Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-12-20 / 288. szám

Békéscsaba 1928 december 20 tS£KB8ttí£®Oni MÍMWI 5 Temesvári sikkasztót fogott a rendőrség fl békéscsabai kapitányság útmutatására Félegyházán Került Kézre (A Közlöny eredeti tudósítása.) A békéscsabai rendőrséget a bu­dapesti főkapitányság telefonon arról értesitette, hogy egy Kovács Aladár nevü magántisztviselő, aki minden valószínűség szerint Bé­késcsabán rejtőzködik, sikkasztás miatt letartóztatandó. A fiatal­ember ugyanis Temesvárott annak a vállalatnak terhére, amelynél alkalmazásban állott, nagyobb ará­nyú sikkasztásokat követett el, majd a könnyen szerzett zsák­mánnyal Magyarországra szökött át és ott a vidéken játszik bújós­dit a nyomába eredt rendőri kö­zegekkel. Á békéscsabai kapitányságon megindult a nyomozás a temes­vári sikkasztó után. Csakhamar kiderült, hogy a budapesti rend­őrség értesülése igen jó volt: Ko­vács Aladár csakugyan járt itt. A sikkasztó azonban csak rövid időt töltött Békéscsabán, majd beljebb hatolt az országba, ahol inkább érezte magát biztonságban, mint itt, a határvárosban. A rendőrség a nyomozás során minden kétséget kizáróan meg­állapította, hogy a temesvári sik­kasztó Kiskunfélegyházára utazott, ahol valamilyen ismerősénél hú­zódott meg. Értesítették tehát a kiskunfélegy­házi rendőrséget, megadták neki Kovács Aladár részletes adatait és személyleirását, valamint azt is, hol bujkál ott a veszedelmes ,ember. Az értesítésre csakhamar be­futott a válasz: a kiskunfélegy­házi rendőrség a békéscsabai út­mutatások és adatok alapján ki­nyomozta a temesvári sikkasztót, akit letartóztattak és Budapestre szállítottak. A kézrekerült sikkasz­tót ki fogják adni Romániának. m r • 101K8Í1VÍ tfe (A Közlöny eredeti tudósítása.) IVIint tegnap megírtuk, f. hó 15-én folyt le Békésen teljes rendben, a 6 évre megválasztott s lejárt mandátumu 10 rendes és 20 köz­ségi pótképviselőnek megválasz­tása. A hetekkel előbb nagyon is nagy érdeklődést kiváltó válasz­tás szokatlanul kis érdeklődés mellett folyt le. Egyes szavazókö­rökben a választói névjegyzékben felvett 300—400 szavazópolgár kö­zül mindössze 60—80 szavazott le. Nagy érdeke fűződött volna pe­dig a választópolgárságnak a mos­tani választásokhoz, hogy — előre­való megbeszélések alapján — vá­logassa ki tagjai közül azon lel­kes, buzgó, tevékeny férfiakat, kik az adózás, más súlyos anyagi terhek alatt sínylődő községről s lakóiról ezen terheket mindenáron csökkentsék. Hogy ezen súlyos, a községet érintő terhek közül, me­lyeknek helyesbítése és enyhítése a jövő évi községi vezetőségre hárul, csak párat említsünk : ége­tően szükséges volna a község által a kormányhoz már felterjesz­tett kérvénynek kedvező elintézése, hogy az állam a községi iskolá­kat vegye át, államosítsa s teher­mentesítse a községet a tulnagy (30 százalék körüli) iskolai pót­adók súlyától. Másik sürgősen megoldandó kérdés volna Békés községnek a legutolsó VI. lakbér­osztályból való kivevésének és a már kért IV, lakbérosztályba való beosztásának kieszközlése a pénz­ügyminiszternél, ki a lapok hír­adása szerint éppen most dolgo­zik a községekre sérelmes lakbér­beosztások revízióján. E két sérelem orvoslása oly köz­érdekű kérdés és oly nagy anyagi jelentőségű Békés község minden társadalmi osztályára nézve, hogy ennek fejtegetése teljesen feles­leges. Várhat-e Csaba petróleumot és földgázt a iaeljíura (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az Alföldön lázas reménykedéssel megindított mélyfúrásokhoz fűzött remények a legtöbb helyütt csaló­csalódásokkal végződtek. Földgáz és petróleumkutak helyett meleg­vizforrásokat nyertek. Hiába áll a mélységkatatók rendelkezésére az Eötvös-féle torziós inga s a szá­mos artézi kut rétegzettségéről is hasztalan szerez magának pontos képet a geológus, még sincs tisz­tában azzal, hogy az Alföld mélyén milyen a földkéreg elrendeződése ? A tudósok egy része, különösen régebben azt vélte, hogy a rétegek gyűrődött, ráncolt alakban he­lyezkednek el lent a mélyben s az Alföld nem sülyed, hanem el­lenkezőleg emelkedik. Ezt azon­ban az ujabb vizsgálatok megcá­folták s bebizonyították, hogy az Alföld mélye gyüretlen terület, le­szakadt kéregdarab, mely állandó sülyedésben van. Ha tehát az Al­földön állandó földgáz- yagy pet­róleumforrást akarnának megnyitni, e petróleum- és gáztartó tengeri üledékrétegek Békéscsaba alatt 2500—3000 méter mélységben vol­nának feltalálhatók, kisebb mély­ségben legfeljebb alulról felszivárgó gáz- vagy petróleumnyomokra, sós vízre akadhatnak. Hiába bizunk tehát a magasra gyürődöttnek hitt redők petróleum­és földgáztartalmában 1000—1500 méteres mélységig hatoló fúrásnál. Ami pedig a 3Ö00 méter mélyfu­ratot illeti, ez oly horriblis össze­get jelentene, mely messze túlha­ladja Békéscsaba teherbíró képes­ségét. lé vetBlári (A Közlöny eredeti tudósítása.) Mezőberény község a közbirtokos­ság legelőjét, legelőilletőségenként 800 arany korona vételárban még 1913. évben túlnyomó részben megvette. Megvette ezek . között Kolozsi Endre akkori községi fő­jegyző legelőilletőségeit is össze­sen 106 ezer aranykorona vétel­árban. A világháború közbejötte miatt a vétel csak 1917. év elején haj­tatott végre és a vételárak kifize­tése nagyrészben 1917. évben és a következő években megtörtént. Kolozsi Endre a vételár felvételé­vel késlekedett. 1920-ban pedig midőn a község a vételár kifizeté­sét felkínálta, azt elfogadni vona­kodott, mert akkor a pénz értéke már erősen leromlott. A község a felnem vett vételárat birói letétbe helyezte. Kolozsi Endre az átérté­kelési pert 1923-ban a község el­len megindította, amelyet az első és másodfokú bíróságnál el veszí­tett, a kúria azonban kimondotta, hogy a szóbanlévő peres ügyben van átértékelésnek helye és uta­sította az alsófoku bíróságot az átértékelt Összeg megállapítására. A szóbanlévő per, amely mind­két félre, de különösen a község lakosságának széles rétegére nyug­talanító hatással volt, hosszú ideig húzódott anélkül, hogy a felperes és alperes között a békés kiegye­zés tekintetében valamelyes köze­ledés történt volna. A kúria dön­tése végre meghozta a hajlandó­ságot az iránt, hogy a per méltá­nyos egyezséggel fejeztessék be. Az egyezségi tárgyalások megin­dultak és végre azzal az ered­ménnyel végződtek, hogy a község Kolozsi Endrének mindent bele­számítva, összesen 40.500 pengőt fog fizetni. A község ezt a határozatát jó­váhagyás céljából most beterjesz­tette a törvényhatósági bizottság­hoz, amely bizonyára jóváfogja hagyni a létrejött egyezséget, amely­lyel a község békéjét évek óta nyugtalanságban tartó helyzet fog megszűnni. Nagy zsebtolvaj­lások a piacon A vásárló asszonyok nem vigyáznak eléggé a pénzükre (A Közlöny eredeti tudósítása.) Elég gyakran történnek zsebmet­szések és tolvajlások a hetipiacon, a bevásárolni járó asszonyok rpég sem óvatosak eléggé. Gondatlanul, könnyelműen, elővigyázat nélkül tartják kosarukban, vagy kabátjuk zsebében a pénztárcát, amelyet a szörnyű piaci tolongásban és lök­dösődésben nem nagy megerőlte­tésbe kerül a gyakorlott, gyors­kezü tolvajnak kiemelni és eltün­tetni. Hiábavaló az újságoknak min­den intése és a hatóságoknak elő­zetes figyelmeztetése, a piacra járó asszonyok csak nem tanulnak. Elővigyázatlanságuk aztán igen gyakran kitűnő aratási alkalomnak bizonyul a gyakorlott tolvajok szá­mára. A károsodás megtörténte után már minden késő: hasztalan a sirás, hiábavaló a fogadkozás és hasztalan a feljelentés. A tol­vaj akkorra már messzire jutott könnyen szerzett zsákmánnyával és az esetek legritkább százalé­kában lehet kinyomozni és kézre­keriteni. A szerdai hetipiacon az eddigi piaci tolvajlásokat jóval meghaladó méretű lopás történt. Az összeg most eléggé tekintélyes ahhoz, hogy gondolkozóba ejtse és ezen­túl fokozottabb elővigyázatosságra intse a háziasszonyokat. Fábián Pálné volt az egyik ká­rosult, akitől 140 pengőt loptak el, amely a kézikosarában volt, egy vászonzacskóban. A másik áldo­zat Jagyugy Andrásné, akinek kosarából 40 pengőt lopott el va­laki. A károsultak feljelentésére a rendőrség széleskörű nyomozást indított az ismeretlen jómadarak ellen. Takarékos ember Wein­bergernél szerzi be óra­és ékszer szükségleiét. HAZAI és wmín is te ka árusítására kerestetnek AJKAI KŐSZÉNBÁNYA RT. Budapest V. Kossuth Lajostér 4 Berúgott választási elnök Bukarest, december 19. A ro­mán kamarai választások során az egyik bukaresti kerületben Ra­dulescu liberális törvényszéki biró volt a választási elnök. Rado­lescu a választások alatt szünetet rendelt el és elhalasztotta a sza­vazás terminusát. Betért az egyik mulatóba s hiába figyelmeztették, hogy még sok szavazó vár leszava­zásra, ő kijelentette, hogy addig mig ő nem akarja, nem fogja foly­tatni a szavazásokat. Végül ugy berúgott, hogy lehetetlen volt az ő elnöklete alatt tovább folytatni a szavazást. A román nemzeti párt táviratban kérte az ilfovi törvény­széket, hogy más elnököt küldjön ki, aminek megtörténte után reggel 5 órakor folytatták a szavazást. ió reggelt E A hagyományos szilveszteri CsAK-mulatság az idén sem ma­rad el. Az agilis vezetőség most állítja össze az érdekes műsort. Lesz csúfság verseny is és a leg­csúnyább nőt azonnal férjhez adják. A csabai és környékbeli leányok kijelentették, hogy ezek­után nem akarnak férjhez menni. * Közmondás: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Peyer szólt, fáj is most a feje. HIREK Időjárás A békéscsabai felsőmezőgazdasági iskola meteorologiai megfigyelő-állomásának je­lentése 1928 december hó 19-én délben Hőminimum — 4'6 C Hőmaximum — 0'9 C A föld felszínén 0'6 C 5 cm. a földben O'O C 20 „ . 27 C 50 „ „ 4 3 C 1 m. a földben 87 C 2 m. ,. „ 115 C Légnyomás 770'5 mm, Borultság 70% Levegő nedvessége */• Csapadék 0 mm Szélerő és irány: 6 m/mp. észak. Időprognózis este 10 órakor: Egyelőre száraz és hideg idő vár­ható. Ezen a héten a Réthy, Südy és Felker gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Egy nappal később lesz a jövőhéten a hetipiac. A városi hatóság közhírré teszi, hogy a jövő heti szerdai hetipiac a karácsonyi ünnep miatt csütörtökön, december 27-én lesz megtartva. — A „Békéscsabai Nőes^le*" elnöksége felkéri tagjait, ho elnöknőjüknek, néh. özv. 1 Rezsőné úrnőnek ah-"' kath. plébánia templo' temetésén minf megjelenni s^"

Next

/
Oldalképek
Tartalom