Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1927-04-03 / 76. szám

3 BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1927 április 5 Szőnyeg függöny, butorszö üQt választékban, ked­mettett Hulpití Jakab TöZTzZ* Békéscsaba A vásárhelyi szinügyi bizottságnak nagyon tetszett a csabai társulat Csütörtökön újból átjönnek és megnézik a »Dr. Szabó Jucic előadását — Kiss Árpád vá­sárhelyi szerződése biztosnak látszik (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az egyik vásárhelyi hirlap nyo­món hirül adluk, hegy pénteken a Ciikuszhercegnő előadását a vásárhelyi szinügyi bizottság is meg fogja nézni azon célból, hogy Kiss Árpád színtársulatát, melyről a napi sajténak országszerte igen jó véleménye van, esetleg Vásár­helyre szerződtessék. A helyzet ugyanis Vásárhelyen az, hogy a szegedi színtársulat válságával vál­ságba jutott a vásárhelyi színi­szezon ügye is. Mint köztudomásu a szegedi színházat azóta városi kezelésbe vették ugyan, de a vá­sárhelyi közönség ennek ellenére sem viseltetik a legteljesebb bi­zalommal a szegedi társulattal szemben, miért is felülkerekedett az a nézet, hogy a vósárhelyi sziniszezont végérvényesen kell biztosítani. Ez a törekvés adott inpulzust arra, hogy a szinügyi bizottság meggyőződést szerezzen a csabai színtársulat képessé­geiről. A pénteki előadás aztán min­denben igazolta azokat, akik tár­sulatunkat vidéki viszonylatban a legelsőrangunak tartják. A Cirkusz­hercegnő előadásén megjelent dr. Endrey Béla kulturtanácsnok, Kő- . rössy Sándor dr., Draskovics Ernő, 1 Czukor Bálint dr., Vészi Arthurdr. és a sajtó képviseletében jelen levő Gravátz Ferenc a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak a társu­lat teljesítményéről. Meglepetéssel állapították meg azt, amit mi már régen tudtunk, hogy a csabai szín­társulat nemcsak, hogy képes fel­venni a versenyt a szegedivel, hanem azt még sok szempontból felül is múlja. Az operettelőadás negy sikere arra indította a bi­zottságot, hogy most már önszán­tából csütörtökön a Dr. Szabó Juci előadására is átjöjjön, hogy meggyőződést szerezzen a társu­lat drámai ensembléjának nivós voltáról. is. Az előadás után a Fiúméban berátsógos vacsora keretében, melyen Berthóty István dr. pol­gármester és horniss Géza dr. kulturlanécsnok is megjelentek, a felköszöntők sorén az a vélemény alakult ki, hogy a két város kö­zött a színtársulat révén kiépítendő kulturkapcsoiet nagy erkölcsi nye­reséggel kecsegtető szükségesség. A magunk részéről is kívána­tosnak tartanok a vásárhelyi kap­csolatot, mert ennek megterem­tése szinikerületünket az orszóg eíső szinikerületévé tenné, ami módot nyújtana Kiss Árpádnak arra, hogy társulatát még jobban kifejlessze. A csabai piac A terménypiac szombati árai a következők: Buza 32'40—3320, árpa 20.80-21-60, tengeri 1720­17 60, rozs 22 40-23-20, kender­mag 19*20—2000, napraforgómag 18-40—19-20, tökmag 35 20—36 00, zab 1840—1920, köles 13 60— 14-40. bab la 14 40-15 20 pengő métermázsánként. A városi tanács ülése A f. évi április hó 1-én tartott tanácsülésen a következő ügyek lettek elintézve: Ioarigazolványt keptek: Ledzi­nyi András kerékgyártó, Lecó Mi­hály korcsmai és Winter Ferenc ügynökség iparra. Tarlózkodási engedélyt vélemé­nyezett Nemecz István külföldi ál­lampolgár részére. Helyfoglalási engedélyt adott ideiglenes hatállyal Neu Salamon­ná reszére. Telekdarebolási engedélyt kap­tak : Gyebnór Pál, Romancsik Já­nos. Faragó József, Sajben János és Liker Mihály és Pál. Épilési engedélyt kaptak : Raíay Pál, Petrovszky Jónosné, Borsos György, Tóth Mihályné, Kociszky Mátyás, Zelenyánszky Pálné, Zsí­ros János, Haan testvérek, özv. Lipták Jánosné, Marotlye Pál, Hu­gyecz Mihály, Szkaliczki János és Huszár Sándor. Vasérnepi nyitvatartási enge­délyt kepoti özv. Kurtég Morné. Elutasította a Vacuum Rt. petró­leum íaktározás iránti kérelmét. * Felhívjuk az építkezők és épít­tető mesterek figyelmét, hogy még mielőtt az építkezéshez meszet, cementet, elszigetelőt és kátrány­papírt beszerezné, a saját érdeké­ben forduljon Grünwald Mór épí­tési anyegkereskedőhöz, hol a fenti építési anyagokat a legolcsóbban szerezheti be. Teleton 86. A meg­vásárolt arukat díjmentesen ház­hoz szállítjuk. Zürichben a magyar pengőt 90.80-al jegyezték. Húsvéti ünnepekre ww C 1 p szükségletét Békéscsabán, a legolcsóbban és a leg­jobb anyagból Péterfi cípőéruházban szerezheti be. Szeméiyesen győződjön meg, hogy ez a hirdetés nem reklám, hanem jéakaratu felhívás A békéscsabai Evang. Nőegyesület böjti délutánja A békéscsabai Evang. Nőegye­sület folyó hó 3 án, vasárnap dél­után fél 6 órakor rendezi negye­dik böjti délutánját a Rudolf-reál­gimnázium tornatermében. A dél­után műsora, a következő: 1. Korái. Énekli az Evang. Ve­gyeskar. 2. Ária a Márta operából. Énekli Tomann Ferencné, zongorakísé­rettel. 3. Terschak: Polka caprice.. Csepregi Gyula fuvolajátéka. 4. Dr. Rell Lajos előadása. 5. Buday Márta zongorajátéka^ 6. Patay Ilona szavalata. 7. a) Kar Haendel Messiásá­ból, b) Inkarnatus Bach H-moll­Beethoven halála Irta: Gyöngyösi János Az ajka mély völgybe, élesen legörbült, mint aki a dacosan és néma gőggel fogadja végzetét. A szemek helyén két fekete üreg tátongott, mert ezek a szem golyók mór régen csak befele tekintettek. Csupa sötét szakadék volt a vi­rszkos sárga, dermedt arc, amely­ből csak a hatalmas ivü, busa, boltozatos homlok világított, mint a nyomorult ember Isteni Szelle­mének magasztos építménye. Egy hang, kiáltás, vagy nyögés nem nyitotta meg a szigorú ajka­kat, pedig puffadt, halálfoltos tes­tét dobálgatta a kin s a melle ugy sipolt és hörgött, mintha versenyre akarna kelni az égiháboruval, amely odakint átkozódott. A szél üvöltve feküdt neki a földnek, az ablakok fázósan zörögtek s a ho­mályba borult szobában a cikázó villám fénye képrázó glóriát vont a magasan csúcsosodó homlok köré. Beethoven, a Művész, a Halha­tatlan Lánglélek haldoklott. Aki a hangok szárnyain annyiszor emel­kedett diadalmasan az Anyag fölé, most fójdalmas-gőgös megadás­sal válta az Anyag kérlelhetetlen parancsát. „Emlékezzél meg ember, Jiogy porból lettél és porrá leszel." A parancs megérkezett s ő egy végső nekifeszült sóhajjal szólott barátaihoz: — Pleudite emici, comoedia fi­nita... — Tapsoljatok barátaim, a já­téknak vége... Az ilyen utolsó órában az em­ber előtt süvítve végigszáguld egé3z élete. Vájjon mit érezhetett Bee­thoven ? Vájjon mi elevenedhetett meg előtte ? Az édes, szomorú bonni gyermeknapok, az édesanya gyön­géd simogatáse, vagy a borgőzös apa részeg rikácsolása ? A bohó nagyapa rejtelmes muzsikáló ládi­kája, vagy a kegyetlen éjszakai gyakorlatok a kopott zongorán ? A n egtalélt kedves otthon a meleg­szívű Breuning családnál s indu­lás a meredeken felfelé ivelő pá­lyán ? Micsoda magaslat és mi­csoda mélység I A bécsi főurak és művészek barátsága s a züllött apa piszkos adósságainak nyo­masztó emléke, ragyogó koncert­termek és szegényes otthonának gyötrő anyagi gondjai — és min­denekelőtt az alkotás láza, a han­gok fenséges kupolájának gigászi építése. A Hősi szimfónia és a többi remekmű zuhogó sikere és a bécsi kongresszus uralkodóinak és nagyhercegeinek mélységes hó­dolata a zeneművészet legfelsége­sebb uralkodója előtt. Ferenc csá­szár, az orosz cár, a porosz és­bajor királyok és még egy csomó fejedelem meghunyászkodó és alá­zatos dörgölődzése a Halhatatlan­ság Héroszához 1 És mintha a. Diadalmas Lélek ujjongó győze­delmei mámorán a letiport Anyag bosszút állana: a zene félisten titánja — süket s még a mellette állók dicshimnuszát sem hallhatja. És verejtékes, áporodott halot­tas ágyán, hogy pattant fel előtte és csak ó előtte a titokzatos Nemtő, a Halhatatlan Kedves ? Vájjon ki lehetett? Melyik a három szép­séges grófkisasszony közül ? A szelid Teréz, a cikázó hangulatu Jozefin, vagy a mélytüzű, szen­vedélyes Júlia? A Holdvilág szo­náta sejtelmes futamai most vaj­Billi asztalok uj és használtak (régit becserélek, átalakítást, behúzást és javí­tást vállalok), billiárdgolyó és dákó, mandinergummi, kuglibaba, lignum szantum golyók, sakk és dominó állandóan raktáron és jutányos áron kaphatók. Kész esztergályosárúk. — Sétapálca és esernyőjavitások mérsékelt áron legrövidebb Idő alatt készülnek Babinszky János Kerti székek és asztalok raktáron műesztergályos Békéscsaba Luther-utca 4, szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom