Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Filadelfi Mihály: A békéscsabai Auróra-kör történetének vázlatos áttekintése

felsorakoztatható az olyan írók nevének egész sora is, akik progresszió vona­lát jelentették a kortársi irodalomban. A megyében élő vagy innen elszármazott írók közül is többeket hívnak meg irodalmi estekre. Meghívást kapott a „NIL" álnéven író Dapsy Gizella, a Szeg­halmon élő költőnő, aki valamikor az Ady Endre köré tömörülő nagyváradi irodalmi csoportosulásnak volt a tagja, s akit a Tanácsköztársaság bukása után előbb a román, aztán a magyar hatóságok hurcoltak meg. 3 2 Pacifista verseiből Ascher Oszkár adott elő az 1926. május 22-i hangverseny keretén belül. 3 3 Petőfi, Ady, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő versei mel­lett helvet kapnak a népi írók művei is. Sinka István verseiből olvas föl, 3 4 Dar­vas József, Jankovich Ferenc, Szabó Zoltán és Bakó József együtt tartanak szerzői estet, Veres Péter is lehetőséget kap 1938-ban a bemutatkozásra, aki a következő évben Kovács Imrével és Erdei Ferenccel együtt ismét találkozik az Auróra irodalomkedvelő tagjaival 3 5. A nevek önmagukért beszélnek. Az egyre erősödő fasizálódás és antiszemitizmus miatt a rendőrség is na­gyobb figyelmet fordít a Kör tevékenységére, s száműzi soraiból a zsidókat, akik jelentős létszámmal képviseltették magukat hosszú időn keresztül az egyesületben, mint ahogy jelentős szerepet töltöttek be a város gazdasági éle­tében is. Az Aurórát „zsidó egyesületnek kiáltották ki, mert nem tett különb­séget faji vagy vallási tekintetben.. ," 3 6, így érthető, hogy Korniss az 1940. december 13-i közgyűlésen lemond elnöki tisztségéről, hiszen e tisztség további viselése már kompromittálná. Ezzel a lépésével viszont sikerült passzivitásba szorítani azokat a baloldal felé tapogatózó Auróra-tagokat is, akikben koráb­ban megvolt még a szándék a továbblépésre, arra, hogy az Auróra kilépjen elefántcsont-tornyából, s hatékonyabban kapcsolódjon bele a politikai életbe. 1937-ben dr. Südy Ernő, Bakó József, Cseres Tibor a Kör megbízásából kap­csolatba léptek a Márciusi Front vezetőségével, és Südy kéziratos visszaemlé­kezései szerint 3 7 azt a feladatot kapták, alakítsák meg Békéscsabán is a Már­ciusi Front helyi csoportját. Südy erről másutt ezt írja: „1937. szeptemberé­ben átmentünk a Márciusi Front makói nagygyűlésére, amely dacára a rendőr­ség jelenlétének lelkes hangulatban folyt le. Megismerkedtem a mozgalom ve­zetőivel, és azt a megbízást kaptuk, szervezzük meg a békéscsabai mozgalmat. Mi, mint az Auróra-kör vezetői nem vállalhattuk, hisz akkor az Aurórát kom­munista bandának titulálták, megpróbáltuk tehát a többi társadalmi szervezet vezetőit rávenni, hogy ők vállalják. Nos, nem vállalta senki, még a Kisgazda Párt baloldalától is visszautasítást kaptunk . . ." 3 8 Egyetlen járható útnak tar­tották, hogy az Aurórán belül teremtsenek lehetőséget a Márciusi Frontba tömörült írók fellépésére, s amint az előbbiekben láttuk, ez meg is történt. En­nek a gondolatnak realizálásaként jutottak el Csabára Veres Péter, Darvas József, Erdei Ferenc és a Válasz c. folyóirat köré tömörülő más írók is, ami jelentős dolog ugyan, de önmagában távolról sem jelentiazt, mintha az Auróra megnyílt volna a kommunista eszmék és a mozgalom számára, ahogy Südy­nek a föntebb idézett túlzó megállapításából hihetnők. A Kör a Horthy-re­zsim egész időszaka alatt nagyon is vigyázott arra, hogy ilyen vádak ne ér­hessék, hogy szalonképességét megőrizze. Ezért nem keresett szélesebb utat a tömegek és a Márciusi Front felé, s az a féltve őrzött politika-mentesség, amit a Kör tanúsított a második világháború alatt is, egészen valószínűtlenné teszik Südy naplójának sok megállapítását. 518;

Next

/
Oldalképek
Tartalom