Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) július-szeptember • 148-223. szám

1936-09-02 / 200. szám

Ára 6 fillér BEKESMEEYEI KÖZLÖNY , 1936 szeptember 2. szerda 63. évfolyam 200. szám Gömbös miniszterelnök rendelkezésére pártközi értekezletet tartanak a választó­jogi és a többi alkot­mányjogi kérdések ügyében M APIREND ELŐTT Kétszázötven esztendő már latba eső idő egy nemzet történe­tében. Még akkor is, ha nem az emberi élet rövid lélekzetü mértéké­vel mérjük, hanem az örökkévaló­ság nemzetek felett lebegő végte­lenségével. És kétszázötven esz­tendő még akkor is nyomot ha­gyott az emberiség fejlődésén, az emberiséget levő nemzetek törté­netében, sorsuk alakításéban, ha ez idők változásai nyomán nem is formálódott ót a képük olyan alig felismerhetőre, mint az utolsó száz esztendő észtveszejtő vágta­(ásóban. * Amikor kétszázötven év távla­téból visszanézünk régen elmúlt időkre, emlékezetünkbe idézzük régmúlt bánatok és régmúlt dicső­ségek sürün váltakozó emlékeit, nem árt felmérni a tanulságot, amit a harmadfélszáz év története kinél. Megváltozott velünk és körülöt­tünk a világ. Az a Magyarország, amelyik a tizenhetedik század végén büszke, dacos és áldoza­tos őrként állt a nyugati kultura védelmezője szerepében a vége­ken, ma, a XX. század derekőn egy kialakulóban lévő, a szülési fájdalmak kínjában hánykolódó, az ezer felől haló és igy ezer felé huzó erők egymást rángató zűr­zavarában tépelődő Duna-meden­ce problémájának középpontjában áll. Nem Európát védi Ázsióval, nem a nyugati polgári kulturát a kelet barbárságóval szemben, ha­nem a történelmi és földrajzi igaz­ságnak és vele az európai béké­nek megoltalmazója kíván lenni a világháborúból sarjadt és a szom­szédok fékeveszett nacionalizmu­sán táplálkozó háborús veszede­lem ellen. * Kétszáxötven évvel ezelőtt fel­harsantak a Budavárt visszafog­laló hős hadsereg győzedelmes csapatainak kürtjelei és hirdették a magyar kitartást, hősiességet, magát feláldozni tudást, — de hirdették a Magyarország felsza­badításával egymásra talált euró­pai lelkiismeretet is. Magyarország és Európa viszo­nya nem egy vonatkozősban is­métli a régmultat. Adja a Sors, hogy a győzelmes felszabadítást is mielőbb megérhessük. TELEFONSZÁMUNK: 176. (A B. K. tudósítója jelenti.) A szabadságra távozó Gömbös Gyula miniszterelnök levelet intézett Sztranyavszky Sándorhor, a kép­viselőhöz elnökéhez. A miniszter­elnök megállapítja, hegy a választó­jogi kérdés olyan probléma, mely­nek megoldását nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypárt tekintélyes többsége is sürgeti. A kérdés alapos és lelkiismeretes megvitatása érdekében nem főr­kózik el az elől, hogy a politi­kusok pártközi konferencián fejt sék ki nézetüket és véleményüket. Az értekezlet összehíváséra és az azon való elnöklésre a miniszter­elnök Sztranyavszky Sándort kérte fel és egyben kifejezte ezt a kí­vánságát, hogy Sztranyavszky őt a megbeszélések lényegéről és a pártok álláspontjáról tájékoztassa. Az értekezleten egyéb közjogu vonatkozású problémákat is meg fognak tárgyalni, mint a kormány­zói jogkör kiterjesztését és a felsőház reformját. A megbeszéléseken, amelyet a Ház összeülése után hívnak egy­be, a kormány részéről Darányi Kálmán helyettes miniszterelnök, Kozma Miklós belügy minisster, Lá­zár Andor igazsőgügyminiszter je­lenik meg. Darányi Kálmán helyettesíti a hat hetes szabadságra távozó :terelnököt minis: Az ország közvéleménye által fe­szült figyelemmel várt kormányzói kihallgatás tegnap megtörtént. A gödöllői kastélyba féltizenegy előtt néhány perccel érkezeit meg Gömbös Gyula miniszterelnök. A kastély kapujában várakozott Ke­resztes Fischer Lajos, a kabinet­iroda katonai főnöke, akivel Göm bös miniszterelnök mosolyogva ke­zetfogott. Keresztes Fischer tábornok fel­kísérte Gömböst a kastélyba. Fél­tizenegykor tárult ki a kormánvzó dolgozószobájának ajtaja. Gömbös Gyula belépett a kormányzó dol­gózószobájéba és megkezdődött a nagyjelentő­ségű kihallgatás. Boros tanár a kihallgatás idején a gödöllői kastélyban tartózkodott, majd értesülésünk szerint, néhőny szóval jelentést telt Horlhy Mik­lós kormányzónakszakorvosi szem­pontból Gömbös miniszterelnök állapotéról éB b nagytétényi kon­zílium orvosi vonatkozású részé­ről. Mialatt Gödöllőn a kormányzói kihallgatás folyt, a Szent György téren, a miniszterelnökségi palo­tában nagy izgalommal várták a l.ormőnyzói kihallgatás végét és Gömbös Gyula miniszterelnök visz­szatéré8ét. A déli órákban megjelent a mi­niszterelnökségi pa>otában Korniss Gyula is, a képviselőház volt al­elnöke, akit Gömbös miniszterel­nök kihallgatásra kéretett magá­hoz, a másik volt alelnökkel, Bo­bory Györggyel együtt. A két alelnökön kivül magához kérette Gömbös Gyula Sztra­nyavszky Sándort, a képviselő­ház elnökét. Gömbös Gyula ugyan­is a kormányzói kihallgatás után tanácskozni óhajtott a kép­viselőház elnökével és két volt alelnökével az októ­ber végén összeülő országgyűlés munkarendjéről. Háromnegyed egy őra előtt né­hány perccel hangzott el a Sán­dor-palota előtt a zöldruhás fő­portás „Vigyázz" kiáltása. Nyom­ban utána a palota elé gördüli Gömbös Gyu!a miniszterelnök autója, befordult a kapu aló és megállott a nagy üvegajtó elölt, amely a lépcaőhőzba yeiet. Az üvegajtó előtt Mikecz Ödön mi­nii7teri osztályfőnök, a miniszter­elnökség sajlóoszlályőnak vezetője fogadta a kormányzói kihallga­tásról visszatért miniszterelnököt. A miniszterelnök jó kedélyben és vidám hangulatban ment fel dolgozószobájába, amelynek nagy fogadótermében mór vőrta őt Kor­niss Gyula, a képviselőhöz volt alelnöke. Nyomban azután, hogy Göm­bös Gyula zsakettes és cilinderes alakja eltűnt a miniszterelnökségi lépcsőházban, megérkezett a Sán­dor-palotába Bartha Károly al­tábornagy, aki szintén résztvett a minisztertanácsban. Bartha altábornagy után Lázár Andor igazságügyminiszter érke­zett, majd tiz perccel egy í óra előtt Kozma Miklós sietett fel az emeletre Sztranyavszky Sándor, a képvise­lőház elnöke és Bobory György volt alelnök társaságában. Egy óra elölt a miniszterelnök­ségi palotában együtt volt már a kor mőny valamennyi tagja Winchk­ler István kereikedelmi miniszter kivételével, aki vidéken tartózko­dik. A kereskedelmi miniszter he­lyett DálnoVy-Kovács államtitkőr vett részt a minisztertanácson. A minisztertanács egy óra hosz­szat tartott és azon Gömbös Gyu­la miniszterelnök beszámolt Horthy Miklós kormányzónál való kihall­gatásának lefolyásóról és eredményéről, Ennek a beszámolásnak sorőn Gömbös Gyula miniszterelnök a kormány tagjai előtt elmondotta, hogy tegnap délelőtt Horthy Mik­lós kormányzónak bejelentette a nagytétényi orvosi konzílium ja­vaslatát, amely szerint utókurára van szüksége és egészségének helyreállítása céljából egy német­országi szanatóriumba kell men­nie. Miután jelentést tett a kormány­zónak egészségi őllapotáról és az orvosi konzílium döntéséről, sza­badságot kért a kormányzótól. A minisztertanács után a kö­vetkező közleményt adták ki: „A kormány tagjai ma dél­után egy órakor Gömbös Gyula elnökletével minisztertanácsot tartottak. A minisztertanácson a miniszterelnök bejelentette, hogy a Wanckebach professzor rész­vételével tartott legutóbbi orvosi vizsgálat megállapította, hogy még további utókurára van szük­sége. A kormőnyzónál ma történt kihallgatás során ezt bejelen­tette és hatheti szabadságot kért, amit a kormányzó engedélye­zett és egyben szabadsága idő­tartamára előterjesztésére Da­rányi Kálmán földmivelésügyi minisztert bizta meg helyettesí­tésével." A kormány tagjai Gömbös Gyula elutazása utón péntek délelőtt mi­nisztertanácsra ülnek össze a to­vábbi teendők megbeszélése cél­jából. A kormány egyes tagjai egyéb­ként kijelentették, hogy a megol­dás egészen olyar, mint amilyen volt legutóbb, amikor a miniszter­elnök szabadságra ment, a he­lyettesítésnek ugyanazt a módját követi az államfő, mini annak­idején.

Next

/
Oldalképek
Tartalom