Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-03-10 / 56. szám

1937 március 10 BÉKÉS 3 Betörők garázdálkodtak hétfőn éjjel a gyulai Kulcs-utcában Titokzatos bűnszövetkezet működik a városban (A „Békés“ munkatársától.) Hétfőn éj­szaka tizenegy és tizenkét óra között Gyulán, a Kulcs-utca 17 szátn alatt levő özv. Veres Mihályné tulajdonát képező szatócs-üzletbe betörtek. A tolvajok ketten lehettek. Az egyik cin- gárabb lehetett, inkább sihederforma, mert az ablak, ahol az üzletbe behatoltak, oly kes­keny, hogy azon csak cingár testalkatú, vagy gyerek juthatott be. Kivárták a tizenegy órát, amikor a szatócsüzlettel szemben levő villany lámpát eloltották és az egyik benyomta az üzlet utcafelöli részén levő két- szárnyu kis ablak egyik üvegét. Kinyitotta a félszárnyat, a kisebb bemászott és az üzletben kéznél levő kenyeret, szalonnát, pótkávét, cukorkát kiadogatta az utcán levő társának. Azután pénz után kutatott, de köz­ben zajt hallhatott, mert a fiókban levő kis kazetta tartalmát már nem volt ideje elvinni és csak a fiókban szerte heverő pár pengő aprópénzt vitte el. Kinyitotta az üzlet udvarra néző kis ablakát és azon keresztül bújva, a kerítésen át távozott. A tolvajt munkájában valószinüleg özv. Veresné asztalosfia zavar­hatta meg, aki az udvarban hátul levő műhely­ben dolgozott és éjjel 12 óra és félegy között feljött az üzlet mellett levő konyhába vizet inni. A lépések zaja és a beszélgető han­gok gátolhatták meg a betörőket abban, hogy szatócsüzletét teljes egészében ki ne fosszák. A rendőrség keresi a nyilván szervezett tolvaj társaságot, amely Gyulán az utóbbi idő­ben rémitgeti a lakosokat besurranó tolvaj- lásaival és betöréseivel. Vasárnap éjjel Menyhárt Gáspár Bajza- utca sarkán levő üzletében kísérelték meg a betörést, sikertelenül. A gyulai törvényszék elitéit egy sarkadi gazdát (.A „Békés“ munkatársától.' Sárközi Fe­renc, sarkadi gazdaember ellen sikkasztás vét­sége miatt emelt vádat Schrötter Endre, adó­hivatali jegyző. A vád szerint Sárközi a sikkasztást azáltal követte el, hogy az adó­hátralék miatt lefoglalt tárgyakból önkénytileg több dolgot eladott és az árát nem fizette be az adóba. Ezért a járásbíróság vádlottat húsz pengő pénzbüntetésre Ítélte sikkasztás vétsége miatt. Sárközi gazda felebbezett. Hétfőn dél­előtt tárgyalta a fenti ügyet a gyulai kir. tör­vényszék Szakolczay büntető felebbviteli ta­nácsa. A törvényszék a járásbíróság ítéletét meg­változtatta és Sárközi Ferencet ötven pengő pénzbüntetésre Ítélte, sikkasztás vétsége miatt. Besurranó tolvaj garázdálkodik a gyulai 48-as Körben (A „Békés“ munkatársától) Ismét besur­ranó tolvaj garázdálkodott Gyulán, a 48-as Kör hilyiségében. Pénteken délelőtt ugyanis Puskás András, gyulai lakos, gazdálkodó, kerékpárját a kör helyisége előtt levő előszobában helyezte el. Bement azután a kör belső helyiségébe. Ott olvasgatott és szórakozgatott. Utána haza akart menni. Mikor az előszobába lépett, meg­lepetve látta, hogy a kerékpár sehol sincs. Ismeretien tettes besurrant és ellopta az őri­zetlenül álló kerékpárt. Jelentést tett a rendőr­ségen. A rendőrség az ismeretlen tettes kézre- keritésére az intézkedést megtette s a nyomo­zást megindította. A kerékpár használt volt, gyártmánya és gyártási száma ismeretlen. Hatóság előtti rágalmazásért elitéit a gyulai törvényszék egy békési ügyvédet • (A „Békés“ munkatársától.) A gyulai kir. törvényszék büntető felebbviteli tanácsa: Szakolczay Lajos törvényszéki elnök, tanács­elnök elnöklete alatt hétfőn délelőtt tárgyalta dr. Salamon Imre. békési ügyvéd bűnügyét. A vád szerint dr. Salamon feljelentést tett Szabados László békési lakos ellen, be­csületsértés vétsége miatt, mert őt utóbbne­vezett az utcán könyökével meglökte. A vád nem bizonyult be és Szabados Lászlót a járás­bíróság felmentette. Szabados László tett ezután feljelentést dr. Salamon ügyvéd ellen, hatóság előtti rá­galmazás miatt, mert őt minden különösebb bizonyíték nélkül a hatóság előtt rágalmazta. A járásbiróság az első fokon felmentő ítéletet hozott. A fellebviteli bíróság a járásbiróság Íté­letét megváltoztatta s bűnösnek mondotta ki Dr. Salamon Imre ügyvédet hatóság előtti rágalmazás vétségében és ezért ötven pengő pénzbüntetésre ítélte. Rágalmazást por a gyermektartás miatt (A „Békés“ munkatársától.) Balog Eszter, békési hajadon, Lovass Gábor békési lakos ellen gyermektartás miatt polgári pert indí­tott. Ezen per folyamán tanúként kihallgatott Berecki Lajos vallomását magára sértőnek találta s ezért Bereckit becsületsértés miatt beperelte. A bíróság a vád alól jogerősen fel­mentette Bereckit, aki ezek után hatóság előtti rágalmazás vétsége miatt Balog Eszter ellen fordult. A járásbiróság elsőfokon Balog Esztert bűnösnek mondotta ki, hatóság előtti rágal­mazás vétségében és ezért nyolc pengő pénz- büntetésre ítélte, de az Ítélet végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Feleb- bezés folytán hétfőn délelőtt Ítélt végsőfokon a gyulai kir. törvényszék büntető felebbviteli tanácsa és az első bíróság ítéletét, indokainál fogva, helyben hagyta. Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emész­tési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanat­nál vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyo­morra egy pohár természetes „Ferenc JÓSZef“ keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc lózsef viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdon­ságát egyesíti magában s igy állandó hasz­nálatra — különösen jól táplált, kövér férfi­aknak és nőknek — feltétlenül alkalmas. 9—* Megay-Meissner Károly nyilatkozik az uj kamarai javaslatról A képviselőház, kedden kezdte meg a mezőgazdasági érdekképviseletek reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Munkatár­sunk beszélt erről a kérdésről Megay-Meissner Károly országgyűlési képviselővel, a törvéay- javaslat előadójával, aki a novelláris törvény­hozási intézkedés szükségességéről és jelentő­ségéről a következőket mondotta. — Ha valaha szükség volt, ma tokozott mértékben van szükség arra, hogy az egyetemes agrártársadal­mat szerves egységbe kapcsoljuk. Erre csak törvényes érdekképviseleti szerve­zet adhat módot. A törvényjavaslat értelmé­ben a mezőgazdasági kamara nem érdekkép­viseleti szerv csupán, hanem közintézmény törvényesen szabályozott tényezője a hazai mezőgazdasági igazgatásnak, amelybe bele kell vinni az önkormányzati szellemet. A javas­latnak két fő célkitűzése van : a mezőgazda­ság egyetemének hathatósabb képviselete és védelme szempontjából megfelelő rendelkezé­sekkel lehetővé kívánja tenni, hogy az érdek- képviseleti szervezet kereteibe és mun­kájába a mezőgazdasági népesség minél szélesebb rétegei bekapcsolódhassanak. Emellett teljesíteni szándékszik a gazdatiszti úgynevezett ,,hármas kívánságának azt a pontját, hogy a magyar gazdatisztikar érde­keinek képviseletéről törvényalkotta szerve­zet utján történjék gondoskodás. Az említett főcélokon felül a törvényjavaslat megragadja az alkalmat, hogy a mezőgazdasági érdekkép­viseletről szóló törvény végrehajtása során felmerült vitás kérdéseket tisztázza, továbbá, hogy végrehajtsa azokat a módosításokat és kiegészítéseket, amelyek a másfél évtizedes tapasztalatok alapján szükségesnek mutatkoz­tak. — Meggyőződésem, — mondotta még Megay-Meissner képviselő — hogy a törvény- javaslat törvényerőre való émelkedése esetén módot fog nyújtani arra, hogy megfelelő ve­zetés mellett a mezőgazdasági érdekképvise­letek munkája eredményesebbé és hatéko­nyabbá váljék. PAPIRSZALVETAK, TORTAPA PIRÓK szépek, olcsók DOBAYNÁL Gyulai keddi piac: Bab 30, borsó 14, lencse 60, kel 30 hagyma 6, fokhagyma 70, káposzta 12, alma 40—80. répa 10, petrezselyem 8, aszaltszilva 30, burgonya 6—10 fillér. írógépei, bármilyet havi 10 P-ős részletre adok. Scheibert László könyvkeres- kedö. 141 7-* Egy jókarban levő 520-as Fiatgyárt- mányu személyautó jutányos áron eladó. Megtekinthető a Hajdú garázsbau Gyulán. 2-3 egyes ni o d o I e k megérkeztek II TISCH ERNŐ RUHA ÜZLETÉBE X 144 5—*

Next

/
Oldalképek
Tartalom