Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-06-05 / 44. szám
2 Békés 1929 június 5 Á Gyulai Református Énekkar zászlóavatási ünnepélye. A „tavaszutó“-nak verőfónytől pompázó gyönyörű reggele virradt az elmúlt vasárnap a városra és az Urnák napját minden lélek a maga vágya szerint készült megünnepelni. Az énekkar is, — már hetekkel előbb — Iá zas tevékenységet fejtett ki, hogy e napra kitűzött zászlóavatási ünnepélye ne csak ben- sőségében, hanem külső képeiben is méltó legyen a nap jelentőségéhez. A zászlóavatási ünnepély két részből állt: az első rész a sássió megáldásának ünnepsége a ref templomban megtartott istentisztelet keretében, a második rósz a sássió avatási ünnepélye a Göndőcs-nópkerti pavilion nagytermében. Az énekkar leánytagjainak a nemes ügy iránti lelkes szeretető már kora reggel valóságos virágos kertet varázsolt elő a templomban. Gyönyörű volt a búzavirág csokrokkal felékesitett Urasztala, valamint az egyéb szebbnól-szebb virágokkal is felékesitett szószék, az első padsorok és az orgona kórus párkányzata. Az ünnepet ülő énekkar, — a testvér „Erkel Ferenc Dalkör“ lelkes közreműködésével, — az énekkarnak festői szép magyar ruhába öltözött leánytagjai, ici-pici magyarruhás leánykák és fiúcskák, továbbá a „Ma- róthy“ kis cserkészcsapat festői képet alkotó csoportja által körülvett gyönyörű zászlójával vonult fel a templomba, ahol dr. Pallmann Péter valóban lélekemelő istentisztelet keretében, gyönyörű imával áldotta meg a zászlót és mutatta azt be az örökkévaló Istennek Az istentisztelet után az ünneplő közönségtől kisérve az énekkar a megáldott zászlóval átvonult a Gőndőcs-kerti pavilion nagytermébe, ahol az ezalkalomra nemzeti szinü zászlókkal feldíszített emelvényen folyt le az ünnepség második része, a zászlóavatás, a sásslóssegek beverésének ssép és magasstos ünnepélye, amely az Erkel Ferenc Dalkör és a Gyulai Ref. Énekkar által együttesen elénekelt Hymnussal vette kezdetét, majd dr. Kiss László énekkari elnök nyitotta meg az ünnepséget gondolatokban gazdag beszéddel. Azután dr. Pallmann Péternó zászlóanya szép szavak kíséretében tűzte fel jelmondattal ellátott nemzetiszinü szalagját a zászlóra. Majd az Erkel Ferenc Dalkör által szépen előadott népdalegyveleg következett, azután a Ref. Énekkar adta elő Sztara: „Magyar Zsoltár“ cimü müónekót. Ennek befejezte után következett a zászlószegek tömegének gyönyörű — bár elég hosszadalmas — beverósi ünnepélye. Egyházi és világi hatóságok és azok vezetői, valamint takarékpénztárak, testületek, társaIM9EII HMM A legszélesebb körökben akarjuk elterjeszteni ezen praktikus és hygienikus szódavizkészitő üvegeinket, azért lenesen Innen üH egy 21 P bolti áru autó syphon üveget. Ön is megkaphatja a kizárólagos elosztó helyünkön PRÁGER FRIGYES Szent József gyógyszertárában. Auto-Syphon R.-T., Budapest. _ 283 4—5 dalmi egyesületek, körök képviselői és a polgárság hatalmas tábora verte be a saját nevével ellátott zászlószeget a zászló rudjába szebbnél-szebb és értékesebbnél értékesebb jelmondatok kíséretében. Az ünnepély mindkét része szép és lélekemelő volt. Az elhangzott jelmondatok sok szép lelkesítő gondolatot csillogtattak meg az énekkar tagjai előtt, amely hivatása komolyságának teljes tudatában ezekkel a lelkesítő, buzdító eszmékkel meggazdagitva, még nagyobb buzgalommal fogja a dal kultuszát szolgálni. Az énekkar ezúton mond hálás köszönetét azért a lelkes támogatásért, amelyben szent ügyét részesítették, de egyben szives elnézést és bocsánatot kór a zászlószegek elküldése, valamint a szegbeverési sorrend körül utólagosan megállapított sajnálatos tévedésekért, — amelyeket tisztán csak a tájékozatlanság okozott. Róma, junius 3. Apponyi Albert grófot pénteken délben kihallgatáson fogadta a pápa. Utána Gasparri államtitkárnál tett látogatást. Délután Bonconpagni herceg, kormányzó adott fogadást Apponyi Albert tiszteletére a Capitó- liumon. Éjfélkor Apponyi leányával elutazott Rómából. Apponyi Albert grófot fülkéjében üdvözölte Grandi államtitkár, aki ugyanazzal a vonattal utazott Madridba. A római, milánói és nápolyi lapok hosszú interjúkat közölnek Apponyi Albert grófról, aki az aktuális politikai kérdésekről, az optánsperröl, továbbá az olasz állam és egyház kiegyezéséről nyilatkozott. Jókai Mór síremlékét vasárnap leplezték le. Vasárnap délelőtt fél 11-kor leplezték le azt a síremléket, amelyet a hálás magyar közönség kegyelete emelt Jókai Mór hamvai fölé. Az emlékmű dr. Leohner Jenő egyetemi tanár és Füredy Richard szobrászművész alkotása. A vasárnapi ünnepséget a közoktatásügyi minisztérium rendezte s az emlékművet is maga Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter avatta fel. Az ünnepi beszéd után Sipőcz Jenő polgármester a székesfőváros nevéoen átvette a síremlék kulcsát. Berzeviczy Albert mondott ezután beszédet a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludi Társaság nevében. Az emlékműre elsőnek Horthy Miklós kormányzó tette le koszorúját, majd Her- czeg Ferenc a felsőház, Puky Endre a kóp- viselőház, Klebelsberg Kunó a magyar iskolák és Sipőcz Jenő a főváros koszorúját tették le. Ezután Jókai özvegye helyezte el koszorúját a sírra. A megkoszorúzás után az egyesületek és iskolák növendékei vonultak el a síremlék előtt, egy-egy szál virágot dobva Jókai sírjára. Bérautó állomásról autók telefonon bármikor megrendelhetők. Telefon 180. 2992-2 Flflffln nagy serftéshizlaló E.9C3UU a Reisner malomnál mór- legházzal, rakodóval s minden egyéb szükséges építménnyel ellátva és nagy telekkel. Az összes épületek alig néhány évesek és a legszilárdabban vannak építve. Ugyanott a malmi szántóföld lehetőleg kívánság szerinti kisebb-nagyobb részletekben eladó. Házhelynek is használható, Érdeklődők forduljanak Molnár Albert oki. mérnökhöz. 188 14—* HÍREK. Szóbeli érettségi vizsgálatok a helybeli róm. kath. reálgimnáziumban. Folyó hó 1 én és 3-án, szombaton és hétfőn, folytak le dr. Kaufmann György megbízott tankerületi főigazgató elnöklete alatt a szokásos évvégi érettségi vizsgálatok. A vizsgálatokra a folyó tanévi VIII. osztálynak 14 nyilvános éz 1 magántanulója bocsáttatott, akik közül jelesen érettek lettek : Kidon László, Sipos Béla, Szekér Károly, jól érettek: Bálint Lajos, Heilinger Ferenc, Konkoly Kálmán, Zeit- ler András, érettek: Ardeleán György, Bakó József, báró Drechsel Béla, Hrusztek Imre, Ha Tóth Sarolta, Kádár András, Szabó Béla, Szuja József Jézus Szentséges Szivének ünnepén, folyó hó 7-én pénteken délelőtt 9 órakor nagymise az anyatemplomban. Utána Szivgárdaünnepély. A nyolcad alatt minden este fél 7 órakor litánia. A gyulai Ipartestület jnniálisa. Az elmúlt vasárnap úgyszólván egész Gyulavárosát lázba hozta a gyulai Ipartestület városerdei juniálisa. Egész nap özönlött a közönség a kitűnő mulatságra, hiszen az Ipartestület rendezte, tehát mindenki tudta, hogy elsőrendű szórakozásban lesz része. Nem is csalódott senki. Sok sok látványosság, tánc, kitűnő zene és a két gyulai futballcsapat mérkőzése igazán színessé és kedvessé tették a felejthetetlen ipartestületi juniálist. Elmondhatjuk, hogy a mai nehéz viszonyok közt szinte csodával határos az az eredmény, amelyet a juniális elért. A sikerben nagyrésze van a kitűnő rendezőségnek, főként Erkel Bélának, az ipartestület jegyzőjének, aki agilitásával, ötletességével és fáradhatatlan előzékenységével min« dent elkövetett, hogy a gyulai iparostársadalom mulatsága felejthetetlen emléket hagyjon a résztvevők emlékezetében. Szép terve sikerült. A ju- niálison a gyulai társadalom minden rétegéből sokan vettek részt, ami élénk bizonysága annak a szeretetteljes nagyrabecsülésnek, amely a társadalom többi osztályában él a hires nevezetes, derék gyulai iparosság iránt. A Kétegyházi Levente Egyesület zászlószentelési Ünnepélye junius 2-án vasárnap volt megtartva gróf Almásy Dénesné született Károlyi Ella grófnő zászlóanya, továbbá a gróf Almásy család és számos előkelőség, egyházi és világi hatóságok vezetői és a polgárság nagy tömegeinek jelenlétében. Délelőtt a különböző templomokban Istentisztelet volt. Az ünnepség többi része a szegek beverése szép és lélekemelő programja a sportpályán folyt le. Dr. Kovacsics Dezső főis pán nyitotta meg az ünnepséget, hatalmas beszédben buzdítva a katonás rendben felsorakozott levente ifjakat a törhetetlen hazafiságra. Azután a Gyulai Református Énekkar adta elő nagy lel * kesedést keltve „Nem ! Nem! Soha ! cimü irre denta dalt Majd gróf Almásy Dénesné zászlóanya koszoruzta meg a zászlót, utánna a szegek beverésének szép aktusa következett. Az ünnepélyen a Gyulai Levente Zenekar is közremükö dött teljes sikerrel. A magasztos ünnepélyt a levente diszszázad által bemutatott szebbnél szebb torna mutatványok és a diszelvonulás fejezték be. Pályázati hirdetmény. Gyulavári község elöljárósága tüzoltó-őrszoba építését, tűzoltó-szertárának kibővítését és átalakítását, nem különbon mázsaházának áthelyezését, átépítését s ezzel közmérlegének az uj helyen való leépítését vette tervben. Felhivatnak mindazon egyének, akik ezen munkát elnyerni óhajtják, hogy zárt írás- báni ajánlataikat a folyó hó 10-én este 6 óráig a főjegyzői irodában okvetlen adják be, mert elkésett pályázatok figyelembe nem vétetnek. Munkaleirás a főjegyzői irodában kapható. Gyula, 1929. junius 1-én. 308 1—2 Vertán Emil, főjegyző