Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-01-07 / 3. szám

Békés 9 1920. január ,7. hető. A régi pénzeket Parisban, az uj kibocsáj- tásu jegyeket pedig Amerikában nyomatták. A magyar hadsereg. Az »Aradi Hirlap«-ból olvassuk, hogy a magyar nemzeti hadsereg újév napján vonult be Horthyval az élén Szegedre. A lakosság ünnepélyesen fogadta a fővezért és a bevonuló sereget és ez alkalommal szintén Sze­gedre utazott Huszár Károly miniszterelnök is. A gyulai községi iparos tanonciskolában a tanítás január hó 8-án, csütörtökön az isme­retes órarend keretében megkezdődik. Egyúttal felkérem a mnnkaadó t. mester urakat, kogy újabban szerződtetett tanoncaikat a fent jelzett tanítási Dapig az iskolába beíratni szíveskedjenek. 59 2—J2 Az igazgatóság. Egy keetoratt 80 fillér. A villamos társaság — amint azt lapunkban annak idején közöltük — a városi tanács tudtával 1919 novemher 15-töl kezdődő hatállyal felemelte a világítási áram hektovatt óradiját 80 fillérre, ami a január elején kifizetésre bemutatott számlákban raár igy van előírva s nagy megépítést okozott a közönségnek, mely csak azt nem érti, hogyan van az, hogy a társulat egyrészt emeli az áramdijat, másrészt alkalmazottai egy részét eíbocsájtja ? A jelenlegi ár mely különben kényszerhelyzettel van indo­kolva, éppen tízszerese már az eredeti 8 filléres szerződéses árnak. Különben más városokban sem járnak el másképen, a különbség csupán annyi, hogy olt, pl Nagyváradon a szórakozó és luxus forrásokat, a színházak, mulatók, vendéglők, üzle-^ tek fogyasztását emelték fel 120 fillérre, a mér­sékelt jövedelmű fogyasztókat pedig megkímélték, Tehát: Takarékoskodjunk a villannyal 1 Gyulai vásárok- A folyó évi gyulai orszá­gos vásárok a következő napokon fognak tartatni: A téli, úgynevezett Pál-napi vásár január 23., 24. és 25-én. A tavaszi vásár május 14,, 15. éa 16-án. A nyári vásár julius 16., 17. és 18-án. Az őszi vásár pedig szeptember 3., 4. és 5 én. A vásárok első napján van a szarvasmarha, juh és sertés, második napon lóvásár, gazdasági esz­közök és szerszámvá'dár, a harmadik napon a ki­rakodó vásár. Az elkerített vásártérre csak szabályszerű marhalevéllel ellátott állatok vezet­hetők be. A belső vásáron árusító minden idegen vagy helybeli iparos és kereskedő köteles ipar­igazolványát magával hozni. Hadbirósági ítéletek sórozatát olvassuk a tiszántúli részen megjelenő összes lapokban. Az ítéletek túlnyomó része fogyvereltitkolás, utazási igazolványok hiánya, hamis hírek „terjesztése, ár­drágítás vagy árucsempészet miatt vált aktuálissá és különböző magasságú, egész 5000 leiig terjedő pénzbüntetéssel záródik. Az eddigi sorozatban bé­késmegyeiek csak kivételesen találhatók. A hízott sertések forgalmi ára most van véglegesen kialakulóban s kihizott, érett sertése­ket nemcsak helyi fogyasztásra, hanem elszállí­tásra is gyulai kereskedők és egyes hentesek vá­sárolnak. — Az árak a kihizás mérve szerint kü­lönbözők, 18—22 koronáig váltakozók. A mészárosok és hentesek bálján felül - fizettek a következők : Eodor Testvérek 100, Róth János 60, Nájmann György, Légrádi Ferenc, Szi­lágyi Jáno3, Dobay János, Leopold Sándor, Szák György, Gyulai István, Gulricb Jánosné, Biasko- vits Mihályné, Horváth Géza 50—50, Szabó Jó­zsef, ifj. Balogh József 40—40, Szegedi Gábor, Soltész Vince, Fekete József, Pécsi Lajos, Pnczkó József, Sébsrl András, Balogh István, Hegyi József Kliszek, György 30—30, Orovecz József 25, Snrda István, Szegedi István, Puczkó Mihály, Juhász Kis István, Liebt Abrahám, Gyepes Katica, Baráth Ferenc, Kliszek István, özv. Schvartz Gáborné, E. I., id. Makrai Sándor, Déri Albert 20—20, Varga Marista, Foldmarn N, Féhn Istvánná, Démusz Ferenc, Radios Imre, Magda Péter, Fekete N., Galbaca Pál, Balázs Rudi, B. M„ S. E., Gyulai Istvánné, Joan Bran- csof 10—10, N. N,, 6, Somogyi Ferenc 6 koronát, mely felülfizetésekért köszönetét mond á rende­zőség. 68 1—1 Orvosi hír. Dr. Wertheim Iván fogorvos rendeléseit Erdélyi Sáudor-ut 14. szám alatt (a törvényszék mellet’) a volt Kaozvinszky-féle házban folytatja. Miután sikerült a háború folya­mán elveszett műszereit újakkal pótolni, módjá­ban van mindonuemü arany és kaucsuk fogpótlá­sokat, aranykoronákat, arany hidakat készíteni és javítani. 1619 5—6 Özv. Ambrus Kosztánó Kisváros, Csa- torna-utoa 13/12. számú háza szabad-késből eladó. Értekezni lehet ugyanott. 72 l—1 Törvénykezés. Vakmerő betöréses lopást követtek el Gyu­lán október hó 24-én a vasútállomás mellett levő Ferenc-szállóban, amiről annak idején mi is meg­emlékeztünk. Demény Ferenc, egy foglalkozás nélkül levő rokkant katona, különben egy tekin­télyes erdélyi gyáros fii, feleségével együtt meg­szállott a Ferenc-szállóban. Csakhamar barátságot kötöttek a szobaleánnyal, aki már régebbig ter­vezte gazdája kifosztását. Dsmány Ferenc két kézzel kapott az ötleten és szépsn kitervelték a kivitelt. Október 24 én délután a szálló tulajdo nosa és neje egy temetésre mentek. Ezt az időt használták fel a lopás véghezvitelére. Demény Ferenc álkulcacsal felnyitotta a száilótulajdono3 lakosztályát, b;ment a szobákba és onnan mint­egy 20 ezer korona pénzt magához vett, a szoba­leány pedig egy csomó ruhaneműt vett el, az­után mindhárman gyorsan eltávoztak. A grófi parkban megtekintették zsákmányukat és a De­mény házaspár magára hagyta itt a szobaleányt, akinek a pénzből semmit sem adtak. Négy napig mulatott és költekezett a. házaspár Bíkéic ?abá'i és Aradon, mígnem a gyulai detektívek Aradon letartóztatták őket A megtartott főtárgyalásoa Demény Ferenc azzal állott elő, hogy súlyosan idegbeteg, kleptomanias, a harctéren fejlövóst is kapott, nem tartja beszámithatónak. Mivel a fog­ház is gyanúsnak találta D.mény szellemi épsé­gét, a törvényszék elrendelte elmeállapotának megfigyelését. Demény Ferencnót a lopásban való bünsegédkezésért két évi börtönre, a fiatal­korú szobaleányt három évi fogházra Ítélte. Mindkét elitéit felebbazett, de felebbezett ter­hűkre az ügyész is. Eladó Szöul piti falván Faiskola-utca 24. számú ház üzlethelyiséggel együtt. Értekezni lehet ugyanott. 71 1—l Kertész-utca 15a sz. alatti ház eladó. Értekezhetni lehet ugyanott. 1652 4-4 Aprított tűzifát házhoz szállít Goldstein Mór, Jókai-utca 26. 1667 4-6--------- ■ --------------------------<í--------------------------------­Há rom személyből álló család 3, esetleg 2 nagyobb szobás lakást keres Szent- György napjára. — Ajánlatok Megyeház-utca 10. szám alá kéretnek. 7673 3—* Oláhrétben huszonöt hold szántóföld tanyával, több nádas, belvárosi úri lakóház — gazdálkodóknak is alkalmas — eladó. Értekezni lehet dr. Jantsovits Emil ügyvédnél, Városház-utca 10- szám alatt. 1553 6-* ai em-.bánja me 3 e a n ha szükségletét az uj üzletben IS E •B (templommal szemben) 2 N 0) c Gróh Józsefnél szerzi be. S; 0) ■8 Raktáron vannak: férfi, női és gyer­(A s E mek kötött kabátok (swätterek), &-s e ■M koztyük, harisnyák, camasnik, sálak, 25 s f. alsó téli ingek ós nadrágok Férfi 0 ■5 e n kalapok. Férfi ós gyermek sapkák. 3 a Szallagok. Női ós férfi ingek, gal­03 ó I a lérok, nyakkendők. — Mindennemű szabó kellékek ós rövidáru cikkek. 54 2—3 W 6 drb használt fotel eladd. Cim a kiadóhivatalban. Biharmegye, Ant község mellett, Nagy mező pusztán 115 kiskoid I-sőrendu szántó­föld tanyával és őszi vetéssel együtt 6 évre haszonbérbe kiadó. A haszonbér ott helyt megtudható, K ón-iró Mihály tulajdonosnál Kózmüáruk! Molino, chiffon, nadrágszövet, zeíir, kana- vász cs selyem divatáruk.------------- Főraktár —--------­a lugosi textilgyár rtnál Lugos, férfi divatszövetek (divatos színek), szőnyeg­szövetek és lópokrócok. DezsöfiDezső nagykereskedése Temesvár, Jenő herceg-utca. 1655 4-10 _________ Dr . Simonca ügyvéd irodai felszerelése eladó. Értekezni lehet a háznál. 70 1-3 ISladri üzlethág 39 * ’ melyben 50 óv óta van vegyeskoreskedós és korlátlan itaimórós, eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal Hatvan-u. 32. sz. a. Erdélyi Sándor-ul 31. számú ház eladó. Ugyanott használt bútorok, kocsik ós egy nyereg eladó. 4 40 2 -3 Elveszett Szent Istváu-utca 8 számú háztól az Ipartestületig egy fekete férfi felöltő. A becsületes megtaláló visszaszol­gáltatás esetón a fenti szám alatt illő juta lomban részesül. 64 1-2 Gyulán (Kisrománváros) Hatvan-utca 24 számú ház, mely áll két különálló lakásból s hozzátartozó mcllókhelyisógekböL kerttel együtt szabadkézből azonnal oladó. Értekezni lehet a fenti szám alatt Papp György tulaj­donossal. 63 l-J Egy szép fejőstehén 2 holes bika* borjúval eladó Aranyág 9. sz. a. es i-t Városház-utca 15. szám alatt szoba-bútor eladó. 62 í—1 Karácsony máscflnapján a 48-as körben a bál alkalmával egy fekete télikabát elcseré|ődött. Kérem az illetőt Ecsedi-u. 3. szám alatt jelentkezni. 66 l-l Girokszakáiit szobaseprüaek felesbe megkötünk. Szeretett! áz. 711-2 Menlhoios Staan atéri um ­a legjobb minősógü sósborszesz ez idő szerint, mig a csekély hozzávalók készletben vannak iiaphvtó Fábián Lajos fűszer-, csemege ós italnemüek üzletében Gyulán. _ 685 3-3 ““ " Értesítés. ““ Gyulán, a Halácsi-n. 15. s®. alatt EScnkő-fólo fatelepen, vasúttal szemben cesaei&freserépgy&rat létesítettem Megbízást elfogadok cseróps-xállitásra, tet-őátfedésre, beton, vasbeton, magas ós mély ópitós körébe vágó tervezésre ós építésre. Cserép kora tavasszal szállítható Kedvező fizetési föltételek! 67 1—2 Tisztelettel: IQ, Benkő Jánosi. Egy jókarban levő siráf-kocsi meg­vételre kerestetik. Gyulavarsándi „C.onoordia.“ 69 l—l Gyulán, 1920. a kiadótulajdonos üobay János nyomdája. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom