rohannak ki az elba- rikádozott munkanélküliek, könnyezve, a nők sikoltva. Egyetlen könnybomba kifüstölte őket. A távolálló tömeg még távolabb vonul, nem akarják a kellemetlen szagot érezni. Néhányat elvisznek a rendőrök, a többi gyorsan menekül a friss levegő felé. Egy munkásharc, még pedig téves alapon álló, munkásharc ezzel befejeződött. Ha azt az energiát és elszántságot, amivel ezek a munkások rendelkeznek, az igazi forradalmi cél érdekében alkalmaznák, nem érné a munkásságot ilyen vereség. Brooklyn hatalmas gyárváros a new yorki openshopok Kánaánja. Itt van a legtöbb szervezetlen műhely, különböző iparokban. Állítólag még most is vannak gyárak, ahol heti 8—10 órával fobbett dolgoznak mint a new yorki gyárakban. Menynyivel hasznosabb lett volna, a gyárak elleni szervezési ostrom és amennyire csak lehet, minden forradalmi elszántsággal harcolni, a munkaidő lerövidítésére. A brooklyni munkanélkülek egy nagyrésze, igy visszakerülhetne az iparokba, ahol az elszánt harcot, amit most kö- nyöradományért folytatnak, az ipari erő megszervezésére fordíthatnák. Ezt az erőt az biztos, hogy nem lehetne egyetlen gázbombával kifüstölni. De nem ám! És ennek az erőnek szerves részei lehetnének, azok az ágaskodó tömegek, akik most az utcai tüntetést, mint valami cirkuszi látványt szemlélik. Halljuk, hogy erre azt mondják azt utcai lármázok irányitói, hogy ez jó elméletben, de gyakorlatban nem kivihető. Mert az ő részükre lárma és kiabálás kell ,ez az éltető erejük. Ezzel gáncsolják el, a munkásosztály komoly, tudományos alapon álló harci taktikáinak nagyobb méretű érvényesülését. Már pedig addig mig a munkásosztály ipari erejének tudatára nem ébred, .egyetlen könnybomba hangosabban beszél minden utcai lármánál. AZ ERŐSEBB JOGÁN (A magyarországi Dante könyvkiadó cég kiadásában nemrég ötödik kiadását érte meg Lambrecht Kálmán “AZ ŐSEMBER” cimü t.ermészettudományu hatalmas mü, amely népszerű nyelvezettel ismerteti az ember eredetét, az ősmeber életét. E mü egy részlete alábbi ismertetésünk.) (Folytatás.) Ezeknek a nagytestű, de nem éppen veszélytelen állatoknak a közelsége vonzotta ide néhány évvel ezelőtt az ősemberek kis csoportját, mely önfenntartási ösztönétől űzetve, a hús utáni hajsza közben jutott ide s minthogy a környéket vadban bővelkedőnek találta, az immár szárazzá lett barlangüregekben megtelepedett. Húst adott az ingovány, bőven ehető gyökeret, gombát meg vadbogyót az erdő, a patak hüs vizéért pedig csak kezét kellett kinyújtania a szomja- zónak. Azok az ősemberek, akik már jó ideje birtokba vették a hajdani hódtelepet, nagyon sajátságos lények voltak. Honnan, merről jöttek, talán maguk sem tudták, de annyi bizonyos, hogy amikor egy szép napon ide csöppentek, érkezésük a környék állatvilágában nem okozott nagyobb feltűnést. Kétlábon jártak, kissé hajlott háttal, erőteljes, karjuk vézna, gyengén fejlett, válluk keskeny. Majomszerüen hátrahajló állkapcsukban, mely elől épp oly magas volt, mint hátul, igen primitiv szabású, de pompás fogakat viseltek, melyeken világosan meglátszott, hogy ősapáik még tulnyomórészben növényevők lehettek, ők — minthogy a világ halad — persze már húsra éheztek! Homlokuk lapos volt, nagy szögletes szemüregekkel s a szemek fölött hatalmas, duzzadt szemöldöktarajjal. Orruk tömpe, széles, fülük hegyes; testüket pedig gyér, rőt szőrözet borította. Beszédjük a mi fülünknek érthetetlen, zagyva mako- gás volt, melynek kevés hangjával primitív életüknek a szükségleteit is alig tudták kifejezni. Kultúrájuk egyetlen ténye a tüzgerjesztés volt, amit mai afrikai és polynéziai vadak módjára gyorsan pörgetett kemény fapálca segítségével végeztek ; no meg feltöredezték a kemény kavicsokat és azoknak a darabjaiból otromba kőeszközöket szilánkoltak. Ezenkívül semmi adatunk sincsen arra, hogy nagyobb értelmet igénylő dolgok iránt fogékonyak lettek volna. Művészi hajlamnak, festésnek, díszítésnek, faragásnak, avagy még oly kezdetleges vallási kultusznak, temetkezésnek, emberszeretetnek a krapinai ősembereknél nyomát sem találjuk. Igen alacsonyrend, majomias vademberek voltak ezek, akik — midőn az erdők vadja mellett el-elsurrantak — ebben bizony alig-alig ébreszthették még föl annak az érzetét, hogy őt leigázni készülő, felsőbbren- dü lénnyel áll szemben. Vadászatuk a lehető legkezdetlegesebb volt. A hiénák és a sakálok voltak a mestereik. A vadat kiszimatolták és nesztelenül nyomon követték. Gyaloglásban, futásban fáradhatatlanok lévén, kiszemelték a vadtulok csordából a leggyöngébbet s azt addig üldözték, mig össze nem rogyott s akkor kövekkel, husángokkal agyonverték. Sokan egy ellen: ebben volt az erejük. Fegyvereik még alig voltak s nagyobb vaddal másként nem is boldogulhattak volna. Lehetséges, hogy ismerték már a vadvermeket is, de ennek nincsen semmi kézzelfogható bizonyítéka. A nagynehezen elejtett állatokat vad mohósággal tépték darabokra s a végtagokat, melyek legkedvesebb csemegéjüket: a csontvelőt szolgáltatták, tanyájukra cipelték s ott a csontokat széthasogatták. Az éghajlat ebben az időben még eléggé enyhe volt; a tél — gyenge fagyokkal — inkább esős időszakban nyilvánult s igy ezek az ősemberek a ruházatot még aligha ismerték. Nagyobb ragadozó, a békés természetű barna medvén kívül, nem fenyegette őket, a tolakodó farkasokat pedig távoltartotta tőlük a tanyájukon lobogó tűz fénye. (Folytatjuk.) STANA GYÖRGY munkástárs a Bérmunkás képviseletében meglátogatja Illinois és Indiana államokban lakó olvasóinkat és a magyar munkásokat. Kérjük munkájábani támogatását. A LAPBIZOTTSÁG.
