Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
A kegyeletes visszaemlékezés fölkeltésére s a hálaérzet ápolására mi sem alkalmasabb, mint ha összegyűjtjük s a romlástól megóva nyilvános múzeumban örökös közszemlére teszszük ki mindazon ereklyetárgyakat, melyek a szabadságharcból fennmaradtak Az aradi Kölcsey-Egyesület fölvette hazafias céljai közé egy ilyen országos jellegű szabadságharci ereklye- muzeum létesítését s ezen célja elérésére egy külön bizottságot alakitott. Az ereklye-muzeum helyéül a tervezők Aradot választották, mely várost a sors a szabadságharc annyi hőse vértanúhalálának szinterévé tett Biztat a remény, hogy itt idővel a szabadságharci erek- lyemuzeum részére külön épület is fog emelkedni. A szabadságharci ereklye-muzeum bizottsága saját tagjai s az ezek összeköttetéseivel megnyerhető hazafiak és honleányok kisebb körében máris megkezdte az ereklyék gyűjtését; hogy azonban a muzeum méltóvá lehessen az ügyhöz, melynek emléket emelni kiván, — a bizottság ezennel a haza minden fiát és leányát fölkéri, hogy a szabadságharci ereklyék megmentésének s nemzeti közkincscsé tételének ügyét fölkarolni s a muzeum részére való ereklyegyűjtésben részt venni szíveskedjék. Gyüjtsünk egybe minden emléktárgyat : zászlókat, lobogó-maradványokat, fegyvereket, ruhaneműt, a katonai fölszerelés egyes tárgyait, arcképeket, csataképeket, kéziratokat, nyomtatványokat — szóval minden még teljesen szét nem omlott csekély darabját annak a harcias és politikai világnak, melyet 1848—49-ben ért meg nemzetünk. Az ereklyék Aradra, az alább irt bizottsághoz küldhetők be, mely azokat levélileg és hirlapilag is nyugtázza, hivatalos katalógusába fölveszi s az adományozó neve alatt örök időkre az ereklye-muzeumba helyezi el. Kezdje meg munkáját a hazafias kegyelet! Őrizzük meg dicső szabadságharcunk emlékét ! Kelt Aradon, a >Kölcsey-Egyesület* muzeum-bi- zottságának 1892. évi május hó 18-án tartott üléséből. Kisteleki Lévay Henrik, védnök. Várjassy Árpád, Dömötör László, A rád vármegye kir. tanfelügyelője, föreáliskolai tanár, biz. elnök. biz. jegyző. Lendvay Sándor, biz. pénztámok. Előfizetési felhívás. Az uj félév beálltával tisztelettel kérjük a közönséget, hogy előfizetéseiket megújítani s lapunk elterjedését elősegíteni szíveskedjenek. A lefolyt féléven át meggyőződhetett a közönség, hogy a szerkesztőség igyekezett a lapot, közléseinek gyorsasága, a helyi érdekeket felölelő kérdéseknek napi rendre hozatala s általában béltartalom tekintetében oly színvonalra emelni, aminő egy vidéki laptól joggal megkövetelhető. A közönség pártoló elismerése fokozni fogja igyekezetünket, hogy lapunk a közönség érdekeinek minden tekintetben kópvise lője és hű tolmácsa legyen. A kiadók pedig a lapot a múlt félévben tetszésen és csinosan állították ki, ezzel is kielégíteni igyekeztek az olvasó-közönség igényeit. A lap ára: Félévre . . 2 frt. Negyedévre . . 