Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: A III. kongresszustól az 1947-es választásokig

a cinikus Kolba, szüntelenül ajánlgatta neki, hogy kevesebbet egyen, s főleg ne olyar zsírosat, de Gábriel egyetlen egyszer sem tudott ellenállni gyomra kívánságának. Meg­elégedett hát azzal, hogy időnként felkereste orvosát, megadóan tűrte annak dorgálá­sát, s ismét megfogadta, hogy a jövőben jobban vigyáz. De aztán meg se kísérelte az orvos tanácsainak megtartását. Még csak este 8 körül járt az idő, de a Fő utcán egyetlen lelket se lehetett látni. Az égből finom harmateső szitált. A Fő utcát szegélyező fákról az utolsó hervadt leve­lek peregtek alá. A széles utcákban ásító csendet csak a negyedik kerület mélyéből kiszűrendő részeg kurjongatások, s időnként kutyacsaholás zavarta. Egész úton hazafelé budapesti utazása foglalkoztatta. Pár nappal előbb kapta az érte­sítést, de most nem a megyétől szóltak le, mint máskor, hanem a központból. Azt is mondták, hogy a dolog sürgős, azonnal keljen útra, s a központban keresse meg a párt vidéki szervezési titkárát, Sóki Ernőt. Kedvetlenül vágott neki az útnak, ilyen csa­takos időben a legszívesebben otthon maradt az odújában. Foglalkozása sem járt sok mászkálással, s annyira megszokta ezt, hogy ősszel és télen ritkán dugta ki az orrát a házából, s inkább csak akkor, ha kénytelen volt erre, ha a bíróságon akadt valami dolga, tárgyalás volt, vagy valaminek feltétlenül utána kellett néznie. Ha rossz idő járta, napokig nem ment sehova, utazni meg minden szökőévben ha utazott. De más is bosszantotta, nemcsak az idő. Mióta elolvasta a Kommunista Párt har­madik kongresszusán világba ordított beszédeket, nem találta nyugalmát. Akármeddig is meditált, nem juthatott más következtetésre, csak arra, hogy pártja kilátástalan szél­malomharcot folytat, a kommunisták ördögi taktikával egymás ellen játsszák ki a koalíciós pártokat, s lassan, de biztosan hódítják cl tőlük a legfontosabb pozíciókat. A Kisgazdapárt vezetősége pedig ölbe tett kezekkel ül, mint a megbabonázott, vala­milyen csodára vár, ahelyett, hogy ügyes ellentaktikát szegezne szembe a kommunis­ták terveivel. Csoda-e, ha egyre inkább távolodni látta a célt, amiért egész életében úgy sóvárgott, s aminek eléréséért a felszabadulás után is oly nagy vehemenciával ve­tette magát a küzdelembe. De most egészen más hangulatban volt az ügyvéd. Magabiztosan, fölényének tuda­tában lépkedett, szívében a sötét, semmire sem jogosító kilátások helyet adtak a fel­csillanó reménynek. Pestre utazása előtt még elveszettnek hitte mind a pártja, mind a saját ügyét, most viszont szépnek, ragyogónak találta az életet s mindent rózsaszín­ben látott. Mit tesz egy alapos, a dolgok lényegébe hatoló beszélgetés! Az ember letört, letar­gikus, mindenről lemondó, és mindenbe belenyugvó idegroncsként megy fel, s mint karjaiban óriási erőt érző, minden áldozatra kész, szabad ember tér vissza. A pártközpontban hamar megtalálta Sóki Ernőt, pedig azelőtt soha nem látta. Mintha a portástól kezdve mindenki őt várta volna, alig lépett be a kapun, máris ott ült Sóki szobájában. Néhány percig csak egymást méregették. Gábrielnek úgy tűnt, hogy már találkozott valahol ezzel a magas, kissé görnyedt hátú, gyűrött arcú férfi­vel, legalábbis a szemüvege, amely valószínűtlenül felnagyította véreres szemeit, erre emlékeztette. Felhívatásának célját is latolgatta magában. Sóki nem akárki a Kisgazda­pártban, s ha ő beszélni akar vele, annak fontos oka lehet. 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom