Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Sárhelyi Jenőné: Bartók Béla Békés megyében

1922-ben új kapcsolat alakult ki Bartók és Békés megye között. Az történt ugyanis, hogy az egykori Bartók tanítvány, Kner Imréné Kulka Etelka ez év őszén bemutatta Bartók Bélának dr. Südy Ernőt, az Aurora Zenei, Irodalmi és Képzőművészeti Kör zenei szakosztályának vezetőjét. Dr. Südy Ernő ezt az alkalmat felhasználva felkérte Bartókot, hogy tartson Békéscsabán egy szerzői és zongora-estet. Bartók vállalkozott a közreműködésre, partnerül Nagy Izabellát ajánlotta. Mivel ő nem jöhetett, Bartók partnere dr. Székelyhidy Ferencné Marschalkó Rózsi volt. A hangverseny október 10-én a Városi Színházban került megrendezésre. Az est rendezője az Aurora Kör mellett a Magyar Művészek Szövetkezete volt, ez utóbbi készített meghívókat, me­lyeken Bartók Béla és Marschalkó Rózsi fényképe látható. A Körösvidék c. helybeli napilap 1922. október 10-i száma foglalkozott a hang­versennyel: „Az Auróra kör Bartók-Marschalkó hangversenye iránt igen nagy az érdeklődés. A legnagyobb magyar zeneköltő művei és zongorajátéka kell is, hogy érdekeljenek mindenkit itthon is, mint felkeltették az egész művelt világ érdeklődését külföldön. Reméljük, hogy a színházat színültig megtölti a kultúremberek sokasága, kik pár órára menekülni óhajtanak a mai élet sivárságából egy ideálisabb, szebb vi­lágba." A koncert valóban zsúfolt teremben zajlott. .As est műsora a következő volt: 1. Scarlatti: 3 zongoradarab Bartók: 16 magyar parasztdalból a 6. számú (téma con variazioni) és 7-15-ig (régi táncdalok) 2. Bartók: Székely népdalok zongorakísérettel; a) Istenem, Istenem b) Töltik a nagy erdő útját c) Asszonyok, asszonyok d) Ha kimegyek 3. Bartók: a) II. Burleszk (kicsit ázottan) b) Este a székelyeknél c) Medvetánc d) I. Sirató ének e) Allegro barbaro 4. Debussy: Preludes; Danseuses de Delphes, La Puerta del Vino, Les fees sont d'exquises danseu­ses, General-Lavine-eccentic, Les Collines dAna­capri 5.Dohnányi: A „Vajda tornya" c. operából Iva áriája Tranay A.: Régi ház Bródy: Pitypalatty-ének (Marschalkó Rózsit Ban­ké Antalné kísérte) 6. Bartók: a) Suite op. 14. (Allegretto-Scherzo-Allegro molto sostenuto b) Sonatina (Dudások, Medvetánc, Finale) c) I. Román tánc 563.

Next

/
Oldalképek
Tartalom