Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-26 / 52. szám

* Ruhakiosztás. Az ungvári gyermekbarát­egyesület e hó 22-én, délután osztotta ki a szegény iskolás gyermekek részére a ruhanemüeket, a sastéri állami iskola helyiségében. A ruhakiosztást Tahódy Jenőné egyesületi elnök és Weinné-Héthársy Mária alelnök felügyelete alatt az állami iskolai tanítónők és tanítók eszközölték, a mikor is az állami iskolák, Mária- és Gizella-ház, ev. ref. elemi iskola, a czehol- nyai gk. és az izr. iskola növenékei közül 67 leány és 72 fiú 350 frt értékű uj, és mintegy 30—35 tanuló viselt, de teljesen jó állapotban levő ruhával ajándé- koztatott meg. A kiosztás után, melyen jelen volt Kende Péterné Sztáray Sarolta grófnő es Czibur Vilmosné is, — Medvigy Zsófia áll. iskolai növendék köszönte meg a maga és társai nevében azt a jótéte­ményt, mit velük szemben a gyermekbarat-egyesület gyakorolt. Végül Takács László igazgató szép záró­szavai következtek, melylyel köszönetét nyilvánította a gyermekbarát-egyesület minden tagjának, az adomá­nyozóknak és elismerését fejezte ki az egyesület el­nöke és alelnökének azért a fáradhatlan buzgóságért, melyet a szegény iskolás gyermekek érdekében állan­dóan kifejtenek. Miként értesülünk, Weinné-Héthársy Mária a vezetése alatt álló polgári iskola 32 növen­dékével ugyancsak 32 leány-növendék részére — költ­ségkímélés szempontjából megvarratta a ruhákat, melyért ép úgy elismerés illeti, mint illeti elismerés Erdei Györgyöt, az egyesület gazdáját, a ki úgy a pénz, mint a ruhagyűjtés körül fejtett ki nagy buz- góságot. * Fertőzött-e az Ung vize? Ungvár város rendőrkapitányának, megkeresése folytán, dr. Gulácsy Árpád tb. járás orvos, azon kérdésre, hogy az Ung vizét a perecsenyi talpfa telitő telep, vagy a Bantlin- féle vegyi gyártól lefolyó anyagok fertőztetik-e meg, hogy Ungvári élvezhetetlen? — szakszerű s terjedel­mes véleményezésében, alapos vizsgálat után, azon nézetének adott kifejezést, hogy a folyóvizek ivóvízül szürlézés nélkül mindenütt kártékony hatásúak az egészségre. Ezen állítását több példával illusztrálta. Az Ungnak fertőzését a talpfa telitő telep es vegyi gyár részéről teljesen kizáratnak tartja. Mindazáltal azt ajánlja, hogy a Bantlin-féle gyártól elfolyó kátrá­nyos viz kavics és szénrétegen vezetessék le az Ungon, a mely ajánlatnak a gyár vezetősége minden bizony­nyal szokott előzékenységével eleget fog tenni, a kö­zönség megnyugtatása érdekében. Mi a magunk ré­széről elismerjük, hogy a perecsenyi talpfa-telitő-telep- ből az Ungvizébe vezetett creosot-folyadék nem ár­talmas az egészségre, de minthogy az Ung-vizét az teljesen megszagositja és pedig épen nem előnyére a víznek, kívánatosnak tartanók, hogy a bajon minél előbb segítve lenne! * Veszedelmes adófizető polgár. Kre­czula Mihály csornoholovai községi dobos, dobszó kísérete mellett, harsány hangon hirdette ki a napok­ban, hogy az adófizetés határnapja mikor leend. Mun­káját bevégezvén, épen haza fele tartott a jegyzői iro­dából, midőn váratlanul elébe toppant Valsinszki Mi­hály csornoholovai lakos, s a kezében tartott hatalmas rönk csúsztató horoggal, — e kiáltást hallatva: „Te tolvaj, nyúzó, még te is akarsz élni a mi vérünkből!