Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-06-03 / 122. szám

4 BÉKÉS 1937 junius 3 A gyomai NÉP köréből A Nemzeti Egység gyomai szervezeté­nek ifjúsági csoportja egy turacsónakot épí­tett, melynek ünnepélyes felavatása junius 13-án, kedvezőtlen idő esetén junius 20-án lesz. Junius 5-én lesz az Országos Alföldi Bizottság közgyűlése Még néh. Klebelsberg Kunó alapította a Szegeden székelő Országos Alföldi Bizott­ságot. Ez a bizottság az Alföld problémáinak megvitatásával, ez alapon tett javaslatával már sok alföldi kérdést segített a megvaló­sulásig. Ez évi közgyűlését Szolnokon a vár- megyeháza nagytermében tartja a bizottság junius 5-én délelőtt fél 12 órai kezdettel. Ezen a közgyűlésen, amint értesülünk, meg­jelenik vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán és vitéz dr. sarkadi Márki Barna alispán is. Junius hó 15-én kezdi meg gyulai színi szezonját Sebestyén Mihály miskolci színtársulata Tizenegy év alatt 11 nyáron pontosan megérkezik a Miskolci Nemzeti Színház ki­váló operett és prózai együttese Gyula vá­rosába, hogy művészi előadásaival terjessze a magyar kultúrát, a magyar szót ebben a magyar határmenti városban, Gyulán. A Miskolci Nemzeti Színház kiváló társulata az idei szezon budapesti nagy premierek szen­zációs müsordarabjait illesztette gyulai sze­zonjába és junius 15-én kezdi meg Ilik színi szezonját. Már megint „öngyilkos*1 lett egy magasrangu szovjeípoliiíkus Megint „öngyilkos“ lett egy magasran­gu szovjetpolitikus : Gamarnik, akinek nagy szerepe volt a távolkeleti kommunista moz­galom megszervezésében, főbelőtte magát. Gamarnik egészen Tuchacsevszkij tábor­nagynak a hadsereg éléről való elmozdítá­sáig a hadügyi népbiztosság politikai osz­tályának főnöke volt. Tagja volt a kommunista párt központi bizottságának is. Moszkvában nem is tudtak arról, hogy Gamarnikot elmozdították állá­sából. Gamarnik 43 éves volt. Halálos tiltott műtét miatt letartóztatták özv. Kovács Bálintné gyulai mosónőt Özv. Kovács Bálintné Kurtán Róza 42 éves mosónő, gyulai lakos, akit több rend­beli tiltott műtét és ezzel kapcsolatos ember ölés vétségé miatt a gyulai kir. törnényszék három évi és hat havi börtönbüntetésre Ítélt büntetése kitöltése után ismét hasonló bűn­tettet követett el. Egy huszonhárom éves gyulai asszo­nyon tiltott műtétet hajtott végre. Az asz- szony a műtét folytán súlyos vérmérgezést kapott, kórházba szállították, de segíteni raj­ta már nem lehetett, meghalt. Halála előtt pár órával bevallotta, hogy ki hajtotta vég­re rajta a tiltott mététet. Ennek alapján megindult a nyomozás, amely a keddi nap folyamán fejeződött be és özv. Kovács Bálintné bűnössége beigazo- lást nyert. Az özvegy a vizsgálóbíró előtt töredelmesen bevallott mindent, s ma már a gyulai kir. törvényszék fogházának a lakója. Itt várja be azt az időt, amikor újabb ha­lálos áldozata miatt vonja őt felelőség a gyu­lai kir. büntető törvényszék. Májusban százszázalékkal több adót fizettek be Gyulán, mint áprilisban Gyula megyei városnál a május havi adófizetések összege megfelelt a in ült év hasonló idő szakának. Befizettek közadóban ez év május havában 79.028 pe ngőt és 79 fillért. A védettek 379 pengő 36 fillért fi­zettek. A május havi adóbefizetés messze felül­múlja a múlt havi 34.611 pengős összeget. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a gazdák a jó térmés reményében megvál­tak tartalék gabonakészleteikből és igyekez­tek adóhátra'ékaikat rendezni. Minden esetre örvendetes jelenség az adófizetési készség oly megnyilvánulása, amely az április ered­ményt több mint százszázalékkal múlta felül. «föl érzik magukat s megelégedettek a STémetorszligba gazdasági munkára kiment gyulai munkások Gyula megyei város polgármesteréhez levél érkezett a Németországban dolgozó magyar vándormunkások egyikétől. Heders- leben—Magdeburgból küldötte Varga György. Kéri a polgármestert, hogy hozzátartozói megnyugtatására a Békés utján tegye köz­ismertté levele tartalmát. Már ez a körülmény sokat mond. Je­lenti azt, hogy a munkásokat és hozzátar­tozóikat azok, akiknek sehogy sem volt Ínyére ez a Németországba való kimenetel, előzetesen ijesztgették, a németországi viszo­nyokat hamis színben tüntették fel. Annyit elértek, hogy a munkások meglehetősen bi­zonytalan érzésekkel néztek németországi alkalmaztatásuk elé. Most pedig a tapasz­taltak hatása alatt egymásután írják leve­leiket, amelyek szerint szó sincs mindarról, amit nekik elijesztésül össze-vissza beszéltek. Varga György szerint a németek jól fogadták őket, semmi bajuk nincs, kerese­tükkel meg vannak elégedve. Azzal is iparkodtak rájuk hatni azok, akik magukat a munkásérdekek védelmezői­nek hazudják, hogy őket a német munká­sok sztrákjának letörésére akarják felhasz­nálni. Varga György megírta, hogy ez pe­dig, ép úgy, mint a többi rágalom, minden alapot nélkülöző valótlanság. így gondoltuk ezt mi is. Ezt a mód­szert már ismerjük; számolnak a tömegek rosszulértesiiltségével és hát egy kis füllen­tésért nem mennek a szomszédba. Egy másik levelet Hajdú János küldött Szászországból. Azt írja, hogy a legjobb bánásmódban részesülnek. A határállomásnál már kész ebéd várta őket. A gazdájuk két fogattal várt rájuk. Lakásuk, kosztjuk jó ; megfelel a kilátásba helyezettnek. Eddig a két levél. Nyilatkoztak önként az egyedül illetékesek. Reméljük most már a harmatgyenge szoc. dem. szivek meg­szűnnek nyugtalankodni a kiment munká­sokért, hiszen ők megvannak elégedve hely­zetükkel. De lehet az is, hogy éppen ezért van a nagy aggodalom. Nemzeti szocialista gyűlés Mezőberényben A mezöberényi nemzeti szocialisták jú­nius 6-án n'pgvüiést tartanak, c melyen részt- vesznek és felszólalnak a nemzeti szocialista párt országos vezetőségének tagjai is. Vármegyei kis Mrek Békéscsaba: Nádas Ilona 3 éves békéscsabai kislányt súlyos szerencsétlenség érte. A konyhában édesanyja körül forgoló­dott s keresztül esett a földretett forró le- veses fazékon. Az reáesett és a forró leves­től másodfokú égési sebeket szenvedett és belehalt sérüléseibe. — Dr. Szilassy Antal nyugállományi őrnagy hadbírót vitézzé avat­ták. — Purcsi Pepi 30 tagu cigányzenekart vezényel a junius 5-i frontharcos vigtáboro- záson. —- Megalakult a Békéscsabai sport­horgászok egyesülete. Tiz és húszéves talál­kozót készítenek elő a csabai reálgimnázium tanárai. — Tizenöt-tizenöt napi fogházra ítélt » járásbíróság egy verekedő házaspárt. — Az évzáró vizsgák junius másodika és tizenkettedike között tartatnak meg. Gékésmegyei Takarékpénztári Egyesület, Gyula A Magyar Nemzeti Bank inellékhelye. Alapítási év: 1863. — Alaptőke és nyilt tartalékok: Kilencszázezer pengő. 500 aranypengűt kap tetszése szerint három vagy öt év múlva, ha három éven át: öt éven át: 1000 aranypengőt kap tetszése szerint három vagy öt év múlva, ha három éven át: öt éven át: hetenként . . . 3 pengőt 1‘80 pengőt hetenként ... 6 pengőt 3'50 pengőt vagy havonként . 13 pengőt 7"70 pengőt vagy havonként . 26 pengőt 15‘40 pengőt v. negyedévenként 39 pengőt 22‘60 pengőt a v. negyedévenként 78 pengőt 45*20 pengőt fizet be a Békésmegyei Takarékpénztár Egyesület Jubileumi betétkönyvére. Ezek a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület által 75 éves jubileumára kibocsátott Ju­bileumi betétkönyvek a legalkalmasabb, karácsonyi, születési, névnapi és nászajándékok. - Aki nősülni óhajt; g Aki újszülött gyermeke jövőjét akarja biztosítani Aki családi házat akar venni vagy építeni ; I Aki hozományt óhajt gyermekének adni ; Aki utazást tervez; | Aki fiát önállósítani akarja, az váltson annyi Jubileumi betétkönyvet, ahányszor 1000 vagy 500 pengőre van e célokra szüksége három vagy öt év múlva. Olcsóbb, mint az életbiztosítás. Bármikor megkezdhe­tő. Nincs személyhez, sem korhoz kötve. Nincs orvosi vizsgálat. Bármikor meg is szüntethető, mikor is a befizetett tőke és kamatai levonás nélkül azonnal visszafizet­tetnek. A betétkamatadót az intézet viseli. A befizetés postatakarékpénztári befizetési lapon is eszközölhető. Ez esetben pontos cimfeltüntetést kérünk. Az első befizetéskor azonnal megküldjük a betétkönyvecskét, melyben a befizetés nyugtázva van. Ilyen jubileumi betétkönyvváltással a családja takarékosságát, gyermekei jobb jövőjét mozdítja elő, egyúttal hazafias célt is szolgál, mert a vesztett háború és forradalmak után az ország gazdasági megerősödéséhez egyedül a takarékosság vezet el bennünket. Gyula, 1937. évi május hó 15-én, Békésmegyei Takarékpénztári 554 3-io cs.v. Egyesület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom