Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1936-01-30 / 24. szám

2 ÖEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1936 január 24 vábbi perjogi reform előképéi raj­zolta meg. Az előadó az eddigi tételes anyag birélatmenles bemutatásá­val arra a végső konklúzióra ju­tott, hogy a német büntető tör­vénykezési jognak ezeket az el­gondolásait — amelyek a meg­levő elméleti tannal szemben homlokegyenest ellenkeznek — csak a jövő gyakorlati élet iga* zolhatja. Az előadáshoz Heller Erik dr. egyetemi tanár szót hozzá, aki kritikai megjegyzései során an­nak a nézetenek adott kifejezést, hogy az ismertetett rendelkezések nagy lépést tesznek előre azon az uton. amely az egyéni szabad­ságjogokat oltalmazó garanciák teljes lerontásához vezet. Eisner Manó dr. ügyvéd fel­szólalásában a laikus elemnek a bíráskodásban való minél intenzi­vebb részvételének szükségessé­gét hangoztotta, mint amely köve­telmény az egészséges népszel­lemnek a bíráskodásba való be­vitelét sürgető felfogásnak szük­ségszerű következménye. Ujabb levél-lánc hadjárat Aki kilenc példányban tovább küldi a levelet, azt — nagy szerencse éri... (A B. K. tudósítója jelenti.) A nyáron az „Eszmei Jóléti Szövet ség" leveleivel árasztották el az országot. Csak a rendőrség erélyes fellépése vetett véget ennek a tö­megőrületnek. amely sok pénzébe került annak, aki bedőlt a leve­leknek és maga is beállott a szö­vetség tagjai közé. Most ujabb levél-lánc indult és máris igen elterjedt. Azok, akik ezt a hadjáratot elindították, most nem pénzt helyeznek kilátásba, hanem súlyos szerencsétlenséget jósolnak annak, aki nem hajlandó folytatni a láncot. Az uj lánc cime: Szent Antal­lánc. Aki ilyén levelet kap, az köteles kilenc példányban lemá­solni és elküldeni kilenc ismerő­sének. A levél szerint ezt a láncot Franciaországban kezdték azzal a céllal, hogy rövidesen bejárja az egész világot. Éppen ezért, aki egy ilyen levelet kap, annak leheíőleg huszonnégy órán belül tovább­adnia kell a leveleket..., ebben az esetben nagy szerencse éri, CSHBH MOZGO Január 30-án, csütörtökön fél 7, fél 9 órakor Az é^ad legkiemelkedőbb filmeseménye Ilyen film minden évben csak egy van Egy francia ezredes feleségének szenzációs története. — Főszerepben í NAGY KATÓ Paramount világhiradó ellenkező esetben szerencsétlenség. A levél példákat is sorol fel. Egy bizonyos Bálik asszony 130 ezer dollárt nyert, mert elküldötte a leveleket és közben buzgón iméd kozott — mert ezt is írja a levél —, viszont Stepl asszony, ki a láncot megszakította — elvesztette félkarját... A levél magyarországi példákra is hivatkozik, megemlít néhány olyan köiE-ismert személyt, akiket súlyos szerencsétlenség ért. mert a láncot megszakították... Ebből a láncból is csak — a postának lesz heszna, inert emel­kedik a levélforgalom... Eltűnt egy orosházi cukorkaárus Csanádapácára vitt cukorkát 21-én és máig sem jött vissza (A B. K. tudósítója jelenti.) Huszár János cukorkaárus jelen­tést tett az orosházi csendőrség­nek, hogy e hó 21-én Oláh János 35 esztendős megbízott árusítóját Hatos János cukorkaárus kö'caön­biciklijén kiküldötte Csanádapá­cára, hogy 30 kilogram cukorka eladásával próbálkozzék. Oláh János el is távozott, de mindmáig sem jött vissza éssenki sem tudja, hol tartózkodik. A csendőrség