Ungvári Közlöny, 1890. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1890-10-23 / 43. szám
magvánál fogva lett itt hegemonná a nála számosabb fajok fölött, s tényezővé ezer év óta Európában, ennek minden nemes czéljainál. Emberiségé tehát legmagasabb szempontra emelkedve, csak két eset lehótséges a magyar Vagy más fajba olvasztását, illetve más faj alá rendelését kell az európai politikának czéljául kitűzni, vagy konzerválását, erősítését s hegemóniáját a vele élő fajok fölött. A magyar faj beolvasztása, alárendelése nem sikerűit a hatalmas német fajnak, arra tehát még kevésbbé tarthatná alkalmasnak Európa a románt, még akkor is, ha ma szétszórt elemei, elszakítva Magyarországtól annak délkeleti részeit, Ausztriától Bukovinát, Oroszországtól Bessarábiát, európai erővel egyesíttetnónek ; mert a romái így sem haladná meg számra nézve sem jelentékenyebben a magyart, egészen számításon kívül hagyva a lelki erők külömbségét. Úgy hogy Európának nem marad más választása. mint vagy támogatni, erősíteni, vagy az oroszra bízni a magyar elnyelését vagy legalább lekötését. Ki gondolná azonban, hogy Európa kezet fogjon arra a czólra, hogy a magyar fajt s országát az oroszba olvaszsza ? hogy a túlerős oroszt a latin és germán fajok hátrányára még hatalmasabbá tegye ? de kivánhatja-e azt a román faj is a maga külön érdekében ? Váljon előnyösebb-e a románra véreivel egyesülve egyedül állam' a nagy szláv tengerben az ő mai társadalmi és állami megalakulásának küszöbén, mint egy erős Magyarországgal a hátvédben, habár abban fajának egy része csak társadalmi érvényesülésre jut ? A magyar fölénye nem csak az európai emberiség, de a hegemóniája alatt álló népek érdeke is. A faj nemcsak magának, hanem az emberiségnek ól, az emberiség törvényét valósítja, midőn önéletében uj erőkkel, külön szellemmel gazdagítja az emberiség kincses házát, midőn vezet oly fajokat, melyek az emberiségnek nem tehetnének az övéhez hasonló szolgálatokat. Concha Győ\ő. Reklámverselők. A mai irodalomról azt fogja mondani az irodalom történet, hogy a hanyatlás koránál is alacsonyabb színvonalon állott, bár tagadhatatlan, hogy annyi munkása, mint a mennyi ma van, az ébredés s teljes virágzása korában — a múlt század utolsó tizedeitől jelen századunk legjelesbjének letűnéséig — sem volt. S mégis e túlgeologusok a hegységek mai alakulásához millió éveket vesznek föl, mint pl. Bischof 353 milliót, bár e számítások nagyon ingatag, bizonytalan föltevéseken alapulnak, a sz. írásnak elten nem mondanak. Voltak, akik azt állították, hogy a sz. Írási elbeszélés kizárólag csak a neptuni elméletnek kedvez, a vulkanismussal ellentétes álláspontot ioglal el, mivel a sz. irás az első időszakról azt mondja: «Isten lelke lebegett a vizek feleiI», és a második korszakról: «Isten elválasztó a felső és alsó vizeket».1 Ezen állítás azonban félreértésen alapul, mert midőn az első versben az áll : «Isten lelke lebegett a vizek felett», ott nem tulajdon- képeni vizel kell értenünk, hanem az ősanyagnak viz- párához hasonló állapotát, mint azt a «thohu vabohu* héber szó értelmezésénél kimutattuk.2 A második korszakban említet t viz pedig, mely a földet fődé, nem zárja ki, hogy a föld kérge alatt tüzes anyag volt M. csak a föld külsejéről beszél, amint az a második korszak végén kinéz, midőn a föld felülete már meglehetősen kihűlvén, reá a viz már lecsapódott. Azt is felhozták, hogy a biblia a szárazföld s Így a hegységek képződését csupán a M-ik korszakra teszi, holott a földtan kimutatja, hogy hegységek képződtek azután is, a növény és állatvilág létrejötte után, ameny-1 nyiben egyes alsó földrétegekben növényi és állati maradványok találtattak. Erre feleljük : a biblia nem mondja, i hogy a föld jelenlegi alkata, és a hegységek képződése a harmadik korszakban befejezve lett; csupán azt jelzi,. hogy e korszakban történt a szárazföld kiválása, a vizekből való kiemelkedése, mi által a föld a növények j lakhelyévé alkalmassá Ion, ezzel azonban nincs kizárva,; hogy később is új hegység, új szárazföld vagy tenger i képződhetett, s a már akkor létező növény vagy állat- j világból egyeseket el nem temethetett. Katastrophák j voltak azután is a földön, miként történhetnek ma is; S sok változáson ment át földünk, inig jelenlegi alakját í nyeré, inig hegyei, völgyei, tengerei, folyóvizei mai hely- i zetiiket nyerék. Ezeket leírni nem a Genesis dolga, j hanem a tudományos geológia történetéhez tartozik. (Folyt, köv.) 1 Wagner E. «Geschichte der Urwelt». Lipcse. iöf>7. I. k. 142. !. 2 L. 12. 1. jtömöttsóg daczára, zt kell konstatálnunk, hogy különösen szépirodalmik terén erőtlen pangás állott be. Avval szoktukrenteni magunkat, hogy az irodalom, a költészet virágzásiak szülő anyja az a 1 k a 1 o m, a kor. A mai korba) melyben élünk, igaz, nincs talán szükségünk Petőfi lá;szavú költészetére, sem Vörösmarty i hatalmas dorgálásai, melyek különösen épikai művei- 1 nek képezik intenczját, s talán úgy Arany mint Tompa méla és szivet-lelkemeginditó fájdalma is csak «szük- i ségtelen jó> volna.Ügynevezett politikai helyzetünk nem kíván ma nagyköltőket, nem olyanokat, kik lelket adjanak a veszni inilt haza fiainak. S vájjon nem j volna-e szükség ily;öltőkre ? . . . lgazolója a jelen . . . De hát szóljun tárgyunkhoz ! Jelen soroknakiem czélja költészetünknek többé- kevésbbé jeles s áltánosan ösmert művelőiről szólani; j ezeknek működése iráhbi időkben vevén kezdetét, liivatotlabb kritikusoibonczkése által vizsgáltatott felül. Tisztán azokról óhaj ti néhány sort írni — ne tessék tőlem kritika félét váii — kiknek száma különösen az utolsó évtizedben ly rohamosan nő, s a kik minden poétái hivatottság nélül ellepik, rendszerint elégikus hangú verseikkel, a vléki lapok tárczarovatait az olvasó közönségnek gyakran cin kis bosszúságára. Nem akarom sebnek ambiczióját sérteni, sőt a magam részéről csakbecsülni és tisztelni tudom azt, ha okos; de a legnagjbb mértékben kárhoztatom az úgy nevezett ambicziózsság olyatén nyilvánulását, melynek inditó sarka a felínhetnémségi vágy. Ily íeltünhet- némségi vágy ösztönzi «vidéki» verselöink legnagyobb részét az Írásra — a elyett, hogy az inditó sarok a szeplőtlen ambiczió volu; s Írnak verset versre, de nem azért, hogy Írván szolglatot tegyenek az irodalomnak, hanem, hogy nevüket <y lap olvasó közönsége elölt csillogtassák s hogy ez ton önszemélyök iránt magasabb tiszteletet joggal (?) kö»telhessenek. A feltünhetnéinséí vágy nem nyilatkozhatik vissza- taszilóbb alakban, mintépen a költészet ily czélú művelése által, kölönösen akor, ha föltételezzük verselőink- ről, hogy tisztáhan vanak a költészet czélja és fogalmával. Es mi a költuzet czélja ? . . Szolgálni egy nemzetet irodalmában, I&et adni és tanítani, de mindenek fölött művelni. S krdein, vájjon megfelel-e ezen czéljának egy oly vers, mgy — mondjuk — k ö 1- t e m é n y, melynek sori közül kirí a magánérdek ? 1 Nem, mert — eltsintve attól is, hogy e versecs- kék rendszerint a verseö erőltetett hangulatát tolmácsolják, a miből sem női tanulunk, sem nem művelődünk, csak legfeljebb átrak vagyunk (akaratlanul is) mosolyogni felettük; s illekintve attól is, hogy nagy | költők ily költeményeik* rendszerint csak maguknak írták - az asztal fiában ’ejtegették, úgy, hogy a nagy közönség csak haláluk uán élvezhette költészeti szépségüket s akkor megérteni is tudta őket, eltekintve tehát ezektől, azért sem feleink meg e méltán «reklám verseknek» nevezhet) versek czéljoknak, mert visszaélnek azon szent öröiséggel, melyet nagy költőink li i v a t o 11 utódjaik siámára áthághatatlan korlátul hagytak : az önzetlenséggel. Az önzés a magán életben, — mondjuk, a prózai életben is — visszataszító, de a költészetben helye nincs, s a ki önzést ültet a költészetbe, szentségtelen kezekkel nyúlt hozzá! Mert mi az igazi költészetben az, a mi elbájol, a mi leköt ? Az, hogy a költő mindég el tudja magát különíteni költeményétől! Nem kell rá gondolnunk, nem kell őt lelki szemeink elé képzelnünk, hogy megértsük költeményét, nem még a lyrai költé szetben sem ! Petőfinek legszebb dalait is megértjük, a nélkül is hogy láttuk, ösmertük volna, pedig az ő egyénisége jobban nyilvánul legkisebb dalában is, mint más költőké saját müveikben! S miért ? Mert e kicsi dalok oly mesterien vannak megírva, hogy bár a költő csak saját lelki — és nem erőltetett lelki hangulatát tolmácsolja bennük, mégis az olvasó közönség előtt ő és költeménye között oly áthághatatlan ür van, miszerint a Petőfi költeményei úgy is tetszenének, ha azokat nem Petőfi, de egy más, hasonlókép hivatott mester irta volna. Sajnos, ez nincs igy az úgy nevezett reklámverse- löinknél! S azt hiszem sem akkor, ha ősmernők, sem akkor, ha nem ösmerjűk őket, nem tudjuk őket megérteni, nemcsak azért, mert pathoszuk, elégiájuk, lyrájok meghamisított, hanem azért is, mert e versek többnyire nem is olyanok, hogy kiállauák a legszigorúbb kritikát. És az irodalomban csak egy kritika van : a legszigorúbb! A mely dolgozat ezt nem állja ki — ott nincs fokozat, nem lehet megalkuvásnak helye, — az rossz és sem nem «középszerű», sem nem «kevésbbé sikerült», csak legfeljebb «kísérlet», «önképzököri kísérlet!» Es, tisztelt olvasó, megérdemeljük mi, hogy egy kezdő poéta kísérletein láraszszuk elménket V Oh ennél többre kell becsülnük esztétikai érzékünket, sőt talán türelmünket is?! . . . Másrészt e verselöink — sajnos — hijján vannak a szerénységnek is! Mert vagy töl- kell tételeznem, hogy verseiknek olvasó közönsége rendkívül nyájas kitüntetéssel és mohó élvezettel olvassa, lesi költeményeiket, — a mit csekély magamról épen nem mondhatok, — vagy fönn kell tartanom előbbi állításomat, mert utóvégre is szerénytelenségnek tűnik töl, s annak válik be, ha a rendszerint hetenkint egyszer-kétszer megjelenő lapok hasábjait kitöltik verseikkel, vagy — jobban mondva — neveikkel! A jó A r a n y .1 á n o s, a ki talán (?) valamivel nagyobb sikerekkel nyerte el a nagyon megérdemelt babért, félt kezébe venni a tollat, ha barátai újabb írásra ösztönözték, nehogy terhére legyen a nagy- közönségnek s unalmassá legyen !! . . . Hát tisztelt költő úr! nem gondolja ön, hogy nekünk kissé fárasztó, illetve unalmas hétről-hétre az ön verseit olvasni ?! Lehet, hogy ön nagyon jól ir, de szakmányba ir és — sajnos — mi nem tudunk napszámba olvasni! . . . Tisztelet a kivételeknek ! B. B. B Ungvármegyei legtöbb államadót fizetők névsora. Gróf Sztáray Antal 6242 frt 44 kr.. Wein berger Albert 5067 frt *<% Gróf Hadik Barkócy Endre 5881 fr*- " óf Török Napoleon 5566 f-‘ rózsef 2615 frt 52 kr., Seidlei lehrebecky György 1269 fri „• 1213 frt 16 kr., Markos 4 kr., Dr. Weinberger Salamon .. ti kr., Widder Albert 1U43 frt 907S kr., i.ipcsey József 1001 frt 96 kr.. Patay Gyula 925 frt 84 kr., Tomcsányi László 864 frt, 10 kr., Pás/.télyi Kovács János 846 frt 28 kr Br. Redvic Sándor 825 frt 14 kr., Weinberger Adolf 824 frt 63 kr,, Krón Chaim 824 frt 45 kr. Pólányi István 781 frt 26 kr., Kovách Károly 749 frt 52 kr., Bene Lajos 728 frt 22 kr., Gróf Sztáray István 672 írt 87 kr„ Dr. Preusz Ado'f 663 frt 10 kr., Tomcsányi Gyula 644 frt 55 kr. St; hl berger Mór 624 frt 78 kr., Bugyis Andrásf 606 ft 6 kr., Bernáth Dezső 598ft99kr., Dr. Spitzer Sándor 569 írt 38 kr., Stepán Gábor 549 frt 33 kr., László Albert 538 frt 33 kr., Ibrányi László 534 frt 93 kr., Gróf Sztáray Vilmos 531 frt 65 kr. Telendy Antal 509 frt 76 kr., Bernáth Zoltán 474 frt 85 kr., Br. Vécsey Alajos 468 frt 64 kr., Csuha Mihály 460 frt 73 kr., Zichermann Adolf 456 frt 50 kr., Dr. Brujmann Béla 438 frt 60 kr., Fekete Vince 438 frt 52 kr., Csonka Bél i 432 frt 88 kr., Dr. Levy József 430 frt 52 kr., Buday Zádor 425 frt 50 kr., Gottlieb Henrik 414 frt 2 kr., Gebe Viktor 398 frt 98 kr., Lám Sándor 367 frt 78 kr., Hampel János 363 frt 64 kr., Weinberger I.ipót 360 frt 57 kr., Vinkler Sámuel 356 frt 97 kr., Hoffmann Béla 345 frt 32 kr., Fiala Károly 344 frt 76 kr., Lasztókay Béla 342 frt 20 kr., Róth Pinkász 335 frt 78 kr., Reismann Bertalan 333 frt 96 kr. Thuránszky Tivadar 333 frt 20 kr., Roth Sándor 328 frt 90 kr., Gr. Hadik Sándor 327 frt 77 kr., Kende Péter 320 frt 471/» kr., Halpert Bernát 319 frt 37'/, kr., Rákosi János 318 frt 85 kr., Schwere Bernát 317 ft 21/» kr. Tomcsányi Ödön 307frt 82 kr., Eggelsberger Ferenc 304 frt 90 kr., Fekés házy Lajos 303 frt 32 kr., Bradács Gyula 301 frt 38 kr., Dr. Bene Sándor 299 frt 6 kr, Szilágyi Ferenc 296 frt 70 kr., Gaspero Antal 282 frt 60 kr.. Tüchler Salamon 282 frt., Reinic József 281 frt 98 kr., Herskovics Áron 281 frt 40'/s kr., Molnár Elemér 276 frt 30 kr., Lakatos György 276 frt 6 kr., Pemp Antal 261 frt 90 kr„ Demek Antal 257 frt 60 kr., Malonyay Gyula 257 ft 30 kr., Dr. Novák rmdre 249 frt., Dr. Virányi Sándor 245 frt 52 kr., Lám Gyula 242 frt 6 kr., Herskovics Ábra- hám 241 frt 76 kr., Farkas Ferenc 240 frt 62 kr , László Pál 234 frt 76 kr., Bródi Zsigmond 230 frt 36 kr., Máriássy János 233 frt 2 kr., Herceg Károly 229 frt 59 kr., Dier Lajos 226 frt 8 kr., Veisz Kálmán 225 frt 35 kr, Ritók Sándor 224 frt 2’/2 kr., Gelerter Áron 223 frt 40'/» kr., Kaminszki Géza 213 frt 32 kr., Bobóvszky Tamás 204 frt 77 kr., Krausz Adolf 203 frt 61 kr., Hegyi György 202 frt 58 kr., Rosenblüth Ignác 203 frt 15 kr.. Goldenberg Vilmos 201 forint 75 kr., Felföldy Udön 200 frt 52 kr., Virág József 199 frt 45 kr., Ziegelmann Izidor 198 fr 53 kr., Dr. Weinberger Mór 195 fr 43 kr., Reizmann Salamon 194 frt 61 kr., Grünvald Mosko 194 frt 03'/* kr., Fehér Mihály 193 frt 72 kr., Kesztenbaum Jónás 193 frt 52 kr., Késő Péter 192 frt 47 kr., Tóth Antal 191 frt 94 kr., Uelberg Károly 185 frt 91 kr,, Fehér Emmánuel 184 frt 34 kr., Pribék Pál 182 frt 31 kr , Dr. íváncsy László 181 frt 85 kr., Kulin Aurél 179 frt 42 kr., Fekésházy Miklós 179 frt 40 kr., Sternberger Mór 172 frt 23 kr., Pogány Antal 168 frt 83 kr., Reich Mór 165 frt 96 kr., Andrejkovics Endre 165 frt 4 kr., Tabódy Jenő 163 frt 33 kr., Karpency Ferenc 154 frt 31 kr., Berzevicy István 153.68 kr., Fial, kovics Izidor 152 frt 5 kr., Halá~sz Mihály 150 frt 8 kr., Thuránszky Ferenc 149 frt 42 kr., Tóth Lajos 148 frt 33 kr., Hendler Jakab 146 frt 91% kr., Gottlieb Lipót 142 frt 5 kr., Viddor Manó 140 frt 25 kr., Gazdag Elemér 137 frt 79 kr., Strausz Emánuel 129 frt 8 kr., Ackermann Simon 129 frt 19 kr., Budaházy Zsigmond 126 frt 73 kr.. Rottmann Ignác 126 frt 52 kr., Pribék József 126 frt 7 kr.