“ — vállára sújtott a szegény dobosnak teljes erejeből. A könnyen végzetessé válható ütés erejét felfogva a megtámadottnak vastag gubája, s mellénye, de azért a szegény ember bőrét igy is jóformán atfukasztotta az éles horog. A bősz adófizető haragja elől aztán a gyors lábain kívül, nehány ember közbenjötte szaba­dította meg Kreczulát attól, hogy a különös adófi­zetés egyéb nyomait is nem viseli testén. * Állategészségügyünk. Vármegyénk ál­lategészségügye ez idő szerint igen jó, a mennyiben az egész vármegye területén csakis ragadós száj- és körömfájás van, a bereznai járáshoz tartozó Ó-Sztu- zsiczán 23, Uj-Sztuzsiczán 8 udvarban, összesen 2 község, 31 udvar. * Esküvő. Fekete Bertalan jószai körjegyző e hó 16-án vezette oltárhoz Legényén Soltész Vilmát, özv. Soltész Palné leányát. * Az ungvári kereskedők érdekében. Az ungvári kereskedelmi körnek abbeli kérvényét, hogy a szomszédos vasúti állomások összes alkalma­zottjai ismét Ungvárra szóló szabad jegyekkel láttas­sanak el, hogy összes bevásárlásaikat a városban esz­közölhessék, a kassai kamara melegen pártolta a kir. államvasutak igazgatóságánál. * Szomorú hir. Az ungvári áll. agyagipari szakiskola ügyével foglalkozott e hó 15-en tartott közgyűlésén a kassai kereskedelmi és iparkamara. Erre vonatkozólag a jegyzőkönyv ide vágó részét — figyelmeztetésül — teljes szövegében itt adjuk: Vili. Az ungvári agyagipari szakiskola építése ügyében az országos iparoktatási főigazgató ur át­iratából arról értesült a kamara, hogy Ungvár vá­rosának polgármestere csak jövő évi január végével lesz.azon helyzetben, hogy a telekkerdésben pozitív eredménynyel is fog rendelkezhetni. Az ügy ily állása mellett a főigazgató ur a szakiskolának a jövő tanévre alkalmas és megtelelő helyiség­ben leendő elhelyezését, nagy sajnálatra, nem­csak hogy biztosítottnak nem tekintheti, hanem az iránt komoly aggodalmai is vannak, mert a telek megszerzése körül előállott késedelem folytán nem végezheti azon műszaki műveleteket sem, melyek az ügyet oly helyzetbe hozhatnák, hogy már a ta­vaszi építési időszak is kihasználtassák. Minthogy pedig az intézet eredményes működé­sének első kelléke ma már, hogy végleges és meg­felelő helyiségekbe telepíttessék be és miután az igazgató ur a jelenlegi tarthatatlan elhelyezés mellett ,az államkincstár által igen jelentékeny áldozatok árán létesített intézetnek további fentartását, illetve Ungváron való meghagyását Miniszter ur ő nagyméltóságának, felelőssége tudatában nem javasolhatná. 16. Mindezeknél fogva elhatározza a közgyűlés, hogy úgy a lelkes főispán urnái, mint a helyi érdekeltségnél a jó ügy érdekében befolyását ér­vényesíteni fogja oly czélból, hogy az építkezési hely sürgősen oiztosittassék. * A turja-remetei kincstári méntelep Munkácsra helyezése ügyében s már lapunk múlt sza­mában jelzett bizottság e hó 17. és 18-an tartotta meg a munkácsi, szentmiklósi és a palánkai tervbe vett te­rületeken szemléjét, a nélkül azonban, hogy vélemé­nyükről határozottan nyilatkoztak volna. így tehát, ha még kellő időben közbelépés fog történni, remél­hető, hogy a méntelep Turja-Remeten fog továbbra is maradni. * Bárhol hitelesített üvegek használha­tók a vármegyében. Vármegyénk alispánja a szolga- birói hivatalokat a kassai kamara megkérésére utasí­totta, hogy az ország bármely mértékhitelesítő hiva­tala altul hitelesített üvegeknek használata ellen kifo­gást ne tegyenek. * Tűzhalál az — óvodában. A hova a szülők gyermekeiket gondos felügyelet reményében küldik, a törvény által felállítani rendelt óvodák egyi­kében, épen gondatlanság folytán nagy szerencsétlen­ség történt e hó 21-én városunkban. A város által fenntartott Bercsényi-utczai óvodában Balogh Kati nevű leány tüzhalált szenvedett. A szomorú, de mindenesetre megtorlás!a váró szerencsétlenség úgy történt, hogy az óvoda vezetője a gyermekeket telje sen magukra hagyta, s ekkor Balogh Kati, a szomorú végett ért áldozat, a kályhához közeledett, melynek aj­taját kinyitva, ruhája lángot kapott. A kis leány rémü­letében mozdulni sem birt, s az óvónő már csak ak­kor vette észre a bajt, midőn az áldozat teste egészen összeégett. Balogh Katit ekkor hazavitték, hol iszonyú kínok között meghalt. * A kaszárnya ügyében Ungvár város képviselő-testülete 1898. évi január hó 11-én, délután 3 órakor a városháza nagytermében rendkívüli köz­gyűlést fog tartani. * Halálozás. Pribék József szelmenczi föld­birtokos, törvényhatósági bizottsági tag e hó 20-an elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Béke hamvaira! * Tűzvész emésztette meg Lyuta községiben e hó 8-an Sulevka Iván és Mihály közös lakóházat. A 250 frtnyi kárt okozott égés, valószínűleg gondat­lanságból támadt. A különben is elég jómódú gazdák kárát azonban, — mivel az épület biztosítva volt — a biztosító-társulat megtéríti. * Bérletjegyek az ungvölgyi vasúton. Az ungvólgyi helyi érdekű vasút upgvár-nagy-bereznai vonalán az 1897. évben kisérletkepen életbe léptetett évi béiletjegyek az 1898. évben is: ki fognak adatni és pedig az I-ső kocsi osztályú 75 frt, a 11-ik kocsi osz­tályú 50 frt, a IH-ik kocsi osztályú 35 frt ár mellett. E jegyek a vasút üzletvezetőségénél Ungvárt lesznek kiállítva. * Országos vásár. E hó 29-én Szobránczon országos vásár lesz. * A régi gimnázium elárverezve. A régi gimnázium épülete a vallás- és közoktatásügyi m kir. I miniszter hozzájárulásával e ho 23-án került eladásra. A megtartott árverésen csak egyetlen árverelő, az amúgy is egyharmadrészben tulajdonos Ungvár va­rosa és annak képviseletében Lüley Sándor dr. pol­gármester jelentkezett, a ki megajánlotta a 13,015 frt 54 kr. kikiáltási árt. * Egy elkésett pályázati kérvény. Az ungvári közkórháznál megüresedett, de már be is töl­tött gondnoki állásra a napokban ismét érkezett be pályázat, mit eredeti szövegezésénél fogva, mint curio- zumot teljes egészében adjuk a következőkben: Mélyen tisztelt tekintetes ur. Tudomásomra jött, mi­szerint az ungvári városi kórház felügyeleti szolgálat üresedésbe van, egyszer mint a pályázati hirdetésből megértettem ennek díjazását is, dehogy ezen fizetés- bőlmit kellene kiállítani, igaz ugyan hogy én mint 27 éves fiatal nős ember sokat ugyan nem próbáltam is csak jó Községi bizonyítvánnyal szolgálhatnék, de azért képesnek érzem én magamat ara hogy ezen szolgálati teendőknek kielégitőleg megfelelnék. Mély alazattal kérem tehát a tekintetes urat hogy ha még ezen szolgálat be nincsen töltve engemet felfogadni méltöztassék és ígérem hogy minden erőm és tehe- cségem szerint híven fogok szolgálni. Továbbá legyen szives tudomásomra adni hogy mi kiadásokat kellene tennem és hogy magam bírnám e végezni az ott való ieendőket, kívánatra a nevezett bizonyítványom és (katona könyvem, is elküldhetem. Kérésemet meguj- jitva mély tisztelettel maradok alázatos szolgája 1101 -ik szám alatti Szitás Imre Jász nagy kun szolnok megye Déva Vanya. * A „Budapesti Napló“ ajándéka. A „Budapesti Napló“ szerkesztősege az altala vásárolt 5000 darab bábából 30 darabot küldött Lüley Sándor dr. polgármesterhez, hogy azokat karácsony estéjen, mint a Budapesti Napló közönségének ajándékát, va­lamely itteni jótékony-egyesület segélyével, a teljesen szegény gyermekek legszegényebbjei között, felekezeti különbség nélkül, szétossza. * Sertósvósz elleni vérsavó. A földműve­lésügyi minisztérium a sertésvész elleni vérsavó be- szerezhetese iránt a köveUező rendeletet bocsátotta közre: Megkönnyíteni óhajtván a sertésvész elleni vé­dekezésben a versaóval való ojtási kísérletezéseket, éi- tesitem a Czimet, hogy a székes-főváros közelében egy sertésvesz elleni vérsavot előállító ideiglenes telepet létesítettem. A vérsavó előállítása államilag és állami felügyelet alatt történik s a telep naponta mintegy 500 adag vérsavót termel s a vérsavót egyelőre in­gyen bocsátja a gazdák rendelkezésére, mely postai utánvét mellett a megrendelés beérkezésének sorrend­jében és a készlet arányában fog kiszolgáltatni. A megrendelések a vezetésemre bízott minisztérium ál­lategészségügyi osztályához Budapestre intézendők. * Tűz Radvánczon. Radvánczon, e ho 22-ikén esti 7 órakor tűz támadt, a mikor Choma János karára egy csűr szénával és szalmával telten leégett; hogy a tűz tovább nem terjedt, annak volt köszön­hető, hogy a szomszédos ház- és csürfedelek jégké­reggel voltak beborítva. A tüzfecskendő derekasan megállta a helyét, mert a hova elhelyezték, onnan ki sem mozdult. Birtokvétel. A Weinberger Albert-féle összes csicseri birtokokat Lónyay Gábor gróf dereg- nyői birtokos vette meg 220,000 frton. A borvizsgálat költsége. A borvizsgálat költsége eddig vitás volt és sok papiros-harezra adott okot. A belügyminiszter most egy konkrét esetben értesítette Borsod vármegye közönségét, hogy a belügyi tárcza terhére a vegyvizsgalati és eljárási költségek csakis akkor vehetők át, ha a gyanúsaknak tartott és vizsgalat tárgyává tett borok mindegyike kifogástalan­nak találtatott és a telmentő Ítélet ilyen alapon hoza­tott. Miután pedig a szóban forgó esetben a vizsgálati és kihágási eljárás tárgyát képezett borok tényleg mes­terségesnek találtattak, nem lehet azon helyzetben, hogy a felmerült eljárási költségeket az államkincstár teihére átvehetné, hanem ezen költségek, a mennyiben a felek által nem téríttetnek, azon módén lesznek fede- zendők, amint a rendőri kihágási ügyekből felmerült eljárási költségek fedezése — melyek bármi okból a felek áltál meg nem téríttetnek — gyakorlatban van ; fölhívja tehat a közönséget, hogy a felmerült költsé­gek fedezése iránt ezek értelmében saját hatáskörében intézkedjek. Foulárd-aelymet 60 krtól 3 frt 35 kiig méterenként — japáni, chinai, s. a. t. a legújabb min­tázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és színes Henneberg selymet 45 krtól 14 frt 65 kr. méteren­ként sima, csikós, koczkázott, mintázott damasztót s. a. t. (mint egy 240 különböző minőségben, 2000 szin és mintázattal s. a. t.) A megrendelt árukat posta­bér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint mintákat postafordultával küldenek Henneberg ö. (cs. és k. udvari szállító) seiyemgyárai Zürichben. Svajczba czimzett levelekre 10 kros, es levelező-lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztettnek A Millenium-kávéház ritka meglepetést fog okozni. Mint alkalmunk volt tapasztalni, a jelenlegi tulajdonos Roth Sándor minden más na­gyobb várost, sőt még Budapestet is megelőzve, fenynyel és pompával egészen újonnan rendezte be helyiségeit. — A kávéház rímek festését ösz- szesen 12 képet Pirchner Károly budapesti dísz­festő, ki a budapesti és párisi kiállításokon arany­érmet, Nápolybán pedig érdemkeresztet nyert, felügye­lete alatt 6 segéddel két hónapon keresztül serényen dolgozott. — Á falra festett képek gyönyörűen sike­rültek s mar eddig is számtalan látogatót vonzott oda. Mint értesülünk, a kávéház Sylveszter-estéjén fog ün­nepélyesen megnyílni; semmi kétség, hogy a Millenium az előkelő közönség találkozó helye lesz, a hová az úri hölgyközönség is szívesen el fog látogatni, mert súly van fektetve arra, hogy a modern kávéhazban a nők is megjelenhessenek. Pirchner Károly urat pedig, ki a remek berendezést eszközölte, elismerés illeti meg. Kitüntetés. Mauthner Ödön hírneves mag­kereskedőnket ismét kitüntetés érte. Ugyanis a szerb udvar részére évek óta szállított kitűnő magvaiért ka­rácsonyi ajándékul szerb királyi udvari szállítóvá ne­veztetett ki. Dr. Eg;ger Leó és Egger J. e lapunk szá­mában közölt hirdetését ajánljuk a n. é. közönség figyelmébe. * Lapunk mai számában foglalt Hazai ál­talános biztositó társaság Felhívás czimü hirdetését ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe Irodalmi értesítő. „Hangulatok“ lesz a czime Bartha Miklós köny­vének, mely a könyvpiaczon karácsonykor fog meg­jelenni. Ez a könyv negyven darab prózában irt köl­teményt foglal magában ily czimek alatt: Virrasztás, A nő, Könnyelműség, Cäsar győz, Ősapánk, Bíróság előtt, Ki a hibás, Az árva, Tapasztalás, Verőfény, Télen, A magának való, Jutalom, Vigasz, A holnap, A szerencsétlen, A halál, Megváltás, Templomban, A ,Töltő sorsa, A költő hivatasa, Elvérzés, Pásztortűz, Emlékezet, Otthon, Fedélzeten, Az árnykép stb. A ki Bartha vezércikkeit ismeri, az fogalmat alkothat ma­gának arról, hogy mily nyelvezettel, mily szingazdag festéssel és mily elragadó fantáziával vannak megírva ezek a költemények. A közönség körében szokatlan érdeklődést keltett az a hir, hogy Barthától szépiro­dalmi dolgozatok jelennek meg a könyvpiaczon. Barthát a „Magyarország“ szerkesztősége bírta reá könyvének kiadására, s a „Magyarország“ most azzal kedveskedik olvasóinak, hogy Bartha könyvét díszes kiállításban karácsonyi és újévi ajándékul előfizetőinek ingyen fogja megküldeni. A könyvet mindenki meg­kaphatja, a ki a „Magyarország“-ra egy negyedévre előfizet. Az előfizetési dij (3 frt 50 kr.) bármikor be­küldhető ily czim alatt: „Magyarország“ kiadóhivatalt Budapest, Sándor-u. 2. Bartha művének bolti ára 2 frt lesz és külön is megrendelhető a „Magyarorszag“ kiadóhivatalában. A „Magyarorszag“ politikai napilap ez idő szerint a jegjobban szerkesztett lap az ország­ban. Legelső rangú íróink és publiczistáink ma két­ségtelenül a Magyarországba Írnak. Első sorban Bartha Miklós, az országnak ma legragyogóbb tollú publiczis- taja, továbbá Pázmándy Dénes, Hock János, maga a főszerkesztő Holló Lajos, Hentaller Lajos, Inczédy László stb., napról-napra a legélénkebbé és legeleve­nebbé teszik a magyar olvasóközönségnek ezt a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom