Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-29 / 34. szám

BÉKÉSM^GYEl KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 április 29 Helypénzdij-szabályzat módosítása, a községi óvónők drágasági pótlék iránti kérelme. Erdélyi Géza oki. gyógyserész kérvénye 5-ik gyógyszertár felállításának véleményezése iránt. A város pénzügyi helyzetének megvizsgálására kiküldött bizottság előterjesztése a város tulajdo nát képező ingatlanok eladása tárgyában, A városi tanács előterjesztése a városi székház kibővítése tárgyában. A városi képviselőtestületi tag választásokhoz választmányi tagok és az igazoló bizottságba tagok választása. A koalíció alkonya. - Budapesti levél. Igen, kérem, bárhogy is csodálkoznak rajta önök, a koalíciónak ugylát szik, befütyöltek. A bomlás jelei már ugyancsak mutatkoznak. Igaza van annak a nótának, amelyik a^t mondja, hogy: „Mindenféle szerelemnek vége szokott lenni", de igaza van ám annak a közmondásnak is, hogy : „közös lónak túrós a háta". Ugy a nótán, mint a közmondáson lehet lovagolni állitásom bebizonyítása céljából. Valamikor, réges-régen a koalíciós pártok szörnyen szerelmesek voltak egymásba. A függetlenségi, alkotmánypárti és néppárti lapok vezércikkei és politikai rovatjai telve voltak tüzes szerelmi vallomásokkal. A vezéreket, akik e szerelmes színjátékban a primadonna ós hősszerelmes szerepeit játszották, ünnepelték az egész vonalon. Eltartott ez az ideális állapot egészen a legújabb időkig. Időnként ugyan támadtak egyes kis viharok, a sima tenger vize különösen a kis néppárt rakoncátlankodásai miatt olykor hullámokat is vert, de a hullámok hamarosan elsimultak, a háborgás elcsitult és a békét nem zavarta semmi. A háború dinamitja csak titokban gyűlt és várta a felrobbanást. Ez a felrobbanás most már nagyon közel van. A függetlenségi párt kedd esti értekezletén olyan heves kifakadások hangzottak el az alkotmánypárt és a néppárt ellen, hogy azok fölött az érdekeltek nem fognak simán átsuhanni. Valóságos palotaforradalom ütött ki a pártban. És ha Kossuth Ferenc eléggé nem méltányolható erővel és energiával szembe nem száll a koalíció háborgó ellenségeivel: a közel jövő kockája már azóta el volna vetve. Objektíve mérlegelve a dolgokat, Kossuth ma még ur a függetlenségi párton, de csak ma, holnap talán már nem, mert tekintettel a párt egy részének féktelen szenvedélyességét, az ország és a függetlenségi párt érdekében is a legnagyobb aggodalommal tekinthetünk a közeli jövő alakulásai eló. Palotaforradalom, pártközi forradalom. Ezekre van kilátásunk a jövőben. Magának a nagy függetlenségi pártnak is veszélyben van az egysége. Ott vannak az örökké elégedetlen Hollóék, akik alig várják már, hogy a zavarosból kihalászhassanak maguknak egy kis miniszteri tárcát, vagy egy államtitkárságot. Nekik már Kossuth személye sem imponál valami nagyon. Önző érdekeik kielégítése céljából képösek az egész országot válság elé állítani, megbontani a pártegységet, szétrobbantani az egész koalíciót. A kedd esti palotaforradalmat is nagyobbrészt ők rendezték. Mikor aztán Kossuth a tőle szinte szokatlan haraggal és energikus kifejezésekkel nekik támadt, ők igyekeztek első sorban szépiteni a dolgokat, ők gazsuliroztak legjobban a haragos vezérnek. Az előrelátható, hogy sem az alkotmánypárt, sem a néppárt nem fogja a dolgot annyiban hagyni és megkezdődik először a hirlapi csata, aztán a folyosói csata, aztán egy robbanás és — nem lesz többé koalíció. Nem is volt egészséges ez a koalizálás ós különböző pártok korifeusai a miniszteri széken. A hatalomnak, ennek a közös lónak csakugyan túrós a háta s összevesznek rajta. Hiszen ki hallott már olyan kormányról, amely a nemzet vitális édekeire nézve nem értene egyet. Ez a kormány pedig olyan. A bankkérdésben áthidalhatatlan különbségek vannak a 67-os és 48-as érzelmű kormánytagok között. Az ilyen erőszakos egyesülések sorsa pedig már kezdetben meg van pecsételve. Ezért lehet most már egészen bátren beszélni a koalíció bomlásáról. Bomlás a parasztpártban. Kisgazdák pártja alakul. Nincsen olyan dicsőség és hatalom, amelynek vége ne lenne egykor. Csillagok buknak, csillagok támadnak — mondja a költő. — Egy-egy ember hódító, magával ragadó egyénisége, mely a veleszületett zseniálitás kifolyása, ideig-óráig talán meg tudja akadályozni valamely szervezet bomlását, de a kérlelhetetlen közöny csakhamar beköszönt mégis. Ilyen haldokló szervezet a parasztpárt is. És nem is lehet ez másként. Magyarországon csak a gerinces pártoknak van jövője. A magyar a vacillálást nem szereti. Itt van például a nemzetközi szociáldemokratákpártja. Hatalmas arányokban fejlődik, mert nem ismer átmenetet, csak végletet. Megalkudni nem tud és nem akar. Az ilyen állásfoglalás nemcsak az úriembernek, de mindenkinek, legalább is imponál. A parasztpárt azonban nem is hasonlítható össze ezzel a hatalmas szervezettel. Meghatározott és körvonalazott politikai és társadalmi hitvallása nincs. Nagy célok nem állanak előtte. Egész tevékenysége abban merül ki, hogy szinleg meglevő hatalmát fitogtassa Békéscsabán. Az egész hazán összeálló szervezetet a merész vezér tartja össze, akit a párttagok valóságos apostolnak tekintenek. Ha ő kidől, vége minden dicsőségnek, mert a pártban megközelítőleg sincs hozzá hasonló egyéniség aki örökébe léphetne. A vésztjósló hollók károgását mintha hallanánk már. Munkatársunknak ugyanis nemrégen alkalma volt hosszabb ideig beszélni Lehóczky Mihálylyal, a pánszláv hajlamairól általánosan ismert tótkomlósi biróval, aki a parasztpárt eszméinek Tótkomlóson, Orosházán és környékén nagy propagálója volt. A néptribunnak egész bátran beillő biró ur kijelentette, hogy ő és az őreá hallgatók, — akik ped.g sokan vannak — ki fognak lépni a parasztpártból, mert tapasztalták, hogy annak vezére nem korrakt politikát üz, nem a szenvedő nép ós a dolgozó kispolgárság javáért küzd, hanem ezektől az érdekektől idegen célokért. Ennélfogva — mint mondta — több száz orosházai és tótkomlósi birtokos rövidesen meg fogja alakítani a „Kisgazdák pártját", amelynek programmja néhány szóban van összefoglalva: küzdeni a nép és a kispolgárság javáért. Ezt a pártot a parasztpárt mintájára országos jellegűvé akarják tenni. Mint a rövid szavakkal kifejezett programból látjuk, az uj párt nem lesz egyóbb, mint a parasztpárt — uj köntösben. Az egész mozgalom Lehóczky uram vezérkedési ambíciójának tulajdonitható, amelyet a parasztpárt kötelé! kében nem tudott kielégíteni. Hja, két éles kard nem fér meg I egy hüvelyben! . . . i Püspökök harca. Mi van a naptár mögött. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Az elmúlt napok szenzáció-tömegében egészen észrevétlenül húzódott meg egy szürke hir arról, hogy a két magyar katholikus egyház a naptáregyesités körül döntő, harcot folytatott egymással. A hírnek nagy jelentősége van, mert nemcsak a két klérus egész papságát érdekli, de a hivek körében is nagy forrongásokat okozott. A magyarországi katholikus egyházakat : a római-, görög-, ruthén és görögromán katholikusokat az oltárnyelven és a papi hierarchia egynémely lényegtelen kérdésein kivül misem választja el. A dogmában nincsen eltérés, valamennyien a pápát vallják legfőbb uruknak, de a római katholikusokat régóta háborgatta már egy elintézetlen ügy: a naptáregyesités kérdése. A görögkatholikusok a keleti naptárt használják, a rómaiak a most érvényben levő polgári naptárt. Legújabban maga Vaszary Kolos hercegprímás vette kezébe a naptáregyesités ügyét, de a két évszázad óta folyó harcot most se lehetett dűlőre vinni. Időközben a legjobb uton volt a dolog, már Firczák Gyula munkácsi püspök ki is hirdette a naptáregyesitést, de utóbb a románok meghiúsították a megegyezést. Eddig is ők voltak legfőbb akadályozói a tervnek és mikor már Firczákon kivül Vályi János, az eperjesi tót-ruthón püspök, Drohobeczky Gyula körösi (Szlavónia) püspök, sőt maguk a román egyházfők és pedig: Mihályi Viktor, a balázsfalvi érsek, Szabó János szamosujvári, Rádu Demeter nagváradi ós Hosszú Vazul lugosi román püspökök is látszólag beleegyezésüket adták, a rég vajúdó terv hirtelen megbukott. Rómában nagy örömmel fogadták a püspökök közös konferenciájának határozatát, mert az uj naptár segítségével megszüLnék a görög-unitus egyházak keleti jellege és véget érne a keleti szentek tisztelete is. A temérdek görög és szláv szent úgysem férhet bele a Gergely-naptárba s a naptáregyesités következményeképpen nem maradhatna el a keleti szentek háttérbe szorulása. Az unitus főpapok részéről Firczák püspökre esett a megbízás, hogy hivatalosan is bejelentse a naptáruniót. Fir. czák ezt meg is tette, de ekkor váratlanul kiderült, hogy a püspököt dezavuálták román főpaptársai. Mihályi Viktor érsek a román püspökök nevében közölte Firczákkal, majd a hercegprímással, hogy a román főpapok elejtették a naptáregyesités tervét A kifogásuk az volt, hogy a kérdés még nem érett meg és hogy egy-két év kell még hozzá, mig a naptáregyesités ügyének meg tudják nyerni az alsó papságot és a népet. A ravasz románok azonban máris tudják, hogy a Gerge'y-féle naptárt sohasem fogják elfogadni. Nem egyházi szempontokból, hanem politikából. Nem akarnak még jobban összeforrni a magyar katholikus egyházzal, valami nagy szépség, de kedves, okos arcu. Edithnek hívták a szőke babát. Magamban csak szőke babának hivtam. Természetesen mindennap pontosan elmentem a tartli órákra. Nein egvszer esett meg, hogy a kártya helyett Edith bájos arcán pihent meg a tekintetem. Ilyenkor Klopicska ur mindig köhögött. Még sokszor ós sokat pislogattam tartli közben a szőke babára ós valahányszor ő fölemelte fejét ós tekintetünk találkozott, én boldog voltam, végnélkül boldog. Titokban már szerettem Edithet, de ezt még eleinte magam előtt . is titkoltam. Később azután átjárta ez a titkolt, elnyomott érzés eszemet, szivemet és minden boldogságomat Edith ben láttam öss7pontosulni. Kezdtem többet pislogatni a szőke baba felé, Klopicska ur pedig kezdett többet köhögni. A mama, akit szintén csak magamban hivtam mamának, valóságos (belső titkos) anyai szeretettel volt hozzám és üdvös tanácsokkal traktált. Életem 'legboldogabb óráit éltem Kiopicskáék házában. A Klopicskával való véletlen ismerkedésben a szerencsés sors kezét láttam. Boldogságom csak fokozódott, amikor Edith szeméből is olvasni kezdtem. Kiértettem belőle, hogy szeret. Megfeszített erővei, vas-szorgalommal dolgoztam, hogy előre jussak. Egy cél lebegett előttem: boldogítani azt, akit szeretek. Hosszú időn át álmodoztam még a jövőről. Szép, színes képeket rajzoltam magam elé es gyönyörködtem bennük. Minden este szorgalmasan eljártam, de a hosszú idő alatt egy szabad pillanatom se volt, amelyben Edithez négyszemközt szólhattam volna. Pedig azt a pillanatot vártam, amely majd dönt egy végtelen boldogság ós egy szánalmas romlásba üző élet felett. Reménykedő boldogsággal tekinj tettem a jövő felé. Megtudtam, hogy az öreg sem nem bankár, sem nem sertéskereskedő, de még ujságiró sem, hanem sokkal több: magánzó. Nagy vagyona van s a kávéját hetenként fizeti a kávéházban. Egyetlen rokona unokaöcscse, Szilárd vo.t, aki szintén nagy vagyont örökölt. Ezt a Szilárd urat, bár naponként járt a házhoz, nem volt szerencsém | megismerhetni. Ő délután jött, én este. Sokat emlegették, mint eszes, szorgalmas, takarókos embert. Egy hideg téli napon, — soh'se felejtem el, — sietve tapostam a csikorgó havat. Komisz hideg volt. Én nein fáztam,, a belső tüz melegített, valósággal égtem belülről. Klopicskáókhoz siettem. Különösen hangsúlyozták, hogy mára elmenjek, mert házi ünnepély lesz. Nem tudtam, hogy kinek a születés- vagy névnapja van, elég az hozzá, hogy elmentem, ott voltam. Ma először találkoztam Szilárd úrral, akit mindenben szilárdnak tartottam, határozott fellépése után. Egy kissé mogorva természetű volt ugyan, de azért hamarosan megbarátkoztunk. Alig szaladt el egy perc, amikor körülnézve, egyedül találtam magam Edithtel. Végre eljött a várva-várt idő, a boldogságom perce. Szólni akartam, de Edith csillogó szemmel, mosolygó ajakkal jött elém : — Legyen a barátunk továbbra is, Elemér. Először szólított Elemérnek. Kezét, gyenge, fehér kis kacsóját tette az enyómbe. Én szólni akartam, de a belső hőség ajkamra forrasztotta a szót. Álltam bambán, szótlanul. — Látja, ón nagyon boldog vagyok, — vette át újra a szót a szőke baba. — Ma van az eljegyzésem Szilárddal. Rettenetes fájdalom szaladt át a szivemen. Összeszedtem minden erőmet, hogy el ne szédüljek. De valami , kis igazságórzet felülkerekedett bennem. | Csillapultam. Edith arcáról a megelégedés, a boldogság sugárzott le. Gratu| láltam neki. Később unokabátyjának, a | vőlegénynek is. A jóképű bácsi is megelégedetten ; mosolygott ós amikor ón fájó szívvel ' elköszöntem tőlük, örvendezve szoronI gatta húsos kezével az enyémet. Otthon gondolataimba burkolóztam ! s már-már sirni kezdtem, amikor eszembe • jutott valami. E.ővettem a ceruzát és I számolni kezdtem : — Két és fél évig jártam a házhoz. 1 Ez annyi, mint kilencszáztizenkét nap. Ebből, mondjuk, kerekszámban nyolcszázötvenszer voltam Klopicska ur vendége. Kaptam nyolszázötvenszer teát j rummal — nyáron hidegen ittuk a | teát — és minden teához kaptam egy ' világos trabukót. A tea rummal minden I jóravaló kávéházban minimális árban huszonöt krajcár, ez tehát összesen i kétszáztizenkét forint ötven krajcár. A i trabukók harmincnégy forintot tesznek ! ki. Igy tehát kótszáznegyvenhat forint j ötven krajcár a nyereségem. Ezzel szemben elvesztettem két alapvizsgát és Edith szivét. Ekként az egyenleget megállapítva, szivem egyensúlyát helyrebillentettem. * Naszrekkin Hodsa tréfái. (A török Csalóka Péter) Gyűjtötte és fordította : Kunos Ignác. Bevezetés. Naszrekkin Hodsának hívják a törökök Csalóka Péterjót. A XlV-ik század első éveiben élhetett a Hodsa, azokban az időkben, amikor Kis-Ázsiának az a területe, ahol Naszrekkin született, előbb [ Karamánia fejedelemségéhez, majd Bajazid szultán uralma alá, végül a tatár I Timorlenk birtokaihoz tartozott. Alig van birodalma a széles nagy Keletnek, i ahol a tréfás szavú Hodsa neve a legösmertebbek közé ne tartoznék. Egy Szivri-Hiszár nevű városkában született, a kóniai részlet egyik községében; de azok az összes tréfák ós adomák, melyek ma sem tévesztik el vidító hatáj s'ukat, egy másik helységgel, Ak-SehirI rel vannak kapcsoJatban. Itt végezte i volt Naszrekkin az ő hodsai teendőit j s ugyanitt van a türbéje is. Hodsa, : vagyis egyházfi, volt a mi Naszrekki! nünk; amolyan tanító, biró ós papféle I egy személyben, községének a legtudósabb és legbölcsebb embere. Nevéhez a tréfás történetkéknek ós humoros mondásoknak egész sorozata fűződik, melyek még mai nap is rossz szájon forognak ós apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre átszállanak. Alakja nem a müirodalomban, hanem a nép emlékezetében kövesedett meg, aminthogy az a műfaj is, melyet csak az ő egyénisége teremtett meg, népies színezetű népi termék. Mondásai a jobbkor szavaira finomodtak, alakja egy legendakör hősévé alakult Innen magyarázható meg az a nagy népszerűség, mely az ő nevéhez fűződött ós az ő neve alatt is-