Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) október-december • 222-297
1926-11-27 / 270. szám
2 ig$!M!gM2©YEI KÖM.ÖHY Békéscsaba 1926 november 27 Bud János dr. pénzügyminiszter képviselőjelöltünk e hó 28-án vasárnap délután 2 órakor tartja programmbeszédét a városháza udvarán. Ott legyen minden csabai választópolgár! mélye épen a fentvázolt okokból találkozott már eddig is a megye osztatlan szimpátiájával s igy az ő megválasztását már előre is biztosítottnak látjuk. Beliczey Gézén kivül emlegették Kovacsics Dezső dr. főispánt, Daimel Sándor dr. alispánt is, azonban az ő nevüket inkább a személyüket körülvevő szimpatia vetette felszínre, amit a legteljesebb mértékben meg is érdemelnek. Csakhogy azok, akik az ő megválasztásukra gondoltak, elfeledték azt, hogy tényleges szolgálatban levő állami, vagy megyei tisztviselők sem képviselőnek, sem felsőházi tagnak meg nem választhatók. Miután értesüléseink vannak arról is, hogy nyugdíjba menetelre a választhatóság céljából egyikőjük sem gondol ezzel a velük kapcsolatos kombinációkat is el kell ejtenünk. Berthóty Károly dr. kormányfőtanácsos, orosházi ügyvéd neve is a gyakrabban emlegetettek között szerepel, kétségtelenül nem ok és jog nélkül. Nagy tudásu, széleslátókörü, a megye ügyeit nagyszerűen ismerő férfiú, kinek megválasztása bizonyára közmegelégedést keltene megyeszerte. 0 azonban Tótkomlóson a legesélyesebb jelölt, miért is megválasztása esetén gondolkodnia kellene, hogy a két mandátum közül melyiket fogadja el. Az emlegetettek között szerepel még Szeberényi Zs. Lajos békéscsabai ág. h. ev. esperes és báró Apor Vilmos gyulai apátplébános, kiknek személye szintén garancia lehetne az egész megyének megfelelő képviseletre, csakhogy az a kérdés, hogy az egyházi helyeknek már megállapított számát vájjon a választott tagokkal lehet-e szaporítani ? A kérdést mindenesetre napirenden tartjuk és a további kombinációkról közönségünket állandóan tájékoztatni fogjuk. A „Csaba" cserkészek as Apolló Mozgóban (A Közlöny eredeti tudósítása.) Mint már megírtuk, hétfőn mutatják be az Apolló Mozgóban a Nemzeti Cserkésznagytábor azóta világhírre szert tett filmjét, mely városról városra járva, mindenült a legnagyobb sikert keltve, kerül Békéscsabára. Ez a film valóságos beszélőfilm, mert oly hűen adja vissza a nyári nagytábor minden mozgalmát, a versenyeket, a különböző mókákat, hogy még annak is újból élvezetet szerez, aki már annak idején valóságban látta a Nagytábort. A filmet Csabán két előadásban mutatják be, egyet az ifjúság, egyet pedig a felnőttek részére. A filmet Vidovszky Kálmán rövid felolvasása vezeti be, mig a közöket és az előadás befejezését a „Csaba" cserkészek pompásnálpompásabb mutatványai adiák. Ugyancsak az előadás keretében kerül bemutatásra több kacagtató film is, ugy, hogy minden kellék meg van ahhoz, hogy a közönség feledhetetlen emlékekkel hagyja ott héttőn az Apolló Mozgó nézőierét. December 3-án rendkívüli megyegyülés less Gyula és Békéscsaba külföldi kölcsöne teszi szükségessé a közgyűlést (A Közlöny eredeti tudósítása.) Békésvármei?ye törvényhatóságát december 3-án délelőtt 9 órára rendkívüli közgyűlésre hivta egybe az alispán. A közgyűlés összehívását az tette szükségessé, hogy a Gyula és Békéscsaba kü földi kölcsön felvételére vonatkozó határozatait a törvényhatóság jóvá hagyja. A tárgysorozaton ezenkívül sze repel még egy-két fontosabb ügy, azok közül is kiemelkedik a vármegyei háztartási alao 1924. évi költségvetésének zárszámadása. Érdeklődésre tarthat még számot az öcsödi vashidig vezető útszakasz kiépítési szerződése, a zombor—szeged—berettyóujfalusi állami uton fekvő utkaparóháznak az államkincstárra leendő telekkönyvi átírására vonatkozó alispáni előterjesztés ; Csorvás község határozata az orosházi vicinális ut épitési költségeinek kivetése tárgyában ; Csabacsüd község szeivezési szabályrendelete és árvizsegélye; Békéscsaba városi szülésznők kezelési dijainak megállapítása és ezeken kivül még néhány kisebb jelentőségű ügv. A tárgysorozat mindössze 30 pontból áll, ugy hogy ha valami közbe nem jön, a december 3-iki közgyűlés mindössze pár percig fog tartani. MWMMMMMMMÍMAMWMMW Magánvizsgálatok a felsőkereskedelmi iskolában Vizsgálati engedélyért folyamodhatnak, akik: 1. 17. életévüket betöltötték ; 2. a középiskola vagy a polgári iskola IV. osztályát,vagy az ipari szakiskolát elvégezték ; 3. hitelesen bizonyítják, hogy közgazdasági pályán működnek. A kérvény mellékletei: 1. a folyamodó születési bizonyítványa ; 2. legutóbbi iskolai bizonyítványa; 3. személyazonosságának és állandó lakóhelyének igazolására (arcképes) helyhatósági bizonyítvány, í 11. erkölcsi bizonyítvány. Ha a folyamodó vagyontalansági bizonyítványt is csatol, akkor folyamodványa és mellékletei bélyegmentesek. A kérvényt legalább is 5 hónappal a vizsgálat határideje előtt — tehát juniusi terminusra már december végéig — kell az iskola igazgatóságánál benyújtani. A vizsgálatot az iskolaév végére a tanári testület engedélyezi, ha a folyamodó a feltételeknek teljesen megfelel, az engedélyt kellő időben kéri és lakóhelye az intézethez legközelebb esik. Minden más esetben pl. ha leány folyamodik fiúiskolához, korhiánynál stb., a döntés a felsőkereskedelmi iskolák kir. főigazgatójának hatáskörébe tartozik s ezért a kérvény is hozzá intézendő, de akkor is az iskola igazgatóságánál nyújtandó be. A magánvizsgálati kérvény benyújtásával egyidőben a következő dijak fizetendők be az intézet pénztárába: 1. 300.000 K felvételi dij; 2. 2 millió K tandíj ; 3. 1,360.000 K vizsgadíj. A dijakat, a felvételi dij kivételével, visszatéríti az intézet pénztára, ha a vizsgálatot nem engedélyezik, vagy nem ugy engedélvezik, amint a jelölt kérte. Igazgatóság. JÖLJ J1E IS Ili — Változás a csabai járásbirósögon. Romváry Tibor dr. a csabai járásbíróságon november 29 én a bünügyi osztály vezetését átveszi. Az osztály eddigi vezetője a polgári ügyosztályt fogja átvenni. — Felhívás. Felhívom mindazokat a pótigénylőket, akiket a házhelyek sorsolására bocsájtottam, hogy a végrehajtási költségeket s az itéletileg megállapított költségbiztositékot igényeik különbeni elvesztésének terhe mellett folyó hó 27. napján a hivatalos órák alatt (délelőtt 8 tói délután 2 óráig) a városi Népház 2. sz. szobájában haladéktalanul fizessék be. Békéscsaba, 1926 nov. 26. Dr. Szabó István, közp. kir. járásbiró, tárgyalást vezető biró. — Felhivás. Felhivatnak az öszszes cipész, csizmadia, papucsos iparosok, hogy szombaton este 5 órakor a Próféta vendéglőben tartandó Bud párti értekezleten okvetlen teljes számmal megjelenni szíveskedjenek. Finom férfi fehérnemű, gallér és nyakkendő érkezett Deutsch Testvérek divatáruházába. — Bud pénzügyminiszter a tanyákon. Az egyesült polgári Bud párt vezetőségét illetékes helyről arról értesítették, hogy Bud János dr. pénzügyminiszter, ki fontos államügyek miatt e héten csak két napra jöhetett le kerületébe, a jövő hét folyamán újból le fog jönni, hogy akkor a tanyai körzeteket (Sikony, Fényes, Vandhát, Sopronyi és Szentmiklósi tanyák stb.) is felkeresse. Az illetékes körzetek lakosságát a pártvezetőség annak idején jóelőre értesileni fogja a miniszter látogatásának idejéről. Hauer nagybazár látványos babaés játókklallltása minden vátelkényszer nélkül megtekinthető. — Országos rádiókiállitás. Az Országos Iparegyesület és a Magyar Rádió Újság Budapesten a Vigadó épületében november hó 26-tól kezdődőleg országos rádiókiállitá8t rendez. A kiállítás József Ferenc főherceg jelenlétében pénteken délután 5 órakor nyitották meg. — A Bud párt felhívása az egyesületekhez, testületekhez. Az egyesült polgári Bud párt vezetősége felkéri a város minden egyházát, egyesületét, testületét, hivatalait stb., hogy Bud János dr. pénzügyminiszternek, a város képviselőjelöltjének fogadásánál szombaton, e hó 27-én reggel 8 órakor minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Indulás reggel fél 8 órakor a Luther-térről kocsikkal, csatlakozni azonban az állomáson is lehet. — Közvacsora Bud János dr. pénzügyminiszter tiszteletére. Az egyesült polgári Bud-párt vasárnap, e hó 28 án este a városi vigadó nagytermében közös vacsorát rendez a város képviselőjelöltjének, Bud miniszternek a tiszteletére. A pártvezetőség hangsúlyozza, hogy a vacsora teljesen egyszerű lesz, mert a vezetőség célja az, hogy azon a legszegényebb választópolgár is megjelenhessen. Ei>y teríték ára 20000 K. Jelentkezni lehet szombat délig az egyesületekben, körökben, intézetekben stb. elhelvezett gyüjtőiveken, valamint a Fiume szállóban levő központi és az egyes kerületekben levő körzeti pártirodákban. — Még e hó végén megnvilik Schwartz újonnan épült fotomQ. terme. Andrássy ut 32. Baiárat a Korona melletti kis uccán. Ugyanott egy ügye3 fiu tanulóul felvétetik. — Legkitűnőbb szemüvegek nagy választékban, a legolcsóbb árban kaphatók Wein. berger Mór ékszerésznél Andrássy-ut 6. — A Szinnyei Merse Tarság kiállit&sa. Békéscsabán december 19-én kezdődik és tart december 27-ig- A kiállítás megbeszélésével kapcsolatban az Aurorában fel' merült az a terv, hogy az Aurora Kör kérje fel a Szinnyei Merse Társaságot arra, hogy a kiállításra Vidovszky Bélát legalább 4—5-ször annyi képpel hozza le Csabára, mint a társaság egyébként szintén elsőrangú művészeit. A kívánság nemcsak indokolt, de jogos is, hiszen Vidovszky Bála csabai művész, ki mennél több képpel jön le a kiállításra, annál nagyobb érdeklődést fog kelleni iránta a közönségnél. Az Aurora Kör választmánya a kiállítás körülményeinek megbeszélése céljából e hó 30-án, azaz kedden este 6 órakor a Kultúrpalotában ülést tart, melyre a tagokat ezúton is meghívja az elnökség. Borotva és manikűr kellékek, zsebkések választéka Kellner Márton cégnél Bcsaba, Andrássy-ut 6. — Az utolsó teaestély szombaton este fél 9 órakor kezdődik a Fiume éttermében. Az utolsó teaestély iránt óriási érdeklődés mutatkozik, ugy hogy egészen bizonyos. hogy ezen az utolsó estén rekord közönség vesz bucsut egyelőre a farsang kezdetéig ezektől a kedves szórakozásokat nyújtó teaestélyektől, melyeknek rendszeresítésével a jótékony egyesületek kettős célt és kettős hálát értek el és érdemeltek ki: segíthetik a jövedelemmel az arra rászorulókat és a fiatalságnak nyújtott szórakozási lehetőségekért pedig megérdemlik annak háláját. Divatos esernyők, szürke és barna gummiköppenyegek, fekete kocsi gummikabátok érkeztek Deutsch Testvérek üzletébe. — Köszönetnyilvánítás. A József kir. Herceg Szanatórium helyi elnöksége hálásan köszöni Dobay Kálmánné 100 és Áchim Lászlóné 50 ezer korona adományát, melyet szegény tüdőbetegeinknek juttattak.