Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-03 / 36. szám
1916. szeptember 3. Békés A 4-esek lelkesedése most sem lankadt, most is azzal a legyőzhetetlen bátorsággal, szívós kitartással állják meg helyüket, mint a háború legelején, — abban a biztos tudatban, hogy az igazság győzni fog. Tanügy. A tanév kezdetének elhalasztása a főgimnáziumban. A vallás és közoktatásügyi miniszter tekintettel a háború okozta rendkívüli gazdasági helyzetre, mely a vidéki tanu'óknak idegen városokban való kellő élelmezését megnehezíti, elrendelte, hogy az 1916—17. tanévben a tanítás csak szeptember hó 15-én kezdődjék. Ehhez képest a gyulai* rom. kath. főgimnáziumban a beírások folyó hó 11., 12. és 13. napján délelőtt 8 órától 12 óráig lesznek a főgimnázium épüle tében. 14-én reggel 8 órakor „Veni-Sancteu, utána a tornacsarnokban a tanév ünnepélyes megnyitása, fegyelmi szabályok felolvasása, az órarend tollbamondása. 15-én reggel az előadások kezdete. A javító-, felvételi-, magánvizsgálatok 9-én reggel 9 órakor tartatnak. Minden más tekintetben az értesítőben közreadottak irányadók. A fögimn. igazgatósága. A gyulai állami polgári leányiskolában az 1916— 17-ik évi beiratások szeptember hó 11 én 12-én és 13-án délelőtt 8 — 11 óráig lesznek a Bé késmegyei Kaszinó könyvtárszobájában. Az igazgatóság. A gyulai áll- segély, községi iparos tanonc iskolában az 1916—7. tanévi beiratások a belvárosi reform, fiúiskola helyiségében következő napokon lesznek : szeptember 5 én, kedden d. u. 4-től 5 óráig az előkészítő, 6 án szerdán, az I., 7-én csütörtökön, a II., 8-án pénteken, a III osztály tanulói vétetnek fel. Szeptember 9 én szombaton, azoknak a tanoncoknak beiratása történik, akik időközben szerződtek, vagy még nem jártak inas iskolába. Jelzett napokon a kereskedő és építőiparos tanoncok is kötelesek beiratkozni. Beiratáskor minden tanonc szerződését magával hozni és két korona tanszerdijat fizetni tartozik. Az igazgatóság. Nyugdíjazás A vall. és közokt miniszter Tönkö Imre öcsödi ref. el. iskolai tanitót 1916. évi október hó 1-től kezdődőleg nyugdíjazta. Ezen alkalomból a miniszter a tanítónak 38 éven át teljesített tanítói működésére a kir. tanfelügyelő utján elismerését fejezte ki. Előlépés. A vall. és közokt miniszter Kovács Lajos gyulai áll. el. iskolai tanitót a Il-ik fizetési osztály 3 ik fokozatából ugyanazon fizetési osztály 2 ik fokozatába léptette elő. Hírek. Kormánybiztos Békésvármegyében. A m. kir. belügyminiszter értesítette Békésvármegyét, hogy miután a jelenleg Kolozsvárt székelő I-ső számú hadseregparancsnokság működése a temesvári VII. sz. cs. és kir. katonai parancsnokság területére is kiterjed, Betegh Miklós Marostorda vármegyei főispán, az I. sz. hadseregparancsnok- ság mellé rendelt kormánybiztos hatáskörét a hadseregparancsnokság egész működési területére — amelyhez ilykép Békésvármegye is hozzátartozik — kiterjesztette. A kormánybiztos hivatali székhelye Kolozsváron van. A közigazgatási bizottság szeptember havi ülését folyó hó 11-én íogja tartani. Két törvényhatósági átirat. Somogy vármegye közönsége két határozatát küldötte meg hasonló szellemű felirattal leendő támogatás végett Békésvármegyéhez. Az egyik szerint a háborúval kapcsolatos kegyeleti és jótékonysági célokra 3 százalékos pótadó kivetését határozta el és tekintettel arra, hogy az ilyen önmegterhelés a legigazságosabb hasonló módon hívja fel az összes törvényhatóságokat. Békésvármegye már az 1916 évre két százalékos pótadót vetett ki hadi jótékonysági célokra és nem kételkedünk benne, hogy amennyiben a háború sebeinek gyógyítása, az elesettek özvegyeinek segélyezése további áldozatokat fog kívánni, ezt az áldozatot is lelkesedéssel fogja megszavazni a törvényhatóság. — A másik átiratban a közönség liszttel való ellátásának megkönnyítése iránti feliratának támogatására hívja fel vármegyénket is. E feliratának leglényegesebb része, az a kérelem, hogy az ellátatlanok szükséglete ne csak lisztben, hanem szemes gabonában is legyen kiadható, aminek az az az előnye volna, hogy a fogyasztó a neki szükséges minőségű lisztre őröltethetné gabonáját és ezzel a vidéki kis malmok üzeme, fennállása is jórészt biztosítva lenne. Honvédorvosi előléptetések. A király kinevezte a 2-ik népfölkelő parancsnokság nyilvántartásában : dr Pozsgay István, dr Berényi Imre és dr. Leopold Béla népfölkelő segédorvosokat főorvosokká. Hősök kitöetetése. A király elrendelte, hogy az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül Packer Bezső a 2. népfelkelő gyalogezred menetzászlóaljánál beosztott 20. honvéd gyalogezredbeli főhadnagynak, Laurovics Ferenc a 2. népf. gyalogezrednél beosztott 2. hon. gyalogezredben tart. főhadnagynak, Huszti Ignác 101. gy. ezredbeli főhadnagynak, Antalfi Árpád 101. gy. ezredbeli hadnagynak a legfelsőbb dicsérő elism. újólag; Koreck Kálmán a YII/2. népf. gyalogzászlóaljnál beosztott szolgálaton kívüli viszonybeli főhadnagynak, dr. Szöllösg Zsigmond a VII/2. népf. gyalogzászlóaljnál beosztott népi. főhadnagynak, továbbá az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül Czinczár Dezső gyulai fakereskedő és képkeretlécgyári vezérigazgató, egy hadsereg szállásmesteri osztálynál beosztott népfölkelő hadnagynak, Liptai Béla 101. gye. főhadnagynak, Csathó Sándor és Csillag Aladár 101. gye. hadnagyoknak a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassák. Az ellenséggel szemben vitéz magatartása elismeréséül Németh Jusztin 101. gy.-ezredbeli tart. hadnagynak a katonai érdemkereszt 3. osztályát a hadiékitménnyel adományozta. A király az ellenség előtt teljesített különösen kötelességhü szolgálatai elismeréséül Krausz Géza népf. 1. osztályú számvivő altisztnek, a 2. népf. gyalogezredben a koronás ezüst érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. A hadseregparancsnokság vitéz magatartásukért Huszka Imre tart. hadnagyot és Erkel Endre tart. zászlóst a 2. honv. gy. ezredben a másodosztályú ezüst vitézségi éremmel tüntette ki. Toldi István a 310. honvédgyalogezrednél beosztott 2. honv. gyalogezredbeli honvédnek pedig a hadtestparancsnokság dicsérő elismerését fejezte ki. Hadnagyi kinevezés. A király Tottál Iván 101 gyalogezredbeli tart. zászlóst hadnaggyá nevezte ki. A váradi színészek ma esti müvészestélye magasan fog kiemelkedni a sablonos kabarék közül. A színházba járó közönség érdeklődése leginkább Batizfalvg Elza személye felé irányul, aki egy színházi szezonban már játszott Gyulán és kellemes emléket hagyott vissza Azóta a művésznő az ország nagyobb vidéki ssinpadain fényes sikereket aratott, az akkor kezdő színésznőből elsőrangú szubretté fejlődött — Azért várja kíváncsian közönségünk. Várady Aladár karmester kiséri majd zongorán Batizfalvy Elza ízléses és mulatságos énekszámait, Tompa Béla vidámságot sugárzik az ő ellenállhatatlan tréfáival, Bihari Ákos fenkölt páthosszával adja meg az est savát borsát, Bihari Ákosné pedig az apróbb színdarabokban fog szerepelni. Kinevezés. A pénzügyminiszter Király Dávid jelenleg katonai szolgálatot teljesítő gyulai pénzügyi számgyakornokot a gyulai pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez számtisztté nevezte ki. Augusztus hó Végnapjai is kánikulai hőséggel vonultak el fölöltünk. Különösen augusztus 31-én, csütörtökön volt csaknem tűrhetetlenül tikkasztó forróság, amelynek hatása alatt csaknem megváltásként tekintettünk a nyugoti égboltozaton felvonult sötét felhőkre, melyeket ezúttal nem tudott a szél annyira szétkergetni, hogy egy kis eső ne jusson belőle. Kis esőt mondunk, alig hat milli- méternyi csapadékkal, amely épen hogy a port verte el és a veteményeket üdítette némileg fel, de ahhoz kevés volt, hogy a kiszáradt földeket szánthatóvá porhanyitsa. A mintegy félóráig tartó esőt jókora zivatar kisérte villámlás és menydör- géssel. — Eső után a légsulymérő jelentékenyen emelkedett, a tegnapi szél felemésztette a kis eső utolsó csöpjét is, és ha a hőség enyhült is, a por ép akkora mint csütörtök előtt volt. Ügyeljünk a vasüstökre. A Kémiai Intézet figyelmeztetése. Székely Salamon az Országos Kémiai Intézet fővegyésze a következők közlését kéri : Az utóbbi időkben sok a panasz, hogy :az idén befőzött paradicsom undorító ize miatt élvezhetetlen. Az Országos Kémiai intézetnél egy ilyen befözött paradicsomot megvizsgáltunk és megállapítottuk, hogy nagymennyiségű horganyt (cinket) tartalmaz. Minthogy a horganyvegyületek mérgesek, szerencsének mondható, hogy ilyen paradicsom ize annyira kellemetlen, maró, hogy nem lehet élvezni, mert különben abból nagyobb bajok származhatnának. így is nagy baj, hogy a mai nehéz viszonyok között drága pénzen és nagy fáradsággal beszerzett és elkészített paradicsomot, amellyel a háziasszony a család egész évi szükségletét akarja ellátni, a csatornába kell önteni. A baj onnan származik, hogy az ónozott rézüstöket, amelyekben a paradicsomot befőzni szokták, rekvirálták és helyettük horganyzott vasüstöket adtak, a sav, amely a paradicsomban van, a horganyt feloldja és igy nemcsak a paradicsom válik élvezhetetlenné, hanem az üst is tönkremegy. — A közléssel a közönség figyelmét akarom felhívni hogy a horganyzott vasüst nem alkalmas, arra, hogy abban bármiféle élelmiszereket, például lekvárt vagy zsiradékot kezeljenek, vagy főzzenek. Tűz Benedeken. Szerdán délelőtt Szent-Be- nedek pusztán, a város tulajdonát képező major szomszédságában Papp Mihály tanyáján veszedelmes tűz pusztított. Ismeretlen okból kigyuladt egy szalmakazal és nagy lángokban égett. A közelben tartózkodó katonai munkásosztag emberei oda siettek, hogy a veszedelmes elemet megfékezni segítsenek. Telefonon kihívták a városi tűzoltóságot, amelynek felszerelésével, több órai megfeszített munkával, sikerült is gátat szabni a tűz pusztításának. Két szalma- és egy pelyva kazal azonban teljesen elhamvadt, mig a közelben levő kazlakat megmentették. Megjelent a tűznél Lovich