Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
1917-05-13 / 19. szám
55. évfolyam. Ungvár, 1917. május 13. 19. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. | Negyedévre . . 2 K. Félévre.........4 K. | Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. = Nyilttér soronként 80 fillér. ■■■ HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik mln- ===== den csütörtökön. == TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ——KIADÓHIVATAI.I tblefonszAm u. ===== Háborús világ. Bemutató-szemle. Ungvár város sorozó járásban az 1867—1871. évi születésű népíelkelő-kötelesek bemutató-szemléje f. hó 16-án fog megtartatni. E napon szemle alá vonatnak a fenti összes felhívott évfolyamokba tartozó népfelkelő-kötelesek, vagyis az 1871., 1870., 1869., 1868., 1867, évi születésűek s az 1893—1867. évi születésűek közül azok, kik az eddigi szemléken mint törlendők, vagy mint mindennemű népfelkelő szolgálatra alkalmatlanok megjelenni nem tartoztak, de a f. évi április hó 14-én kiadott 6100. ein. 18—1917. számú honvédelmi miniszteri hirdetmény szerint szemlekötelesekké váltak. A szemle d. e. 8 órakor veszi kezdetét az állandó sorozóhelyiségben. Aki a szemlén pontosan meg nem jelenik, azt az 1890. évi XXI. t.-c. 4. §-a alapján 2 évig terjedhető börtönnel büntetik. Kicserélendő hadifoglyok. Az Ungmegyóben tartózkodó szerb, olasz és francia hadifoglyok rokkantsági szempontból való megvizsgálását most rendelték el, hogy a kicserélés lehetővé váljék. Itt jegyezzük meg, hogy Ungmegyében ez a vizsgálat Ungvár városát kivéve már megtörtént. A hatodik hadikölcsön. — Felhívás a hazafias közönséghez! — A kormány a háború következtében előálló rendkivüli kiadások fedezésére uj hadikölcsönt bocsátott ki, mely alkalommal ismét 6 %-os járadék kölcsön-kötvények kerülnek jegyzés alá. Már az első kölcsönök alkalmával is több esetben fordultam a vármegye hazafias közönségéhez és reményemben sohasem csalatkozva, mindannyiszor mélységes örömmel tapasztaltam az elért szép eredményt. Most, a hatodik hadikölcsön kibocsátásánál fokozottan kell a legelőnyösebb tőkebefektetés ezen uj alkalmára a közönség figyelmét felhívnom és hivatkoznom annak sokszor tapasztalt haza- fiságára! Vitéz hadseregünk talán már közel áll ahhoz, hogy a reánk kényszeritett háborút sok ellenségünkkel szemben győzedelmes befejezéshez juttassa; de a megpróbáltatás ezen döntő napjaiban sorompóba kell állnia a haza minden itthonlevő polgárának is, hogy hadseregünk fegyvereit a nekik nyújtott gazdasági erőkkel diadalra segíthessük. Ez alól a kötelezettség alól senkinek sem szabad kivonnia magát! Át kell a köztudatba mennie annak, hogy pénzét rejtegetni senkinek sem szabad, mert annak értékét csak az állam fizető ereje biztosítja és mindenki, aki pénzét eldugva a forgalomból elvonja, hazájával szemben bűnt követ el; de önmagával szemben is botorul jár el, aki pénzét rejtegeti, mert az állami kötvény éppen olyan fizető erővel bir, mint maga a pénz. A reánk kényszeritett háborúnak a már távol nem állható diadalmas békéig való viteléhez egyesülni kell minden erőnek, mert minden ellenségünk egy táborba szállva tör megsemmisítésünkre, s csak minden erőnkkel lehet felettük győzedelmeskedni! Minden gazdasági erőforrás, mely nem erre a nagy célra irányul, hanem a forgalomtól elvonva — vélt érdekeket kíván szolgálni, — maga a nemzet, az állam ellen irányozott fegyver s mindenki, aki odaadható pénzét rejtegeti, haza- fiatlanul cselekszik. Az állam egy polgárának kötelessége sem különbözhet a másikétól: s amikor ezrek és ezrek hozzák meg a hazáért a legnagyobb kötelességet, a véráldozatot, senkinek sem szabad a legkisebb kötelességet megtagadni, melyet az állam még nem is kíván ingyen polgáraitól. Most ismét itt az alkalom ennek a legkisebb kötelességnek teljesítésére, mellyel mindenki nemcsak hazájának tesz szolgálatot, hanem pénzének elhelyezésére is rendkivüli kedvező alkalmat szerezhet. Senkinek, aki teheti, nem szabad ezt elmulasztania, mert akinek módjában állana és még sem jegyez hadikölcsönt, nem cselekszik hazafias kötelességéhez méltóan ! Ismerve a vármegye lakosságának hazafi- ságát, a legteljesebb bizalommal fordulok az uj hadikölcsön kibocsátása alkalmával a közönséghez. Az eddig elért eredmények után teljes meggyőződésében vagyok annak, hogy vármegyém lakossága, mely a közel három év óta tartó háború súlyos napjai alatt oly méltó magatartást tanúsított, ez alkalommal is a legszebb példáját fogja adni már annyiszor kipróbált hazafias érzületének. Ungvár, 1917. évi május hó 8-án. Gróf Sztáray, főispán. Honvédroham, honvédzászló.*) A 11-ik honvédgyalogezred legvitézebb ezre- deink egyike. Nem kell egyebet mondani róla, csak annyit, hogy Hadfy altábornagy kassai hadosztályában harcolt, mely honvédhadosztályra a ragyogó 1915-iki tavaszi hadjáratban örök fény és dicsőség sugárzott. Nemzedékről nemzedékre fogják emlegetni ennek a hadosztálynak nagy tetteit. Diák az iskolában e vitéz honvédek példájából fog hazaszeretetei és önfeláldozó kötelességtudást tanulni. A 11-ik honvédgyalogezred sem ismerte a félelmet. Rohamai ellenállhatatlanok voltak. És, hogy milyen a honvódroham, azt igy mondta el egy sebesült önkéntes, aki a hires kassai hadosztályban küzdött: Még van alkalmam szemügyre vennem az arcokat — száz méternyire az orosz árkoktól, fellegében az orosz golyóknak. Mind egyforma arc; egyformává tette az emberfölötti, szinte eszméletlen láz. Csupa olyan egyenes orrú, konya baj szu, pelyhedzö állu, sárgás-sáppadt, fanatikus arc, amilyen a Munkácsy Honfoglalás-kópén látható, a közmagyarok soraiban. Ez a perc lefosztotta róluk az ezer esztendő simításait és megjelent itt, ámuló szemem előtt, a régi, az Etelköz pusztáiról berohanó, világot rengető ősmagyarság, — honvódsapkával fején, Manlicherrel kezében, Manlicherrel, melynek a boldogabbik végét lengeti a levegőben. Éz a föltámadt, megszólalt, ellenségre rohanó ősi magyar erő, virtus, düh, a fegyverre kapott ezeréves magyar történelem! És ezek közt mentem volna ón is? Ilyen rohamokban égtem én is, ezekkel az emberekkel harcoltam ón is ?. . És te, tört csont, aki most is rohanni szeretnél velük, maradj nyugton! Nincs rád szükség! Nem hallod, mint robban az orosz árokba az ellenállhatatlan emberszikla, mint csikorog és hörög lába alatt az összetiport muzsik- falka, mint egyesül egyetlen oroszlán-orditássá a diadalkiáltás . . . Oh, a honvédróham ! Egyetlen egyszer történt meg, hogy az ezred szive megreszketett, — nem a félelemtől, hanem a megdöbbenéstől. Irtózatos harc közepette, mikor sűrűn zizegett a golyó sáskafellege és búgott, jajgatott a gránát és srapnell pokolbeli hangversenye, leomlott s eltűnt szem elől az ezred zászlaja. Az ezredzászló! Az az ezred kincse, mely ha elvész, minden katona koldusnak érzi magát. Az az ezred becsülete, mely ha ellenség kezére jut, mintha minden katona tisztességét tiporná szét durva csizmája talpával. A zászló az ezred turulmadara, mely előtte repül a harcba és diadalmas szivárványa, melynek égi pompája alatt vonul haza a győzelmes hadjáratból. Székely egyévi önkéntes volt a zászlótartó. Derék, vitéz fiú. Halvány, ifjúi arca büszkén fellángolt, mikor a legvadabb tűzben fölemelte a szent talizmánt, hirdetve a fedezékek mögött tüzelő honvédeknek: — Rajta, rajta! Lobog a zászló! Mienk a győzelem! És most a zászló nincs sehol. A téren vadul viharzik a csata, de a zászló nem repes többé a honvédek felé, nem repes, lelkesit, ragyog, hí, buzdít, ujjong többé előttük! — A zászló elveszett! -- fut át a honvédek sorain s belesápadnak az arcok. Senki sem kérdi, hol van Székely önkéntes zászlótartó. Tudja mindenki, hogy ott fekszik a *) Mutatvány „A mi hőseink. Katonáink hőstette a világháborúban“ c. könyvből. Szerk. lehullott zászló alatt a véres mezőn, magához ölelvén immár dermedt karjával a zászlót. Mert ha egy szivdobbanatnyi erő lenne még benne, azt a zászlót ő még egyszer magasra emelné, hogy hirt adjon az ezrednek: — Ide, ide honvédek! Mentsétek meg a zászlót! Búsan, leverten állnak a honvédek fedezékeik mögött. Könny csillog szemükben. A zászló, a zászló elveszett! Ki tudja, nincs-e már az oroszok kezében s ebben a percben nem hurcolják-e diadalmas üvöltéssel a honvédek szemefényót végig szennyes árkaikban ? Egy hót, két hót múlva nem tüzik-e ki a tizenegyes honvédek szent jelvényét Szentpétervár valamelyik piacán, bámész csőcselék csodájára!. . . — Testvér, — szólt Sasky Ferenc őrmester tizedes társához, — egy életem, egy halálom, de ón a zászlót nem engedem orosz prédájának. Elmegyek érte. — Én is veled megyek, testvér, — felelt Paskó tizedes. Egy férfias kózszoritás és meg van pecsételve a néma fogadalom, hogy nem térnek vissza máskép, csak az ezred zászlójával. Bömböl, hörög az ágyuk bölénycsordája. Az utolsó ítélet, mikor minden csillag darabra töredezve tűzeső gyanánt záporozik le az égről, aligha lesz borzalmasabb, mint ez a vassal, tűzzel telebarázdált levegő és föld. Ám a két honvéd nem törődik ezzel a világfelfordulással. Kiugranak a fedezékből és megindulnak a zászló után. Az ezred szeme és szive velük. Most pedig képzeljünk ide körülbelül két órai bolyongást az ellenség tüzében. A két bátor katona nem hagy figyelmen kívül egyetlen bokrot, dombot, földhajlást: hátha ott a zászló? Idegrázó és lelket megviselő bolygás ez a leghevesebb tűzben. Jobban kimeríti az embert, mintha, — mint a mesében, — kanállal merné ki valaki a tengert. Csüggedt honvédek búsan kisérik egyre távolodó alakjukat, mely hovatovább el is tűnik szemükből... Vájjon visszatórnek-e? Visszahozzák-e a zászlót, a zászlót! ? Egyszerre, — még javában folyt a harc, — őrjöngő, vad, lelkes éljen rivalg át a honvédek sorain. Két alak jelenik meg az egyik lövószárok szélén, vállukon egy élettelen test... ez Székely önkéntes, zászlótartó ... és kezükben a zászló, az ezredzászló! Hogy ölelték, hogy csókolták a szent jelvényt a honvédek! Hogy dörgött az éljen! Hogy repült a golyó, micsoda lakodalmi kedvvel, az orosz felé! Még a sebesült önkéntes is fölvetette fáradt szemét és mosoly fónylett át sápadt arcán... A zászló, a zászló megkerült! És a két bátor altiszt mellén most az első- osztályú ezüst vitózségi érem ragyog. Meglátogatjuk háziezredeinket! — Gróf Sztáray Gábor főispán felhívása. — Harmadik éve küzdenek fiaink odakünn a kemény frontokon. Harmadik éve — szeretet nélkül, melegség nélkül, messze hozzátartozóiktól. Végre megmozdult a társadalom és Sztáray főispán élére állt az akciónak, hogy látogassuk meg fiainkat nehéz harcaik közepette odakünn a fronton. A meleg hangú íelhívást közöljük a következőkben : Felhívás Ungvár város és Ung vármegye hazafias közönségéhez ! Hatvanhatos és tizenegyes hős katonáinkat Ungvár város és a vármegye társadalmának küldöttei legközelebb fel fogják a harctéren keresni. A kiküldöttek, a vármegye és Ungvár város háláját és köszönetét viszik hozzájuk, hogy őket nehéz megpróbáltatásuk között kitartásukban megerősítve, a családi kört nélkülözőkkel az otthonról jövő szeretet melegét éreztessék. Ennek a szeretetnek külső kifejezéséül a kiküldöttek adományokat is fognak magukkal vinni, mely szeretetadományoknak természetesen Ungvár város és a vármegye közönségétől kell kikerülniük. Tisztelettel felkérem tehát Ungvár város és Ung vármegye hazafias közönségét, hogy hős katonáink iránt érzett szeretetük bizonyságául ezen Lapunk mai uáma 4 oldal.
