Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1923

8. Testi nevelés, cserkészet. Tornatermünk hiányos fel­szerelését (oláh megszállás!) az idén sem bírtuk kellően pótolni, bár több szert javíttattunk ki a testgyakorlás részére. Az iskolai év elején bevezettük a céllövészetet, amelyet Zsiray Kálmán száza­dos vezetett buzgón, szép eredménnyel. Külön emeljük itt ki a cserkészetet, amely Vidovszky kartárs kitűnő vezetése mellett nemcsak a vallás-erkölcsi, hanem a testi nevelésben is nagy segítségünkre volt. A múlt évben felavatott cserkészek közül 37 maradt az év végéig a csapat kötelékében, a felvett újoncok közül 11 tett fogadalmat. A parancsnok munkáját megkönnyítették Thiesz János és Paulik János s. tisztek, akik már a csapat neveltjei. Ők voltak a rajvezetők, Paulik pedig a gazda­sági ügyeket is vezette. Az őrsök 165 összejövetelt tartottak. Volt 12 rajösszejövetel és 27 csapatösszejövetel. Az őrsi és rajössze­jöveteleken készülés, tanulás folyt, a csapatösszejöveteleken ezen­kívül előadások, szavalatok, zene- és énekszámok, mókák, stb. tették változatossá és kedvessé az együttlétet. Ilyenkor a csapat együtt uzsonnázott s mindig énekkel végződött a délután. Volt 3 közös csapatösszejövetel is, amikor a többi csabai csapatokkal együtt igyekeztek „jó munkát“ végezni a cserkészek. Kirándulás volt: 4 egésznapos, 6 félnapos, ezenkívül a csapat megtekintette a Merkúr szövőgyárat, a Békéscsabai Sertéshizlaló rt. telepét. Kiemelkedő eseménye volt a cserkészetnek az 1923. dec. 18-iki kerületi tiszti- gyűlés, amelyet a csabai siker után állandósított vándorgyűlésként az V. kerület tisztikara. A csapat december 18—23-ig jól sikerült kiállítást rendezett, ugyancsak résztvett feltűnést keltő szép tárgyakkal a szegedi kerületi kiállításon junius 8—9-én. Március 14-én volt az ujoncpróba, junius 19-én pedig hatalmas közönség jelenlétében a fogadalomtétel, amelyet jól sikerült cserkészünnep követett. Április hó 23—27-ig a buda­pesti evang. cserkészek vendége volt 20 cserkészünk, akik a szives vendéglátók kalauzolása mellett megtekintették a fővárost. Junius 8. és 9-én 32 taggal résztvett a csapat a szegedi kerületi ünnepen, ahol szép sikerrel szerepelt. Kiemelkedő eseménye volt az évnek az asztalos- és cipészmühely megalapítása. Amazt a kiállítás, emezt a korcsolyapálya jövedelme teremtette meg. A fiukat öt kiváló, intelligens iparos tanította teljesen önzetlenül: Havran Ernő, Leelőssy Albert asztalosok és Jeney Béla, Boskó Lajos és Filipinyi Lajos cipészek. Mindkét mühelybeu meglepő haladást tettek a nagy lelke­sedéssel dolgozó cserkészek (24 asztalos, 18 cipész). 1923. julius hó 9 —27-ig a csapat 40 tagja pompásan sikerült táborozáson volt Ujmassán. Az idén, julius 4—29-ig Pápateszér közelében, á Bakony­ban lesz az álló nagytábor. Mint eddig minden évben, úgy az idén is igyekezett segíteni a csapat minden nemes és hazafias mozga­lomban (szarvasi lóverseny, csabai lóverseny, sportünnepek, okt. 6., nov. 1. — halottak-napi gyűjtés, Egyetemi Énekkarok hang­versenye, március 15, 4-es honvédek emlékünnepe, stb.) Örömmel állapíthatjuk meg, hogy cserkészetünk egyre fejlődik, izmosodik s a társadalom teljes rokonszenvét bírja, Sok jóltevője van a csa­patnak, akik értékes segítséggel, ajándékkal sietnek támogatásukra. Nevüket helyszűke miatt nem közölhetjük, de a cserkészek annál hálásabban gondolnak állandóan reájuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom