Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dedinszky Gyula: Vidám Csaba
- A nagyszülők itt vannak? - Itt vagyunk! - A keresztszülők itt vannak? - Itt vagyunk! - Rokonság itt van? -Itt! - Szomszédok, itt vannak ? - Itt vagyunk! Mindenki lélegzetvisszafojtva várja az érzékeny, ríkató búcsúztatót az értelmiségi násznagy szájából. A násznagy kettőt előre lép, a küszöbről visszanéz és szól: - Hát akkor indulás! A síráshoz előkészített zsebkendők szárazak maradtak. 21. Csabai mentalitás. Egy halotti virrasztás alkalmával ott ül a rokonság a gyermektelenül elhalt nagynéni, Mari néni koporsója körül. Mindenki arcán ott ül az ilyenkor kötelező sötét bánat. A gyászoló unokaöccsök egyike azonban egyszer csak meglöki a mellette ülő fivérének a könyökét és súgja: - Te, Jani! hallottad, hogy a Mari néni átíratta a házát is, meg a földjét is? - Ugyan kire? - Erzsikére, a keresztlányára! - Ki mondta? - Erzsike maga mondta most! - No, akkor tudod mit, testvér? Egyetlen árva könnyet sem többé! 22. Az irigység netovábbja. Kovács-Ludroven gyógyszerésznek szép tanyája volt a csabai határban. Gazdag, de meglehetősen önző, irigy ember volt a gyógyszerész. Nyáron rendszerint ott üldögélt a Fiume szálló előtt s ha szárazság volt, istenhez sóhajtozott: - Istenkém, adj egy kis esőt! Istenkém, adj egy kis esőt! Jött is az eső, olyan igazi „országos", gyönyörűségesen megázott a föld. Egyik barátja odatelepedve Kovács-Ludrovenhez, kedveskedve mondja neki: - No, pajtás, örülsz ugye ennek a gyönyörű esőnek? De az epésen mordult rá: - Miért örülnék, mikor máshol is esett? Csak annak tudott volna örülni, ha senki másnak nem terem a föld, egyedül csak őneki. 23. Drága vacsora. K. M. földbirtokos barátaival a Fiume szálló éttermében üldögélt egy nyári vasárnap délután. Nagy szárazság volt már régóta, reménykedve nézegette a gyülekező felhőket, s este volt már, amikor nagy mennydörgés, villámlás közt szép zápor kerekedett. K., akinek a Vandháton volt birtoka, megszólalt: - Ha tudnám, hogy Vandháton is esett, most fizetnék nektek egy jó vacsorát. E kijelentés szöget ütött a mindig tréfára kész Vidovszky Károlynak a fejébe. Egy idő múlva felállt az asztaltól, kiment a szálló udvarára, és az ott ácsorgó kocsisok egyikét beöltöztette esőköpenybe, egy-két vödör vízzel leönttette s jó borravaló ígéretével arra kérte, bogy menjen be az étterembe és jó hangosan keresse XY-t, aki persze nem voltjelen. Amikor a vendégek meglátták a tetőtől talpig vizes embert, s megkérdezték, hogy honnan jött, az azt felelte: - Vandhátról! No, nekiestek ekkor a társaság tagjai K. M.-nak: Most aztán váltsa be ígéretét, rendelje meg azt az ígért vacsorát! K. nem is vonakodott, afeletti örömében, hogy megázott a kukoricája, gavallérosan fizetett mindenkinek. Reggelig tartott a mulatság. S csak mikor reggel kissé kapatosan kikocsizott Vandhátra, és látta, hogy mindenütt porzik az út alatta, akkor jött rá, hogy bizony jól megtréfálták őt barátai. Drága volt a vacsora. 24. Kollégák. K. E. ismert szabó volt a Kiss Ernő utcában. Nála varratott a csabai úri osztály. Persze, vele is megtörtént, ami megesik minden dolgozó emberrel, hogy egyik-másik munkája nem egészen 228
