Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-10-16 / 84. szám

lommal elvégezhetik dolgaikat s este 3/é6 órakor hazautazhatnak. Ezekért a jelentős ujitásokért az A. E. G. V. igazgatóságát valóban elismerés illeti. Éhelyütt emiitjük, hogy a keraske­delmi minisztériumban az elmúlt csütör­tökön volt a Géza-megálló—tótkomlósi vonal bizottsági tárgyalása ; úgy vagyunk értesülve, hogy a tárgyalás során nehéz­ségek nem merültek fel s remélhető, hogy az igazgasóság e vonal épitését már a legközelebbi napokban megkezdi. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőházból. Budapest, okt. 15. (Saj. tud. táv.) Ünnepi színe van a Háznak. Gróf Ap­p o n y i fog beszélni. Már jóval az ülés előtt roskadoznak a publikum terhétől a karzatok s a képviselők is megtöltik a padsorokat, hogy az amerikai diadal­utról hazatért nagy szónokot ismét meghallgassák, — akit különben az ülés előtt a nemzeti szövetség Bujanovics Sándor vezetése alatt üdvözölt — esetleg Bánffy és Eötvös Károly is beszél, ami mindenesetre nagyban emeli a nivót is s feszíti meg az érdeklődést. Az ülést fél tizenegy óra után nyi­totta meg báró Feislitz "Arthur al­elnök. Az irományok előterjesztése után gróf Tisza István terjesztgtte be az állami számvevőszék jelentését az 1903. évi zárszámadásokról. Ezután Belicska Béni, az igazoló bizottság jelentette, hogy Herczeg Ferenc mandátuma rendben van. Az interpellációs könyvbe Gabányi Mik­lós szabadságharcos honvédek dolgában jegyzett be interpellációt. Az olasz vámszerzödés Gróf Apponyi Albert: Szintén közgazdasági és közjogi szempotból akar ezzel a kérdéssel foglalkozni. Az előadó a közgazdasági előnyökkel akarta pa­lástolni a közjogi hátrányokat. A köz­véleményt a borklauzula dolga foglal­koztatja leginkább. Ismerteti a klauzula történetét s konstatálja, hogy a jelentés az eddigi állapottal szemben határozott visszaesést mutat. Ő a legnagyobb elnézéssel volt a kormány kényszerhelyzete iránt egész ez év március 15-ig, amikor megszűnt az obstrukció. De onnan kezdve, nincs a kormány önkényes kormányzására mentség. T i s z a a parlamentnek valóságos sans géne alakja. Szomorú dolog, hogy itt bizonygatni kell, hogy a törvény­hozás jogkörébe tartozó dolgokat a kor­mány nem intezheti el a maga szakál­lára. Ez olyan egyszerű dolog, hogy akit itt még kapacitálni kell, azt kapaci­tálni nem is lehet. A kormány eljárásának az ered­ménye, hogy Ausztria semmi súlyt nem helyez a Magyarország részéről kikötött biztosítékokra. Az uj vámtarifa nélkül való tárgya­lásról megkezdése óta egyenesen lábbal tiprása a törvénynek. Ezzel a kormány lemondott a maga részéről, de az orszá­got nem foszthatta meg a garanciáktól A kormány eljárásából kilátszik a min­denáron való vámközösség fentartásához való görcsös ragaszkodás. Nem fogadja el a javaslatot s Krasz­nay Ferenc javaslatához járul. (Percekig tartó taps, éljenzés és helyeslés.) Gróf Tisza István : Nem szívesen vág elébe Hieronymi fejtegetéseinek, de Apponyi előadásának legfőbb része egye­nesen ellene irányul. (Zaj.) Amely par­lamentben előfordulhat egyszer, hogy azt, aki jogával él, nem akarják meg­hallgatni, az megszűnt parlament lenni. (Óriási zaj.) Endrey Gyula: De nem az ilyen törvénytipró. Olay Lajos: Tartsa meg a minisz­terelnök a törvényt. P o 1 ó n y i Géza: Csak akkor tartja meg a törvényt, ha neki használ. Elnök: Nincs most szólásjoguk! Tisza István: Ha Apponyi főbb figyelemmel kiscr ; az év esemé­íyeit, akk. tudná, hogy az olasz kor­mány a legnagyobb buzgósággal dolgo­zik azon, hogy a jövőre még nagyobb kedvezményt nyerjen. Konstatálja, hogy j a mostani megoldás a kormány eredeti álláspontjának nem felel meg, bár itt minden erejét a küzdőtérre vitte. Apponyi nem találta érdemesnek a kérdés közgazdasági oldalának tanulmá­nyozását, különben nem kérdi, hogy a mostani állapot mért nem tartatik fenn, ha az kedvező. A helyzet az, hogy 3—4 év múlva hazai bortermelésünk is tel­jesen fedezi a közös vámterület szük­ségleteit. Apponyi Eberhardon abnormis gyorsnak tarthatta a képviselőház tár­gyalásai menetét, de ő látta müyen ne­hezen megy ez. Ő megkérdezte, hogy hosszabb vita nélkül elfogadja-e az el­lenzék, amire gúnyos elutasításra talált. A miniszterelnök beszéde után szü­net következett, majd ezután E r n u s z t Sándor a néppárt és Endrey Gyula a függetlenségi párt részéről szólottak a kérdéshez. Az ülés végén Gabányi a negyvennyolcas honvédek ügyében in­terpellált. Az ülés 2 órakor ért véget. Körber Tisza ellen. A képviselőház folyosóján érdekes dologról beszéltek ma, még pedig Kör­ber osztrák miniszterelnök egy bizal­mas nyilatkozatáról. Ez a nyilatkozat azt tartalmazná, hogy Körber a maga részéről is el fog követni mindent, hogy a magyar ellenzék akcióját, amely Tisza István miniszterelnök megbuktatására irányul, a legerősebben támogatja. Ha e hir igaz — hangzott a képviselőház folyósóján, ugy Tisza méltán büszke le­het parlamenti szereplésére. A szász király meghalt. Drezdából érkezik a távirati hir, hogy György szász király az elmúlt éjjel éj­félután 2 órakor Pilnitzban meghalt. A királyi család ott volt a haldokló ágya körül. A halálesetről királyunkat még az éjjel táviratilag értesítették. Orosz-Japán háború. Kuanpunál a csaté egyre tart, mia­latt az orosz főhaderő a lehető leggyor­sabban vonul vissza. A Hun folyó két hidja az átkelésre kevésnek bizonyult s Kuroki veszélyezteti az átkelést. A japá­nok ismét 15 ágyú birtokába jutottak, amelyeket azonban az oroszok előbb leszereltek. A Havas ügynökségnek jelentik Mukdenből, hogy ött az a hír van elterjedve, hogy Miscsenkó táborno­kot hadosztályával együtt a japá­nok bekerítették és elfogták. Péter­vári kérdezősködésekre ezt a hírt nem erősitik meg. A Reuter jelenti, hogy Kuropatkin hadseregének zömével átkelt a Hun fo­lyón, amelynek utóvédét most Oku fe­nyegeti. Miscsenkó hadosztályáról még mindig nincs semmi hir. Félő, hogy a Ill-ik japán hadsereg teljesem megsem­misítette. Pétervárott a megdöbbenés óriási. A katonai körök Kuropatkint okolják az ujabb kudarcért, mig a közvélemény Alexejev ellen van felzudulva, mint aki­nek a szerencsétlen kimenetelű rendeletet tulajdonítják. A cár a harctéri hírek hallatára tegnap rosszul lett. Az orosz hadsereg katasztrófája. Sok vesztett csatával dicstelenked­het Kuropatkin, de olyan borzal­massal és véressel nem, mint a jantai. Nodzu és Oku japán generálisok szo­rongatják a futó oroszokat és a vissza­vonulásuk centrumát igyekeznek elvágni. A japánok erősen bizakodnak, hogy ter­vük, az orosz hadsereg kettévágása, si­kerülni fog. Egy hadtestet, a Rennenkampf tá­kornokét a japánok elvágták, miközken egy orosz ezred a kereszttűzben telje­sen megsemmisült. Az oroszok minden vonalon eszeveszetten menck'^iek és még tüzérség :iket is cserbenhagyták • A nagy veszteségek miatt Pétervárott leírhatatlan az aggodalom és rémület. A jantai véres napról Londonba ér­kezett harctéri táviratok egybehangzóan megerősítik, hogy a japánok 70 orosz ágyút ejtettek zsákmányul. Kuropatkin, a nagy stratéga, aki a napokban dobbal akart csatát nyerni, elrendelte serege törédékének a visszavonulását, annálinkább, mert amint a jelentések mondják, saját személye is veszélyben forog. ÚJDONSÁGOK. A jótékony nőegylet hangversenye. Ha volt valaha égető szükség a jó­tékonyság gyakorlására, úgy kétszeresen van most, amikor a keserves esztendő miatt ínséges, nyomorúságos télre van kilátásunk. Tudják ezt azok a jószívű csabai úrasszonyok is, akik a jótékony nőegylet kebelében segitő kezüket nyúj­tották azon szerencsétleneknek, akiktől a sors megtagadta a jólétet. És mert tudják, hogy nagyobb mértékben vau szükség az ő humánus szivükre, támo­gatásukra, a hasznost a kellemessel ösz­szekötve, elkövetnek minden lehetőt, hogy nemes és áldásos működésüket zavartalanul végezhessék. A csabai nőegylet, mint már jeleztük lapunkban, fényes hangversenyt rendez e hó 22-én, a jövő szombaton este, amely hangverseny tiszta jövedelmét a szegé­nyek javára és a szegény iskolás fiuk felruházására fordítják. Kedves emléküek a nőegylet estélyei. Ez is az lesz. S a humanitás oltárán teszi az le filléreit, aki részt vesz ez estélyen. Ott, ahol van, meg sem érezni azt a esekély összeget s mily sok ott egy fillér is, ahol az nincs, ahová a hangverseny jövedelmét juttat­ják a jótékony szivek! A nőegylet estélye a színházban fog •lezajlani. Előttünk fekszik a program, melynek gazdag és művészi tartalma előre is a legfényesebb sikert biztosítja a hangversenynek. Az estélyt, mely 8 órakor kezdődik, P e t h ő Akos zongora­játéka nyitja meg. Felolvasást tart Wagner Dániel dr. és költeményt szaval T y e h 1 á r Mariska. A következő szám ismét zongorajáték, amelyet Mol­nár Piroska és Moczkovcsák János játszanak négykézre. Balogh Lorika és Schelli Margit „Modern leányok" dialógot adják elő. A műsor utolsó pontja egy férfi négyes, melyben résztvesznek Áchim Károly, Székely Vilmos, G a 11 i János ós K r i n e r Jenő. A quartet, melyet zongorán Moczkov­csák János kisér, románcot, váloga­tott népdalokat énekel. A hangversenyt reggelig tartó tánc követi a vigadó ter­mében, s igy a nőegylet estélye lesz a szezon estélyeinek a beköszöntője. Az estéíyre a rendezőség a követ­kező belépő dijakat állapította meg: páholy 10 kor., páholyülés 2 kor. 40 fill., körszék 2 kor. 40 fill., zártszék 2 kor., erkély az első sorban 1 kor. 20 fill., a második sorban 80 fill., karzati ülőhely 60 fill., karzati állóhely 40 fill. Jegyek már a mai naptól fogva előre válthatók G e n c s i József főtéri üzletében. — Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára enyhe időt jelez, sokhelyütt csapa­dékkal. — Az orosházi uj főjegyző beiktatá a. Orosháza újonnan választott főjegyzőjé­nek, Torkos Kálmánnak tegnap történt meg ünnepélyes beiktatása, amely al­kalommal a képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tartott. A község nevében a nyugalomba vonult főjegyzőtől, Ván­gy el Szilárdtól, aki 28 éven át vezette közmegelégedésre a község ügyeit, Bi­kád y Antal dr. búcsúzott el könnyekig megható beszédben. Ezután az uj főjegyző tartott szónoki szárnyalású szép beszédet, amelyet teljes szövegében jegyzőkönyvbe iktattak. Torkos Kálmánnak a képviselő­testület nevében B r o s z János mondott köszönetet s ezzel a rendkívüli közgyű­lés véget ért. Jutalomdíj a jegyzőknek A községi és közjegyzők jutalmazására a Kisbirto­kosok Országos Földhitelintézete 15000 koronát bocsátott a földmivelésügyi mi­niszter rendelkezésére. T a 11 i á n Béla földmivelésügyi miniszter ebből egy 300 koronás és két 200 koronás és két 100 koronás jutalomdijat kötött ki oly községi és közjegyzők jutalmazá­sára, akik a községek fölvirágzása kö­rül buzgó ós eredményes működés fejtettek ki. A pályázók hiteles ada­tokkal tartoznak igazolni, hogy közsé­gük gazdasági fölvirágoztatásánál az egyes gazdasági ágak, mint például a talajmivelés, növénytenyésztés, kaszálók ; legelők, erdők gondozása, gyümölcsfa­tenyésztés, szőlőmivelós, állattenyész g stb. meghonosítása vagy fejlesztése kö­rül mily sikerrel működtek közre; to­vábbá a községi termények jobb értéke­sítése s a szövetkezeti és a hitelügy te­rén kifejtett működéssel mily mértékben gyarapították községük anvagi jólétét A pályázati hirdetés közzétételével és a pályázati kérvények begyűjtésével, vala­mint 3 -3 legérdemesebb pályázó aján­latba hozatalával a miniszter az Orszá­gos Központi Jegyző Egyesületet bizta meg. Szanatóriumi hölgybizottság Csabán Amint értesülünk, a József főherceg sza­natóriam egyesület elhatározta, hogv az országban szanatóriumi hölgybizottságo­kat alakit. Jó forrásból arról értesülünk hogy a bizottság Csabán a következő hölgyeket kéri föl a hölgybizottság szer­vezésére : Áchim Gésztávné, Beliczey Gézáné, özv. Beliczey Istvánné, Beliczey Rezsőné, Beliczey Tiborné, dr Fáy Samuné, Fábry Károlyné, Haán Béláné, dr. Kerényi Sománé, özv. dr. LőwyLa­josné, Fuchs Jakabné, Korosy Lászlóné, Maros Györgyné, Pfeiffer Istvánné, Ro­senthal Adolf né, id. Rosenthal Ignácné, Haraszti Sándovné, Sztojanovich Gyu­láné, Szalay József né, Szalay Gyuláné, Lőwy Samuné, Neumann Manóné, özv. Fejér Béláné, Sztraka Györgyné, dr. Szondy Lajosné, dr. Weisz Lajosné, dr. Margócsy Miklósné, dr. Debreczeny La­josné, Seiler Elekné, Wallerstein S. Sámuelné, Steller Arpádné. A fölkere­sendő tagok az egyesület védnöke, József főherceg aláírásával díszes oklevelet kap­nak, melynek művészi rajzán egyik ma­gyar festőművészünk most dolgozik. Az egyesület elhatározta, hogy az első nép­szanatórium épületében ' elhelyezendő márványtáblán örökiti meg azoknak a lelkes hölgyeknek neveit, akik a nemzeti veszedelem ellen való küzdelemben a leg­nagyobb tevékenységet fejtették ki. A szanatóriumi hölgybizottság alakítása valóban szép, nemes .és üdvös gondolat. Es a derék egyesület valóban jól számit, midőn a magyar hölgyvilágot keresi meg. Mert minden ügynek győznie kell, amelyet a magyar nő fölkarol. — Eljegyzés Seiler Gyula, a csaba­városi takarékpénztár részvénytársaság vezérigazgatója, eljegyezte L a h n e Má­ria, csabai állami felsőbb leányiskolái tanárnőt: — Választá . Füzesgyarmat képvise­lőtestülete tegnapi közgyűlésén töltötte be választás utján a megüresedett állat­orvosi és községi írnoki állást. Állator­vosnak László Endre nagybányai ál­latorvost és Írnoknak J a n c s ó Bó la kisújszállási írnokot választották meg. — Himnusz az újoncok eskütételén. A. hadügyminiszter rendelete folytán a most bevonult újoncok november hó elsején esküsznek fel a hadsereg lobogójára. Ilyen iinnepies eskütétel vármegyénk­ben két helyen lesz: a gyulai 2. hon­védgyalogezrednél ós a csász. és kir. 101."gyalogezrednek Csabán állomásozó zászlóaljánál. Eddig a katonák feleske­tésénél, mint minden ünnepélyes katonai aktusnál a Gotterhalte, a gyászos emlékű, gyűlölt hóhérnóta járta. Most érdekes, az a katonai körökben is elterjedt hir, hogy az eskütételen a katonai zenekar Kölcsey Hymnuszát fogja játszani. Erre vonatkozólag, hir szerint, hadügyminisz­teri rendelet érkezett az ezredparanes­nokságokhoz, s a derék rendeletet az idén hajtják végre először. Uj gazdasági tudósítók. A földmi­velésügyi miniszter F a t a Sándor nagy­mérges pusztai és J a n t y i k József békési lakosokat gazdasági tudósítói tiszttel bizta meg. Érdekes eljegyzés. Márkus Dezső a Magyar Királyi Operaház karmestere eljegyezte Szoyer Ilonka kisasszonyt. A kultuszminiszter köszönete. A val­lás és közoktatásügyi miniszter Szent­tornya békésmegyei községnek, a siket­néma aradvárosi iskola céljaira ado­í mányozott 100 korona segélyért az ugyancsak bébésmegyei Gyoma község­nek, öt siketnéma gyermeknek a siketné­mák aradi iskolájában való neveltetésére megszavazott 100 kor., Csaba községnek egy harmadik gyermek segélyezésére felajánlotta évi 200, Endrőd községnek egy siketnéma gyermek tanittatási "költ­ségeire megszavaszott évi 200 kor. segély­ért köszönetét, illetve elismerését nyil­vánította. — A vármegye őszi közgyűléséből. La­punk mult számában, a vármegye őszi közgyűléséről hozott tudósításunkba té-

Next

/
Oldalképek
Tartalom