1 frt. Mely összeg az „Ung“ kiadóhivatalának cimezve küldendő be. A szerkesztőség. Különfélék. •* idén A miéink pihenése. Az uzsoki fürdő az a szokottnál nagyobb látogatottságnak örvend. — Ungvárról jut. 1-én Kende Péterné Sztáray Sarolta grnő s özvegy Berhelyiné leányával utaztak ki. Dr. Novák e hó 2-án utazott Gasteinba, ugyanekkor Lám Gyula Feketehegyre, Tihanyi tanfelügyelő 7-én megyen Göndörbe Csízre. * Előléptetések. Az ungvári kir. államépité- szeti hivatalnál működő Kemény Bertalan 2-od osztályú kir. mérnök 1-ső osztályú kir mérnökké, Vájná Lajos segédmérnök kir. mérnökké lettek előléptetve. — H erczegh Árpád vármegyei utmester, állami utmes- terré neveztetett ki. * Az uj kőrqsi püspök felszentelése. Drohobeczky Gyula körösi püspök felszentelése julius 11-én lesz. A felszentelést Firczák Gyula munkács- egyházmegyei gör. kath. püspök végzi Pavel Mihály nagyváradi és Vályi János eperjesi gör. kath. püspökök segédletével. A beiktatás augusztus 18-án lesz. Firc'ák püspök a felszentelés napján ebédet ad. * Fincicky Mihály polgármester nejével tegnap a karlsbadi fürdőbe utazott. Szabadsága ideje alatt a polgármesteri teendőkben Farkas Ferenc rendőrkapitány helyettesíti. * Az érettségi vizsgálatot tett gimná- siumi tanuló ifjak junius 25-én táncmulatságot — s másnap bucsuestélyt rendeztek. A táncmulatság a *Korona» vendéglő termében volt. Diszes közönség s különösen az ifjúság vett részt a mulatságon, mely a legvidámabb hangulatban reggeli 5 óráig tartott. A bálanyai tisztet Medvigy János gymnásiumi tanár neje vállalta el, őt és Anis leányát csinos virág-bokrétával lepte meg a rendezőség. A zenét (tőré bandája szolgáltatta. A mulatságon résztvett hölgyek sorában ott voltak : Gyarma- thyné, Hirtensteinné, Haraszty Lajosné, Kelen Gusz- távné, Kiss Ferenczné, Illésné, Medvigy Jánosné, Med- reczky Istvánná, Musztyánovicsné, Sztankóczy Gézáné, Krausz Emilné, dr. Preusz Herminné, dr. Weinberger Mórné, Petrikné, Kun Ferenczné, Kovalóczyné, Both Gizella, Kosszey Mariska, Gyarmathy Ilona, Hirtenslein Margit, Győry Mariska és Paula, Haraszthy Irén, Illés Aniszka, Mibajlovics Ibolya, Musztyánovics Anna, Ober- recht Mariska, Róth Hermin, Keizmann testvérek, Grosz- mann testvérek, Sztankóczy Matild, Weisz Lujza, Vil- csek Erzsiké, Túrna Paula, Petrik Irén, Kun Blanka, Strauss Mici. Másnap este 8 óra tájban a Pannóniában gyűlt össze valamennyi ez évben maturált ifjú, hogy csak hosszú idő múlva, 10 év után találkozzanak ismét össze ; mert a közöttük tenálló kölcsönös szeretet arra bírta őket, hogy valamennyien arra kötelezzék magukat, hogy — ha a Gondviselés engedi — 1902-ben Ungvárra jönnek találkozóra. A végzett ifjúságon kívül az estélyen a tanárok is, igy első sorban Medvigy János, Schürger Ferencz. Vajdafy Géza és Mazuch Ede, vettek részt osztozkodva az ifjúság jó kedvében ; felköszönték Hódoly igazgatót, Medvigy, Xaymus, Vajdaty, Schürger, Mazuch és Kovalóczy tanárokat, kik mindannyian figyelemre méltó, lelkes beszédeket intéztek az ifjúsághoz. Az estély Góré zenéje mellett a legkitűnőbb hangulatban, csak a késő éjjeli órákban ért véget. * Az ungvár-nagymihályi helyi érdekű vasút közigazgatási bejárását a kereskedelmi minisztérium elrendelte. A tárgyalásokat már megkezdték ez ügyben Ungvári, Gerény, Bozos, Jenke, Székó községek és Ungvár város közrevonásával ; julius l-én Szobránczon, Kereszt, Orehova, Tiba, Szobráncz, Kusz- kócz, Ubrezs, Fekésháza és fíanajna községek közbejöttével ; julius 2-án Nagy-Zalacskán, Lucska, Kis-Zalacska, Nagy-Zalacska és Sztrajnyán községek hozzájárulásával. Az engedélyesek közül megjelentek Bernáth Dezső és Veszter Imre képviselők. A vármegyét a közigazgatási bejáráson Tabódy Jenő főjegyző képviselt -. * A Csurgovics-alapitvány ügyében vettük és adjuk a következő közérdekű levelet: ^Tekintetes szerkesztő ur ! Kegyeskedjék az alábbi felszólamlásomnak becses lapjában helyet adni. Néhai Viznickyné-Geőce Jo eta életében — ezelőtt körülbelül 7 évvel — *Csur- govics-féle alapítvány* cim alatt egy 1000 f'rtos iskolai alapítványt tett, melynek évi kamata (5 szegénysorsu, árva, jól tanuló papfiu között lenne kiosztandó, megjegyezvén, hogy ezen alapítványra a Balogh-család, vagy annak rokonai tarthatnak első sorban számot Újabban azonban — körülbelül három év óta tapasztalom, hogy e segélyösszeg kiosztói az alapítvány intencióit nem tartják tiszteletben, amennyiben dacára annak, hogy szegénysorsu, jó előmenetelü papárvafi tanulók az ungvári gyrnnasiumban nagy számmal találhatók — az adományban állandóan oly tmulót is részesítenek, a ki paptiu ugyan, a Balogh családhoz tartozik és jó tanuló is, de nem árva s legjobb tudomásunk szerint nem szegény: olyan, kinek neve a >J u t a 1 m a z o 11 a k* között előjöhet, de *S e g él y e z é s*-r e jogcíme különösen ez alkalommal nincs. Jóakarólag figyelmeztetjük azokat, kik ez alapítvány hoválorditását megállapítani illetékesek, hogy az alapitó levél rendelkezéseit pontosan tartsák be, az összeget oszszák ki olyanok között, kikre nézve az valóban jótétemény lesz, annálinkább mert a mostani eljárás nemcsak a tanuló ifjúság között, mely az ilyen dolgokat nagy figyelemmel szokta kisérni, szül rósz vért, hanem a mi igazságérzetünket is sérti. (—s—e.)* * Tanitó-gyülések. Az * ung-beregmegyei róm. kath. néptanitó-egyesület* f. évi julius 7-én Ungvárott, a róm. kath. fiiskola 4. oszt. tantermében tartja meg évi rendes közgyűlését, melynek nevezetesebb tárgyai : A könyvtárnok jelentése a könyvtár állapotáról. A pályadijat nyert munka felolvasása, gyakorlati tanítás és a jövő 1893. évre pályatétel kitűzése. — Az ungvár- megyei tanítóegyesület meghívóját egész terjedelmében közöljük: Az »Ungvármegyei általános néptanító-egyesület* folyó évi julius hó 13-án, délelőtt 10 órakor (pontban) Ungvári, a vármegyeháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület t. tagjait és a népnevelés barátait tisztelettel meghívom. A gyűlés tárgyai: 1. Alelnöki üdvözlő beszéd tartja : Torma János. 2. Elnöki megnyitó beszédet mond : Drohobecky Gyula. 3. Miképen hathat a tanító a nép jobblétének előmozdítására. Irta : Margarethen Izráel, felolvassa Kardos Ignácz. 4. Tiszteletbeli tagok választása. 5. A munkácsi püspök üdvözlése küldöttség által. 6. A kjből huszár lesz. Irta s (elolvassa : Ember János. 7. A magyar beszéd gyakorlati tanításáról. Irta s felolvassa : Budai István. 8. (Tisztviselői jelentések. 9. Indítványok. 10. Részleges tisztujitás. Megjegyzések : 1. A tanszermúzeumnak szánt tárgyakat tanácsos lesz az adományozóknak magukkal hozni s 10 óra előtt személyesen adni át Kardos tan szert árnok- nak. 2. A gyűlésre jövő tanítók a vármegye törvény- hatósági bizottságának 1884-ben kiadott határozata értelmében fuvarral vagy fuvardíjjal látandók el Ungváron, 1892. junius hó 22 Drohobecky Gyula, egyesületi elnök* Szinház. Tiszai szintársulala. mint halljuk, e hó 20-án Ungvárra visszajön, hogy a félbeszakított előadásokat folytassa. * Értesítők. Az ungvári kir. kath. főgimnázium értesítőjét Hódoly László igazgató adta ki. A 134 oldalra és egy mellékletre terjedő kötetben gonddal van összeállítva mindaz, mi a tanintézetnek személyi viszonyaira és beléletére vonatkozik. Az értesítőt 35 oldalra terjedő tanulmány nyitja meg >A költészet és aesthetikai műveltség* cim alatt, Wilcsek János tanár tollából. Ezen széptani- és neveléstani értekezletből a felsőbb osztályokat látogató ifjúság sokat tanulhat, egyébként már is haszonnal olvashatja. Az értekezlet nyelvezete magyaros és gördülékeny s ez idei értesítőnek belbecsét igen emeli. Ezt követi Pogány Gyula tanárnak a meteorologiai értekezletről tett feljegyzéseinek táblázata és összehasonlító adatai, melyek gonddal vannak összeállítva. Önálló közlemények: a múlt évben a gimnázium falai között rendezett 30 éves találkozás leírása és az ifjúsági Dayka-kör ez évi működéséről tett beszámoló. A gimnáziumban 21 tanár tanított. Az intézetet 514 tanuló látogatta, közöttük 191 helybeli, 93 ungmegyei. Hitíelekezet szerint járt az intézetbe 142 róm. kath, 191 gör. kath., 140 izraelita stb Magyar anyanyelvű valamennyi 23 kivételével, a kik ruthén magyar anyanyelvüeknek iratkoztak be. A nevelés és tanulás segédeszközeiül szolgálnak a tanári könyvtár s a Dayka-kör könyvtára, természettani és természetrajzi múzeumok, a rajzterem felszerelései. Ifjúsági ének- és zenekar működtek az intézetben. Jövőre a beiratások szeptember három első napjain lesznek, s a görögnyelv tanulásának teltételei és kötelezettsége érthetően meg van magyarázva. A füzet különben csinosan van ki állítva Székely és Illés könyvnyomdájában. — Az ungvári gör. szert. kath. leánynevelő s tanintézetnek értesítőjét közli: Gébé Viktor igazgató. A bevezető rész Fircák Gyula munkácsegyházmegyei püspökkel, az intézet fővédnökével foglalkozik és elismeréssel adózik néki azért, hogy az intézet alaptőkéje gyarapítására 500 frtot adományozott. Az intézet 1892— 92-iki tanévi állapotából tudjuk még, kik működtek az intézet vezetése körül. Intézeti igazgató: Gebe Viktor, kanonok. Intézeti orvos: dr. Levy József. Az intézetben lakó elöljárói személyzet: intézeti főnöknő : Wein-Hét- hársy Mária oki. tanítónő, Troska Klára nevelőnő, Them Auguszta oki. ipartanilónő, Vaszócsik Emma, llacskajló Emma házvezető. Bejáró tanárok és tanitók: Briiuer Zsófia zongoratan!tónő, Hrabárné Holovács Emma, oki. tanítónő, Kovalócy^Rezső főgymn. r. tanár, Gébé Demeter theologiai lyceumi tanár, Hollós Sándor oki. polgáriiskolai tanár, Holosnyai Tivadar, munkácsi e m. áldozár, Medvigy János, főgymn. r. tanár, Pogány Gyula főgymn. r. tanár. Az intézetben lakó árvák száma 17, fizetéses bentlakó növendék volt 40. A tanév kezdetén a 4 elemi osztályba, a 4 polgári osztályba s az iparosztályba beiratkozott gör. kath. 82, róm. kath. 49, helvét hitvallású 20, izraelita 73; összesen: 224. Évközben kimaradt összesen 22. A tanév végén volt összesen 202 tanuló. Az intézet fegyelmi szabályait a növendékek e tanévben kellően betartották. Az intézet egészségügyi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a városunkban dühöngő himlőjárváuy miatt az előadások 3 hétig szüneltek; halálozás azonban nem történt. Tanártestületi értekezlet e tanévben 4 tartatott. Az évzáró vizsgálatok jun. 12—17. napján folytak le, a tanév jun. 19-én ünnepélyes Te-Deummal berekesztetett. — A jövő 1892—93.-ik tanévre való fölvétel folyó évi szeptember 5—10. napjain az intézeti épületben d. e. 9—12-ig d. u. 3—5 óráig log eszközöltetni, a *Veni Sancte* 12-én lesz. Fölvételi dij 1 frt 50 kr. A bentlakó kosztos növendék egy iskol <i évre, szept.’ 1-től jun 30-ig 200 frt. kosztpénzt és 30 frt. tandijat fizet. Az egyházmegyei lelkészek leány-gyermekei az intézetbe 150 írtért vétetnek fel, ez összegbe a tandiji is beleértetik. Az ipariskolát látogató növendékek havonkint 2 írt tandijat fizetnek. * Esküvő. Melles Gyula papjelölt s gör. kath. képezdei-tanár junius 30-án vezette oltárhoz M i k i t a Irént, Mikita Sándor theologiai tanár nővérét. Az esketés a székesegyházban történt. * A kir. magyar természettudományi társulat a f. évben az ország több részében nagyobb terjedelemben előforduló tőzegtelepek felvétele és megvizsgálására szakértőket fog kiküldeni. Vármegyénk területére dr. mágócsi Dietz Sándor tanár küldetett ki. * Záróünnepély. Az ungvári gimnásiumi ifjúság az iskola évet Péter-Pál napján záróünnepély- lvel rekesztette be. Az ünnepély kiemelendő részét képezte Hódoly igazgatónak a tanulókhoz intézett alkalmi beszéde. Ezután kiosztották a jutalomdijakat s az ifjúság két hónapra búcsút vett az intézet falaitól, hogy gondtalanul és boldogan töltse a vakációt. * Az ungvári bába-tanintézetben f. é. junius hó 30-án tartatott meg a IV. tanfolyam zárvizsgája, mely alkalommal a nmgu belügyminisztérium által dr. Rene Sándor és dr. Österreicher Jakab mint vizsgáló biztosok kiküldettek. Az utolsó tanfolyamon csak 13 bába vett részt, és a vizsgát mindannyian a legjobb sikerrel tették le, egyesek még az anatómia elméleti részletekről is oly kitünően feleltek, hogy igazán büszke lehet a bábaképző igazgató-tanára arra, hogy ily rövid idő alatt ilyszép és meglepő eredményeket tudott felmutatni. * Recitátornő. Kovács Laura recitátornő tegnap este mutatta be művészetét a színkörben. A szava- lati és énekes előadás igen sikerült. A hét folyamán Szobráncra megy s ott tart előadást. * A róm. kath. templom harangozójának izomszerkezete úgy látszik meggyengült. Pár náp óta fél oldalba üt a harangszive, tegnap is a hajnali harangszó helyett sokan arra ébredtek, hogy félreverték a harangot, mintha tűz ütött volna ki. * Eljegyzés. Herskovits Gyula Neidlinger G. nyíregyházi kereskedő cég üzletvezetője, eljegyezte Kan- nengieszer Sámuel, debreceni ruhakereskedő kedves leányát Laurát. * Az aratók és a gazdasági egylet. Most mikor az alvidéken kezdetét vette az aratás, naponta csoportokban vonulnak át a felvidékről jött aratók, a kikel szemfüles ügynökök nyakoncsipnek a vasúton, továbbítják, s bizony, mint tudjuk, igen gyakran le is főzik. Szóba hozzuk tehát, hogy a gazdasági egyletnek lenne az igen szép és humánus feladata, ha a felvidéki aratók félfogadását és szerződtetésüket közvetítené. A városi hatóság és a felvidéki főszolgabiró bizonyára készségesen támogatnák az egyletet ezen íetadatábán, s e