Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-02-08 / 11. szám

BÉKÉSME&YEI KÖZLÖNY" 1877. 11. sz. foly, hogy a partok tavaszig legalább némi biztos­ságot nyújtanak. 9) Végre megjegyezni kivánom, hogy a szo­kásos újévi üdvözletek megváltása czimén a megyei kórház javára Gyula városából 22 frt 50 a gyulai járásból 16 frt 80 kr. a szeghalmiból 7 frt 20 kr. az oiosháziből 19 frt 35 kr. a békésiből 12 frt 25 kr. a szarvasibői 17 frt 80 kr. és a csabai legna­gyobb járásból 6 frt 50 kr. összesen az egész me­gyéből 104 frt 40 kr. gyűlt be, mely összeg a kór­házi pénztárba beutalványoztatott. Gyulán, 1877. febr. 4-én. Jancsovics Pál, alispán, kir. tanácsos. Békésmegye közigazgatási bizottságának eddigi működéséről szóló jelentése a miniszterel­nök úrhoz. (Vége.) VII. Adóügy. A kir. adófelügyelönek e közigazgatási bizott­ság mult évi novemberhó első felében tartott ülé­sére beadott jelentése szerint, a folyó évi egyene­adók kivetése tekintetében a törvényrendelte intéz­kedések annak idején inegtétettek ; a törvény által az adóügyek kezelésének ellenőrzése szempontjából a közigazgatási bizottság körébe utalt teendők, ré­szint a kir. adófelügyelő által a fenálló szabályok értelmében tett előterjesztései alapján, részint — a mennyiben a kir. adófelügyelö határozatai egyesek által felebbeztettek — ezen esetenkénti felebbezések elintózé.se által teljesíttettek. A mi az egyenes adók befizetésének eredmé­nyét illeti, erre nézve jelenthetjük, hogy az —- te­kintve a mostoha viszonyokat — a lefolyt félévben örvendetes volt. VIII. Katonai ügyek. Ezen ügyek intézése körül a lefolyt utóbbi fél­év alatt nehézségek nem merültek ugyan fej, nem mellőzhetjük azonban hallgatással az ügymenetet lényegesen akadályozó azon gyakorlatot, mely a rendes hadsereg póttartalékában s a honvédség ál­tal nyilvántartott mentességi czimet élvező vódkö­telezettek ezen czimének évenként történő megvizs­gálása körül követtetik. — Teljesen indokoltnak és egyszersmind megfelelőnek találnék, ba a mentes­ségi czimek megvizsgálását tárgyazó évenkénti el­járás az ujonczállitási bizottságok hatáskörébe utal­tatnék, a mely bizottság működésében ugyanegy időben mindazon tényezők részt vesznek, a melyek a kérdés alatti eljárásnál közreműködni hivatva vannak ; sőt a mennyiben gyakori esetekben csa­ládtagoknak munka és keresetképesség tekintetében való megvizsgálása is mellőzhetlen — maga e kö­rülmény is a most javasolt módozat, mint meggyő­ződésünk szerint egyedül kielégítőnek elfogadására utal. Meg kell még jegyeznünk, hogy miután a mentességi czimüket elveszített védköteleseknek az ily értelemben hozott határozat ellen felfolyamodási joga van, ilyetén, aránylag kevés esetben, az ille­tőnek a czimvesztés folytán s a netán benyújtott felebbezési kérelem megtagadása után bekövetkező besoroztatása, az állandó sorozó-bizottságok által eszközöltethetnék. IX. B ö r t ö n ü g y. A közigazgatási bizottság felügyelete illetőleg ellenőrzése alatt álló börtönök időnkénti megvizs­gálásával megbízott küldöttség, valamint a királyi ügyész jelentése szerint, ugy a közegészségi mint fegyelmi és élelmezési állapotok azon börtönökben a fenálló szabályoknak teljesen megfelelnek. Meg kell azonban említenünk, hogy a kérdéses börtön­hélyiségek n mai kor igényeinek nem felelnek meg. X. Fegyelmi és felebbezési ügyek. E közigazgatási bizottság életbelépése óta összesen öt rendbeli felebbezési ügy intéztetett el ; fegyelmi ügy eddigelé nem fordult elo. Békésmegye közigazg. bizottsága Gyulán 1877. januárhó 8-án. TANÜGY. Jelentés a b.-csabai ág. hitv. ev. algymnasiumbeli tanulók létszámáról s téli vizsgálatáról*). A bejegyzett tanulók összes száma 92. Ezek közül helybeli 73, vidéki 19; ágostai 48, helvét 3, róm. kath. 8, gör. kath. 1, gör. keleti 1, izraelita 31. A vizsgálatok kezdődnek febr. 5-kén, tartanak febr. 10-ig, délelőtt 8 órától 10-ig, délután 2-től *) Közelebbi számunkból saját tévedésünkből, sajnálatunkra kimaradt. Szerk. 4-ig az illető tanszobában. Részletesebben : Febr. 5-kén délelőtt földrajz és vallás az elsőben, földrajz és történet a harmadikban ; délután vallás és ma­gyar a másodikban, földrajz és történet a negye­dikben ; 6-án délelőtt .nagyaraz elsőben, német és vegytan a harmadikban ; délután földrajz és törté­net a másodikban, vallás és természettan a negye­dikben ; 7-kén délelőtt természetrajz az elsőben, val­lás és magyar a harmadikban; délután német és természelrajz a másodikban, számtan és mértan a negyedikben; 8-kán délelőtt német az elsőben, számtan és mértan a harmadikban ; délután szám­tan ós mértan a másodikban, magyar és német a negyedikben; 9-kén délelőtt számtan az elsőben, latin a harmadikban; délután latin a másodikban és negyedikben ; 10-kén délelőtt mértan az elsőben, délután latin az elsőben. Ezen vizsgálatokon a t. kaszinót képviselik: tek. Omaszta Szilárd és Félix Ákos urak. Febr. 12-kén a szülei értesítők szétküldése és a második félév megkezdése. A SZÜIPÍ értesítők mogérthetése végett szük­séges tudni, hogy felsőbb rendelet következtében a most folyó tanév kezdetétől'fogva, tanosztályzati je­gyekül csak ezek használtatnak: jeles, jó, elégséges, elégtelen. B.-Gsabán, 1877. január 31-én. Horváth János, igazgató. LEYELEZES. Bánfalva, jan. hó vápán. Nyilvános köszönet mindazoknak a jólelkű vi­déki uraknik, kik „a bánfalvi ágost. evang. egy­ház múltja és jelene" — czimü félszázados emlék­könyvet megvenni, és a 25 krnyi árán tul, felül­fizetni szívesek voltak. Mágócson: Illés Lajos tiszttartó ur 5 frt, Hunyady Lajos kasznár ur 3 frt, Mihályi Ágoston kasznár ur 3 frt, Baky István ispán ur i frt, l'ot­tyondy Béla ispán ur 3 frt, Vlaka János intéző ur 1 frt, Tamásfy Béla ispán ur 3 frt, Demjén Lajos ispán ur 2 frt, Dudás Sándor ur 1 frt, összesen £2 forint. P.-Szt-Tornyán Sváb major: Sváb Sán­dor földbirtokos ur 1 frt, Sváb Lajos ur 50 kr., Purjesz Mór ur 25 kr., Viltner Ferenez gépész ur 50 kr., Navratil József kertész ur 40 kr., Szalay András ispán ur 25 kr., Klein Károly 25 kr, Kosz­tolánszki Imre 25 kr., Kis Tamás 40 kr., Vend­lovszki Imre 25 kr., Erdeji János 25 kr., Szente István 25 kr., Szabó Sándor 25 kr., Ónodi Erzsé­bet 35., Görbics Zsuzsanna 35 kr., Hábor Fáni 70 kr., Gombár Mihály 25 kr., Héjas Mihály 25., Szvi­dek János 30 kr., összesen 6 frt 90 krajczár. N.-Szénáson: Pusztai Ádám egyh. gond­nok 1 frt. Huszár András presb. 25 kr., Kernók Pál 25 kr., Sós József 25 kr., Diinák István 25 kr., Orbán János 25 kr., Benkő Mihály 25 kr., Mórócz Mihály 25 kr., Propag Pál 25 kr., Huszár János 25 kr., Horvárth Mihály 25 kr., Magna Mihály 25 kr., összesen 3 frt 75 krajczár. P.-Szt-i ornyán Baumgarten major: Hajnal József kasznár ur és neje Hajnal Flóra urnő 5 forint. György-Szénáson: Ribiánszky Miklós is­pán ur 1 frt. Nemecz Mór erdész ur 25 kr., Dre­scher Ede kertész 25 kr., Radovics János 25 kr., Tinzler Mihály 25 kr., Csongrádi József 25 kr., összesen 2 frt 70 krajczár. T ót-Ko mlóso n : Dr. Simon Pál orvos ur 2 forint. Csabán: Horváth János igazgató tanár ur 1 forint. Orosházán: Lubinszky Ede járási főbiró ur 1 forint. K i s-K irályságon: Eördögh Aurél ispán u r 3 frt 25 kr. Ezúttal szives figyelmébe ajánltatik az igen tiszteli olvasó közönségnek az: hogy ezen félszáza­dos emlékkönyv ára, — a bánfalvi ágost. evang. egyház által építendő újtemplom alaptökéjének gya­rapítására van szánva. Baross Károly, evang. lelkész. Szt.-András, febr. 6. Községi életünk nevezetesb mozanatot felmu­tatni nem tud, — egyhangú, csendes az, mint az alföld, melyen lakunk. De ezen csendeségben is történik itt-ott valami — mit feljegyezhetünk. Az uj közegészségügyi töivénynek megfelelő­leg még a mult évben megválasztott községi egész­ségügyi bizottság végre megalakult, elnökül Dr. Veisz Ármin községi orvost, jegyzőül Bakos Gyula tanitó urat választván meg. Egyidejűleg nagygyá­ból megosztotta tagjai között a teendőket. Tekintve e bizottság tagjainak egyéniségét, értelmi fejletségöket, hiszszük, hogy üdvös, jóté­konyhatásu lesz müködésök, de legyen is az, mert alig tehetnek valamely uton nagyobb jót a község­gel, mint ha kitartó s áldozatkész tevékenységük által, kedvező közegészségi viszonyokat létesítenek. Átestünk már a vér-adón is, az ujonczozás véget ért már, mely nevezetes arról, hogy eddig még el nem ért nagyszámú honvédeket adott. Jaj tehát neked muszka, szerb, — csak mozogni merj! Mulatság dolgában szűken vagyunk. — A mult napokban az egyik kör tartott szerény bált s leg­közelebbi napokra van a másik kör bálja jelezve. Bál csak van — de kedv az kevés, hanem hát majd megjön az is a - fecskével. Körösparti. MEGYEI HÍREK. — A békési dalegylet f. ó. febr. 12-én sa­ját pénztára javára tánczvigalinat rendez. Belépti dij : személyjegy 1 frt, családjegy 2—3 frt. Kezdete 8 órakor. — Egy nagy befolyású férfiú a mult esték egyikén leányos-házba vetődött, (ecce!) ahol látoga­tóban szomszéd-leánykák is jelen voltak. S ,bál! bál! bál!' ily esengéssel fogadják a csintalanok a t. férfiút, a ki épen bibliai elmélkedéseiben (!) hir­telen azt gondolta, hogy ő a ,bál', t. i. valami bál­vány-féle, a kit a kedves sereg emigy üdvözöl, de csakhamar kisült, hogy a bál még nem ő, hanem arról van szó, hogy ilyet ő teremtsen. Nos! a gent­leman folytig gentleman marad, a bál meglesz, és pedig ma azaz febr. 8-án a kaszinó volt helyiségé­ben. Hogy a t. férliu ki l^gyea, a ki a bált a sem­miből megteremtette, az abból lesz megtudható, hogy reá esnek majd az estélyen a szép szemek hálás pillantásai. Foglalkozzunk tehát a szép sze­mek pillantásaival szorgalmasan, hogy belőlök ezi a titkot kilessük. így cselekedvén, talán más titkok­nak is nyomába jutunk. — A jovö liét végével, mint halljuk, Bakay Nándor úrhoz, a szegedi kiállítás érdemko.szoruzott elnökéhez és Gelléri Mór úrhoz, a kiállítási bizott­ság titkára- s az „Alföldi Iparlap" szerkesztőjéhez lesz Csabán szerencsénk, kik itt felolvasást lesznek" szívesek tartani. Előre üdvözöljük e tisztelt hazafia­kat és körünkben való megjelenésüktől, amint meg­tisztelő lesz az mindnyájunkra, szintannyi élvet re­mélünk. — A csabai táneztereni építészi bizottsága, mivel Sztraka mérnök ur már elfogadva volt tervébe, az utólagosan kívánt két kocsi-bejárat miatt, az egyik lépcső be nem illeszthető — mérnök urnák is javalása szerint, a H ilmay ur tervét fogadta el, melybe a két kapu már eredetileg benfoglal­tatott s a lépcső is elfér azért, mert míg Szt ur tervében a terem az épület hosszába illesztetett H. úréban az, az épületben keresztben alkalmazta­tott. A terem egyik oldalán lesznek a báli hézagok, a másikon a kaszinó helyisége, az udvar felől eső részében lesz a ezukrászda. A terem két oldala mentén emelvény lesz, fölötte karzat. Az egész oly kényelmes, diszes, hogy hozzáfogható messze vidé­ken nem lesz. A költségvetés ezentúl kö\etkezik. — Menter Zsófia cs. kir. udv. zongoramű­vésznő s férje Popper D. gordonkaművész jövő hó 4-én Csabán a városháza termében hangversenyt fognak rendezni. (?) Furfangos útonállók. Ezelőtt mintegy 6—7 héttel Lévai István kétegyházi lakos Gyuláról hazafelé menve, útközben találkozott három ismeret­len rendőrrel (??) kik tőle útlevelet kértek; mivel ez nem volt, kimotozták és a nála talált 40 frtot elvették, és így útnak eresztették. Alig néhány nap múlva igyjárt a gyulai határban Víg István füzes­gyarmati lakos is; ennek, útlevél hiánya miatt, 20 írtját vették el. Mivel panaszosok nem jelentkeztek, az egész dolog abban maradt. De a falevél nem mozog hiába. A rendőrség neszét vette a dolognak és a három jómadarat kézrekerité, ami ezúttal, meg kell adni, nem kis fáradságba került. Az egyik Ko­zics János, mészáros ugyan, de jelenleg mint „csend­biztos" szerepelt, Kromperger József és Danszki Pé­ter (utóbbi szabadságolt katona) e kettő mint rendőr. Mindhármat a fenyitő-törvényszéknek adták át. * A csabai ifjúság elite-je ma este a ka­szinóelhagyott termében tánczvig.i'mat rendez, mely igen látogatott ígérkezik lenni. Mindazon által már tekintve a mostoha időket is, nem akar fényes le nni

Next

/
Oldalképek
Tartalom