Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1925-02-18 / 39. szám
2 ÉÉKESSOíGYaíJ) KÖZLŐ** Békéscsaba, 1925 február 18 jék fel, ujabb 30 ezer darab részvény kibocsátása által. A javaslatot a közgyűlés egyhangúan magáévá tette és megszavazta. Ezt az alaptőkeemelést az tette szükségessé, hogy a vállalat Okányban 12 holdas faiskolát létesített, Békéscsabán pedig hatalmas területen szándékozik bolgár rendszerű kertészetet berendezni, hogy annak terményeivel láthassa el a város piacát. A részvények kibocsátási ára 10—10 ezer korona és azokat február 20-tól március 5-ig lehet jegyezni. A mostani nagyarányú alaptőkeemeléssel a vállalat alap- és tartaléktőkéi jóval túlhaladják a 600 millió koronát, ami a vállalat ügyes és szakszerű vezetését és hézagpótló szükségességéi bizonyítja. A kitűnő kezekben levő vállalat ma már egyike Békéscsaba legszámottevőbb gazdasági vállalatainak és a tervbevett fejlesztések végrehajtása után nélkülözhetetlenné fog válni a város életében. Jegyzetek a képviselőtestületi ülésről A vasárnap eseményeinek torlódása megakadályozott bennünket abban, hogy a tegnapi városi közgyűlésről kimerítően és pontosan számoljunk be. Holott az uj képviselőtestületnek nagy napja volt tegnap. A maga elő tűzött penzumból most tette le az első vizsgát és dicséretére legyen mondva — sikerrel állotta meg a helyét. Engedtessék meg, talán nemcsak a józan belátásnak, de a városfejlesztési program erőteljes hangoztatásának a nyilvánosság előtt, kell betudni azt, hogy egyetlen egy hang se mert még csak egy jottányi akadályt se dobni a polgármester uccakövezési javaslata elé. Ellenben hallottunk egy pár nagyon okos, helyes és figyelemreméltó beszédet a városfejlesztés aktuális kérdéseiről a javaslattal kapcsolatban. A legnagyobb figyelmet váltotta ki és a legnagyobb sikert is aratta Hankó Mihály, a szocialisták vezetője. Okos, tárgyilagos szavai, a bennük megnyilatkozó belső igazság ereje olyan hatást gyakoroltak, hogy a képviselőtestület a javaslathoz tett pótinditványát nagy többséggel fogadta el. Az Andrássy uti háztulajdonosok ma talán még berzenkednek a határozat miatt, de csakhamar be fogják látni annak helyességét s a belőle húzott hasznokat a kivitel után azonnal érezni fogják. A telekértékadózás eszméje pedig lassan, de feltartóztathatatlanul átmegy a köztudatba. * Érdekes és a jövő szempontjából örvendetes távlatot nyújtott ez a szavazás. Az elvi kérdésnél, vájjon az uccakövezési program végrehajtandó-e, vagy sem, egyhangúlag hozta meg határozatát a képviselőtestület. A végrehajtás kérdésénél — az elhangzott felszólalások és indítványok nyomán — teljesen felbomlottak a szokásos pártkötelékek és intelligencia a szocialistákkal, kereskedők a gazdákkal, munkadók a munkásokkal együtt szavaztak. Az elh&lyezkedés lázas keresésében és az erőviszonyok borzalmas bizonytalanságában végre szóhoz jutott az egyetlen jogos, döntő faktor: az érv, ebben az esetben a szociális igazság. És a 28 tagból álló szocialista párt vezérének indítványa óriási többséggel keresztül jutott. # A nagy egyöntetűség dacára az ülés délig mégis csak a tárgysorozat három első pontjával tudott végezni. Az ülésen még mindig sok a beszélni akaró, aki nevét okvetlen nyomtatásban akarja látni az újságban s a felszínre törekvők még mindig bőkezűen pazarolják a városatyák és a város drága idejét. A méltán türelmetlen képviselőtestület Varga E. Andrást egy izben elhallgatásra is késztette. A képviselőtestületben a szólásszabadsággal űzött ilyen viszszaélés és a nyomában burjánzó demagógia éles hangokat váltott ki a közgyűlést megelőző egyik előkészítő értekezleten. A mi nézetünk erről a következő: Ha valaki kerületének vízellátása érdekében vagy a periferiák távol eső bajai miatt szólal fel, mint azt Nóvák György szokta tenni, amelyeket a hivatalok utján nem tud orvosoltatni, ez helyes és szükséges. De ha valaki akkor, amikor a Petőfi ligetből a polgári iskola játszóteret kér, az erzsébethelyi parkírozásról akar szónokolni. akkor igazán vagy minden hozzáértés nélkül, vagy szándékos rosszmájusággal pocsékolja a közgyűlés idejét. Jóllehet a demagógiának kiáltóbb és károsabb példáit is láthattuk. * Egyébként a tegnap után bizakodó reménységgel tekintünk az uj képviselőtestület működése elé(gy, i-) Jókai emlékének szentelik a megyegyűlési Zöldy János dr. vm. tisstifőorvos emlékbessédben méltatja majd Jókait (A Közlöny eredeti tudósítása.) Mint már röviden jeleztük, Békésvármegye törvénvhatósági bizottsága e hó 28-án tartja ez évi rendes közgyűlését, melyet 9 órakor rendkívüli közgyűlés előz meg. A vármegye törvényhatósági bizottsága ezen az ülésen fog áldozni a nemzet nagv fia : Jókai Mór emlékének, aki 100 esztendővel ezelőtt látta meg azt a mélységekkel és titkokkal teli világot, melyről oly sok, szivet, lelket gyönvörködtető mesét mondott. Dr. Zöldy János kormányfőtanácsos fogja emlékbeszédben míl- • tatni Jókai Mór emlékét. A rendkívüli közgyűlés után azonnal a rendes közgyűlés veszi kezdetét, melynek tárgysorozatára eddig 130 darab érkezett be A közgyűlésig még vagy 100 darabra számítanak. Ennek dacára sem várható valami érdekes közgyűlés, mert jobbára csak kisebb ügyek kerülnek szőnyegre. Eddig öt törvényhatósági körirat érkezett, köztük Somogy vármegyéé a Balaton- és egyéb fürdők fejlesztéséről, Kecskemét városától a kincstári házhaszonrészesedésnek a városok, illetőleg a községek részére való átengedéséről, Fehérmegyétől az előfogati dijak egységes megállapításáról stb. A közgyűlésen jelenti be az alispán a testnevelési alap dolgában tett módosító intézkedését. Az apróbb ügyek mellett pedig 10 felebbezett ügy vár elintézésre. Az alispán módosító intézkedése a testnevelési alap dolgában a következő : A testnevelésről hozott törvény, melynek óriási fontosságát minden magyar ember vonakodás nélkül elismeri, nagy célját csak a szükséges anyagi erő rendelkezésre bocsátásával tudja elérni. Sajnos, az állam, nemkülönben a polgárság súlyos anyagi helyzete e téren anyagiakban segítséget nem nyújthat, igy került aztán előtérbe az a gondolat, hogy a szórakozásokat kell e célra megterhelni. A törvényhatóság ismeretes rendelete a táncmulatságok bruttó bevételének 5%-át rendelte e célra, azonban az ellenőrzés körülményessége miatt az alispán a törvényhatóság utólagos jóváhagyása reményében ezt azzal változtatta meg, hogy 5—10 szeíuélyjegy ára fizetendő be erre a célra. Azonban igy is igen kevés öszszeg gyűlt össze. A parancsoló szükség folytán ennek következtében a törvényhatóságnak vonatkozó rendeletét az alispán az utóbbi időben divatossá vált és teadélutánok álnév alatt lezajló rendesen éjfélig és még tovább is tartó tánccal egybekötött mellékbálakra is kiterjesztette. Ezek szerint tehát jövőben már a teadélutánok után is bsfizetendő a testnevelési járulék, amelynek elvonása súlyos következményéket von maga után. — Az Aurora-kör zenekari hangversenye ma, szerdán este fél 9 órakor kezdődik a Kultúrpalotában. — Az ipartestületi elöljáróság ülése. A békéscsabai ipartestület február 19-én, csütörtökön délután 6 órakor tartja meg február havi ülését. — Iskolai Jókai-Ünnepségek. A polgári leányiskola február 18 án, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel Jókai-emlékünnepélyt tart dus műsorral. Az ünnepélyt vasárnap, február 22-én délután 3 órai kezdettel megismétli az iskola s az ünnepélyre a szülőket és érdeklődőket ez uton is meghívja az igazgatóság. — A reálgimnázium ugyancsak szerdán tartja Jókaiünnepségét dus műsorral, délután 3 órai kezdettel. * Singer a házban, arany a családban. — Áthelyezett polgáriiskolai tanárok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kóródy Lenke gyulai polgári leányiskolái tanárt az orosházai állami polgári leányiskolához, Nagy József tanitóképzőintézeti tanárt pedig a mezőberényi állami polgári iskolához helyezte át, Zombai Ádám nagyszénási B-Iistára helyezett tanítót pedig tényleges szolgálatba visszavette. — A hétfői városi közgyűlés további lefolyása. A hétfői városi közgyűlés az uccakövezési javaslat egyhangú elfogadása után az állandó választmánynak a megszüntetett városi pénztárak és alapok mult évi számadására vonatkozó javaslatát elfogadta és hozzájárult ahhoz, hogy a városok érdekeit védő Városok Gazdasági rt.-nál 10 részvény jegyeztessék. A városi alkalmazottak összeférhetetlensége tárgyában hozott alispáni határozatot a közgyűlés tudomásai vette, de egyben felkéri az érdekelt tisztviselőket, hogy a nem altruisztikus vállalatoknál betöltött állásaikról mondjanak le. A délutáni ülés egészen megcsappant érdeklődés mellett folyt le. A polgári fiúiskolának megadták a kért játszóteret, a mezőgazdasági középiskolának a gyakorlóteret; Filippinyi Lajos hordójelző lemondását elfogadták, Paulik István városi hajdút nyugdíjazták, Korniss Géza dr. kiadandó könyvéből 200 darabot rendel a város. Reisz Miksa dr. főorvos 3 hónapi szabadságot kapott. Több kisebb ügy letárgyalásával a közgyűlés véget ért. * Himezni csak akkor tud, ha Singer varrógéphez jut. — A leánygimnázium Jókaiünnepének műsora. A Lorántffy Zsuzsánna-leánygimnázium ma, f. hó 18 -án délelőtt az intézetben tarlja Jókai ünnepét a következő műsorral: 1. Hiszekegy. 2. Gajda Béla igazgató megnyitó beszéde. 3. Rákóczi nyitány, zongorázza Uhrin Klára VI. o. t. 4. Havas Isíván : Jókai, elmondja Laubner Margit V. o. t. 5. Binis Emma VII. o. t. énekel. 6. Jókai: A pesti állatkertben, elmondja Nagy-Czirok Gabriella. 7. Prisztavok Judit VIII. o. t. felolvasása : A magyar föld szépségei Jókai regénye'ben. 8. Jókai: Magyar divat, elmondja Zlehovszky Ilona V. o. t. 9. Rígi dal . . . Karének. 10. Wlassits: Mondj mesét, Jókai 1 Előadja Pollák Erzsébet VIII. o. t. U, JókaiLiszt: A halott költő .szerelme. Melodráma, Előadja Patay Mária és Muntyán Izabella VII. o. t. 12. Himnusz. Karének. Belépődíj nincs. Önkéntes adományokat az ifjúsági könyvtár javára szívesen fogadnak. Ádám Áruház cipőraktárát ajánljuk a t. közönség figyelmébe. — Ragadós állatbetegségek a megyében. Békésvármegye területén az elmúlt héten a következő községekben fordultak elő ragadós állatbetegségek : Lépfene : Békés, Füzesgyarmat, Gyula, Körösladány, Mezőberény, Orosháza, Szentetornya. Tótkomlós. Veszettség: Békésszentandrás, Endrőd, Gyoma, Gyulavári, Köröstarcsa. Ragadós száj- és körömfájás: Körösladány. Juhhimlő: Gyoma. Sertésorbánc : Endrőd. Sertéspestis: Békés, Békéscsaba, Doboz. — Szilárdulás a paprikapiacon. Az 1924. évi nagy termés folytán a paprika ára igen nagy mértékben leszállt és hónapokon keresztül a piacon teljes üzlettelenség uralkodott. Ugy látszik azonban, hogy e pangás elérte már a kulminációs pontját és az árak lassankint szilárdulni fognak. Az elmúlt héten ugyanis több nagy rendelés érkezett Szegedre és Kalocsára Csehszlovákiából, minek következtében az árak némileg megszilárdultak. Feldolgozott készlet aránylag kevés van, mert a paprikakészitők éppen a rossz árak miatt tartózkodtak nagyobb mennyiségű őrlemény előállításától, a meglevő készletek pedig fix kezekben vannak. Ennek következtében a paprikaüzletben a következő hetek folyamán az árak emelkedésére van kilátás.