megindilolfa a nyomozást, Huszár maga is eluta­zott, összejárta már Vásárhelyt, Szentest és a környéki kisebb helységeket, mindenütt kutatott Oláh u'én, de fáradozása hiába­való volt. Egyik megbízottját Csa­nódapécéra küldíe el, ez megálla­pította, hogy Oléh a biciklit Náfrádi Rókus apacai cukrász­nál hagyta, azonban hogy Oléh hová ment, orról Csanódapácén sem !ud senki. A nyomozás most teljes erővel folyik, hogy ez eltűnt cukorkaárus hollétét megállapíthassák. I RE Az idő fl budapesti rteteorolófliai intézet esti prognózisa A Dunántulen délies légáram­lás, növekvő felhőzet, sok he­lyen kőd, egyes helyeken eső, esetleg hó. A Tiszántúlon kele­ties légáramlás, mérsékelt fel­hőzet, éjjel fagy, főleg a Duná­tól keletre, ahol a nnppali hő­mérséklet is alacsonyabb lesz. J\ békéscsabai meteorotokat megfigyelSállomás esti jelentése 1936 január 29 én Hőmérséklet este 9-kor +36 t o Hőminimum +2.4 C c Hőmaximum +9 2 C° Napi átlag +6.5 C A föld felszínén +2.0 C c Légnyomás 755 5 műi Csapadék 0.0 mm Talajhőmérséklet (5 cm) +3.6 Co Ezen a héten a Lőrinczy és Abonyi gyógyszertárak tsrtar.bk éjjeli szolgálatot. — Névmagyarosítás. Schal­kovszki Gyula felső kereskedelmi iskolai tanár nevét a belügyminisz­ter engedélyével Sál falvi- ra változ­tatta. — DaFos közgyűlés. A Békés­csaba—Erzsébethelyi Daloskör feb­« ruér hó 9 én, vasárnap délutőn 2 : órai kezdettel rendes évi közgyű­lést tart, amelyre az összes tagok megjelenését kéri a vezetőség. — Tárgysorozat: Elnöki jelentés. Karnagyi jelentés. Számvizsgáló bizottság jelentése. A tisztikarnak felmenivény megadása. Esetleges indítványok és tisztújítás. * A kereskedelmi iskola Fáy lündrás cserkészcsa­pata február 8-án, szom­baton este tartja farsangi bálját az ipartestületben. — Pedagógiai előadás az Auro­rában. A mult évben az Aurora­kör két pedagógiai előadást ren­dezett, melyek a gyerekek lelki fejlődését a csecsemő kortól az iskolás korig tárgyalták. Február 2 ón, vasárnap este fél 9 órakor r Kuliurpalolában Gyömrői Edit (Budapest) pszichológusnő ezt a sorozatot tovább foktatja és a kis inkolés gyermekek lelki fejlődé­séről fog beszélni. A megye Gyula. Gróf Pongrácz Jenő országgyű­lési képviselő közbenjárására a gyulai iparosok ötezer pár felsőrész és négyezer pár bakkancs elkészítésére kaptak meg­bízást a kincstártól. — Teadélutón. Februér 2 án a 239 sz. Munkácsi cserkétzcsspat 5 órai kezdettel családias teadél­utént rendez az iparos tanoncis­kola nagytermében, melyre a szü­lőket és a cserkészbarétokat sze­retettel várjg a vezetőség. — A „Békéscsabai Nő­egylet" táncestje közbe­jött akadályok miatt feb­ruár 24-én lesz megtartva. — Talftlt tárgyak. A rendőrsé­gen egy zsék burgonyát, egy pénz­tárcát pénzzel szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapi tánység 14. számú szobájában ét veheti. — Bővül ez amatőrfényképe­zök hai i kiállítása. Ismeretes ol­vasóink előtt, hogy a MAOSz he­lyi csoportja február végén hézi­versenytrt ndez, amelyen az egyéni dijakon kívül első ízben kerül majd odaítélésre a „városi kupa." Értesülésünk szerint a MAOSz el­nökségének sikerült a háziverse­nyen való részvételre megnyerni a nemzetközi viszonylatban is kiváló teljesítményeket elért sop­roni MAOSz csoport teljes ver­senyző gárdáját is. így nemcsak a helyi kiállítók, hanem a sopro­niak nagyszerű kollekcióját is látni fogja a művészi fényképezés iránt érdeklődő közönség és tanulni akaró amatőrjeink. A helyi ver­senyzők képeiket január 31-ig ad­hatják be Peredi János főtitkár­hoz (városháza 57 sz.). A kiállí­táson a MAOSz-csoport tagjain kivül versenyen kivül bárki részt­vehet. Nevezési dij nincsen. A MAOSz-csoport elnökségének fel kérésére itt közöljük, hogy f. hó 30 én, csütörtökön este 6 órai kez­dettel a városháza kistanácster­mében választmányi ülést tart a csoport, melyre a tagokat ezúton is meghívják, kérve megjelenésü­ket. — Gyengélkedés idején, külö­nösen ha a rosszullétet szorulás vagv kereszttéjás okozza, az eny­he és igen kellemes természetes „Ferenc József" keserűvíz mindig puhB, könnyű székürülést és ki­elégítő emésztést szerez. Hires nő­orvosok a legnagyobb elismerés hangján irnak a valódi Ferenc József vizről, meri ez a krilikus életkorban is hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy szer­felett kedvező hatása csökkenne. — A közegészségügyi blzott­sőg ülése. A képviselőtefttüli-tből alakult közegészségügyi bizottsá­got szombaton délelőtt 11 órára hivta össze Jánossy Gyula polgár­mester, elnök. Az ülés egyetlen tárgya: a kerületi orvosi állásra beérkezett pályázatok felülvizsgá­lása. * A kereskedelmi iskola Fáy András cserkészcsa­pata február 8»án, szom­baton este tsrtja farsangi bálját az ipartestületben. Az ország Hódmezővásárhely. Hatszázezer pen­gő értékű dohányt szívott el Vásárhely a mult esztendőben. — Tolnai Andor és Radó László s/inhézigazghtók benyújtot­ták pályázatukat a Nyári Színkör bérle­tére. Győr. Kepcsándi Lajosné csörötneki öregasszony bosszúból egy fahu<ánggal fejbesujtotta Stamph Karolin négy éves kisfiát, majd be ökte a vi/gyüjtő meden­cébe. ahol a szerencsétlen fiúcska meg­fulladt. Nyíregyháza. Csordás László 37 éves fogtechnikus rálőtt különváltan élő fele­ségére, majd két golyót röpített saját mel­lébe. Mindkettőt súlyos sérülésekkel szál­lították be a kórházba. — Autószerencsétlenség. Apáti Juliema huszonnégy éves békési lakos tegnap délután Békésről Vésztő falé haladt kerékpáron. Egy autóval összeütközött, gépjé­ről leesett és súlyosabb sérülése­ket szenvedett. Apáti Júliát az autó behozta a békéscsabai köz­kórházbe, ahol a szerencsétlenség áldozatát ápolás alá vették. ü n agy világ Palermo. A Madonna Paradiso halász­bárka a nyilt tengeren hajótörést szen­vedett és hal főnyi személyzete a ten­gerbe fult. Páris. Deibl*r, a hires francia hóhér egy képviselőt keres, aki által fel akarja terjeszteni kérését az igazságügyi minisz­terhez, hogy megkapja a becsületrendet. Belgrád. Az egyetemi tanács elhatá­rozta, hogy külön egyetemi rendőrséget állit fel a gyakran megismétlődő diákza­vargások megfékezésére. — Favágás közben levágta az ujját. Zsiros Mátyás 76 éves nap­számos, Vörösmarlhy ucca 38. sz. alatti lakos szerda délután fél 6 órakor favágás közben balkezé­nek hüvelykujját levágta. Saját lábán ment el a mentőállomásra, ahol első segélynyújtásban része­sítették, majd orvoshoz küldték a peches öregembert. * A kereskedelmi iskola Fáy András cserkészcsa­pata február 8-án, szom­baton este tartja farsangi bálját az ipartestületben. ToroKör Hatása meglepő, íze kitűnő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom