Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám
1906-10-07 / 84. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. okt. 7. vagyunk ártatlanul kiontott véretekért. Csak elő, elő! . . . Mi pedig mélységes fájdalomtól áthatott hazafias kegyelettel adózunk néktek. Mi . . . Kik azok a mi? Talán az egész nemzet? Óh, ne higyjótek! Elsősorban is nem rakják le kegyeletük babérjait emléketek előtt, akiknek a csatatéren rettegett elődei a ti fegyvertársaitok volt: a honvédek. Mert hogyan emlékeznek a honvédek ? Úgy, hogy ma állítanak fegyverbe jónéhány tízezer embert. Nem ők, a honvédek maguk az okai, de a honvédvezetőség, amely a^nemzeti uralom alatt azt akarja és azt is mutatja meg nekünk, hogy a magyar honvédség semmiben sem különbözik a császári ármádiától, azaz hogy igen; feketesárga helyett piros a zsinórjuk, s a fentartásokat nem felében az osztrákkal, de egyes egyedül magunk fizetjük. Nagy Rákóczit, Bercsinyit, hires Tökölyit hazaáruulóknak bélyegezte valaha bécsi akarat. És néhány nap múlva legfelsőbb akaratra országos ünnepséggel szállítják haza a szent hamvakat és fejedelmi pompával temetik el őket az édes anyaföldbe. Hittük, hogy eljövend ez az idő. És hiszük, hogy még a honvédek is gyászünnepet fognak ülni október 6-án. A békéscsabai ág. hitv. ev. Rudolffőgimnázium önképzőköre szombaton délután 2 órakor házi ünnep keretében áldozott az aradi vértanuk emlékezeté nek a tanári kar s nagyszámú ifjúság jelenlétében. Az ünnep sorrendje ez volt: 1. Himnusz. 2. Ünnepi beszéd, mondotta Teszárik Rezső VIII. o. t. 3. Ábrányi Kornél : október 6., szavalta Moskovits Dezső VIII. o. t. 4. Az aradi vértanuk kivégeztetése, irta és felolvasta Földes Béla VII. o. t. 5. Pósa Lajos: Október hatodikán, szavalta Szegedy Lajos VI. o. t. Végül Bukovszky János igazgató és dr. Rell Lajos tanár szólottak s hazaszeretetre s a vértanuk kötelességteljesitésének követésére buzdították az ifjúságot. A lelkes ünnepet a Szózat eléneklése fejezte be. A vértanukra való emlékezés jeléül egész nap ki volt tűzve a zászló a főgimnázium épületén. * A szomorú gyásznapot Gyula közönsége is ünnepelte. A középületeken gyászlobogó lengett, a ref. templomban tartott gyászistentiszten megjelentek a hatóságok és a nagyközönség is. A vértanuk lelkiüdvéért G e c s e Albert ref. lelkész esperességi titkár gyönyörű imát mondott. Istentisztelet végeztével a templom előtt tartott ünnepélyen a nap emlékéről Jeszenszky Andor joghallgató, Gulyás János ref. lelkész hatással beszéltek, majd Jancsovits Zoltán szavalt alkalmi költeményt. mint egy amulettet őrizte és bár szegény ember volt, midőn egy alkalommal több városi előkelőség 1000 koronát tett le a gyűrűért asztalára, visszautasította ezt az ajánlatot. Halálos ágyán is meghagyta övéinek, hogy a vére árán szerzett és a nagy generális által adott gyűrűt megbecsüljék és soha el ne adják. Riadalom a fővárosi föpostán. Ma éjjel a budai II. postahivatal nagy izgatottságban tartotta a fővárosi postaigazgatóságot és rendőrséget. Az a bír volt elterjedve, hogy egy posta kocsi amely temérdek pénzt szállított, ismét eltűnt, megszökött vele a kocsis, épp ugy, mint annak idején M i c s i n a i postakocsis, aki 200'000 f rtot rabolt el a postakocsiból. Este 9 órakor indult el a 306. postajárat. Budáról és fél tizkor kellett volna megérkeznie a keleti pályaudvar postahivatalához. De hiába várták, nem jött. Nagy ijedelem támadt, rögtön jelentették a főkapitányságnak, aki teljes aparátusát mozgásba hozta, az összes kapitányságokat és a városon kivül lévő őrszemeket értesítette, vidékre is táviratozott. 12-kor éjjel végre azt jelentette a keleti p. u. postahivatal, hogy a dolog rendben van, a postajárat Budáról el sem indult. Ez az értesítés elejét vette minden további híresztelésnek, pedig a rendőrségen furcsának találták, hogy ha elsem indult, azt megtudhatták volna 12-ig. Valószínűbb inkább, hogy ezt az ügyet valami sötét háttér fedi. Gyilkos földmunkás. Déváról jelentik, hogy a földhöz ragaszkodás vitte bűnbe D r é g o r Pavel grueláci földművest. — Elárvereztek ingatlanát, azonban ő sehogyan sem tudott ebbe belenyugodni. Többször tett elfogadható ajánlatot T r i f f Aszentyének, aki megvette az ingatlanokat, ez azonban csak uzsora kamatok ellenében lett volna hajlandó a visszaadásra. — Drégor P. végre [annyira elkeseredett, hogy ellenesét egy őrizetlen pillanatban ugy megszúrta, hogy nyakát teljesen elvágta, mire Triff azonnal meghalt. Az ügyet tegnap tárgyalta a dévai esküdtbíróság a Drégor Pavelt 8 évi fegyházra ítélte. Vasúti baleset Rákoson Ma délelőtt egy Budapestről jövő tehervonat Rákoson beleütközött egy másik tehervonatba, melynek öt kocsija összezúzódott. A balesetet hibás váltóállítás idézte elő. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Egy kir. főherceg balesete. Bádenben R a i n e r kir. herceg ma reggel sétalovaglásra indult s egy automobillal találkozott, mitől lova megbokrosodott és kivetette őt a nyeregből. A királyi herceg semmiféle sérülést nem szenvedett, újra felült lovára és visszalovagolt villájába. Elhunyt névtelen hös. Szatmár-Németiben Szász árán Pál, 48-as honvédtiszt hunyt el tegnap, ki B e m tábornok összes csatáiban részt vett, többek közt a hires vörös sipkások közt küzdött a piskii ütközetben. Itt történt, hogy Bem tábornokot egy ellenséges golyó mellen találta, mire a földre bukott. Amint Szászárán Pál tizedes ezt észrevette, ölébe ragadta a tábornokot, ugy vitte el a csatatérről. B e m a csata után bátor életmentőjét egy érdekes gyémánt gyűrűvel ajándékozta meg. Ezt a gyűrűt Szászáran ÚJDONSÁGOK. - Időjárás. Az országos központi időjelző álmás mára enyhe száraz időt jelez. — A közigazgatási bizottság ülése. Bókésvármegye közigazgatási bizottsága október havi rendes ülését holnap tartja meg. Ugyancsak holnap délután tart ülést az állandó választmány is, hogy határozzon a kórház módosított költségvetése tárgyában. — A tiszti nyugdijválasztmány ülése. Békésvármegye törvényhatóságának tiszti nyugdíj választmánya csütörtökön délután ülést tartott Ambrus Sándor al1 ispán elnöklete alatt. Az ülésen a készülődő megyegyűlésen napirendre kerülő nyugdíjügyeket intézték el. Igy néhai K 11 m e n t Gyula volt vármegyei alpénztárnok özvegyének évi 760 korona nyugdijat szavaztak meg, temetési járulék címén pedig férje nyugdijilletményének három havi összegét hozták ja vaslatba megadni. Kiss Gyula vo« vármegyei főszámvevő kérvényé került ezután napirendre. Kiss ugyanis arra kéri a vármegyét, hogy részére a nyugdijalapból utaljanak vissza 1000 koronát, mert nyugdijából levonták a személyi pótlékot, mit jelenlegi állása után élvez. A nyugdijválasztmány kimondotta, hogy mivel a személyi pótlék is fizetés jellegével bir, és mivel igy a megye által eszközölt levonás jogos, a kérelmet elutasítja, s a törvényhatóság elé ilyen értelemben tesz javaslatot. Nuszbaum Károly járásorvos a részére kivetett nyugdij-járulék helyesbítését kérte, amit a választmány teljesített is. Az ülésen ezután még folyóügyeket intéztek el. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Staub János Szulimán községi lakost a gyulai pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez díjtalan számgyakornoknak nevezte ki. — Egészségügyi felolvasóesóly. Az orsz. közegészségügyi egyesület békésvármegyei osztálya október 13-án, délután 5 órakor Gyulán, a vármegyeház nagytermében felolvasó-estélyt tart Hajnal Albert dr. elnöklete alatt, melyen dr. Hollós István kórházi másod-főorvos az alkoholismusról tart előadást. — Uj állami tanitók. Csorvás községe uj, hatosztályu iskolát építtetett, melyet az állam átvett, és most kinevezte a tanerőket is. A róm. kat. egyház fent irtja továbbra is iskoláját, mig az ág. ev. egyház tanerőit átvette az állam. Az iskola igazgatójául T a p f e r Mihály gyulai tanitó neveztetett ki, tanerőkül Gyuláról Domokos Erzsike, A b a f i Aranka, K i s Erzsébet, Csorvásról :Monszpart Józsa, özv. Békési Jánosné, Horváth János, ifj. Balogh János és U1 a k c s a i Antal neveztettek ki. — A gyulai vicinális vasút felügyelőbizottsága. A gyulavidéki helyiérdekű vasút részvénytársaság felügyelő-bizottsága csütörtökön délután tartotta meg alakulását. A felügyelő-bizottság elnökévé S c h w a r t z József részvényest választották meg. — Uj tanársegéd. Egy csabai ifjú szép kitüntetéséről értesülünk. Szalay Sándor, végzett tanárjelölttet ugyanis a kolozsvári Ferencz József tudomány egyetem természettani intézetéhez helyettes tanársegédnek nevezték ki. — Pörösködik a vármegye. Most már csakugyan pörösködik a nemes és nemzetes vármegye. Pörösködik, mivelhogy „musszaj", ennél a furcsa szónál pedig nincs nagyobb úr. Van hát kedve a tens vármegyének, vagy nincs, egyre megy. Merthogy addig egyezkedtek P f a f f Ferenc vállalkozóval, amig nem tudtak megegyezni. Ennek a pörnek pedig már ismeretesek az előzményei. P f a f f Ferenc vállalkozó ugyanis a békés-mezőberényi hidak építéséből kifolyólag visszatartott 18802 korona erejéig indított kereseti igényt a megye ellen. Az első egyezkedési tárgyalás az államépítészeti hivatalt kérte fel biróul, amelynek véleményezése alapján csütörtökön egyezkedtek. A vállalkozó ez alkalomj mai is ragaszkodott keresetéhez, mig a megye képviselete amellett érvelt, hogy a vállalkozó által elkövetett késedelem folytán jogosan megilleti a megyét 4900 korona kötbér, amelynek levonása után f hajlandó a követelt kártérítési összeget l kifizetni. Pfaff azonban kijelentette, hogy a kérdés ilyetén megoldásába nem hajlandó belemenni, hanem per utján keresi igényeinek kielégítését. A vállalkozó a napokban be is adja keresetét s azt a gyulai kir. járásbíróság fogja tárgyalni. — Lopás ós lókötés. Koci;ha János cséplőtulajdonos a héten a gyulai határban csépelt még s valami differencia miatt elbocsájtotta a gép eddigi etetőjét, Marik János munkást. Marik azzal hálálta meg az eddig nyújtott keresetet, hogy ellopott Kocihától egy 180 korona értékű gépszijat és több ruhaneműt s azzal Nagyváradra szökött, hol a rendőrség akkor csípte el, midőn a gépszijat értékesíteni akarta. Csendőrök szállították vissza Gyulára s tettéért a biróság előtt fog felelni. — G r o ó Márton gyulai lakosnak szerdán éjjel a tanyájáról kóbor cigányok elkötöttek két lovat s azok értékét a károsult 260 koronára mondja. — A csabai vasúti átjáró. Nemrégiben közöltük, hogy a csabai állomás kibővítésének közel másfélmilliós munkálatai már megkezdődtek. Ezidőszerint a feltöltési munkálatok folynak a pályaudvar erzsébethelyi oldalán, amerre terjedelmes bővülést nyer a pályatest, mig az állomás épületéhez eső legközelebbi sínpárt felszedik. A napokban pedig a kereskedelmi miniszter kiirta az árlejtési az orosházi-út végén készítendő vasúti átjáró építésére. Az átjáró, mely alatt nyolc sínpár fog haladn vasbetonbót készül és elkészítésére 206 ezer koronát utalványoz az állam. Az átjáró építéséhez már kora tavasszal hozzíisezdenek, hogy a munkálatok még a nyár folyamán befejezést nyerjenek. — Az adókivetések ós a számvevőség. Nagy munkában van a gyilai pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség. Préseli az adókat a boldog magyarból, mely most már fizethet, mivelhogy az esztendő se volt szűk, meg az ex-lex is e l^ult. Igy a katonai elszállásolási póta 1 >t 1906. évre már kivetették ós annak élői ása, valamint beszedése iránt az alísp .m rendelet egy-két nap múlva meg fog jalenv. Az utadókivetés folyamatban van és e munkálatokat is befejezik 10—14 nap múlva. Az országos betegápolási pótadó kivetésére vonatkozó munkálatok most érkeznek be, melyekben a mult évekre kivetett harmadik osztályú kereseti adó és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója ntán is e-7 közöltetnek a kivetések, s ha a községek nem fognak késelkedni a kivetést ezen adónemnél is befejezik f. hó végéig. Szóval nem kell félni, a fináncok, ha elkésve is, de bekopogtatnak az adókért. — A drougeria ügyhöz. Lapunk mult számában „A csabai drougeria ügye" címmel megírtuk, hogy a belügyminiszter a drougeriának tulajdonjogátruházását alVcd okok miatt megtagadta. A miniszter kívánságának azonnal elég lett téve és így a drougeria tulajdonosa, D o b a y KúJmán gyógyszerész nagy raktárral berendezve megnyitja a drougeriát okt. 15 én a Vasut-utcai Frnda-féle házban — Az amerikai milliók. Maholnap ál-landó rovatot lehet nyitni Lőkösházy Ferenc volt gyulai törvényszéki szolga amerikai millióiról. A fantasztikus dollárokról egyik nagyváradi laptársunk a következőket irja: Pomucz Györgynek, a dúsgazdag amerikai tábornoknak hátrahagyott milliói lassankint kiemelkednek a mesék világából. Minden nagyobb városban van legalább egy képviselője a Pomucz-millióknak s mindannyian nagy kitartással dolgoznak, hogy örökösi jogosultságuknak érvényt szerezzenek. Aradon tudvalevőleg V ör ö s Vince süteménykihordó és családja tart komoly számot a nagy vagyonra. Lőkösházi Ferenc rzonban ugyancsak erős ellenfele az aradi örökség-váróknak, mert már hónapok óta minden követ megmozgat, hogy mennél biztosabban jusson a kincsek birtokába. Utazgatott Debrecenbe, Csabára, Lúgosra, hogy ügyének erős, kitartó, képzett támogatót nyerjen. Mind a két főörökös előkészítette a családját s az örökösök képviselője, Bakonyi Samu dr. a hivatalos okiratot már legközelebb Amerikába küldi. Hogy a milliomos örökség mennyire komoly fordulatot öltött, mutatja az alábbi levél, amelyet G u r z ó János hagyatéki gondnok küldött be most nekünk. A levél, amely egy felhívást foglal magában, igy szól: Felhívom mindazon rokonokat, kik néhai Pomucz György tábornok hagyatékábani részesedésre'igényt tartanak és még ezideig nem jelentkeztek, hogy ebbeli igényüket a vonatkozó hiteles leszármazási iratokkal támogatva, legkésőbb 1906. évi október hó 15-ig nálam bejelentsék, hogy igy a Bakonyi Samu dr. országgyűlési képviselő ügyvéd ur által folyamatba tett eljárás fennakadást vagy késést ne szenvedjen s akaratlanul is a sorrendből jogosult örökös ki "ne maradjon. - Eleken, 1906. október 2-án. Gurzó János, hagyatéki gondnok. Alig szenvedhet kétséget, hogy ezen felhívás után a Pomucz-milliókra igényt tartók száma ismét szaporodni fog egynéhánynyal. — Öngyilkosság. Bihari Sándor csorvási csizmadia, kinek már 63 keservesen átvergődött év nyomta a vállát, életuntságból pénteken lakása kamrája gerendájára felakasztotta magát és igy megszabadult az élet további küzdelmétől. — Veszett kutya marta meg Kétegyházán Scher Ferenc két éves kis leányát. A kutyát sikerült lebunkózni s az" orvosi boncolás megállapította a kutyán e borzasztó betegséget, igy a szerencsétlen kis leányt a budapesti Pasteur-intézetbe szállították. x Tüdőbetegek megmentője a törvényesen védett \,,Sylol". E csodás hatású, kellemes izü gyóvyszer megszünteti a köhögést, bámulatos eredménynyel használtatik mindennemű tüdöbáxitalmak, hurut, elnyálkásodás és influenza i llen ; az éjjeli izzadást teljesen megszünteti, a test pulyát gyarapítja. Ára egy üvegnek utasítással együtt 2 kor. Kapható Hajós Árpád gyógyszertárában Arad, Andrássy-tér 22