Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - KIÁLLÍTÁS - Bíró József: Kiállítás Békésen a Körösök történetéről

sukra: 1736-ban 72 farkasfej beszolgáltatására, 1755-bcn több mint 60000 varjú és veréb kiirtására, 1775-ben pedig 26838 varjú, 80514 veréb és 36 farkasfej beadására kötelezi a községeket.

3 A beláthatatlan nádrengeteg, a mocsárból kiemelkedő „hátak" szigetek, biztonságot nyújtottak a szegénylegénynek és a bujdosónak egyaránt. A Körösök berkeit felkereste a zsarnoki önkény elől menekülő Jókai Mór is. Bizonyára bujdosásának élményeire emlékezik a Kőszívű ember fiai című regényében, amikor Baradlai Ödön útján a Körös-vidéket írja le. Ezek a sorok azonban többek az egyszerű leírásnál: fájdalmas kiáltás, a hasznot nem hajtó terméketlen területek láttán. „Egy iszonyú puszta, mely tele van nekünk idegen állattal. Egy nádrengeteg, melynek bajuszos bugái mintegy ördög-vetés hullámzanak a szélben. Annyi meddő kalász, mely tápláló magot nem ereszt !"

4 A közlekedés, régi hajózási emlékek Az Alföld útjai a vízrendezés előtt igen elhanyagolt állapotban voltak. A szilárd útburkolatot nem ismerték: az út két oldalán árkot ástak, ebből a földet az útra hányták, ahogy tudták, ledöngölték. A nedvesebb, mocsaras talajon átvezető utak két oldalán vesszőből sövényt fontak és ezt feltöltötték földdel. Ezeket is csak az első esős napokig használhatták. A súlyos szekerek menthetetlenül tengelyig süllyedtek a fellazult kátyúban. Ilyen útviszonyok melleit nem volt ritka a 6-8 ökrös vagy lovas fogat látványa. Egy 1757-ben Magyarországon átutazó követ - de l'Hopital marquis - 80 főnyi kíséretének és 23 kocsijának szállításához pl. naponta 700 lóra volt szüksége az elhanyagolt utakon.

5 A Körös-vidék dágványos útjain egy különös népi jármű alakult ki, a ,,sárha

:ó''. Ezt a sajátos, csak az Alföld keleti részében ismert közlekedési eszközt Sinka István is megemlíti krónika című költeményében. A sárhajó egy jókora dagasztóteknőhöz hasonlított, mely elé egy vagy két lovat fogtak, s lapos fenekén a szánhoz hasonlóan csúszott a süppedős talajon. Ma már a Körösök mentén hírét sem ismerik, szerencsés eset, hogy a békési múzeum gyűjteményében két eredeti példány is fennmaradt. Megfelelő utak hiányában a szárazföldi közlekedésnél sokkal jelentősebb volt századokon keresztül a hajózás. A Berettyó és a Körösök több ágra szakadt medrei, bő vízzel ellátott, hajózásra alkalmas erei a víziút egész rendszerét kínálta. A természetes vízfolyások mellett mesterséges csatornákat, hajóutat lerövidítő átvágásokat is építettek. Hogy nem túlzás víziútrendszert említeni, azt a XVIII. sz.-i és a XIX. sz. elei kéziratos térképek meggyőzően bizonyítják. Liikő Gábor, aki igen behatóan foglalkozott a környék hajósútjaival, Gyuláról ö* különböző irányba kiinduló víziutat említ, amelyek a XIX. sz. elején már megvoltak. Hajóút vezetett Csabára, Békésre, Sarkadra, Váriba, s onnan a Fekete-Körösre, végül Borosjenőre.

6 Karácsonyi János és Scherer Ferenc Békés megye történetírói szerint a Sarkadra vezető hajósutat, a Rcmeteházi Árkot, amely Remeteházánál szakad ki a Fekete-Körösből és Gyulánál köti össze a Fehér-Köröst, valamint a csabai kanálist, a mai Élővíznek nevezett csatornát, 1777-ben ásatta a gyulai uradalom. Lükő Gábor vitába száll ezzel az állítással. Egy 1722-ben készített térkép a két csatornát mint meglévő hajósutat említi. Valószínű, hogy az uradalom ezeket a már korábban is használt hajócsapásokat 1777-ben csak tisztíttatta és kiszélesítette. Gyulához hasonló víziútrendszer középpontján feküdt Sarkad is. A XVIII. sz. elején készült térképeken feltüntetett elnevezések mint „Hajóút" „Török-hajóút" Ibrán-foka (a török Ibrahim névből) nemcsak a közlekedésre, hanem már törökkori használatára is enged következtetni.

7 Elénk hajóséletről tanúskodnak a Bihar megye levéltárában őrzött XIX. század elei kéziratos térképek bejegyzései: Budai-zugban a „Szerepi Hajó Út" vagy a „Gyarmati Hajó Út" mely Zódonylaposa alatt torkollott a Berettyóba. Szájhagyomány szerint Mezőtúrra és Túrkevére is 578