Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Eligazodás

Nagyváradról eljött újságíró ismerőse, aki néhány nappal előbb itt járt nála. Azzal meg is beszélte a szervezés módját. A Népszava néhány példányát is elhozta és küldi is rendesen. — Na, a szervezésről majd beszélünk még. Most, hogy lássátok, nem olyan erős ez a rendszer, mint a statáriummal fenyegetéséből első pillanatban gondolja az ember: Az újságból olvastam, a nemzetgyűlésen már nem is egyszer Drózdi Győző foglalkozott a Héjas különítmény vérengző cselekedeteivel De nemcsak ő, hanem Huppert Rezső is, aki még határozottabban követelte — ugyancsak az országházban — Héjas és bandája letartóztatását... — No és lefogták? — kérdeztem izgatottan. — Még nem. De ha már a párt lapja így foglalkozik vele, biztos lefogják! Annak ellenére is, hogy Héjas most még ilyenformán válaszolt a letartóztatását követelőknek: „...az ilyen kisded politikai játékon átlát és ha egyszer ez a magyarság szörnyülködik el, könnyen megeshetik, hogy felháborodását minden kerülgetés nélkül, nyíltan és súlyosan fogja kifejezésre juttatni..." Változó érzéssel hallgattam Nagynak a párt erejében bizakodó beszédjét. Gondoltam is: ha a vezetők el is rontották 1918 és 1919-ben, a munkások előre vitték a forradalmat a legtökéletesebb kialakulásáig: a proletárd ktatúráig. Ha akkor volt a munkásságban annyi forradalmi szellem, lendület, miért ne lehetne most is? Lehet, a forradalmat végig csináló dolgozókból lesznek bátor, értelmes vezetői a pártnak. A csepeli, erzsébeti elvtársak, akikkel a proletárdiktatúra leverése után a csepeli nagy gyár barakjaiban a románok foglyaként együtt voltam: azok kommunisták. Nem egyszer sóhajtották: „Ha nálunk is lett volna csak egy Leninhez hasonló vezető, másként végződik. Dehát Lenin csak egy van..." E gondolatokból csak akkor emeltem fel fejem, amikor Nagy kissé sértődötten, hogy nem őt figyelem, rám szólt: — Na, fiatal barátom, talán másként látod? Ha igen, vitassuk meg. Mi Nagyváradon megszoktuk a vitát. Mindegy — gondoltam — ismerkedjünk meg. És kissé még tétovázva mondtam: — Hogy Héjas így mer válaszolni, az nem azt mutatja, úgyis gondolná: gáncsot vethet neki a szocdem, vagy a kisgazdapárt. A gyilkosságok nagy részét éppen akkor követte el a többi terrorkülönítménnvel karöltve, mikor még Peyer és Miákits tagja volt az akasztófakormánynak. Nagy erősen rám nézett: — De mostmár a párt nincs a kormányban! Mint ellenzék, határozottabban felléphet... — Szeretném, Nagy bátyám! Én is úgy gondoltam a télen, mikor értesültem, hogy a két miniszter kilépett. De megint elveszett a reményem, mikor megtudtam: titkos paktum jött létre a szocdem és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja között. Nyílván ez a paktum is arról győzte meg Héjast meg a többi terroristát is, hogy a szocdempárt levitézlett vezetőerő, nemcsak tőlük, de a másként érző munkásságtól is félnek, azért kötöttek paktumot éppen azzal a párttal, amelyiknek kedves a vérengző terror. És nemcsak hagyták a Peyerek, Miákitsok, hanem maguk is segítettek a forradalomhoz hű munkásokat gyilkoltatni, internáló táborba hurcoltatni. Nagy szemöldökét felrántva nézett rám és erélyesebben szólt: — Nem gondolod, sötéten látod? Na, de fiatal vagy még, kevés a tapasztalatod! Értsd meg: A párt nemcsak vezetőkből áll. Hanem inkább a dolgozók nagy tömegeiből! És mert a dolgozókból eddig is nevelődtek fel becsületes vezetők, most méginkább nevelődhetnek. Ebből a tragédiából tanulni kell minden becsületes dolgozónak, — vezetőknek is! — Igaz. A munkások pártjának harci szervezetnek kell lenni. És ahogy háborúban nem mindegy, milyen tisztek vezetik a katonákat, úgy az se mindegy, a forradalmi munkások harcát milyen vezetők irányítják! Ügy érzem, mindnyájunk részére 1918 október utoljától 1920-ig, amíg a szocdem két említett vezetője is kilépett a kormányból, a munkásság, az agrárproletárok — és a szocdem mai vezetői is megmutatták igazi érzésüket. Mit láthatnak ebből a Héjasok? Azt, 7* 99