Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-10-07 / 80. szám

2 1922. október 4 Sándor szerb király meggyilkolásának kétes hire terjedt el szombaton és vasárnap a közönség körében, amit bár nem tartottunk lehetetlennek, de mindenesetre korainak. A hirt a MOT félhiva­talos közölte, de hamarosan meg is cáfolta. Kinevezés. Dr. Fejes Gyula ügyvédjelölt, gyulai lakost a szegedi Ítélőtábla elnöke a tábla kerületébe joggyakornokká kinevezte. Az állami polgári leányiskola október 6-án az aradi vértanuk emlékét gyászünnepéllyel üli meg, amelynek műsora a kővetkező: 1. Himnusz Énekli az iskola énekkara. 2. Ünnepi beszéd, Tartja: Némedy Gabriella tanárnő. 3. Október 6 ifj. Ábrányi Kornéltól, Szavalja: Beleznay Margit III o. t. 4, Gyászkar: Énekli az intézet énekkara. 5. Yáradi Antal, Október 6-án, Szavalja: Mahó Etelka IY. o. t. 6 Szózat: Énekli a polgári iskola énekkara. Belépődíj nincs, de önkéntes adományo­kat a »Tanítónők Otthona* javára köszönettel fogadunk. Misszió. Vallásos misszió tartása van előkészü­letben Gyulán. A misszió célja a hit- és erkölcsi élet mélyítése, alkalom nyújtás a lelki megújulásra, továbbá a jelenleg felszínen lévő korkérdéseknek elemzése és megvilágítása. A missziók, amennyi­ben akadályok nem jönnek közbe, október hó folyamán vannak tervbe véve és azokat szerzetes atyák fogják tartani. Mankaklnálat. A sarkadi cukorgyár keres 100 üzemi munkást, a munka kezdődik október 2-án. Mezőhegyesi cukorgyár keres 500 üzemi munkást. Magyar Föld rt. keres 100 cukorrépa munkást. Csabacsüdi gazdaság keres 100 cukor­répa munkást. Sebes-Körös Ármentesitő Társulat keres 120 kubikost. Csákói gazdaság keres 100 cukorrépaszedőmunkást. Mósfélmllliárd leivel, 24 milliárd magyar koronának megfelelően szaporítják váratlanul az oláh pénzforgalmat. Ez a nagyarányú infláció két­ségtelenül visszahat a lei értékére és az a meg- okolása, hogy a pénzhiány enyhítésére fog szol­gálni. Az oláh pénzügyi és kereskedelemügyi mi­niszterrel egyértően utasították a Nemzeti Bankot az uj pénz forgalomba hozatalára, amelynek ez­zel az összeggel tartozik az oláh kincstár, s most ezen az utón fizeti meg az adósságot. A kölcsön fedezetéül eddig kincstári jegyek szolgáltak, A Gjulai Atlétikai Clnb vivószakosztálya e hó 2-án működését a gimnázium tornatermében megkezdette. Jelentkezni lehet e héten minden nap fél 7 órától ugyanott. A szakosztály kezdő és haladó csoportra osztva hetenként háromszor tart traininget. A kezdők hétfőn, szerdán és pén­teken, a haladók kedden, csütörtökön és szomba­ton este fél 7-től fél 8 óráig. Az oktatásnak ké­sőbbi időben való megtartása azért vált szüksé­gessé, hogy a késő délutáni időben elfoglalt hivatalnokok is résztvehessenek a szakosztály mű­ködésében. A Donnert cirkusz. A nagyszabású mozgó cirkuszok egyik legnagyobbika, a Donnert-féle szombaton helyezkedett el Gyulán, a Kossuth- téren és aznap tartotta első előadását. — A cir­kusznak pompásan idomított lovai, kitűnő artistái, ötletes, szellemes bohócai és általában színvona­lon álló berendezkedései vannak. Az összes mu tatványok versenyeznek a nagy városokban lát­ható állandó lovardák és hyppodromok műsorával. Megérdemli a nagy pártolást, amiben részesíti őket a közönség, mely első estéken a nagy sátort zsúfolásig megtöltötte. A nagyszabású cirkusz csak pár napig marad még Gyulán. A gyulai »Kis kalendárium« IV. évfolyama az 1923, evre Dobay Janos kiadásában munkába vétetett. Tartalmazni fogja a római katbolikus, protestáns, uj-görög és ó-görögkeleti naptárakat külön hasábos beosztásban, valamint a megszo­kott naptári tudnivalókat. Az év története és külön szépirodalmi rész is helyet foglal az eredeti gyulai kis naptárban, melynek az 1920. évi első folyamát az akkori határzárlat miatt a szükség szülte s mely akkor a megszállott részeknek csaknem egyedüli magyar naptára volt, Kern akarnak hazajönni A honvédelmi minisztérium Hadifogoly Osztálya hivatalos érte­sítést kapott, hogy több, Oroszországban vissza­maradt magyar hadifogoly lemondott arról, hogy a Budapestre legutóbb augusztus 23-án érkezett turkesztáni tusz-szállitmánnyal hazajöjjenek. A hazautazásról sajátkezüleg aláirott nyilatkozatok­ban családi körülményekre hivatkozva, részint pedig indokolás nélkül lemondottak. A visszama- radók között egy sincä, aki a gyulai 2. honvéd, vagy a csabai 101. gyalogezredben szolgált volna. A 4. honvédezredbői is csak egy van: Mihók Béla hadnagy. Békés Szarvas község ebben az évben éri meg az alapításától eltelt 200-ik évet. A tervezett na- gyobbszabásu ünnepet Bartos Pál evangélikus lelkész elnöklete mellett egy bizottság készíti elő. Az évforduló megünneplése október 24-én lesz. Herceg Ferenc képes irodalmi hetilapjának, az Uj Időknek uj száma, amely a kezdődő évne­gyed első száma, két uj regény közlését kezdi meg. Az egyik Kosáryné Réz Lola mulatságos és bonyodalmas regénye, a »Pityu*, a második Paul Frank »Kolibri <-je, amely egá kalandorleány érdekes és meglepő fordulatokban gazdag törté­netét beszéli el. Csathó Kálmán elbeszélést, Lyka Károly művészeti cikket, Sas Ede kabaréverset, Fodor Erzsébet riportot irt ebbe a számba, amely ezenkívül közli Ottó Hauser elbeszélésének és Dante két szonetjének művészi fordítását, Farkas Imre versét és a lap népszerű rovatait: a szép­ségápolást és a szerkesztő üzeneteket. Közöl ezen­kívül igen sok időszerű és művészi képet és fény­képet is. Az Uj Idők előfizetési ára az október— decemberi évnegyedre 400 korona. Mutatvány- számot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. A legérdekesebb divatlap a Színházi Elet most megjelent uj száma, mely pompás fotográ­fiákban hozza az őszi divatkiállítás szenzációit. Azonkívül a belvárosi színház premierjéről és az Offenbach reprizáról közöl képeket. Major rajzok, Móricz regény. Harsányi Zsolt, Szemes Béla és mások cikkei díszítik még Incze Sándor népszerű hetilapjának uj számát. A 64 oldalas lap ára 40 korona, negyedévi előfizetés 360 korona. Kiadó- hivatal Budapest, Erzsébet-körut 39. Orosházi házi kenyér sütődét Hatvan-utca 16. szám alatt megnyitottam. Naponta friss házi kenyér lisztért cserébe is kapható. Ugyanott kenyérsütést vállalok. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kó rém tisztelettel isin i-2 Moldvay Gyuláné. Pénztárnoknő azonnali belépésre kerestetik Hdsz é§ Kovácshoz. 1897 1—* Ni ncs többé buza-üszök! ? Üs; •sí E ha a ’S 1 ad ói 1 » « 0 l 1 1393 zökinentes a búzája s DUPUJ-félc buzapácot használja. ag 100 kg. búzához 40 korona * 200 „ 80 « « Kapható Irausz Jenő 1 termény üzletében i~* " Ha ocsut vetsz, gazt aratsz! | Pl 1 i Há ETROLEUM liter 86 korona sz és Kovácsnál. 1556 3-* Hetest jó fizetéssel nős embert felveszünk. Kéri Andor és Lajos Gimnázium mellett. 1895 l—l Szakácsnő és konyhaleány keres­tetik. Egy főzni jól tudó, tömegfőzéshez értő szakácsnő és egy ügyes, gyakorlott konyha­leány az állami gyormekmenhelyben alkalma zásra jó fizetéssel azonnal felvétetik. 1893 1—l Kereskedő segéd állást keres. Cim : Kukla Mátyás. Rógitemetö-utca 30. 1389 l—1 Kálvária-düllő 2. szám alatti ház és föld szabadkézből eladó. Értekezni lehet Gyulán, Szent István ut 17. sz. alatt. 1398 1-2 Motor-benzin kaphatő 1354 3- * Oaibácsnál. Veszek hamis fogakat és tört aranyat. Tarjányi fogtechnikus 1893 1—2 Mágocsi-utca 10. szám. Kitűnő minőségű téli káposzta kapható Kukla Györgynél Hász és Kovács-cég mellett, Városház-utca 8. _______________________1392 1-3 Bú zát, egyéb gabonát, terményeket és magvakat veszek minden mennyiségben. Adok előleget^ zsákot, spárgát Mayer Zsigmond 1017 Gyula, Part-utca 6. szám 19-* Mihalik müfestő házában, a Körös alatt. Akinek dézsára van szüksége, forduljon Józsefváros, Malom- 1312 utca 6. szám alá. e-io- Élei is, roinnl Ilii és tűzifa kü Molnár Albertné raktárában Kossuth-tór 18. szám alatt. 1234 7__* Fiút bolti szolgádnak felveszünk. Kéri Andor és Iiajos Gimnázium mellett. i»96 l—l Az Erdélyi Sándor ut 3. számú (Rosen- zweig-féle) ház elfoglalható lakással és az ugyanott levő butorok, pénzszekrény eladók. Dr. Mérő Samu ügyvéd 1859 2-3 Budapest, WesseléDyi-utoa 35. ! ZSIRSZÓDA t ♦ 130° 1 kgr. 300 korona ♦ ♦ 100° 1 kgr. 250 korona ♦ : Hász és Kovácsnál. ♦ 6 1352 3 * # 6nl4i| 1928. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom