Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) április-június • 74-114. szám
1929-05-12 / 100. szám
Békéscsaba, 1929 május 12 KKk£HKLK;Ö*EI ikOZLOR* 3 vén a 2. helyre került, szavazásával diadalra juttassa. A választmányi jelölt Békéscsabáról Neumann Miksa, mig az országos közgyűlési jelölt Krausz Győző magántisztviselő, ki a listán elég előnyös helyen áll. Tekintve, hogy a választás módja lajstromos listán történik, a töredékszavazatok aránya is döntő eredményt biztosit. Örömmel állapítja meg, hogy e szavazásnál a titkosság legszigorúbb elvei érvényesülnek. A lebilincselő előadást a hallgatóság nagy figyelemmel kisérte mindvégig és lelkes tapsokban nyilvánította ovációját, mig Schwarc Sándor elnök az egyesület nevében köszönte meg az előadó munkáját, egyben felhívja a figyelmet az ügy fontosságára és indítványára a helyi tisztviselők vasárnap délután fél 3 órakor az egyesületi helyiségből testületileg vonulnak a szavazásra, Ugyanekkor bejelenti, hogy a tisztviselői kar részére Schrőder fodrásznál 20 százalék, a mozinál 20 százalék, Adám és Péterfy cipőáruházában 5 százalék kedvezményt biztosított a tisztviselők részére. F. J. Püskösdkor díszközgyűlést tart az ipartestület Fele adójuk elengedését kérik az iparosok (A Közlöny eredeti tudósítása.) A békéscsabai ipartestület elöljárósága csütörtökön este tartotta rendes havi előljárósági ülését Kovács Mihály elnöklete alatt. Az elnök a megnyitás után kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Martincsek Károlyról, kinek emlékét jegyzőkönyben örökítették meg. A titkár szerint a taglétszám április végén 1082, a segédlétszám 1236, a tanonclétszám 1171 volt. A pénztáros részletesen jelentette, hogy 8049'11 pengő bevétellel szemben 7235'68 pengő kiadás volt. A gazdasági bizottság jelentéseit annak elnöke, Lipták János terjesztette elő, melyben Gulyás Mihálynak gondnokká való megválasztása is bennfoglaltatott. Elöljáróság a jelentéseket elfogadta és jóváhagyta. A tagdijfelebbezések elintézésénél az elöljáróság kimondotta, hogy a törvényes határidő lejárván, több felebbezést ez évben nem fogad el. Elhatározta az ülés, hogy pünkösd második napján délelőtt 10 órakor díszközgyűlést tartanak, amikor is a kamara által kitüntetendőknek az okleveleket kiosztják. Ugyancsak pünkösd második napján délelőtt 11 órakor lesz az ipartestületi tagok közül hősi halált haltak márványtáblájának leleplezése, mikor is a dalárda éneke után Forray Lajos dr., az ipartestület ügyésze fogja az emlékbeszédet elmondani. Az ülés végül foglalkozott az iparosság folyton sanyarúbbá váló helyzetével és elhatározták, hogy Békésmegyei Kereskedelmi BankR.T. Békéscsaba A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete AIeqcícsebb feltételek mellett folyásit váltókölcsönöket bekebelezés nélkül is Setéteket a legelőnyösebben gyümölcsöztet Foglalkozik a banküzlet minden ágával Ha van ilyen ügye, írjon nekünk, vagy keressen fel bennünket. memorandumban kéri az ipartestület a pénzügyminisztert, hogy a békéscsabai iparosságnak az 1929. évre kivetett adójának 50 százalékát engedje el, az adótartozásaik behajtását pedig halasszák őszre, mikorra fellendülés várható. A mostani viszonyok mellett ugyanis a megélhetésre szükséges összeget is alig lehet előteremteni. Több kisebb ügy elintézése után az ülés véget ért. Játékverseny aprójőszágokkal A Délmagyarországi Baromfi-, Galamb- és Házinyultenyésztők Egyesülete által junius 2-án ren; dezendő játékversenynek a helyi 1 egyesületek vezető hölgyeiből alakult főbizottsága május 7-én tartotta előkészítő ülését. A bizottság összeállította a pártfogásra felkérendő hölgyek névsorát és a programot, melyek egyik kimagasló száma Tancred és Manfréd leghorn és vörös-izlandi kakasok párviadala, a másik feltűnő száma egy jelmezes jelenet. A bizottság megállapodott továbbá abban, hogy csak egyetlen egy, de igen feltűnő reklámot fog feláílitani a város központjában. A belépőjegyek mérsékeltek lesznek, ugy hogy a város közönségének minden rétege megnézheti a szenzációs újdonságot. Még a 6 éven alóli gyermekek is élvezhetik a látványosságot, ha szüleik 20 filléres gyermekjeggyel elviszik őket. A verseny hangulatának emelésére katonazenekar fog játszani és a tribün díszítve lesz. A versennyel kapcsolatos minden néven nevezendő felvilágosítással az érdeklődőknek készséggel rendelkezésére áll a rendezőség Gutenberg-utca 7. sz. alatti irodájában délután 3—7-ig. — Jéggyárunk megindult. Kérjük a t. fogyasztóközönség becses rendeléseit. Háztartási és nagy hushütő jégszekrények dus választékban és kedvező fizetési feltételek mellett kaphatók. Werner Testvérek Rt. Telefon 105. (405) Krónika Bud miniszter elmondotta Nagyszabású programját, Elsírta e beszédében Az országnak sok baját. Beszéd közben a könnyei Hullottak a szeméből Néma, nehéz, bús sóhajok Szállottak fel szivéből. A mi szerény városunkhoz Szállottak e sóhajok. Ahol — tudja Bud miniszter — Szintén vannak nagy bajok. Ám e bajon a miniszter — Ki barátja itt mindennek — Nem tud mostan segíteni: S ez fáj érző szivének. háj neki, hogy itt Csabán is Olyan sok a férgese, Fáj neki, hogy ez állítás Valóság és nem mese. Fáj neki, hogy a városnak Üres néha a kasszája, Noha kellőn sáfárkodik Kis pénzünkkel a druszája. Ámde egyben megígérte, Hogyha rendbe jön a német, Megmenti a sok-sok bajtól Ezt a kedves magyar népet. Leszállítja az adókat, Eltöröli a nagy vámot, Visszaszerzi a magyarnak Az elvesztett boldogságot. A forgalmi adóra csak Mint rossz álomra gondolunk És mint régen, valamikor Tejben-vajban lubickolunk. Angol módra, szabadsága Lesz itt minden embernek, S ha valaki beszélni mer, Érte meg nem büntetnek. A sajtó is irhát mindent, Elteheti a szordinót, S nem mint manap: miniszterről Semmit, avagy minden jót. A választás csak titkos lesz, Nem lesz evés, ivászat, Eltűnik majd, aki mindig Zavarosban halászgat. S hogy a puszta ígéretből Legyen elég nagy porció: Amig Bud él, soha többé Nem lesz itten korrupció. erde. | 1 • • -i Huszonöt év az eszme szolgálatában Silberfeld Jakab dr. ujabb könyve (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vaskos, csinos kiállítású könyv fekszik előttem : Silberfeld Jakab dr. békéscsabai főrabbi érdekes, tartalmas könyve: Huszonöt év az eszme szolgálatában. Mindjárt az első soroknál megfogja az ember lelkét az irónak kellemes, a rutinos irót jellemző eleven stílusa, amellyel élvezetesen és megkapóan meséli el negyedszázados lelkipásztorkodásának történetét, eseményeit, intimitásait, érdekességeit. Az irót jelestollu, mélyen alapozott tudásu, rutinos egyházi irónak ismertük eddig, uj könyve csak megerősít ebben a meggyőződésben. Ahogy a lefutott 25 év történetét hol derűsen, hol komolyan, hol filmszerű pergéssel meséli el, az eleven és élvezetes stilus mindvégig magával ragadja az olvasót és nem engedi letétetni vele a könyvet. Élményeit — amelyek sokszor értékes kortörténeti adatok és becses emberi dokumentumok — egy hivatásos irónak is becsületére váló íráskészséggel örökítette meg. A könyv másik részében néhány egyházi beszédet találunk, amelyek a népszerű főrabbi fölényes és mély alapozottságu szónoki tudását bizonyítják. Ezekben a beszédekben a főrabbi szines, szép szavakat hördott össze gazdag csokorba, amelyben csupa mély gondolat rejtőzik és teszi értékessé a szónoki megnyilatkozásokat. Az uj könyv megérdemelten öregbiti Silberfeld dr. szónoki és írói kvalitásait és megbecsült helyet biztosit neki az egyházi irodalomban. HIREK Időjárás A békéscsabai felsőmezőgazdaségi iskola meteorologiai megfigyelő-állomásénak jelentése 1929 május hó 11-én délben Hőminimum -f- 14 6 C Hőmaxímum -j- 26'9 C A föld felszínén -f- 33'5 C 5 cm. a földben + 25'8 C 20 „ . „ -f 17 6 C 50. „ „ •+ 147 C 1 m. a földben + 9"9 C 2 m. „ . + 7'9C Légnyomás 7641 mm. Borultság 50 % Levegő nedvessége */. Csapadék: 0 mm. Szélerő és irány: 6 m/mp. északkelet. Időprognózis: Meleg idő, a déli részeken esetleges helyi zivatarokkal. Ezen a héten a Réthy, Südy és Felker gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Tiszteletbeli főorvosi kinevezés. A vármegye főispánja Deseő Antalt, Kondoros község orvosát, tiszteletbeli főorvossá nevezte ki. — Áthelyezés. Weisz Sándort Békésről főellenőri minősítésben a szarvasi forgalmiadóhivatalhoz helyezték át. a KORONA KAVEHAZ újonnan kert terrassza! Gróf HALLER ELLY 10 tagu dzsessz zenekara közreműködésével, A íáncheEyiség állandóan a közönség rendelkezésére áll.