Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám
1906-10-04 / 83. szám
Békéscsaba, 1906. okt. 4. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 5 i harcoltak a legszentebb, a legigazabb ügyért, amelyért nemzet valaha kardhoz folyamodott, védelmére kelvén az édes hazának, a családi ottnonnak. Kálváriájának utolsó stációjához ért el október hatodikán a magyar nemzet, amelynek az osztrák zsarnokság Golgotájává avatta Aradot. Régen volt . . . Csak a borús emlékezet száll a vértanúk városa felől. Hogy sohase feledjünk, de soha el nem múló kegyelettel adózzunk a dicsőséges félistenek, a mártírok halhatatlan emlékének. És adózunk a legihlettebb kegyelettel, a legmélységesebb honfi bánattal szivünkban. A nemzeti gyásznap évfordulója régen volt olyan impozáns, amilyennek most készül. Amikor — első izben — a törvényhozás sem feledkezik meg a kegyelet adójának lerovásáról. Az Aradra zarándokló ezrek sorában Békésvármegye közösége is képviseltetni fogja magát. És pedig a gyulai állami tisztviselők körével, akiknek küldöttsége megfogja koszorúzni a vértanuk emlékét. A küldöttségben ott fognak szerepelni G r i e n u s z György pénzügyigazgató helyettes, Kiss István számtanácsos, számvevőségi főnők, Ba ndhauer György számtanácsos N o r á n d István adótárnok és K o h u t Ödön pénzügyi fogalmazó. Itt megemlítjük, hogy a gyulai állami tisztviselők körének küldöttsége az aradi tisztviselők körével_egyetemben e napon fogja átadni Benedek Sándor közigazgatási birónak, az országos tisztviselői egyesület elnökének és Csákvári Jákónak, az Állami tisztviselők Lapja szerkesztőjének az egyesületi disztagságról szóló okleveleiket. Ez az aktus délelőtt 10 órakor az aradi törvényszék esküdtszéki tárgyaló termében fog lefolyni és ennek megtörténte után koszorúzzák meg a vértanuk emlékét. A vértanuk emlékünnepét különben a hagyományos kegyelettel ünnepelik meg tanintézeteink is, melyeknek növendékei szombaton reggel gyászistentiszteletet hallgatnak, azután pedig hazafias iskolai ünnepségeket rendeznek. Kétes dicsőség. Dutkaynak nem kell a polgármesteri szék. Békésvármegye közönsége bizonynyára velünk együtt túlontúl nyakig van már a Dutkay ügygyei. Csak Gyulavárosának képviselőt3stülete, illetőleg annak is csak túlbuzgó része nem akar engedni a negyvennyolcból és nem akar megállani addig, mig meg nem skalpirozza szerencsétlen polgármesterét. Legalább is ezt kell hinnünk, látván azt a megszakadásig folytatott erőlködést, melyet következetesen produkálnak Dutkaynak a tönkretétele érdekében. Ilyen inhumánus célzatot árúi el a képviselőtestületnek legutóbb megtartott közgyűlése is, melynek nem kevésbbé félszeg, mint rosszindulatú határozatait lapunk mult számában ismertettük. Dutkay Béla, akit legfelsőbb foi ama 5100 korona kártérítésre, 1CC0 korona birságra itélt és visszahelyezett hivatalhoz, ny jgdijazását kérte. Ezt megtagadták tehát módot adtak Dutkaynak arrahogy hivatalát bármely percben elfoglalja. És ugyanakkor utasítást adtak a város főjegyzőjének, hogy sikkasztás miatt tegyen e^ene feljelentést a k ;rályi ügyészségnél. Hogy hogyan lehet ezt a két határozatot összegyeztetni, azt igazán csak azok tudják, ak ;k a határozatot meghozták. De még azok se, mert ha józanul gondolkodnak, ennjdre nem blamálhatják magukat. Különben ilyen k'skorusági cselekedeteket már megszoktunk Gyula nemes képviselőtestületétől és maholnap sz'nte nem csodáljuk azt se, ha Dutkay felnégyelését mondják ki. Az igazán mindkinosabban bonyoluló Dutkay ügynek különben a legújabb fejleménye az, hogy Dutkay kijelentette, miszerint hivatalát nem foglalja el és ragaszkodik nyugdíjaztatásához, hivatkozván arra, hogy megáúapittatott munkaképtelensége. Szóval a polgármesteri szék marad továbbra is üres, s addig nem is remélhető kigabajodás az elposnyásodott és túlhajtott ügyből, amig az ügyészség meg nem hozza határozatát, amely szinte elképzelhetetlen, hogy más legyen a vád elejtésénél. Egyébiránt Dutkaynak a szabadságolási kérvényével foglalkozni fog a megye októberi közgyűlése is, annak a felebbezésnek a kapcsán, melyet az üldözött polgármester adott be a város képviselőtestületének azon határozata elleni. Melyben megtagadták kérelmezett három havi szabadságolását. A praktikus orvosok által tett kisérletek igazolják, hogy a csukamájolaj a Scott-féle Emulsio formájában sokkal hatásosabb, mint közönséges állapotában. Egy ismert klinikán folytatott kezelés bebizonyította, hogy a csukamáj olaj eredeti közönséges állapotáhan véve, saját súlyának 4-szereséveI emelte a szeri vezet zsírtartalmát, mig a Scott-féle Emulsio tormájában véve, az abban tartalmazott ugyanily mennyiségű -csukamájolaj súlyának 7-szeresével túlhaladta amazét. Gyermekek, sőt válogatós, kényes betegek is állandóan minden undor nélkül és anélkül, hogy a legcsekélyebb szervezet zavartól kellene tartamok, vehetik a Scott-féle Emulsiot. A Scott-féle Emulsio valódiságának jele a „hátán nagy csukaha'.at vivő halász" védjegy. Ezen lapra való hivatkozással és 75 iillér levélbélyeg beküldése ellenében mintával bérmentve szolgál: Dr. BUDA EMII „Városi gyógyszertára" BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 34/50. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 f. 1SC1 Kapható minden gyógyszertárban. A divat. A divat parancsainak örökös változása annyira elkényeztetett, hogy minden szezon elején valami különös újdonságot, meglepetést várunk. Voltaképpen azonban sohasem hoz teljesen ujat. A divat a régiek megújításából áll, — persze a divatmüvészek ügyessége szerint és a mai kor ízlésének megfelelően ugy átdolgozva, hogy ne nélkülözze az újdonság ingerét. Az őszi és téli divat meglepetései: a bő szoknya, rövid derék ós a meghosszabbított lemenő vállak, utóbbi a bő szoknya természetes következése. A szoknya fönt a csipőn sima vagy kissé ráncolt, len bőven, puha ráncokban omlik alá. Az alj egyszerű, egyedüli szép sége a ráncoknak elegáns, omlós esésben nyilvánul. Mint nyáron, most is sima vagy csak kevéssé díszített szoknyákat készítenek, utóbbi esetben három 3—4 cm. széles szegélylyel vagy elütő foglalással dolgozott rézsut pántdiszszel. A ruhadiszek közül legelői a csipke | marad, ezek között is elsősorban a ve; lencei „points de Venise" csipke. A ruhának legszebb dísze mindig és az aszszonyi szépséget leginkább is eme 1' a valódi csipae és bársony. A csipkén kivül sokféle más szép d'szt is találunk : zenilliabordürök, paszomántdiszek, hímzett sifon és bársony levélfigurákból összeállított szallago k, apró üveggyöngyökkel kivarrott bordűrök, melyek nagyanyáink díszruháira emlékeztetnek. Az egyszerű ruhákon sima vagy mintás zsinórt alkalmaznak. Az alkalmi és báliruhákra pikkely, vagyis „paí'let" díszt. Ar esti köpenyekben igen nagy fényűzést fejtenek ki és mivel az a szokás, hogy a köpenyt a hangversenyteremben sem vetik le, a hölgyek közül sokan több súlyt fektetnek a köpenyre, mint magára a ruhára, mert a szép köpeny a legegyszerűbb iuhának is bizonyos elegánciát kölcsönöz. A köpeny formája és dísze annyiféle, hogy velük külön-külön foglalkozni nem is lehet. Vannak csipkés, nagyon díszesek és egyszerű, csak sujtással vagy zsinórral díszítettek. A téli diszek között a krém lesz az uralkodó és mint mondják, nagy győzelmet fog aratni minden más fölött. * A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel, két korona husz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, Vm, Rökk Szilárd-utca 4. számú házában van. KU2GAZDASAG Gabona árak. Békéscsaba, szept 29. A budapesti gabonatőzsde irányzata változatlanul olcsób árakra törekszik. A csabai hetipiacon a kínálat nagy volt. különösen tengeriben. I- rendű búza 13-20—13 40 I.I. „ 13- 13-20 Árpa 10-40— Csöves tengeri .... 6' Csinkantin tangeri .... 7Morzsolt tengeri 9Budapest, szept. 26. (Saját tud. táv.) Készbuza változatlan, áprilisi 14-26, májusi 14-86, tengeri 10 06. % / 1 í o -t'; <rs N c co o 'SZ > £ 03 <+az egeszseges és 3 beteg gyermek, a gporbajosok régótő bevált tápláléka Megóv a bdfiyá5tól, lpenéa bélhtirotlól és elhárítja ezeket ismertető füzetei ingysn küld wrn Wien l.,Biber5trá55Bl1 Értesítés! Tisztelettel tudatom a nagyérdemű közönséggel, miszerint Békéscsabán, Sürgöny-utcza 253. szám alatt nyitottam. — Elvállalok minden fanemű hangszer javítást, zongora átalakítási, régi hosszúakból rövid zongorát készítek a legújabb módszer szerint, továbbá zongora és cimbalomhangolást sajátkezűleg jutányos ár r elEett. Becses párrfogásért esdve, tisztelettel Ghugyik Sándor, hangszerkészítő. Árverési hirdetmény. A békésvármegyei gazdasági egylet tulajdonát képező, volt a szarvasi úton 1906. évi október hó 14-én ktnt a helyszínén, 700 G-öl telekke 7000 korona kikiáltási ár mellett a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. Árverési feltételek: A vevő tartozik a vételár felét azonnal, másik felét pedig 1907. Szt-Mihály napján 5% kamattal fizetni. Békéscsabán, 1906. okt. 3-án. A Békésvárm. Gazt! Egylet Elnöksége. W) ££_. ... . "' - - - - • .._ CLAYTON & SHUTTLEWORTH VAo^^O^t 63, által a legjtttányosabb árak »*»«« »)ánlUtnak: ^ Locomobil és gőzcséplőgepek, tzalmakazalozók, járgány-cséplőgép.k, tisztitó-rosták, konkolyozók, tasxálé- é« aratogep. , .zénagyüjtők, boronák, sorvetőgépek, Plan®^ jr. kapalók, szecskavágók, répavágók, WJKoncM morzsolok, darálók, őrlőmalmok, .gyűrne. aczél-ekék, 2- ós 3 vasú ekek é« mlndwi egyéb gazdasági góp««# Mit igyunk? Az elsőrendű természetes szénsavas natro ntartalmú sványvizet, a mohai Vegyi vizsgálatok s ajánlatok az Ágnes-forrást az orvosok előtt nagyon kedvelt dr. B - 1 - * ~ forrást, mert föltétlenül tiszta, kellemes hiriPVI? V és olcsó savanyúvíz ; dús szénsavtartalmánál BUIUI VIC • fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső - és húgyszervi betegségeknek /szerré tetiék s haraarosán óriási számban kerültek'ki orvosi bizonylatok: dr. Kétly, dr. Stamborszky, dr. Berger, dr. Naundorfl Kapható minden fűszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár: Décsey József cégnél Békéscsabán.