Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

XXXV. ÉVFOLYAM

Ungvár, 1897. október 24.

48. SZÁM

SZERKESZTŐSÉG;

viegyeliaz-ter I. szám, I. emelet.

A s/.erKeszidhóz inlezendőminden közié" m Miv. mely a lap szellemi részét illeti, L veiek csak bérmentesen fogadtatnak Smrunil sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziralnk nem adatnak vissza.

a lap metjjelen minden vasárnap

KIADÓHIVATAL :

Székely és Illés könyvnyomdája.

ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ:

Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — '2 » Egyes szám 10 kr

HIRDETÉSEK

előfizetések valamint a lap anyagi részt illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.-• Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A pénz.

A manchesteri iskola azon tanítása, ltojjy valamely államban a pénz bősége az általános jólétnek a fokmérője s hogy a világ akkora pénzbőséget, követ.kezósképen akkora általános jólétet még nem látott, mint a minőt napjaink felmutathatnak, nagy ideig hitelre talált a nagy közönségnél. A felületes szemlélőt kellemesen lepte meg az értéktermelő, vagy közvetítő ipiri és kereskedelmi vállalatok nagysága és hatalma, jelentéktelen embereknek (a szerencse kedvezése révén, vagy más kedvező körülmény folytán) gyorj vagyonosodása, a földből mintegy varázsintésre előtűnő paloták nagy száma, a készpénz felhalmozódása és ennek következtében a kamatláb alászállása.

A felület szépet mutat, az bizonyos ; de az sem szenved kétséget, hogy csupán a felület mutatja a szépet, a nagyot. A lepel alatt az elszegényedés, az egyre nagyobbodó nyomor torzalakja vonja meg magát. A pénz olcsóbbságával a reális értékeknek emelkedett az ára. hanem ezek a reális értékek ha gyarapodtak is, nem oszoltak meg oly arányban, hogy a nagy sokaság szegényedése s a megélhetés bizonytalansága elé gát lenne emelve. Az elszegényedés mindinkább terjed. Általános jelenség ez, melyet mindenütt észre vesznek a figyelmes szemlélők s lerontják a manchesteri iskola boldogságot, jólétet hirdető theoriájába vetett Iliiét. Kezd átmenni a köztudatba — s nincs messze az idő, midőn általános meggyőződéssé lesz, — hogy a vagyon növekedése nem mindig egyjelen- tősógü a közjólétiéi, hogy valamely állam népének viszonylagos legnagyobb megelégedettsége ás boldogsága nem a vagyon abszolút nagyságától, hanem az értékeknek megoszlásától függ.

Minél kevesebb kézben egyesül a „nemzeti vagyon“, annál nyomorultabb a társadalom és minél több kézben egyesül, annál egészségesebb az és annál szerencsésebb, boldogabb. A " „Zöld sziget“ nyomora közmondásos, pedig a föld a természet adományaiban bővelkedik, Svéd- és Norvégországban általános a jói t, noha szegény a talaj s kicsiny a nemzeti vagyon ; gazdag emberei alig vannak, de koldusai sincsenek.

Maga a városok óriása, hol a legnagyobb jólét és a legnagyobb nyomor néz egymásául farkasszemet, a legkézzelfoghatóbb bizonyság arra, hogy mennyire más dolog a nagy vagyon és mennyire más a közjóiét.

A mi lapjaink mélabus szívvel emlegetik a külföldi — szerintük kedvező — gazdasági viszonyokat ; meglepi őket a pénznek nagy olcsósága. Bubánatos szívvel sóhajtanak fel : Boldog ország, mely 1 — 2 százalékos pénzzel elégited ki honfitársaid hiteligényeit, mikor fogunk mi utólérni !

Ha a mi újságaink behatóbb figyelembe vennék a pénz olcsóságának okait, nem eregetnék olyan nagy buzgalommal a bus sóhajokat, mert a nagyon olcsó pénz lehet a rothadt közgazdasági állapotoknak jele is. Tény, hogy a mezőgazdaság világszerte válsággal küzd, a kisipar haldoklik ; szomjuhozza mind a kettő a hitelt, mint a kiaszott rét az esőt. Hiába szomjuhozza, egyik számára alig van hitel, mert nem igér elég biztosságot a tőkének. Hasonló, sőt rosszabb helyzetben van hitel- képesség tekintetében a teljesen vagyontalan mun- kásnóp. A nagyipari és nagy kereskedelmi vállalatok, a nagybirtokok megteltek, mint a vizbemártott szivacs, uj ipari és kereskedelmi vállalatok ma már csak nagyobb koczkázattal létesíthetők ; ezek most már nem bírják élénk forgalomban tartani az ösz- szehalmozott pénztőkét, a társadalom nagyobb tömegei hitelképtelenek. Íme, ez az olcsó pénz magyarázata.

Ugyanez a tünet — bár sokkal kisebb arányban — észlelhető nálunk ; olcsóbb lett a pénz, de egyúttal megközelithetetlonebb a tömegekre nézve.

A népnek nincs elég pénze s valóban olcsó pénzhez nem juthat, mert nem képes elegendő, teljesen reális biztosítékot nyújtani. Bárhonnét szerezze is a nép a kölcsönpénzt, a jelzett oknál fogva csak magas kamat fejében juthat hozzá.

Rendes viszonyok között is nagy baj a hitel hiánya, s ennélfogva drágas'ga a népre nézve; kétszeres az azonban válságos viszonyok között, a minőket az idei rossz termés okozott. Az ínség előre veti árnyékát országszerte. A kormány jutányos áru jó vetőmag kiosztásával igyekszik enyhíteni a bajt, biztosítani a jövőt és figyelmezteti a hatóságokat a keselyükre, melyek nemcsak a dögnek, hanem az erejük megfogyatkozása miatt védelemre képtelen állatokra is rácsapnak. Legutóbbi számának hivatalos rovatában közölte az „Ung“ a belügyminiszternek az uzsorások fékentartása tárgyában kiadott rendeletét.

Meg vagyunk róla győződve, hogy a mi köz- igazgatási hatóságaink megteszik kötelességüket, a mikor rájuk találnak, „biztonságba“ helyezik az említett madarakat. Csakhogy nem mindig fognak ám rájönni a turpisságukra. A szükség találékony és kijátsza a leg berebb figyelmet is. A másutt hitelt nem találó nép felkeres^ , az uzsorást még akkor is, ha tudja, hogy ennek pillanatnyi segítsége, biztos romlásba dönti. Az élet ösztöne inunkil benne ; aztán a remény is csalogatja. Hátha . . . Minden ember életbölcsesége : Qui babét tempos, habet vitám.

Az uzsorát nem lehet agyonütni csak pénzbőséggel, mert mint állítottuk, egyesek pénzbősége a köznépre nézve nem jár mindig haszonnal. Más pénzforrásra lenne szükség, hogy a köznép is olcsó s jutányos pénzhez jusson. Áz állam kap olcsó kölcsönt. Fel kellene vennie, hogy helyi pénzintézetek, főleg hitelszövetkezetek közvetítésével forgassa a nép között.

Mi más módot nem tudunk az uzsora megszüntetésére, vagy csak nagyobb mérvű korlátozásán is.

Sajnos, ez idő szerint erre kevés a kilátás; hiszen az állam saját iskoláinak költségeit is úgy teremti elő, hogy másokra bízza a kölcsönpénz felvételét.

E. J.

Julián-naptár, Cyrill-betük.

E czim alatt a „Budapesti Hírlap“ múlt vasárnapi száma a B. H. szerkesztőjéhez intézett levelet közöl.

Mi nagyon időszerű és helyén levőnek tartjuk e levelet lapunkban is egész terjedelmében közölni s midőn ezt tesszük, kijelentjük, hogy a naptáregyesitésre vonatkozó sorait, mint sürgős tennivalót, teljesen aláírjuk.

Ami pedig a Cyrill-belükuek a latin-belükkel való felcserélését illeti, úgy tudjuk, hogy az eperjesi egyházmegye egyik lelkésze, Csorna Miklós részéről már megtörtént a kezdeményezés, amikor Izbornik Cerkovnij czimü imakönyvét az egyházmegye jóváhagyásával latin betűkkel nyomatta ki s hogy ez az imakönyv meg is felel czéljának, kitűnik abból, hogy az ungvári gk. leány- nevelő-intézet azon növendékei, akik a Cyrill-betü olvasásában járatlanok, az Izbornik Cerkovnij-val láttattak el s különben is nagy elterjedtségnek örvend A B. H. közleménye ez :

A rutén nép ama lelkészei, a kik vegyes vallásu vagy szertartásu helyeken működnek, kezdettől togva panaszkodtak és panaszkodnak azon hitbeli és kózgaz- gasági inkonveniencziák miatt, a mik onnét származnak, hogy a gör. kát. vallásu nép ünnepeit a Julián- naptár szerint, tehát a más keresztény vallásu és szertartásu hívőknél 12 nappal későbben tartja.

A hitbeli inkonvemencia abban jelentkezik, hogy a dogmatikai finomságokat nem értő és csak a külső jelenségekből Ítélő gör. kát. köznép nem bírja felfogni, de el sem hiszi, hogy ő egy vallásu és csak külön szertartásu nép a latin szertartásuakkal, kik nem egy időben ünnepük vele a kereszténység titkait. E körülményből magyarázható ki aztán amaz ismert, de a

szt. unió ügyére nézve aligha előnyös jelenség, hogy i gör. kát. köznép lejcsóválva togadja papjainak abbé . tanítását, hogy az ő hite egy a latin szertartásuak hitével

A közgazdasági inkonveniencia, mely pedig kiterjedvén nemcsak a vegyes vallásu és szertartásu helyeken lakó gör. katolikusokra, ettől általánosabb és érezhetőbb, mint a hitbeli, — abban áll, hogy a főleg napszámból és fuvarozásból élő gör. kát. rutén nép nem csekély anyagi hátrányára a maga számos ünnepén ki vili megülni kénytelen a más szertartásuak ünnepeit is.

E két inkonvenienciához járul még egy harmadik is, mely pedig szintén figyelmet érdemel. A rutén nép ugyanis abból a tapasztalatból indulva ki, hogy az állam, különösen a vásártartást illetőleg, nincs semmi tekintettel az ő legnagyobb ünnepeire sem, — azt következteti, hogy az állam a gör. kai. vallást alábbva- tónak nézi és tartja a hon többi népeinek a vallásánál,

— mely következtetés mindenre lehet alkalmas, csak arra nem, hogy e különben kipróbált hüségü nép közt az állameszme tiszteletét növelje.

Mindez kézzeltogható és jóhiszemüleg senki által kétségbe nem vonható tény lévén, önkénytelenül is az a kérdés merül töl : miért ragaszkodnak hát a gör. kát. rutének a Julián-naptárhoz, illetve miért nem fogadják el a Gergely-naptárt, melyhez a polgári élet minden nyilvánulásában úgy is alkalmazkodni kötelesek már ?

E kérdésre csak egy felelet adható és ez az, hogy a gör. kát. papság közt nemcsak a múltban akadtak, de máig is akadnak olyanok, kik a holt formalizmus hívei lévén, azt hirdették és hirdetik, hogy a naptáregyesi! és nemcsak a gör. kát, vallás, hanem a rutén nemzetiség halálát is jelenti. Hogy azonban maga a gör. kát. rútén nép, daczára ismert konzervatív gondolkodásmódjának, e különben teljesen téves aggodalmakban nem osztozik s hogy nagy örömmel látná a naptár egyesítést, legékesebben bizonyíthatja az a jelenség, hogy amaz években, midőn a két naptár szerinti húsvéti ünnep összeesik, a gör. kát. rutén nép még ott is, a hol csak egy-két más keresztény vallásu, vagy szer- tarlásu egyén lakik is közbe, nem győzi dicsérni, hogy mily szép és jó dolog az, ha a keresztény nép mind egyszerre ünnepel.*

Belátta s jól tudta ezt mindig b. e. Rankovics István munkácsi püspök, miért is az ö szokott erejével a 70-es évek elején hozzá is látott volt a naptár egyesítés előkészítéséhez. De korai halála, különösen pedig az ósdi slendriáu, még akkor nagyon is számos híveinek ádáz támadása levette a naptár egyesítést majdnem két évtizeden keresztül a rutén nép közt a napirendről, úgy, hogy csak a 90-es évektől kezdve merült föl időnként egy-egy bátortalan fölszólalás a naptár egyesítés mellett.

Most azonban már itt az ideje, hogy a gör. kát. rutén nép íőpásztorai félretéve minden habozást, erősen hozzálássanak a naptár egyesítés keresztülviteléhez.

Hogy a rutén nép főpásztorainak ez irányú kezdeményezése szives és kész támogatásra fogna találni a román ajkú gör. katolikusok közt is — a mire a Pankovics püspök korában alig lehetett volna számolni s a mi nélkül a naptár egyesítést a hazai gör. katolikusok közt aligha lehetett volna sikeresen végre is hajtani — az iránt immár kétségtelen biztosítékot nyújthat az az ismert körülmény, hogy a román királyság püspöki szinodusa a naptáregyesités keresztülvitelét az 1899. év julius hónapjában mindenesetre végrehajtani elhatározta.

A román királyság püspöki karának ez elhatározása azt hiszem, hogy egyrészt a ruthének közt is örökre el fogja immár hallgattatni a naptár egyesítés ellenzőit s hogy másrészt a magyarországi nem egyesült románokat is mielőbb a Gergely-naptár eltogadására fogja birni, mivel nemcsak a gör. kath., de a görög keleti vallásu románok is, — már csak nemzetiségi szempontból sem

— leledhetik Sterka Suluc Sándor gyulafehérvári gör. kalb, metropolitának 1851-ben kiadatott köriratál, mely a Rómával való egyesülésre hívja föl az összes románokat, ez egyesülésnek pedig a naptár egyesítés kell, hogy egyik lánczszemét képezze.

Kapcsolatban a naptár egyesítéssel, még egy más kérdésre is óhajtanám fölhívni az arra hivatottak figyelmét, a mi ruthén népünk életéből.

Mindazok, kik hivatásszerüleg kisérik figyelemmel a rutén ajkú népiskolák működését, már jó ideje arra a megdöbbentő tapasztalaira jutottak, hogy az 1879. évi XXXVIII. törvényezikk életbeléptetése óta sokkal kevesebb írni és o'vasui tudó egyén kerül ki ezekből a népiskolákból, mint annakelötte. E szomorú jelenségnek oka pedig egyszerűen abban rejlik, hogy a rutén ajkú népiskolákban egyszerre két, t. i. latin és Cyrill-betük- kel tanítják írni és olvasni a teljesen tudatlan gyermeLapunk mai száma 8 oldalra terjed.