Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - A 6. vörös hadosztály egyik politikai biztosának önéletrajzából: Fehér Pál visszaemlékezései

4- „Titán" cementgyár (francia tulajdonban) őrlő, szállítóberendezések, gépészeti berendezései sze­relésének irányítása, vezetése. Bukarestben a román nyelvet jól elsajátítottam. A cementgyárban a műszaki személyzet francia anyanyelvű volt, s rávetettem magamat a francia nyelvtanulásra. Egy született francia tanártól vettem leckéket s folyékonyan beszéltem a nyelvet, mikor 1925 karácsonyán hazajöttem. A politikai rendőrség zsarolt, folyton idézett s ez kényszerített hazatérésre. Itthon várt a csendőri figyelő lap s ez elhelyezkedésemet is gátolta. Bukarestben is sok magyar emigráns élt. En Sajó László gépészmérnökkel és családjával, a Budapesti Villamosvasút főmérnökével, aki az IKTOSZ elnöke, az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetsége alelnöke volt Hevesi Gyula elnök mellett. Bukarestben vasúti mérnök volt. A párt megbízásából több­szörjárt Berlinben, küldetésben. A másik családJancsó Károly, a Vörös Újság szerkesztője volt, akivel naponta együtt voltam. Buka­restben halt meg. Mezőberénybe érkezve hetenkéntjelentkeznem kellett a csendőrségen. Bújtam az újságok álláshirde­téseit. 1926 nyarán „Vidéki mezőgazdasági gépgyár" üzemvezetőt keresett „Önálló" jelige alatt, autó- és traktorjavító üzeme (Ford) részére, mely állást kedvező anyagiakkal sok pályázó közül megkaptam s állásomat 1926. szeptember i-én elfoglaltam - Törökszentmiklóson. 1929 tavaszán hívatott a főszolgabíró s közölte, hogy egy nagy gyár vezetője (Lábassy-féle Mezőgaz­dasági Ipar és Gépgyár rt.) nem lehet kommunista. A gyár nem sokkal utána felmondta állásomat. Felmondásom 1930. április 30-án járt le. Elhelyezkedni nem lehetett s haza költöztem Mezőberénybe, szüleimhez. Törökszentmiklóson nősültem 1929-ben, egy leányunk született. Elhelyezkedni nem lehe­tett s atyámék anyagi garanciája mellett a Shell Kőolaj rt. és a Nemzetközi Gépkereskedelmi rt.-nek dolgoztam jutalékos alapon 1948. december l-ig. 1948. december i-én államosították a nagyvállala­tokat s ettől a naptól kezdve az Afort alkalmazott Mezőberényben, a kirendeltség vezetőjének. 1950. július i-én az Afort felhelyezett budapesti központjába, üzemmérnöki beosztásba, beruházási főosztályára. 1951 őszén pályázatot hirdetett az Építésügyi Minisztérium a felszabadulás után elsőnek alapítandó hejőesabai cementgyár gépészeti és acélszerkezeti berendezései szerelésére létesítendő vállalat főmérnöki állására. Mivel Bukarestben a „Titán" cementgyár berendezéseinek szerelését magam irányítottam s a szerelési terveket készítettem, s bemutattam az általam ott készített szállítószalagváz terveit, vázlat­füzetemet s más dokumentumokat, megpályáztam a főmérnöki állást. Velem a tárgyalásokat Szendey Ákos, az Építésügyi Minisztérium főosztályvezetője folytatta. Megegyezés után az előkészületi mun­kákra 1951. november 15-i hatállyal alkalmaztak, az Áfort-tól kikértek. T951. december i-én megala­kult az ÉM. 1. sz. Gépszerelő Vállalat s ezen a napon nevezett ki Szijjártó Lajos építésügyi miniszter, s jelent meg a kinevezés a hivatalos lapban. Kilenc évig voltam főmérnöke, felépült az új hejőesabai (Miskolc) új cementgyár, felújítottuk a bél­apátfalvai, tatabányai és beremendi cementgyárakat s előkészítettük az új váci cementgyár szerelését. Autóm, telkem, házam nincsen. Mezőberényben egy családi házam volt, melyet felhelyezésemkor eladtam s az árán egy gyümölcsöst vettem, melyet 1960-ban eladtam s lányunk részére ebből a pénz­ből lakást teremtettünk. A Gépszerelő Vállalattól i960, december 2-án mentem nyugdíjba. Egy hónap után meghívott az Élelmiszeripari Központi Gépjavító Vállalat osztályvezetőnek, ahonnan végleg 1963. április 30-án mentem nyugdíjba. 1963. május 1 óta a mai napig is különböző vállalatoknál havi 70 órákat dolgozom, nyugdíjasként. Voltam műszaki ellenőr, angol fordító és tolmács. 1972. január 1 óta a „Fémmunkás" acélszerkezeti gyár egyik gyáregységénél technológiai terveket készítek, vagyis 15 éve nyugdíjasként dolgozom. Megjegyzem, hogy a Kassa elfoglalása után a gödöllői Hadsereg Főparancsnokság részemre ado­356

Next

/
Oldalképek
Tartalom